Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés
  • rrroka: mi eleve mindig baráti buli váltót nyomtunk, sosem mentünk teljesítményre, szóval ez a rész az UBn... (2016.10.25. 16:31) Itt a vége, fuss el véle
  • pannonfunk: No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem? (2016.07.05. 10:35) AjánDKkörnek ne nézd a fogát...
  • rrroka: @iramszarvas: igen a 85 (170) az egészen jó, én is kb így nyomom aszfalton (terepen nem lehet érte... (2016.05.30. 10:05) Képtelen bejegyzés: Balatontól Balatonig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: Hát persze, én TT-ben gondolkodtam. Milyen jó kis verseny volt a hegyi félmaraton és azóta sem vol... (2017.02.14. 06:08) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Nem, az első közös terepfutásunk 2011. július másodikán volt. A helyszínre kb. jól emlékszel, mert... (2017.02.13. 08:42) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: @iramszarvas: Én a Tortúrára emlékszem, már amit közösen csináltunk. (2017.02.12. 15:53) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Úgy emlékszem, első terepfutásunk is egy Kiss Péter emlékverseny volt (2017.02.12. 15:35) Kiss Péter Emléktúrán
  • Utolsó 20

Naptár

december 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Nyelv és sport

A futás nem csak játék

2011.11.24. 08:20 ulrik

torpok.jpgDe a futók élete nem csak játék és mese!
Hallottál már a gonoszról, a csúf, hosszú maratonról?

 

 

 

 

 

 

2009. június 3. Felhúztam a cipőt. Este 9-kor. Úgy, hogy az ezt megelőző hónapokban jó ha 4-5 alkalommal futottam egy-egy kört az erdő körül Káposztásmegyeren. Ez valamivel kevesebb, mint 4 km. Elindultam megtapasztalni, hogy milyen a félmaraton. Hogy vajon képes lennék-e 2 órán belül megcsinálni szeptemberben a Nike-t.

Ebben a cipőben vétek futni aszfalton. Terem futballcipő. Mondanom sem kell, szétvertem vele lábam. De megcsináltam. 2:11 alatt. Mint később kiderült, még annyi szépséghiba belecsúszott a számításba, hogy 19.5 km volt csak a táv. Akkor este megfogadtam: én soha többé nem futok. Kell a nyavalyának ez a táv. 

Ott nem csak a lábam tört meg. Bennem is megtört valami. Megtört valamiféle gátlás, valamiféle lustaság. Csak akkor, ott még nem éreztem, hogy miről van szó. Két nap telt el totyogva. Borzalmas volt. De már túrtam a netet edzéstervek után. Beleástam magam. Tudtam, éreztem, hogy futni akarok. Méghozzá jól. Majd egy edzéstervvel a kézben nekiálltam a felkészülésnek. 6-8 km-es távokkal. Gyorsító edzésekkel. A távot fokozatosan emelve. Immáron futócipőben.

Másfél hónappal később, tehát nyár közepén, jutottam el az első valós félmaratoni távomhoz. Ami valóban elérte a 21.1 km-et. 1:50... Simán. Ekkor elkapott a gépszíj. Sorban nyomtam a gyorsító edzéseket. Hétvégeken a hosszúakat. 1-2 hetente jött egy-egy félmaraton edzések. Sorra javítva a PB-n: 1:45, 1:42, 1:40, 1:39... Nem normális módon hajtottam. Egy futás során 16 km-ig tartottam egy 1:32-33 FM-nek megfelelő tempót. Amikor megszakadt bennem valami. Nem fájt semmim, de hirtelen felment a pulzus, beálltak az izmok, nagy vonszolva tettem meg az utolsó 5 km-et. Így lett 1:40 a vége. Gondoltam, semmi gond, csak elfáradtam talán. Pár nappal később viszont rájöttem: nagy a baj.

Első lépéstől kezdve ugyanazok a tünetek: magas pulzus, merev izmok, kapkodom a levegőt. Nem megy a futás. Pár nap múlva újra. Majd újra, újra és újra...

Mint kiderült: túledzettség. Túlhajtottam magam. Beindult a szervezetem vészreakciója. Leblokkolt. 3 hónap masszív pihenést írtak elő. Semmi mozgás. Semmi olyan dolog, ami felviszi a pulzust. Ezt megélni. Nem fáj semmim. Alapjában tök jól érzem magam. De ha nekiállok futni, azonnal jelentkezik a dolog. 3 hónap kínszenvedés után próbálkoztam újra. Szinte semmi nem változott. Újabb pihenést kellett bevállalnom. Közben persze jöttek vissza az addig leadott kilók. De már nem is akartam újra futni. Beletörődtem, hogy ennyi volt.

Nagyon nehéz volt pszichésen feldolgozni. Vagyis nehéz lett volna, mert nem tudtam. A 3 hónapos pihenőből közel 1 év lett.

Mi ebből a tanulság? Nem szabad túlhajtani magunkat. Kell feszegetni a határokat, de csak óvatosan. A futás a türelemről is szól. Saci nénit idézve: "Jajj, hova rohantok???". Türelem, kitartás, küzdelem, könnyek. Ez a hosszútávfutás. De minden befektetett energia, minden egyes megtett kilométer visszaadja majd az önfeledt boldogságot. Az örömkönnyeket. Egy versenyen vagy egy hegy ormán, amikor lenézel és alattad a táj. Megmásztad a hegyet, JOGOD van élvezni a kilátást. Beleszippantani a levegőbe. Kihúzni magad: igen, megcsináltam.

De ésszel! Tudnod kell, hogy hol vannak a határaid, mik a korlátaid. Finoman szabad csak feszegetni azt, mert felszakad és nehezen gyógyuló sebeket okozol magadnak. Nincs annál borzalmasabb egy futó számára, amikor nem futhat. Tudni kell megállni. Tudni kell kiállni, ha a sors úgy hozza. Persze nagyon nehéz érezni azt a határt, amin túl már tényleg nem szabad menni. Ez is a tapasztalás része. A futás ezzel is jár. Tanulsz. Megismered önmagad.

2010 szeptemberében mertem újra cipőt húzni és valamiféle edzésterv szerint készülni a Spar 30 km-re. De nem valami tudatosan. Úgy tűnt azonban, már nyoma sincs a korábbi tüneteknek. Nagy kő esett le a szívemről. Egy 2:47-as 30 km-rel tértem vissza a régi kerékvágásba. Szakadó esőben. De önfeledten! Talán az egyetlen verseny, amin megelőztem Iramszarvast. :) Bár akkor még nem ismertük egymást.

Elkapott a maratonláz. Úgy, mint azt a fenti kép is mutatja: behálózott. Aki egyszer elkezdett futni és átesett az első lépések nehézségein, előbb vagy utóbb megfordul a fejében, hogy milyen lehet lefutni egy maratont. Most már tudom, hogy milyen. De az oda vezető út nem volt egyszerű.

2010 karácsonyán érett meg a maraton gondolata a fejemben...

6 komment

Címkék: kezdet edzés maraton ulrik

A bejegyzés trackback címe:

http://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr483405301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.11.24. 08:40:24

Hű, nagyon durva lehetett az a kényszer pihenő. Jó nagy leckét kaptál, de a lényeg, hogy ez már a múlté.
Nagyon örülök, hogy te is írsz egy élmény olvasni!

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2011.11.24. 09:24:37

@Eperszemke: igen, az volt. De a legrosszabb az volt, hogy beletörődtem. Nem is érdekelt már egy idő után. Igen, nagy lecke volt :)

Köszi!!! :)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.11.24. 09:35:19

Nagyon tanulságos volt, köszi, hogy leírtad! Örülök, hogy újra tudsz futni.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.24. 10:09:55

Örülök egy-egy ilyen bejegyzésnek, mert ezek olyan példák amelyekből bárki tanulhat.

Nyáron kicsit megijedtem és akkor olvastam a témában sokat, mert egyik pillanatról a másikra a korábbi alvásmennyiség nem lett elég. Egyszerűen nem voltak pihentetők az éjszakák és úgy ébredtem, mintha le se feküdtem volna. Mindez azok után, hogy a futásnak köszönhetően 6 órányi alvásokkal beértem és kipihenve pattantam ki a ágyból. A korábbi 8 órás nyugtalan alvásokkal szemben.

Ekkor kezdtem el a témában olvasni és átértékelni újra a futásaim. Lehet nem kerültem volna bele a túledzettségbe, de lehet pont jókor lassítottam.

A fokozatosság nagyon fontos!

Biztos nehéz volt megélni ezt a kényszerpihenőt és remélem minél kevesebben fogjuk átélni ezt.

iramszarvas 2011.11.24. 10:12:33

Ugye csak véletlenül maradt le a folyt. köv.? :)

ulrik · http://ulrik.blog.hu 2011.11.24. 10:21:07

@iramszarvas: az már alap :)

@csiripiszli12: köszi! :)

@Raиdoм_: igen, nagyon fontos a fokozatosság. De nagyon nehéz is tudni, érezni, hogy mik a határok. Én is remélem, hogy kevesen tapasztalják meg. Én azóta nagyon óvatos vagyok. Talán túlságosan is... De legalább futhatok :)