Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés
  • rrroka: mi eleve mindig baráti buli váltót nyomtunk, sosem mentünk teljesítményre, szóval ez a rész az UBn... (2016.10.25. 16:31) Itt a vége, fuss el véle
  • pannonfunk: No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem? (2016.07.05. 10:35) AjánDKkörnek ne nézd a fogát...
  • rrroka: @iramszarvas: igen a 85 (170) az egészen jó, én is kb így nyomom aszfalton (terepen nem lehet érte... (2016.05.30. 10:05) Képtelen bejegyzés: Balatontól Balatonig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: Hát persze, én TT-ben gondolkodtam. Milyen jó kis verseny volt a hegyi félmaraton és azóta sem vol... (2017.02.14. 06:08) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Nem, az első közös terepfutásunk 2011. július másodikán volt. A helyszínre kb. jól emlékszel, mert... (2017.02.13. 08:42) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: @iramszarvas: Én a Tortúrára emlékszem, már amit közösen csináltunk. (2017.02.12. 15:53) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Úgy emlékszem, első terepfutásunk is egy Kiss Péter emlékverseny volt (2017.02.12. 15:35) Kiss Péter Emléktúrán
  • Utolsó 20

Naptár

augusztus 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Nyelv és sport

AjánDKkörnek ne nézd a fogát...

2016.07.04. 21:56 iramszarvas

Mivel az Ultrabalatont egyszer már lefutottuk párosban, és azóta csak fejlődtünk, úgy gondoltuk, a teljesítmény megismétlése nem lehet legyőzhetetlen kihívás. Az egészet inkább egy ajándékkörnek tekintettük (innen a csapatnév), és csak annyit variáltunk rajtra, hogy megcseréltük a szakaszokat.

Mivel azonban azóta a táv 212-ről 220-ra nőtt, kicsit variálnunk kellett. Vitja az alábbi beosztást állította össze:

Szakasz Indulás Érkezés Táv
I1 Club Aliga Balatonalmádi 25,5
V1 Balatonalmádi Aszófő 23,7
I2 Aszófő Köveskál 29,1
V2 Köveskál Balatongyörök 37,2
I3 Balatongyörök Balatonmáriafürdő 28,8
V3 Balatonmáriafürdő Balatonboglár 25,5
I4 Balatonboglár Zamárdi 26,7
V4 Zamárdi Club Aliga 24,4

 

Bár a szakaszokat nem sikerült egyenletesen összeállítani (különösen Vitja második szakasza sikerült hosszúra), az össztáv jól eloszlott: mindkettőnknél 110 és 111 km között volt, ami ideálisnak mondható. Idén az autós kíséretet régi egyetemi évfolyamtársunk, Patócs Zsolt vállalta. A kerékpáros kísérőnk Irma, illetve Zsolt fia, Ádám volt.

Club Aliga – Balatonalmádi (iramszarvas)

aliga-almadi.pngMíg két éve 8:30-kor volt a rajt, idén 9:30-kor. Ezúttal nem tömegrajt volt, hanem egyesével indították a párosokat és a hármasokat, ami számunkra további 10 perc csúszást jelentett. A Böszme tapasztalatai alapján azt terveztem, hogy 5:20–5:30 körüli kilométerekkel indulok, ezzel alacsonyan tartom a pulzust, és minél tovább megőrzöm az erőm. Sajnos az indulás után nem sokkal tapasztalnom kellett, hogy ezt nem fogom tudni tartani. Bár az elején még nem is sütött a nap, a korábbi napok esőzéseinek köszönhetően rendkívül fülledt volt a levegő,   a pulzusom rögtön az elején 140 felett volt, pedig a kilométerek néhány lejtőtől eltekintve inkább 5:40 és 5:50 között morzsolódtak. Fűzfő után pedig már a nap is tűzött, a szint is újra hullámzott, így pulzusom egyre többször járt 150 felett. Ezen a lassítás sem segített, már az első szakasz végén a hat perces kilométerek felé közelítettem. Végül 5:42-es átlagtempóval, közel 160-as pulzussal fejeztem be. A pulzus felszökéséhez az is hozzájárult, hogy egyébként nem éreztem megterhelőnek a futást. Az IT-m nem jelentkezett, viszont az Achillesem egyre erősebben adta tudtul a létét. Fájdalomnak nem nevezném, de a korábban is érzékeny pontján megjelent duzzanat egyre jelentősebb lett.

Balatonalmádi  – Aszófő (Vitja)

 Iramszarvas rajtját követően egyből Almádiba mentünk Zsoltiékkal, ahol valóságos fiesta hangulat várt ránk, köszönhetően két pompás DJ által kevert minőségi zeneturmixnak. Bár az idei első igazi kánikulai hőhullám igencsak éreztette hatását, figyelmemet olyan rég nem hallott örökbecsű sláger terelte el, mint a "Haverom a kalauz, a jegy ára 3,20", illetve a nem rég megcsodált Liza a rókatündér című film betétdala.

Pontban 12:08-kor robogott be Iramszarvas és boogival a lábamba hagytam hátam mögött Almádit. Próbáltam jó tempót találni, figyelve arra is, hogy ne ragadjak bele az olvadó aszfaltba. Nem esett nehezemre 5:30 körül tartani a sebességet, Irmának köszönhetően csak a futásra kellett ügyelnem. A 30 fokban a pulzust nehéz volt kordában tartani, de úgy voltam vele, hogy a folyamatos frissítés miatt vállalható a kissé magasabb mérték, 24 km-ig úgyis kibírom valahogy. Füredre érve Irma helyzetjelentést adott a többieknek. A Tagore sétányon sorakozó éttermekből áradt az úri népnek felszolgált ebéd illata. Ez serkentőleg nem hatott rám, a tempó is csökkent, igaz nem vészesen. A Hajógyárhoz érve éreztem, hogy sziesztára lenne szükségem, ahogy ilyen időben szokásos, a tihanyi bekötő útnál nem volt kétség afelől, hogy "elment a busz", csupán a közelgő váltópont tartotta bennem a lelket. A fehér templomtornyot már messziről kinéztem magamnak, azonban a korábbi években megszokott váltóhelyen síri csend honolt. Cserébe egy kis emelkedőt kaptam vigaszul, majd éppen a nem várt kaptató tetején jött el a várva várt pillanat. A váltást követően rögtön mikrofonvégre kapott egy ifjú titán, aki őszintének tűnt kérdéseket tett fel a futásunkkal kapcsolatosan, majd lassan kiderült, hogy egy promóciós cuccba húztak bele, de a cserébe kapott törlőkendő nagyon jó szolgálatot tett, ugyanis a gyors folyadék utánpótlást nem bírta feldolgozni a gyomrom: kimerülten kiürültem. Az Akaliban tett fürdő nagyon jó hatással volt rám, ezt követően sikerült feltöltenem az energiaraktárakat Zsoltiékkal elfogyasztott ebéd során.  

Aszófő – Köveskál (iramszarvas)

aszofo-koveskal.pngInnen kezdődik az UB legszintesebb szakasza. Fél háromkor, tűző napon vágtam neki a következő csaknem harminc kilométernek. Fel voltam rá készülve, hogy a szinteknek köszönhetően közelebb fogok járni a hét, mint a hat perces kilométerekhez. Az egész helyzet a nagy kudarcunkra emlékeztetett: igaz, nem negyven, csak harminc fok körül járt a hőmérséklet, de nem is négyünknek, csupán kettőnknek kellett megbírkóznia a távval. Ráadásul az utóbbi hetekben kifejezetten hűvös volt az idő – augusztusban bizonyára meg sem kottyantak volna a körülmények, most azonban nem voltunk hozzászokva. Az is 2012-re emlékeztetett, hogy akkor is nagyjából ezen az úton kellett szembesülnöm azzal, hogy a kitűzött célt nem érhetjük el.

Vászolyig 11 km alatt kb. 200 m szintet kell megmászni, ami a terepversenyekkel összevetve nem sok, de ugye ott nem is ez a sebesség az elvárás, és azért az út nagy részét az erdők relatív hűvösében kell megtenni. Itt viszont tűzött a nap, és az aszfalt verte vissza a hőt. Szándékosan nem törődtem a sebességgel, a pulzust 14x-en tartottam, és csak azzal foglalkoztam, hogy haladjak. Lettek nyolc perc körüli kilométereim is, de kb. 1:12 alatt meglett a 11 km. Innentől kezdve a lejtő lett a jellemző, össze is hoztam egy 4:58-as kilométert anélkül, hogy nagyon tepertem volna. Ezután azonban, bár összességében még mindig lejtzette, inkább az 5:30–6:00 volt a jellemző. Ezt a részt még kifejezetten kellemesnek éreztem, és úgy gondoltam, a szakasz nehezén túlestem. Balatonakalitól Zánkáig síknak tűnt, de enyhén emelkedett, így a sebességem is 7 perc/km körülire esett vissza. Már az elején elveszítettem optimizmusomat, erősen küzdöttem. Az igazi küzdelem pedig a Zánka utáni emelkedőn kezdődött. Ez ugyan nem mérhető a vászolyihoz, de itt már sok volt nekem:a 26. kilométerem a 9 percet közelítette. Emlékeztem, hogy két éve a második szakaszom még viszonylag könnyen ment, a végén mégis alig vonszoltam magam. Innentől kezdve biztos voltam benne, hogy én ezt idén nem tudom végigcsinálni. A lábam ugyan egyelőre jól bírta, de nem volt erőm rendes sebességgel haladni. A hőség rengeteget kivett belőlem, és tudtam, hogy az éjszakai hűvös sem fog sokat segíteni. Fájt a fejem, lógattam, úgy futottam, sőt, a torkom is mintha be lett volna duzzadva. Ezt elmondtam Irmának, előrement, és elmondta a váltóponton a többieknek. Ott viszont a chip átadásakor Vitja azzal biztatott, hogy az első szakasza végén ő is nagyon rosszul volt, hányt is, de a pihenőnek köszönhetően már remekül van, és mire ő beér, én is jobban leszek. Hittem is, nem is. Az Achillesem ugyan romlott, de a fájdalom nem akadályozott a futásban, így reménykedtem, hogy végig bírja. De van-e értelme végigszenvedni úgy, hogy nyilván sokkal rosszabb lesz az időnk, mint korábban?

Köveskál  –  Balatongyörök (Vitja)

A köveskáli ponton egy kedves szervező a rajtszámomat megpillantva egy levesre invitált meg. Jeleztem, hogy nemsokára érkezik, aki valóban megérdemli a jutalomfalatot. Előbb Irma érkezett meg, aki jelezte, hogy Iramszarvas nagyon elkészült a melegben. Nem sokára személyes mintavételből is meggyőződhettünk a valóságról. Próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat mondván, hogy én sokkal gyatrábban nézhettem ki Aszófőnél és lám jókedvvel vágok neki a Káli-medencének. Irma is kikérte magának ami jár, így a bicikli nyergében Ádám kísért tovább utamon. Nem mondanám, hogy erőtől duzzadó állapotban vágtattam, mindenesetre nagyon jól esett, hogy kezdetben inkább lejtett a pálya. Ezúttal nem csatoltam magamra a pulzusmérőpántot, mert érdekes módon az elősző szakaszon csúnyán kidörzsölődtem, így érzésre nyomtam 5:30 - 6:00 között megtéve a kilométereket.  A táj szépsége most is magával ragadt, szájtátva bámultuk a környéket. Suhanjos váltót értünk be, Andrisékkal pacsiztunk, majd mikor Salföld felé lekanyarodtunk egyre több emelkedő éreztette velem a fáradtságot. Ádám nagyon aranyosan biztatott, mondván, hogy milyen jól haladunk. Ez talán Ábrahámhegyig hihető is volt, majd átkelve a műúton ólmos fáradtság lett úrrá rajtam. Folyamatosan frissítettem, de éreztem, hogy a várva várt feltámadás most messze elkerül. A badacsonyörsi pontnál a pincébe ereszkedve nagyon jól esett a hűs ájer, igaz alig egy-két perc jutott belőle. Kiérve a pinyóból lelkem fröccs után epedezett, helyette folytatódni látszott a szenvedés. Hogy figyelmemet eltereljem saját nyűgömről hirtelen ötlettől vezérelve Iramszarvast tárcsáztuk és hogyléte felül érdeklődtem. Őszinte választ kaptam: "ha neked jól megy és élvezed a futást én is összeszedem magam". Nem ment jól és nem élveztem, sőt! Hamarosan fény derült arra is, hogy a hős Achilleuszról nevezett testtájékon komolyabb gond is akadhat, igaz fájni még nem fáj. Lassan, de biztosan így jutottunk el oda, hogy Badacsonytomajnál van a végállomás és nem megy tovább.  A Bazalttemplomnál állítottam le a stoppert, közben odabent mintha mise történt volna. Döntésünk helyességét rögtön visszaigazolta egy nem régen megelőzött, éppen gyalogló páros váltó tagja, aki rendesen kifakadt a jelenlegi klíma fizikai állapotára gyakorolt hatásáról. Szavai nyitott kapukat döngettek irányomba, már én sem igazán éreztem magam futónak. Márpedig futóversenyre készültünk. Mindeközben orgonaszó jelezte a mise végét ... 

Utóhang (iramszarvas)

Az Achillesem pillanatnyi állapota alapján úgy gondolom, hogy egyértelműen a kiszállás volt a helyes. A netes leírások alapján kétségtelen, hogy Achilles-ín-gyulladásom van, és ezt jobb nem kitenni semmiféle megterhelésnek, nemhogy ilyesmiknek – a terhelés akár az ín szakadásához is vezethet.  A probléma kezelésre szorul, és sajnos az elkövetkezendő időben egy darabig megint nem tudok edzeni. Mindez azonban elhanyagolható veszteség ahhoz képest, amit egy ínszakadás jelentene.

Utóhang (Vitja)

Korábban sosem adtam fel versenyt, így most sem vagyok túl büszke magamra, igaz sok értelme nem lett volna a folytatásnak; a fáradtság és a motiválatlanság nagyon letaglózott. A két évvel ezelőtti teljesítésünk az idei fiaskó fényében még értékesebbé vált számomra is. Most azonban úgy érzem, hogy 5 év után no more UB.

.

1 komment

Címkék: ultra

A bejegyzés trackback címe:

http://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr318757764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pannonfunk · http://utunkultraba.blog.hu/ 2016.07.05. 10:35:05

No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem?