Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés
  • rrroka: mi eleve mindig baráti buli váltót nyomtunk, sosem mentünk teljesítményre, szóval ez a rész az UBn... (2016.10.25. 16:31) Itt a vége, fuss el véle
  • pannonfunk: No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem? (2016.07.05. 10:35) AjánDKkörnek ne nézd a fogát...
  • rrroka: @iramszarvas: igen a 85 (170) az egészen jó, én is kb így nyomom aszfalton (terepen nem lehet érte... (2016.05.30. 10:05) Képtelen bejegyzés: Balatontól Balatonig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: Hát persze, én TT-ben gondolkodtam. Milyen jó kis verseny volt a hegyi félmaraton és azóta sem vol... (2017.02.14. 06:08) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Nem, az első közös terepfutásunk 2011. július másodikán volt. A helyszínre kb. jól emlékszel, mert... (2017.02.13. 08:42) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: @iramszarvas: Én a Tortúrára emlékszem, már amit közösen csináltunk. (2017.02.12. 15:53) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Úgy emlékszem, első terepfutásunk is egy Kiss Péter emlékverseny volt (2017.02.12. 15:35) Kiss Péter Emléktúrán
  • Utolsó 20

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Nyelv és sport

Idei Maratonok

2016.11.29. 06:57 Vitja

index.jpg

Idén úgy alakul, hogy a futáshoz hasonlóan a beszámolók írása sem megy olyan flottul, mint egy éve. Az okok feltárását most mellőzném, összpontosítsunk inkább a hiánypótlásra. Ha már így alakult, idei maratonjaimat - kettő is van belőlük: tavasszal Linzben, ősszel pedig Ljubljanában próbálkoztam -  párhuzamosan mutatnám be. Nézzük tehát, hogy ízlett a Linzer-karika, illetve a laibachi jégsaláta! 

358-solata-laibacher-eis-3-14-290x210.jpg

Linzre természetesen nem az omlós tésztájú, lekváros karika miatt esett a választás. Anno Rokka hívta fel a figyelmemet erre a versenyre és mivel a Duna nagy szerelmese vagyok, hamar regisztráltunk is Bazsival, készülve - Drezda, München, Ulm és Frankfurtot követő - 5. közös német honi futásunkra.
Szlovéniában még sosem futottam, pedig sokan ódákat zengtek erről a versenyről. A választásnál kapóra jött az is, hogy korábban a fővárosi versenyeket is célkeresztbe vettem, így Budapest, Athén, Berlin, Prága, Bécs, Pozsony, Róma, Párizs után újabb skalp kerülhet a gyűjteménybe. 

Bemelegítés

20160402_174001.jpg

Linz: A BSZM-nek köszönhetően sikerült elfogadható szintre emelni az idén megtett km-ek számát, azonban a rendhagyó felkészülésnek köszönhetően ezúttal gyorsító munkát egyáltalán nem végeztünk. A verseny előtti héten próbáltam a maratonra belőtt tempójú iramfutásokkal felkészíteni a szervezetet, hogy a kissé gyorsabb tempót se érezzem idegennek.
Csütörtök kora délután érkeztünk meg Felső-Ausztria székhelyére és utunk egyenesen a versenyközpontnak helyt adó atlétikai centrumba vezetett. A lányokat is beneveztük az 5 km-es versenyre. A rajtcsomagot átvéve megnéztük az ilyenkor elmaradhatatlan kiállítást is. Sajnos ezúttal nem akadt olyan portéka, amely elnyerte volna tetszésünket, így nem sokára a szállásunk felé vettük az irányt. Délután a sétálóutcán a célnak is helyt adó főtér felé haladva, a franciaországi változásokról megemlékező Batsányi János tiszteletére elhelyezett emléktáblára lettem figyelmes.
Másnap reggel kulturálódtunk, megnéztük a várban lévő kiállítást, majd az állomásra siettünk Bazsiért. Innen ismét a versenyközpontba hajtottunk, ahol Bazsi is megkapta a maga csomagját. Ezután következett a nap fénypontjaként Eszti futása. /Adi durcás kedvében volt és a lábát is fájlalta./
Korcsoportonként /óvodásoktól indulva/ rendezték a futamokat. A kisebbeknek a stadionban 400 méteres távot rendeztek, míg a nagyobbaknak köztük Esztiéknek 5 km távon két körös pályát tűztek ki  a városban, fél távnál a stadionba érkezve csodáltuk meg a mezőnyt.

Ljubljana: A Velebitet követően a nyaralás és a pihenés került központba, azonban a futást sem hanyagoltam, hiszen a Jedikkel neveztünk az Ultrakékre. Ahhoz, hogy méltó tagja legyek Bálint, Csabi és Gabi alkotta váltónknak a Kékes - Vác között húzódó pályán, nem tétlenkedhettem sokat. Így esett meg velem, hogy a nyaralásból hazaérkezvén másnap már a Naszályban a Facsúsztatón kínoztam magam hajnalok hajnalán menekülve a kánikula elől.
Börzsönyt követően a Trail sorozat újabb állomása a Gerecsében várt ránk. Ezúttal Povázsai Csabinak köszönhetően Gabival és Mátéval jutottam le Szárra,ahol Chevy One várt ránk családjával. A versenyről részletesen a Trail sorozatot bemutató külön blogban szeretnék elmélkedni, legyen most annyi elég, hogy egyáltalán nem fáztunk, viszont a futás sem esett jól, végig szenvedtem, mint a bolhás kutya. 30 km-en 966 métert másztunk meg és egy érdekes eltévedés-elterelés is tarkította a majd 4 óra alatt szerzett élményeket.
Közben jött a hír, hogy a tavalyi debütálást követően, idén a hatósági hatalmasságok nem adtak engedélyt arra, hogy az Ultrakéken versengjünk.
A hosszabb futásoknál arra lettem figyelmesebb, hogy sokkal lendületesebben és hatékonyabban haladok, mint korábban. A Suhanj!6-ra készülvén könnyűszerrel röpködtek az alacsony pulzusú 5:30-as km-ek.
Augusztus 7-én pontban éjfélkor vágtam neki az 5. Suhanj!6-nak abban a tudatban, hogy alig egy órája Szász Emesének köszönhetően olimpiai aranyéremnek örülhetünk. Célom nem volt más, mint hogy a növekedési pályát (2012: 53,78 km, 2013: 58,08 km, 2014: 61,11 km, 2015: 61,32 km) továbbra is fenn tartsam az előző évek teljesítéseihez képest. Az idő a futáshoz optimális volt /szélcsend, száraz idő, 19 C/. A hűvös időnek is köszönhetően alacsony 140-145 közötti pulzussal kezdtem, a km-ek az edzéseken belőtt 5:30 körül csippantak. A félmaratont 1:55:50-nel nyomtam. Innen már lassultam és 5:40 felett suhantam tovább 150 eleji pulzussal egészen a maratoni távig /4:00:27/. A pirkadat már 6 perc körüli 1000 méterekkel köszöntött rám, még Hosszú Katinka kihangosított élőben közvetített 400 vegyes úszása sem volt képes fel dobni, pedig aranyérme igazán üdvözítő volt. Az idő előre haladtával egyre jobban vártam, hogy végre hatot üssön már az óra és ami késik az nem múlik: 61,58 km-nél szólt rám a duda, ami 5:50/km-es átlagot jelent. Átlagpulzusom: 148! Érdekesség, hogy eközben 336 m szintet is teljesítettünk. A célt elértem, igaz 260 méterrel fejeltem meg a tavalyi teljesítésemet, azonban idén sokkal jobban éreztem magam, amit a átlagpulzus-csökkenés (a tavaly 155 bpm volt) is igazol.
A következő verseny szeptember elején várt rám; a Budapest Félmaratonon 20. alkalommal álltam rajthoz 1996 óta, egy alkalmat leszámítva minden évben itt nyomultam, aminek köszönhetően törzsfutó címmel is kitüntetett a BSI. Idén a Jedik közül Anti kísért el. A 30 fokos kánikulában nem volt sok remény PB-hez, de azért tempósan vágtam neki a távnak. Idén új útvonal várt ránk, a Vár-kert mentén félig megkerültük a Vár-hegyet, majd az Alagúton át tértünk vissza a rakparthoz. Az első 7 km-t sikerült a várt félmaratoni tempóban /4:30-4:40/ nyomnom, majd miután az Alagútban Oszi vert hátba, a kitett rakparton felforrva elengedtem a gyeplőt és 5:20 felett kezdtem el poroszkálni. A körülményekhez képest az 1:52:18-at reális időnek tartom.
Az év előző hónapjaihoz képest ősszel egész sokat tudtam edzeni, főleg az október (290 km) sikeredett izmosra. A sok munka éreztette a hatását már a Mátra Trailen is. Ahogy korábban is ígértem a verseny részleteiről később számolnék be, a számok úgyis magukért beszélnek: 28,94 km, 1544 m szint, 3:27:46, 154-es átlagpulzussal.

01_viktor_adam_iramszarvas.JPG

Az október 23-ai ünnepi Kolonics Emlékfutás több szempontból is a szívem csücske. Sokáig a Bécs-Budapest befutószakaszán Budakesziről indulva tisztelegtünk Koló emléke előtt. Annak ellenére, hogy a legendás múltú verseny megrendezésére kellő érdeklődés hiányában idén sem került sor, az emlékfutás nem maradhat el, igaz ezúttal teljesen új helyszínen futhattunk, hála a Kolonics Alapítványnak és BBU munkatársainak. A versenyközpont stílszerűen a népszigeti KSI kajak-kenu szakosztály vízitelepén várt ránk, idén a félmaratoni táv mellett 10,5 km-es távra is várták a nevezők jelentkezését. Az elvárásoknak megfelelően a kajak-kenu sport színe-java is képviseltette magát. Mindig jól esik régi sporttársakkal nosztalgiázni, igaz az utánpótlás is szép számmal volt jelen, köztük Zsolti barátom Ádám fia is. Jó érzés, hogy az idei UB-n szerzett élmény hosszan tartó lendületet adott az ifjú titánnak, és szülei nagy örömére remekül helyt áll ezen a versenyen is. Nekem sem volt okom panaszra számomra ideális pályán futhattunk szinte végi a Duna partján (Népsziget - Római-part - Pünkösdfürdő - Szentendre és vissza). Jó, egyenletes tempójú futásom jelezte, hogy jó úton haladunk Ljubljana felé:  21,4 km, 1:43:13, 4:49/km, 163 bpm.

A verseny előtt két nappal, pénteken érkeztünk Ljubljanába Brácsa komámékkal. Szombat reggel még a nem túl távoli Bledi tavat is meglátogattuk, majd a versenyközpontban a szokásoknak megfelelően a rajtcsomag átvételét követően a Pasta-party várt ránk. Majd a belvárosba kocogtunk Esztivel, ahol egy 4,2 km-es Fun-run várt ránk. A rajthoz érkezve sokan jelmezbe öltözve járultak a vidám hangulathoz, Esztin is látszott, hogy örül, hogy itt lehetünk. A rajtot követően nagyon könnyedén pörögtek a lábak, igaz  1,5 km múlva Eszti jelezte, hogy azért neki sok még az 5 perc alatti tempó, így visszafogtam a paripákat. Célunk a célba érés volt, igaz nem engedtem, hogy leányom gyalogoljon, végül is futóversenyen vagyunk. Nem sokára a célegyenesbe érkeztünk, Irma, Iramszarvas és a többiek biztatása mellett Eszti 4:20 feletti tempót nyomva simán lefiniselt. Na ezért élünk kérem szépen!   

Kész, rajt

Linz: Az évszaknak megfelelően április elején hűvös, napos idő várt ránk. Bőséges reggelit követően Bazsi közelben lévő szállásához gyalogoltam, majd együtt sétáltunk a Duna-parton a rajtzónának helyt adó A7-es autópálya /Mühlkreisautobahn/ hídjához. A hídhoz érve ocsúdtunk, hogy a csomagmegőrzésnek helyt adó konferencia-központon kissé túl jöttünk, így bemelegítés gyanánt visszakocogtunk leadni a csomagunkat.
A rajt előtt még időben értünk vissza a hídhoz, igaz először az autópálya félmaratonistáknak fenntartott oldalára keveredtünk, de még éppen elég időnk volt ahhoz, hogy átvergődjünk a menetiránnyal szembeni oldalra. A rajtot követően sokáig nem hagyott nyugodni a tudat, hogy itt bizony hétköznaponként 130 km/h-val szoktak szembe száguldozni és mégis le lehet zárni egy autósztrádát egy városi futóverseny kedvéért. Bizony a fővárosi autósközösség és Tarlós úr sem hinne a szemének. Közel 2,5 km után tértünk le a sztrádáról Bazsival lassan 5:20/km körül kezdtünk aminek köszönhetően a pulzusom 150 bpm alatt maradt. A városba érve fonódtunk össze a félmaratonista mezőnnyel. Ekkor Kolónak köszönhetően egy 50+-os honfitársunkkal elegyedtem szóba, aki Győr mellől érkezett és az első maratonjával próbálkozott. Le a kalappal előtte!
A 6. km után jöttem lendületbe és 5 perc körül stabilizálódott a sebességem, Bazsi kissé lemaradt, legalábbis nem láttam a közelemben már ekkor. A belvárosi részen sokan biztattak, majd ismét a kissé egyhangú, ipari üzemeknek helyt adó városrész felé vezetett a pálya. A tempó /5:00/km/ körül és a pulzus /150 eleje/ is stabilizálódott, a folyamatos frissítésre is ügyeltem, a BSZM-en bevált fogásnak köszönhetően kulacstartóövben futottam miközben a sponser long energyt szopogattam. Nem sokára a szállásunk előtt haladtam el, majd a belvárosba a sétálóutcába érve 1:47:32 alatt értem el a félmaratoni távot. A mezőny megritkult és a napocska is szárnyait bontogatta. A tánc mindig innen kezdődik!
Ismét a külvárosi rész felé tekeregtünk a 27. km-ig elképzeléseimnek megfelelően tudtam tartani a tempót /5:10 körül/, mikor a frankfurti esethez hasonlóan szinte méterre pontosan ugyanakkor a jobb farizmom ismét  görcsbe rándult. Az éles fájdalom mellett, a lelkem is háborgott, hogy miért történik ez velem egymás után másodszor is pont egy maratoni versenyen. Azért fogamat összeszorítottam és haladtam, ahogy bírtam. Természetesen elengedtem minden időtervet, egyetlen opciónak a célba érés maradt. Nem meglepő, hogy sorra előztek meg, köztük Bazsi is, aki okosan egyenletes tempóban tolta végig a versenyt. Innen 5:30 és 6:00 között csippantak a km-ek.
A 42,82 km-t, 3:47:55 alatt - 5:19/km - abszolváltam, átlagpulzus: 156 bpm.

Ljubljana: Az előző napi Fun-run okozta eufória hatása alatt készülődtem a rajthoz. Kuris Oszival közösen indultunk. Oszi szokásos formáját hozta, miszerint az utóbbi időben szinte semmit sem edzett, így örül, ha 4 óra alatt célba ér. Ebből persze mindig 3:30 alatti teljesítés kerekedik ki, most sem történt másképpen.  De ne szaladjunk előre ennyire. A rajtot követően igyekeztem könnyedén haladni úgy hogy a megfelelő tempó mellett a pulzus is kordában maradjon. Szóval 5 perc alatti km-ek jöttek és a pulzust is 150 körülire kívántam fogni. Az útszélén nagyon sokan biztattak minket, jóérzés ilyen támogatás mellett futni. 12 km-ig nagyon jól mnet minden, igaz most visszanézve a pulzustartományt a tervezetthez képest magasabb zónában, 160 felett haladtam. 12 km után egy boxutcás kényszerpihenőt követően abban bíztam, hogy a pulzi visszaesik. Hát nem így történt. Sőt még magasabb 170 feletti laktátküszöb közeli tartományba keveredtem, magam sem értem miért. A féltávnál /1:46:00/ érződött, hogy az első fele kissé el lett tolva, annak ellenére, hogy igyekeztem féken tartani a lovakat, de pulzus a hűvösebb idő ellenére nagyon elszaladt most. 25 km után nagyon szenvedőssé vált a futás. Kolónak köszönhető, hogy egy bájos hölgy előzés közben köszöntötte a kenus bajnokokat. Természetesen megdicsértem /nagyon jó vagy/ a könnyedén haladó honfitársamat. Lélekbalzsamozó válasza, miszerint, aki itt van az mind nagyon jó, az én teljesítményemet is más színbe tette. Egyfelől mindig azért küzdünk, hogy határainkat feszegetve felülmúljuk korábbi teljesítményünket és hajlamosak vagyunk mindent feketén látni, ha nem az előzetes elképzeléseknek megfelelően klappolnak a dolgok. Másfelől hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy valójában mi is történik velünk, ha elmegy a megcélzott hajó és akár több perccel később érünk a célba; a válasz roppant egyszerű: semmi. Lelkileg kissé megerősödve most már inkább arra ügyeltem, hogy az egyre erősebben húzódó farizmom ne ránduljon ismét görcsbe, mint a legutóbbi két maraton alkalmával. Innen jóval 5:30 felett teltek a km-ek, sőt a frissítő állomásoknak köszönhetően kétszer 6 perc felett poroszkáltam. A 17. maratonomat futva jól tudtam, hogy azért sokkal jobban járok, ha minél hamarabb célba érek, így igyekeztem optimalizálni a tempót és a belvárosba érve az utolsó km-eket már sebesebben tettem meg.
A 42,47 km-t, 3:48:49 alatt - 5:23/km - tettem meg, átlagpulzus: 164 bpm. 

Jól látható, hogy 2016. év a városi maratoni versenyek nem az előzetes terveknek megfelelően sikerültek.  Linzbnen egy makacs izomgörcs hátráltatott, míg Ljubljanában csúnyán elfutottam az elejét. Nyilván én is elégedettebb lennék, ha 3:30 körüli idővel érnék egyszer célba, de ugyanakkor hiszek abban, hogy az elvégzett munka beépül és egyszer majd kamatostul meg is térül.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr748696804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.