Komolyan kezd az az érzésem lenni, hogy a maratoni futásnak semmi köze nincs edzéshez, felkészültséghez, lényegében semmihez – kivéve a szerencsét. Az egész olyan, mint a rulett.  Két hete Karva és Lábatlan között nagy nehezen sikerült kb. négy óra alatt futnom a távot. Idén kilencedszerre Kassán  tettem meg tétjeimet: semmi mást nem tettem, mint felemeltem a pulzushatárt 150-ről 155-re, az időjárás pedig valamivel kedvezőbb volt.

A kassai maraton Európa legrégebbi maratonja, idén a 90-diket rendezték. (Valójában a 88-dikat, mert kettő kimaradt – a hivatalosan 88-on is részt vettem anno, PB is lett, igaz, még csak a második maratonom volt. A számításra egyébként akadna még néhány variáció, hiszen a Horthy-korszakban ötször is megrendezték, mindannyiszor magyar  is nyert – mert nem volt egyetlen külföldi versenyző sem, a magyar sporttörténelem nem túl nagy dicsőségére. Tulajdonképpen a szlovákok nagyvonalúak, hogy ezeket is számolják, de ez sem volt mindig így: a mai 76-diknak számítót még 71-diknek számolták.)

A két héttel ezelőtti, tulajdonképpen kudarcnak tekinthető próbálkozásomat a múlt heti meglepetésszerűen sikeres próba követte. Mivel ez azt bizonyította, hogy egy félmaratonnyit is le tudok tolni öt perces kilométereken belül, ráadásul a 150 fölé jelentősen nem szökő pulzussal, magától értetődő volt a feladat: megnézni, hogy meddig bírom ugyanezt tovább. Annak érdekében, hogy ne fussam el teljesen az egészet, a 155-ös pulzushatárt lőttem be. Úgy számoltam, hogy ha az első felét hasonlóan futom, mint az előző heti félmaratont, és utána jelentősen visszaesem, még mindig sokkal jobb eredményre van esélyem, mint Lábatlanban. Úgy számoltam, hogy ha hasonlóan 1:40 körüli lesz a félmaraton, akkor még mindig 2 óüra 20 percem van arra, hogy odáig rontsam, mint két hete: ehhez viszonyt nagyon vissza kell esnem.

Az időjárás komoly gondot okozott, mivel szombat reggel és este is világos volt, hogy fájdalmas hidegben fogunk indulni, de nap közben már olyan kellemesen hűvös idő lesz, melyet futva már igencsak melegnek lehet érezni. Végül úgy döntöttem, hogy fehér hosszúujjú pólót veszek, de hozzá rövidnadrágot. A frissítést úgy osztottam be, hogy a 11. kilométeren egy decathlonos zselét, a 22.-en egy nutrendes tubusos zselét (l. a képen – egyébként a hivatalos képek még a verseny után 72 órával sem érhetőek el), a 30. után pedig egy helyben kapott, ígéretesnek tűnő (talán K4 márkájú?) zselét nyomtam. Út közben csak vizet ittam, általában egy, ritkán két pohárral, az utolsó kilométereken izót is.

A maraton eleje visszaigazolta az összes döntésemet. A saját méréseim szerint a félmaratonig alig ment kilométer 5 perc fölé (1. 5:01, 15. 5:00, 18. 5:08, 21. 5:00) – igaz, mivel az én mérésem szerint már 1:42:52-kor a félmaratonnál voltam, ezek nyilván csalóka mérések (sajnos a Garmin magas épületek közelében sok helyen megbolondult.). A hivatalos idő szerint (megtisztítva a bruttó és a nettó idő különbségétől) 1:43:48 volt az első fele – úgy négy perccel rosszabb, mint az előző heti, de mivel ez alkalommal még egyszer ennyit le kellett nyomnom, ezzel nincs különösebb gond. Az mindenesetre bizonyos, hogy az első kör nagy részében folyamatosan láttam magam előtt a 3:30-as lufikat, volt, hogy 50 m-en belül. (A méréseim alapján mögöttem kellett volna lenniük.)

A második felére viszont sajnos kiderült, hogy nekem is megvannak a magam határai. A 22. km már 5:05 lett, ezt két 5:1x-es követte, majd a maradék tizenegy kilométeren az 5:2x-esek és az 5:3x-esek váltakoztak – természetesen ezek is torz számok, hiszen a Garmin továbbra is félremért. Ekkor már fáradtam is, bár az izmaim nagyjából rendben voltak. Leginkább a derékfájással voltak problémáim: a pulzus mellett szerintem leginkább ez lassított. A pólót szerencsére szintén csak az utolsó kilométereken éreztem túl melegnek – talán jobb döntés lett volna a rövidujjú, de nagy hibának talán nem bizonyult. A Garmin szerint maratont 3:36:10 alatt futottam le, a célban viszont már 3:38:14-et mutatott (és a hivatalos mérés is pont ennyi). Ez azt jelenti, hogy a második félmaraton 1:54:26 lett, tíz és fél perccel hosszabb, mint az első. Az eredménybe végül is belefér.

Tulajdonképpen majdnem elégedett lehetek, hiszen ez már nagyon közel áll a PB-mhez (ha három és fél perccel gyorsabb vagyok, már csúcsot döntök), és mindezt pulzuskontrollal értem el, még ha magas pulzussal is. Ha tudtam volna, hogy minden ennyire klappolni fog, csütörtökön nem mentem volna kettlebellezni, előző nap nem sétálgattam volna ennyit sem a városban, és akkor kipihentebben már egész jó esélyem lett volna a nagy dobásra. Ezúttal ez azonban nem jött össze.

Ami viszont aggaszt, hogy elvben a pulzuskontrollnak az lenne az értelme, hogy a maraton első felét visszafogottan fussa az ember, a második felében viszont robbantson. Saját tapasztalatom viszont az, hogy akármilyen pulzussal futom a maratont (135 és 155 között minden 5-re és 0-ra végződőt kipróbáltam), a második felére mindig elfáradok annyira, hogy az csak lassabban menjen. Sőt, ha alacsonyan tartom a pulzust, annyira lassan kell mennem, hogy esélyem sincs a jó eredményre (magától a pályán töltött időtől fáradok). Ez a 155-ös meg már olyan határ, hogy alig van különbség közötte, illetve a teljesen szabad futás között. Prágában pulzusmérés nélkül sokkal egyenletesebben futottam: ott a leggyorsabb kilométerek főként a táv közepére estek, és az utolsó kilométereken is gyorsítani tudtam az előzőekhez képest. Itt a végén már akkor sem tudtam volna robbantani, ha elengedem a pulzust. Egyelőre tehát nagyon nem látom, hogy értelme lenne a pulzust figyelni.

Ezzel egyébként úgy tűnik, sikerült az éves maximumot kihoznom magamból. Van még ugyan két maratonom, de elég valószínűtlen, hogy még egyszer ennyire kedvező időjárást sikerül kifognom. Az is kevéssé valószínű, hogy Kassa után egy hét alatt sikerül teljesen regenerálódnom, tehát lényegében még egy esélyem van. Reménykedni persze reménykedem, de most már inkább úgy nézek erre az évre, mint ami ennyit hozott. Végül is ezzel sem lehetek igazán elégedetlen.

Összegzés

Hát persze, hogy hét közben megint nem futottam, szóval csak a versenytávval bővülnek a kilométerek: a 1611-hez jön a 42, ami 1653 km.