Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés
  • rrroka: mi eleve mindig baráti buli váltót nyomtunk, sosem mentünk teljesítményre, szóval ez a rész az UBn... (2016.10.25. 16:31) Itt a vége, fuss el véle
  • pannonfunk: No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem? (2016.07.05. 10:35) AjánDKkörnek ne nézd a fogát...
  • rrroka: @iramszarvas: igen a 85 (170) az egészen jó, én is kb így nyomom aszfalton (terepen nem lehet érte... (2016.05.30. 10:05) Képtelen bejegyzés: Balatontól Balatonig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: Hát persze, én TT-ben gondolkodtam. Milyen jó kis verseny volt a hegyi félmaraton és azóta sem vol... (2017.02.14. 06:08) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Nem, az első közös terepfutásunk 2011. július másodikán volt. A helyszínre kb. jól emlékszel, mert... (2017.02.13. 08:42) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: @iramszarvas: Én a Tortúrára emlékszem, már amit közösen csináltunk. (2017.02.12. 15:53) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Úgy emlékszem, első terepfutásunk is egy Kiss Péter emlékverseny volt (2017.02.12. 15:35) Kiss Péter Emléktúrán
  • Utolsó 20

Naptár

május 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Nyelv és sport

Velebit - veled itt!

2016.07.28. 08:00 Vitja

velebit-ultra-trail_logo.jpgNagyon bejött a tavalyi nyaralással összekötött futásunk a Lavaredon, ezért nem sokat töprengtünk azon, hogy ez idén se legyen másként. Már szilveszterkor jelezte Mester, hogy a Velebit UltraTrail igazi kihívást jelentő technikás pálya, ami ráadásul pont a dalmát tengerparton van. Bálintnak köszönhetően a közelben kiváló szállást is találtunk. Ezúttal az Erő megosztásra került, mivel a Váci Jedik közül Veriga és Fecó  a Zugspitzet választotta.

vittore.jpg

 Mielőtt a Velebit csodáiba alámerülnék, bevezetésként az idei terepfutó szezonomról ejtenék egy-két szót.
A korábbi bejegyzéseimből kiderült, hogy a kilométerek száma meg sem közelíti a tavalyit, különösen a terepfutásaim maradoztak el. A Bükki Hardon még csak-csak sikerült az egy évvel korábbihoz hasonlóan mennem, azonban a Mátrabércen jelentősebb remények nélkül, egy élvezetes, jó futásra készültem tudva, hogy a Bükki Hard teljesítését követően először a verseny előtt két nappal vettem fel újra a Hokát és merészkedtem fel a Naszályba, hosszú idő után ismét megérintve a kilátó falát. Ennek köszönhetően a combhajlítóban lévő izomlázzal érkeztem Sirokra. Tisztában voltam vele, hogy a megfelelő edzettség hiányában esélyem sincs megközelíteni a tavalyi remekbe szabott teljesítményemet. A rajtot követően abban a szerencsében volt részem, hogy Lacikával volt alkalmam lépést tartani. Bár a vádlim az első kilométereken még húzódott, egész jó erőben másztunk fel Oroszlánvárhoz. Ezt követően azonban a lejtőn már nem éreztem túl jól magam. Figyelmünket hirtelen egy nagyobb csoportosulás - élükön Kingivel, Bálinttal és Csabival - felbukkanása kötötte le. Egy hosszú vonat alakult ki, melynek végén én is megtaláltam a helyem. Lassan, de biztosan kezdtem elgyengülni a Kékesre vezető kaptatókon. A csúcson Szabinak köszönhetően gyorsan frissítettem. Innen Galyáig fejben kellett erősnek lennem, ha már a test nem volt képes a megszokott eredmény leadására. Nagyon sokan értek utol, haladtam ahogy tudtam. Egyetlen üdítő momentum Zserzseli Sombokornál bemutatott lenyűgöző lesiklása volt. Galyára érve Jucus és Szabi fogadott és érdeklődésükre adott feleletemmel "remekül vagyok" magamat is megleptem. A kapott válasz elgondolkodtató volt, miszerint a többiek mind rosszullétről panaszkodtak. És lássunk csodát innen tényleg remekül éreztem magam, szerencsémre Ágasvárig kifejezetten jól futható a pálya. Persze nem kell szélvész sebességre gondolni, de a korábbi lődörgésemhez képest mégiscsak szembetűnő volt iramom alakulása. Vöröskő után ismerős alak sziluettje tűnt fel délibábszerűen. Bálintot véltem gyalogolni látni, gyorsan frissítettem, hogy eltűnjön a látomás. De lőn valóság és Bálint vidáman üdvözölt, hogy már rég vár rám. Egy dupla élményre invitáltam, de válasza lelombozó volt, gyomra rakoncátlankodik, ha futásnak ered hánynia kell. Tovább haladva azon gondolkodám, hogy miért is van ez így. Magas Jedi hatalmas elánnal készült erre a megmérettetésre, szinte mindent alárendelve a forma kihegyezésének és tessék. Ágasvárhoz érve Zserzselit és Koós Krisztiánt értem utol. Krisztián nagyon elkészült erejével, míg az őt kísérő Gergő zerge módján ért a csúcsra. Magamat is meglepve én is nagyon jó erőben, mondhatni könnyedén másztam meg a korábban oly sok szenvedést okozó meredélyt és lefelé haladva sem voltam teljesen elégedetlen, miközben Gergő ismét tanítani való technikával robogott el mellettem.

mbt_fnshr.jpg

Mátrakereszteshez nagyon jó passzban értem, emlékezetem szerint egy évvel korábban itt már nagyon nem esett jól a futás. Jucus és Szabi ismét kitettek magukért a frissítés során, így az egyre elviselhetetlenebb meleg ellenére aránylag frissen és üdén vágtam neki az anyaszomorító Muzslának. Muzsla pedig most sem adta magát könnyen, sok elvérzett sporttársat értem utol. A Mátrabércen célba érni mindig eufórikus érzéssel jár, még akkor is, ha pont egy órával többet voltam idén a pályán a tavalyihoz képest. Talán Bálintnak volt igaza, mikor a célban azzal fogadott, hogy szépen egyenletesen jöttem végig, igaz egy fokkal gyorsabb tempónál ez az elismerés még imponálóbb hatású lenne. A nagy meleget figyelembe véve a 8:26-os eredmény magárt beszél,az UTH-ra való felkészülés jegyében az idei Mátrabércet egy jó edzésként fogtam fel.

uthbejaras.jpgÁprilis utolsó pénteki munkanapján szabadságot engedélyeztem magamnak, hogy Lacikával közösen befussuk az idei UTH 55 pályáját. Hajnali 7 órakor indultunk útnak; a remek társaságnak, az ideális időnek és tökéletes talajviszonyoknak köszönhetően fél kilenc előtt a Kis Rigó előtt pózolva küldtünk egy selfit barátainknak munkakedvük fokozása érdekében. Az Apátkúti-völgyben sokszor gondoltam arra, hogy a tavalyi UTH-n Oszival 13-14 órás úttal a hátunk mögött másképpen mozogtam. Visegrádra érve a Fellegvárnál járva bevillant, hogy milyen jó volt itt az alkoholmentes sör Andrással, de idén még mindent zárva találtunk, így kissé csalódottan folytattuk a bejárást. A Paprétig tartó szakasz mindig komoly próbára tesz, most sem volt másként, tempónk lankadni látszott. Ezért sorsot húztunk Lacival, hogy a Vöröskői hurkot kihagyjuk-e. Csanya idei bónuszát megismerve nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy  egyből a Nyerges-hegyet vettük célba. Végül az 52,4 km-es pályát egyenletes tempóban 7:10 körül nyomtuk le, az átlagpulzus 141 lett. 

uth.jpg

A pályabejárást követő két hét alatt az UTH rajtjáig a heves esőzéseknek hála, a tavalyi pályaviszonyok köszöntöttek: ismét sár-sár-sár. Idén a tisztes helytálláson túl inkább az élményfaktorra fókuszáltam, ezért arra törekedtem inkább, hogy egyenletes tempóban, lehetőleg nagy megborulás nélkül érjek célba. A pályabejárás alkalmával  szerezett tapasztalatok és az időjárási-, talajviszonyok alapján, reálisan 7:30 és 8 óra közötti eredményre számíthattam. A rajtot követően jól esett, hogy Csabival és Gabival haladhattam együtt Lajosforrásig. Meglepő, de idén nem viselt meg annyira felfelé a májkrémbalett, mint tavaly, igaz most nem sötétben kellett mennünk.  A forrást követő elterelésnél, akadt egy kis tumultus sokan visszajöttek, hogy nem értik, miért nem a kijelölt pályán haladunk tovább. Egy-két perces tétovázást követően a mezőny jelentős része, köztük én is a terelésnek megfelelően a zöld háromszögön ment tovább, míg egy-páran - beleértve Csabit is - potyautasként az eredeti utat választották, utólag derült csak ki, hogy ezzel közel 2,5 km-es előnyt szereztek. Az új pályarész jó csúszkás volt a műútig, itt inkább óvatosban haladtam. Kisrigónál Báróval és Jenci bával váltottam egy-két szót, nagyon örültem, hogy a hosszú távon Béla és Veri a dobogóért mennek. Az Apátkúti-völgyben nem zavartak nagyon a patakátkelések, sőt élveztem, hogy lemoshatom magamról a sarat. Visegrádra érve ismét Jucusnak és Szabinak köszönhetően gyorsan frissítettem. Papp-rétig eseménytelenül teltek a km-ek, igaz most nem vállalkoztam arra, hogy az összes emelkedőt kifussam. Elég jó állapotban értem a frissítőponthoz, majd a Vöröskő előtti lejtőn meglepődtem, hogy mennyire járhatatlan a felső rész, tavaly itt jól lehetett haladni. A botoknak most nagy hasznát vettem. Vöröskői mászás közben ért utol Gabi, akin nem nagyon láttam a fáradtság jelét, igaz szerinte tavaly is és a Mátrabércen is jobb passzban volt. A Vöröskőt követő szerpentines lejtőn nagyon élveztem a haladást. A Nyerges-hegyre menet nyilván nem én voltam a leggyorsabb, meg is előzött egy ifjú, karcsú leányzó, aki négykézláb haladt előttem boldogsághormonokat felszabadító látványt nyújtva. Elismerésemnek hangot adtam, mire kifejtette, hogy egyrészt sokat mászik falat, másrészt így sokkal alacsonyabb pulzussal tud haladni, mivel nem kell sok vért a szívnek felfelé pumpálnia. Mindig tanulunk valamit. A csúcstól lefele a tempóra figyeltem, elégedettséggel töltött el, hogy sokszor 5 perc körül mozogtam. A műút előtti lejtős részen sokszor átkoztam a széttaposott csúszós dagonyát, már nagyon nehezemre esett talpon maradni. A Skanzennél még tankoltam egyet, majd a maradék energiát mozgósítva vágtam neki az utolsó szakasznak. Sok 100-as futót sikerült beérnem itt, köztük Brigit és Csipit is. A patakot követő emelkedőn a gyomorpanaszokkal küzdő Fecó daliás alakjára lettem figyelmes. Fecó gyors élménybeszámolója alapján egyáltalán nem bántam, hogy idén az 55-ön indultam. Leérve a patakparthoz sikerült tartanom a tempót, sőt talán gyorsultam is még egy kicsit. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy a belvárosban vagyok, galád módon a célegyenesben még két játékost megelőztem, majd Veriék biztatása közepette értem célba 7:40 körüli idővel. Nem sokkal később Fecó is célba csapott, aki a tavalyi élménybeszámolómból szó szerint idézett, miszerint ez a teljesítménye "egyszeri és megismételhetetlen".
Szót kell emelnem Jedi futótársaim remek formájáról; Mester és Veri a hosszún a 3. helyen végeztek, a rövid távon Kingi 6:31:04-gyel a hölgyek között a 4. helyen csapott a célba, míg Anti 5:47:20-as idejével a pontszerző 6. helyet érdemelte ki. A többiek is kiválóan teljesítettek: Csabi 6:15:37 (21.), Bálint 6:58:28 (49.), András 7:14:42 (67.), Gabi 7:38:19 (99.). A rossz nyelvek azt terjesztik, hogy sokan a Vörös-kői hurok kihagyásának köszönhetik gyorsabb célba érkezésüket. Szerencsére a hurokban mindenkiről fényképfelvétel készült, így ez a rosszindulatú feltételezés kizárható.

borzstrailpatak.jpg

Nyárba érkezve sem lett több időm, a munka gyakran kora reggeltől késő estig magával ragadt és lassan, de biztosan azon vettem észre magam, hogy pont arra nem jut időm, amire igazán vágyom, így a'la Oszi a hétvégeken igyekeztem pótolni a pótolhatatlant, persze ott még nem tartunk, hogy szombaton és vasárnap is ultrákat fussak. A BörzsönyTrail-nek is így vágtam neki. Azt UTH-hoz hasonlóan alaposan feláztatott pálya várt minket, igaz aznap szép napos időt is jósoltak és ezúttal nem tévedtek nagyot. A hajnali záport követően roppant párás, fülledt időben - szauna feeling -  vágtam neki az L távnak. Diósjenőt elhagyva az erdőbe érve már tudtam, hogy remek választás volt a zsírúj Salomon Speedcross 3-ban futni, hiszen most is sár volt az úr. Ezen a részen még nem jártam korábban, pedig a Börzsönyben viszonylag sokat szoktunk futni a Jedikkel, sőt mikor évekkel ezelőtt az I. BörzsönyTrailen vettem részt, akkor is Királyrétről indult a kör. Idén a terepfutas.hu által szervezett Trail sorozat további versenyein (Gerecse, Mátra, Mecsek, Budai) is indulni szeretnék, ezeknek a versenyeknek egy külön posztot szentelek, ezért most elégedjetek meg annyival, hogy a 35,89 km, 1463 méter szint leküzdéséhez 4 óra 51 percre volt szükségem.

wp_20160624_20_12_37_pro.jpg

És a hosszabbra sikeredett felvezetést követően jöjjön a várva várt Velebit.
Amint a bevezetőből is kiderült ez a verseny a nyaralásunk kezdetét is jelenti. A dolgozó nép jól tudja, hogy a szabadságra menésnek két érzékeny pontja van; a szabadság előtti utolsó nap, majd a szabadság utáni első nap. Ez bizony most sem alakult másképpen, éjfél előtt még a gép előtt ültem. Sajnos így a versennyel kapcsolatos tudnivalókkal nem foglalkoztam sokat. Mindenesetre nagyon jó volt útra kelni, majd megérkezni. A kiváló tengerparti apartmanszállásunk elfoglalását követően, fürdőzéssel frissítettük fel magunkatat, majd a közeli Starigradba siettünk a rajtcsomagért. Fagyi és csoportkép után hamar visszaindultunk, jól tudva, hogy a másnap még nem a pihenésről szól.

velebit_rajtzona.jpg


Nagyon szigorú előírást kaptunk a kötelező felszerelést illetően, Bálint és (szín)patikus neje Juditka segített a beszerzésben, ami a kötszert és a gyógyszereket illeti. Mester érdeklődésére - hogy ez miért ennyire fontos - a szervezők az a választ adták, hogy egy-két éve halál eset történt a versenyen és amennyiben a kötelező felszerelés kéznél lett volna, sporttársunk még most is velünk futhatna. A komoly ellenőrzésre is figyelemmel jó korán útnak indultunk és elsők között értünk a rajthoz. Az ellenőrzés során elsősorban a hőfólia, eü. csomag, telefon, fejlámpa és az itiner meglétét vizsgálták.

velebit_rajt2.jpg
A maratoni táv /42 km, 2.500 mD+/ rajtjában közel 100-an vártuk, hogy 7-et üssön már az óra. Már ekkor éreztük, hogy fázni ma sem fogunk. Bár a tengerpart látványa mindig lenyűgöz, a szépséghez ezúttal 100%-os páratartalom is járt.

velebit_together2.jpg

Lacival, Csabival és Oszival közösen tettük meg az első km-eket a Paklenica Nemzetiparkban Winnetou ösvényén, ami Gojko Miticet is az elbűvölő sziklákhoz vezette. 4 km-nél jártunk ekkor, utunk meredeken ívelt felfelé: a tengerszintjét alig elhagyva, 5 km alatt 720 métert emelkedtünk. Itt éreztem nagy hiányát a tátrai hosszú futásoknak. Úgy vergődtem, mint hal a szatyorban és úrrá lett rajtam az apátia, jaj mi lesz most velem, mindenki itt hagy, mindenki megelőz, tök utolsó vagyok. Mindjárt felfal a hőség és megesznek a sziklák! Még is csak Bálintnak van igaza, aki ugyan elkísért minket ide és bombaformában is van, de több tátrai futással a lábában sem vállalta ezt a megmérettetést? Mit keresek én itt a fülledt Balkánon, miért nem jó nekem a hűvös Alpok?  Lejtmenetbe váltottunk, majd 2:30 alatt értem el a 11 km-nél lévő első frissítőpontot. Itt majd 10 percet időzve próbáltam erőt és reményt nyerni a továbbhaladáshoz.

20160629_135937.jpg

Egy kis kóla, egy kis keksz és sok-sok hűsítő forrásvíz nagyon jót tett velem. Szerencsémre a Mátrabércre emlékeztető árnyas erdőbe vezetett tovább a pálya, ahol enyhébb szintemelkedés várt. Egyre jobban éreztem magam és a kedvem is megjött a futáshoz. Érzésre is gyorsultam, amit az előzések is megerősítettek. 4 óra elteltével 16,5 km-nél az ellenőrzést követően egy kútnál frissítettem fel magam, majd folytattam volna utamat, mikor 10-20 méter megtételét követően egy horvát hölgy - Matea - jelezte, hogy ha csak nem az ultra távra neveztem, jobb ha visszafelé veszem az irányt. A segítő útmutatás hiányában biztos, hogy még most is a Velebitben bolyonganék. /Később tudtam meg, hogy Mester is hasonlóképpen járt, igaz neki a piros rajtszáma miatt nem is szóltak, de Antinak hála ő sem tévedt itt el./ Egyre magasabbra hágtam és ahogy ilyenkor lenni szokott az erdő is hirtelen elfogyott. Cserjékkel szórt kopár sziklák állták útját az erre tévedő vándornak. Hátranézve, a messzeségben a tenger kéklő vize ragyogott. A pályán a jelzések jól láthatóan mutatták az utat, igaz óvatosan haladtam, a forróságban minden fölösleges métertől kíméltem magam.
5 óra elteltével értem fel az 1605 méteren lévő, hegyi mentők által létesített ellenőrzőpontra. Innen a Gyömbér-csúcs és Chopok közötti hullámvasútra emlékeztető szakasz várt ránk. Nagyon érdekes, lentről egyáltalán nem látható hegyvonulatokkal övezett katlan mentén kanyargott a lábam alatt a single track. Egy kisebb csoportot utolérve értem el a pályánk legmagasabb pontját jelentő 1756 méteren lévő Vaganski csúcsot. Többen itt megpihentek, engem a látvány és a lejtő is magával ragadt, a nagy meleggel dacolva igyekeztem folyamatosan haladni. Kora délután lévén, a nap perzselően éreztette erejét, 7 óra megtétele után nagyon jól esett a hegyi mentők által védett kútból nyert friss víz.

velebit.jpg

Innen egy jól futható lejtős rész következett, majd egy sziklás cipőtalpnyíró kőzúzdán értük el ismét a lombhullató erdők szintjét. Itt ért be eltévedésemet megakadályozó Matea és párja Bruno. Az utolsó 10 km eleje egy hosszú szerpentines szórt úton köszöntött rám, a távolban Mateáék mutatták az utat. Egy idő után a tenger is előbukkant a sziklák közül felejthetetlen látványt nyújtva. A folyamatos frissítésnek köszönhetően tempóm nem lankadt, sőt arra lettem figyelmes, hogy ismét egyre közelebb kerülök az ifjú párhoz, végül az utolsó frissítő pontnál már közösen élveztük a tűző napon érlelt forró kólát. A pontőr szellemesen megjegyezte, hogy gondoljak arra, mintha kávét innék; fekete is, forró is, igaz a szénsav kicsit bekavar, de kilenc órát követően ilyen apró dolgokkal már senki sem foglalkozik. A szórt út sajna aszfaltra váltott és hamarosan Starigradot pillantottam meg. A szerpentin alsó részén egy sétáló játékosra lettem figyelmes, aki hozzám hasonlóan szintén fehér hosszú ujjast viselt. A város szélén értem be a Johhny Walker-ként haladó Lacikát, akit kis túlzással hónom alá kaptam és együtt zúgtunk be a célba a már ott pihenő Jedik nagy örömére. A rajtot és a célt figyelő külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy Lacival ismét dupla élménnyel gazdagodtunk, valójában a verseny mottójának megfelelően magányos farkasként futottam. 9:39:05-tel 44-45. helyet szereztük meg. A 145-ös átlagpulzusom jelzi, hogy a pálya jelentős része nehezen volt futható. Nem úgy a jól felkészült barátaimnak: Kingi 7:49-es ideje a hölgyek között az 1. helyet jelentette, Anti lélegzet elállító 6:53-mal a 2., míg az ezúttal kissé eltévedő Mester 7:16-tal a 3. helyet csípte meg. Örökifjú András barátunk 8. (7:47), Oszi 15. (8:18), míg Csabi 26. (8:49) helyezése is remekbe szabott.

És végül Révész Ákos versenyről készített rövidfilmjét szeretném megosztani veletek. A film remekül mutatja be 7 perc alatt a táj szépségét és a terep nehézségét is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr268905422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.