A római futást követően két hét pihenés várt rám, megadva a testnek, amit érdemel. A pihenés egy gyors rövid 12 km-es versennyel ért végett.
Rómából hazaérkezvén Mesteremmel kielemeztük a futást és ismét megállapítást nyert, hogy a meleg nem a barátunk. Levonva a tanulságot, abban maradtunk, hogy inkább a sarkkör környékén nézzük ki a következő versenyhelyszínt. Annak érdekében, hogy a sűrűnek ígérkező áprilisi-májusi versenyszezonra való felkészülést pihenten tudjam elkezdeni, csupán átmozgató örömedzéseket végeztem. Az első héten biciklizés, evezés és tenisz szerepelt a programba. Az evezés príma keresztedzés, hiszen a felsőtestet kellőképpen megterheli és a megfelelő csapásszám a keringésnek is jót tesz. Kenus sportmúltamnak köszönhetően a tavaszi első vízreszállást még mindig ünnepnek tekintem. A szép napos, szélcsendes időben kétszer is alkalmam nyílt 10-10 km-t evezni.
A második héten már egy kicsit hiányzott a futócipőm, így megkerestem. 8 kilivel kezdtem és mondhatni jól esett ismét szaladnom. Majd a hét második felében egy rég nem látott helyszínt, a Fenyőgyöngyét látogattam meg, és ha már ott voltam egy Panoráma-kört futottam. Az erdős, hegyes terepen könnyedén gyűrtem az emelkedőket. A repülőtér felett van egy meredek rész, ahol korábban mindig szenvedtem, most pedig magamat is meglepve lazán haladtam előre két biciklist is megelőzve. A biciklisták egy jó 1,5 km-rel később már az erdei ösvényen értek utol. Egyikük lelassított és az iránt érdeklődött, hogy hány perces kiliket nyomok. Órám pont 5:56/km-t mutatott, ami mondhatni nagy elismerést váltott ki a sporttársból: "k..rva jól nyomod". Miért is tagadnám, a nem várt elismerés nagyon jól esett, pedig bőven van még hová fejlődni.
Csütörtök este rég nem látott barátok társaságában osztottam meg római élményeimet egy-két pofa cseh sört is legurítva közben, majd péntek este régi honvédos kenus cimborákkal múlattam az időt miközben a változatosság kedvéért bajor söröket is kóstolgattunk. Szombaton városi takarításon vettünk részt, megtisztítva lakókörnyezetünk köztereit a szeméttől, majd este egy meglepetés buliba mentünk, ahol középiskolai padtársam éppen 40. szülinapját ünnepeltük, amit belga sörrel fojtottunk le.
A malátalétől kevésbé mentes hetet a vasárnapi Vivicitta koronázta meg. Kissé aggódtam, hogy a hétközbeni elhajlások megbosszulják magukat, de azzal nyugtattam magam, hogy a minőségi seritalok csak teljesítménynövelő hatással bírhatnak. Ráadásul a hét elején Csabai Edvin, a legkiválóbb maratonista kenus hérosz keresett meg, hogy az "Élménykülönítmény" tagjaként a Vivicitta félmaratoni távjának lefutásával gyűjt adományokat azért, hogy minél több beteg gyermek számára tegyék lehetővé a táborozás varázslatos élményét. Meg is beszéltük, hogy a versenyen a szó szoros értelmében összefutunk.
Edvinről illik tudni, hogy 17 világbajnoki címet szerzett, mégpedig úgy, hogy 6 éven keresztül mind C-1-ben, majd rá egy nappal C-2-ben Györe Attilával és egyszer Nagy Péterrel is nagy fölénnyel utasította maga mögé a világ élmezőnyét. Bizton állíthatjuk, hogy Edvin még ma is a legjobb lenne, ha 2009-ben a világbajnokságot követően nem dönt úgy hirtelen, hogy elég. Az ám Hazám!
Mivel a félmaratoni és a klasszikus Vivicitta táv indulói egyszerre startoltak, abban a szerencsében részesültem, hogy Edvinnel (lila felsőben) együtt vágtunk neki a versenynek.
Próbáltam lazán könnyedén futni törekedve arra, hogy korunk hősével minél tovább tudjam a tempót tartani. Edvint persze biztattam, hogy ne törődjön semmivel, fussa nyugodtan a saját tempóját. A tempó, amit a "nyulam" diktált 4:20 és 4:30 közötti km-eket eredményeztek. Magam is meglepődtem azon, hogy a 9. km-ig tudtam a lépést tartani, amikor a félmaratonin indulók a Margit-híd előtt a pesti rakpartra lekanyarodtak. Edvintől elbúcsúzva kevesebb, mint 3 km várt rám a célig, ahol az erős szembeszél ellenére tudtam a korábbi tempót tartani és 54:27-es idővel érkeztem a célba, ami 4:32/km-es átlagot jelent. Edvin 1:31:19-es pazar teljesítménnyel szolgálta ki az Élménykülönítményt. (Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy ha végig bírom az iramot tartani vele, oltári PB-t futhattam volna félmaratonon.)
Úgy érzem maxot nyomtam (az átlag pulzus 178 bpm), így nem vitás, hogy a római melegborulás ellenére jól sikerült a téli alapozásom.
Utolsó kommentek