Az idei húsvét valóban a feltámadást jelentette, és megjelentek a stigmák is.
Húsvét vasárnapján lefutottam a PDF Evolta stb. stb. félmaratont. Ahogy erről már beszámoltam, remek kis PB lett volna, ha rendesen ki van jelölve az útvonal, nem rejtik el az egyik frissítőállomást, illetve ha nem bukom orra a célegyenesben (bár inkább célgörbéről beszélhetünk) az előre gondosan odakészített tereptárgyban.
A leírtakon kívül a verseny nagy élménye az volt, hogy valahol a 14. és 15. kilométer között utolért valaki. Biztos voltam benne, hogy nemsokára le fog előzni. A szemem sarkából hol azt láttam, hogy már beér, és bármelyik pillanatban lehagyhat, hol azt, hogy lemarad. Ez a játékunk 5-6 kilométeren át folyt, közben hol büszke voltam, hogy iylen sokáig vissza tudom verni a támadásait (függetlenül attól, hogy biztos voltam benne, hogy nem bírom ki végig), hol próbáltam józan belátásra bírni magam: nem tudhatom, ki az, mennyit edzett, mi van mögötte, milyen sérülése van stb. Nincs értelme az összehasonlításnak. Aztán az utolsó kilométer kezdetekor volt egy forduló, és ekkor láttam: az illető gyalogolt. A hajrában már az orrabukásomnak köszönhetően sem tudott behozni, na de mégis... 21 km (plusz kóválygás)
Hétfőn elmentem egy laza kis futásra: Mirella szervezett sárkányeregetést a Gellért-hegy oldalába. Sajnos a találkozóról lemaradtam, így a hegyoldalban értem utol őket. Mivel kevés volt még a kilométerem, mondtam, felfutok a Citadellához, megkerülöm, majd le a Gellért-szállóig, és ugyanezen az útvonalon vissza is jövök. Visszajöttem, lenyújtottam, de addigra a társaság elunta az ácsorgást a különösebben vonzónak nem mondható időjárási viszonyok között, úgyhogy haza is futottam. 17 km
(Eközben az egyik lehorzsolt ujjamon felszakadt a seb, és szép kis vércsíkokkal borította be a fehér Suhanj!-os pólómat. Azóta, ha csak lehet, kesztyűt veszek, mert elég egy szűkebb zsebbe belenyúlni, egy cipzárhoz hozzáérni, és máris minden véres.)
Mivel a héten szabin voltam, mindenféle túrákat és futásokat terveztem, melyekből aztán végül nem lett szinte semmi. Kedden azonban valamennyire mégis kárpótoltam magam. Gondoltam, úgy kellene edzenem a lábam, hogy közben ne terheljem túl: elhatároztam, hogy bringázni megyek. Régi tervemet valósítottam meg: az átkelést a Pilisen. Régóta foglalkoztatott, hogy vajon milyen lehet az út Esztergom felé. Pilisszántóig istenes, de a Pilisszántó és Pilisszentkereszt közötti rövid szakasz nagyon gyilkos. És utána még mindig emelkedik! (A Pilis szívcsakrája egyébként tiszta Dél-Szlovákia: tele van kétnyelvű feliratokkal!) Dobogókő aljától azonban Esztergomig szinte tekerni sem kell. A felső szakaszokon különösen durván lehet lefelé száguldani, gondoltam is, hogy egész télen óvtam a térdem, itt meg ebben a fagyos szélben tönkre fog menni. Sajnos a hegy túloldalán már erősen érezhető volt a szél, és nem lett jobb később sem. Szinte folyamatosan szemben fújt, akár északnak tartottam, akár délnek. Dömös és Visegrád között aztán felkanyarodtam ismét a Pilisbe, felmásztam Pilisszentlászló fölé, és onnan zuhantam vissza Szentendrére. Onnan a hatos nemzetközi bringaúton mentem tovább, ami kész botrány: a Szentendre és Budakalász közötti szakasz északi része esőben valószínűleg járhatatlan is, később szar aszfalt, aztán pedig rázós díszburkolat... ráadásul az ártérben! Az egészben az volt a legszebb, hogy mindössze két szelet bejglit és egy csokinyulat, továbbá egy liter vizet fogyasztottam az egész út során. Eredetileg azt terveztem, hogy út közben megebédelek valahol, de ezt folyamatosan a következő lehetőségig halasztottam, míg végül haza nem értem. (Apropó, van még valaki, akinek az anyja húsvétra is bejglit süt?) 120 km, de ezt nem számolom be a futások közé...
Szerdán délelőtt a Dandárban próbáltam lazítani az izmaimat, szerdán pedig elmentem a margitszigeti edzésre. A terv az volt, hogy oda-vissza futok, ott meg megint lenyomok két kört. Hát, oda csak elkocogtam valahogy, aztán nyomtunk egy edzést, ahol a felvezető másfél km után következett 1 km 4:20-szal, aztán egy 5:00-val, aztán egy 4:00-val, aztán egy megint 5:00-val, és aztán volt megint egy belehúzós, amit én olyan nagyon már nem húztam meg. Második kört nem futottam, sőt, inkább hazafele sem. 12 km
Csütörtökre már csak a spinning maradt – de végül sajnos el.
Összegzés
A bicajtúrát nem bánom, biztos lesz hatása, de egyelőre csak kevesebb lett tőle a futott kilométerem. Mindenesetre ez így is 50, ami végre kezd közeledni ahhoz, amennyinek lennie kellene.
Ez eddig tehát 839 km, ebben az évben pedig 602 km.
Utolsó kommentek