Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés
  • rrroka: mi eleve mindig baráti buli váltót nyomtunk, sosem mentünk teljesítményre, szóval ez a rész az UBn... (2016.10.25. 16:31) Itt a vége, fuss el véle
  • pannonfunk: No, pedig jövőre kéne egy olyan, hogy négyesben, és mindenki fut egyszer 50+-t... Nem? (2016.07.05. 10:35) AjánDKkörnek ne nézd a fogát...
  • rrroka: @iramszarvas: igen a 85 (170) az egészen jó, én is kb így nyomom aszfalton (terepen nem lehet érte... (2016.05.30. 10:05) Képtelen bejegyzés: Balatontól Balatonig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: Hát persze, én TT-ben gondolkodtam. Milyen jó kis verseny volt a hegyi félmaraton és azóta sem vol... (2017.02.14. 06:08) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Nem, az első közös terepfutásunk 2011. július másodikán volt. A helyszínre kb. jól emlékszel, mert... (2017.02.13. 08:42) Kiss Péter Emléktúrán
  • Vitja: @iramszarvas: Én a Tortúrára emlékszem, már amit közösen csináltunk. (2017.02.12. 15:53) Kiss Péter Emléktúrán
  • iramszarvas: Úgy emlékszem, első terepfutásunk is egy Kiss Péter emlékverseny volt (2017.02.12. 15:35) Kiss Péter Emléktúrán
  • Utolsó 20

Naptár

július 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Nyelv és sport

UTH-nak indult

2017.06.21. 00:31 Vitja

logo_uth-1.png

Egy novemberi délután hoztam meg döntésem, hogy a 2015-ös teljesítést követően, idén ismét próbára teszem magam az UTH-n, tudva, hogy június elején már kicsi a valószínűsége a sár uralmának. Szép, hosszú, küzdelmes utat jártam be, míg elérkezett június 4. napja. 

Figyelemmel a munkateherre, ami hét közben rám nehezedik, sajnos nem tudtam elvégezni hétköznap azt a munkát terepen, amit két éve sikerült. Ezt igyekeztem ellensúlyozni hajnali úszással, illetve Németh Györgyi útmutatásaival végzett nyújtógyakorlatokkal. Komoly változást jelentett a felkészülésemben, hogy Bálint szervezésének köszönhetően hetente a Váci Jediknek szervezett gyógytornán is próbára tehettem magam. Kárpi Ildikó (FizioCare) hajnali funkcionális tréningjein olyan izomcsoportok is átmozgatásra kerültek, amiről korábban nem sokat tudtam.
A futókilométereket a hétvégi hosszú terepfutásokkal növeltem a kívánt szintre. A felkészülés jegyében vettem részt a már korábban megénekelt  teljesítménytúrákon (Börzsöny Kapui, Kiss Péter) és versenyeken (BodriTrail, Bükki Hard, Primavera Trail) is.
A tempót javarészt a Gödi Futókör Csütörtöki Szentfutásain fokoztam Küllős Matyi és Luczó Peti után lihegve.

A tavalyi teljesítést követően a Balaton Szupermaratonon 4 nap alatt egy minialapozás keretében sikerült behozni a kilométer elmaradásomat, a kívánt szintre tornázva az alap-állóképességemet. Iramszarvas jelenléte ismét inspirálóan hatott rám, annak ellenére, hogy egy makacs sérülésből még nem teljesen lábalt ki.

bszm.jpg

A szintén UTH-ra készülő gödi expresszel, Küllős Matyival

Siófokon enyhe húzódást éreztem a bal térdem körül, ami kissé megijesztett a rajt előtt, ám szerencsémre ez a futás közben már nem volt zavaró. A hirtelen jött meleg jól beb@szott, és enyhe hasmenés is hátráltatott, 3-szor mentem ki guggolni kb. 2-3 percre. Szerencsére azért sikerült magamra találnom a folyamatos frissítésnek köszönhetően. Fonyódra érve úgy éreztem, hogy most nem harcoltam le magam annyira, mint tavaly: 48,40 km, 4:57:34, 6:08/km, 148 bpm.
A második napon a rajt felé tartva mikor a buszból tekintetem a Balatonra szegeződött már tudtam, hogy az aznapi futásban a megújuló  energia jelentős szerepet fog játszani. A tarajos hullámok festői látványa most nem hatott rám megnyugtatóan. A Szigligetig tartó pályán először keletnek tartottunk ekkor még hátszelünk volt, Berény után északra fordulva viszont már pofámon éreztem a szél hűs illatát, ami persze jócskán lassított is rajtam. Keszthelyt követően keletre fordulva nagyon változékony volt a széljárás. A meleg most nem hátráltatott, sőt az uccsó 10 km-en már majdhogynem fáztam is.
Végig egyenletesen igyekeztem haladni, a pulzus ritkán szökött 140 fölé, nagyobb borulás nélkül értem a célba, igaz kicsit lassabb volt a tempó, mint előzőnap és nem volt boxutcás kiállásom sem.
53,07 km, 5:29:38, 6:12/km, 136bpm.
A szigligeti célbaérkezést követően a balatoni Kneipp-kúra során a jobb lábamat is megvizsgáltam és a nagylábujjamon egy hatalmas vízhólyag éktelenkedett. Mesterrel egy gyors konzíliumot tartottunk és a műtéti beavatkozás mellett döntöttünk. Az esti operáció remekül sikerült, reggelre elmúlt a fájdalom, bár a műtéti heg azért érzékeny volt.
Szép napos, bár felettébb hűs időre ébredtünk harmadik napon. A rajtot követően azonban cseppet sem fáztam, az enyhe szellő nem volt zavaró. Az 1. km a bemelegedésről szólt, szerencsére a vízhólyag helye nem nagyon zavart. Végig 5:45-6 perc között haladtam a kedvenc gyerekkori üdülőhelyeket érintve. A frissítéseknél kicsit elidőztem, a málnás Dréher nagyon csúszott. Az északi parton a szint színesebbé tette a pályát, ami engem nem szokott zavarni, de most a 3. napon már másként néztem felfelé.
42,5 km, 4:20:30, 6:08/km, 140 m+, 135bpm.
Az utolsó nap már inkább a szenvedésről szólt, a fáradt izmok és a kimerülő psziché nem kedvez a futásnak, pedig Balatonfüredtől majd 50 km megtétele várt ránk a siófoki célig. Az óraállításnak köszönhetően a korai 8  /7/ órás indulásnak köszönhetően hűs szeles időben vágtunk neki az utolsó szakasznak. Hozzám hasonlóan a mezőny jelentős részén látszott, hogy már 140 km van a lábakban. A körülményekhez képest kb. 20-25 km-ig egész jól haladtam 6 percen belül. A pulzus persze most sem kúszott 140 felé. Almádiban kezdtem megunni az egészet, onnan már nagyon fájós volt, de a végig küzdöttem, igaz nem zsigereltem ki magam teljesen, hiszen 1 hét múlva Pozsonyban maraton várt rám.
49,82 km, 5:15:18, 6:19/km, 134bpm.

Eszti lányommal gondoltunk egy nagyot és március utolsó napján délután 4-kor Vácon vonatra pattantunk és alig két óra elteltével Pozsonyba érkeztünk. A koronázóvárosban gyönyörű tavaszi idő fogadott és a Mihály-kapunál lévő remek belvárosi szállásunkat elfoglalva megcsodáltuk északi szomszédunk fővárosát. Miközben ámultunk és bámultunk, hamarosan Bazsiék is befutottak és közösen jól megvacsoráltunk készülve 6. közös maratoni-futásunkra.
Szombati napon a baby-távok megrendezésére került sor, köztük Eszti 4,2 km-en, míg Panci 10 km-en tette magát próbára. A lányok nagyon ügyesen helyt álltak: Eszti 24 percen belüli egyéni csúcsa, míg Panci 1 óra körüli ideje magáért beszél.
pozsony_2.jpg
6. maratonunk Bazsival 
Vasárnap a versenyt megelőzően olyan jelenségre lettem figyelmes, amit korábban nem tapasztaltam; a verseny előtt eljátszották a himnuszt. Sajnos nem tudtam a körülöttem lévőkkel szlovákul énekelni. Bazsival abban maradtunk, hogy óvatosan kezdünk /igaz másképpen nem is tudtam volna/. 2013-ban Iramszarvassal már futottam itt, bár akkor csak félmaratonon indultam. Az akkori hideg, eső helyett most szép, napos idő várt ránk. Féltávig /1:50:42/ a megbeszéltek szerint közösen futottunk, majd ezután talán a nagy meleg miatt is, kissé megrogytam. A meleg sosincs ínyemre, kb. 30 km-nél jutott eszembe, hogy van nálam sótabletta is, ami csodát tett velem. 35 km-nél feltámadtam poraimból és a végén intenzív iramot diktálva sikerült 4 óra alá behúznom magam: 3:54:18.

A márciushoz hasonlóan az április is sűrűre sikeredett. A megszokott kedvencek mellet minden évben igyekszem új helyeket is megismerni; idén a Balaton-felvidék Terepmaratonon Lacikával (Chevy Van) közösen debütáltunk. Balatonudvariba haladva Laci azzal rukkolt elő, hogy ezen a versenyen velem szeretne végig futni. Túl azon, hogy jól esett, kicsit csodálkoztam gyorslábú barátom felvetésén, sőt a Dupla Élményre is invitált, mondván, hogy az utóbbi hetekben egy szűnni nem akaró sérülés hátráltatja, ezért Anti tempója nem lenne komfortos.
Abban maradtunk, hogy nézzük meg, hogyan tudunk közösen futni. Csodák csodájára sikerült Lacival tartanom a lépést, igaz most kissé visszafogta a gyeplőt, sőt még beszélgetni is maradt energiánk. Az érintetlen táj szépsége lenyűgöző volt. Bár az UB-n sokat jártunk a környéken, a remek pályakitűzésnek köszönhetően új arcát mutatta meg a Balaton-felvidék. A virágzó gyümölcsfák között festői látvány tárult elénk a tó felé pillantva. Tempóválasztásunk is remekre sikeredett, szinte végig egyenletesen haladtunk és a folyamatos előzéseknek köszönhetően, feldobva és elégedetten csaptunk célba: 40,38 km, 4:03:21, 6:01/km, 155bpm.
dupla.jpg
Sokáig úgy tűnt, hogy idén Laci invitálása ellenére idén nem futok a Duplán, ám a verseny előtti napokban derült ki, hogy Mester sajnálatos vádli sérülése nem teszi lehetővé rajthoz állását, így még is az indulók között találtam magam. Mester helyére lépve Anti Verigával indult, míg 2014 után ismét Lacival volt szerencsém rajthoz állni. Csanya versenyen kívüli indulóként járult hozzá a cseréhez és névváltoztatásra sem volt már lehetőségünk, így BársonyChevroletben vágtunk neki a távnak, bár a "Széles vállú, nagypofájú " név jobban illett volna ránk.
Fecó utólag bevallotta, hogy hajnalban Mátrafüredre haladva úgy néztem ki, mint egy "másnapos hulla." Igaza lehetett, mert, amint kiszálltunk a kocsijából minden kijött belőlem, így mondhatni éhgyomorra kezdtem el futni. Persze Lacikának ezt csak utólag a célegyenesben mertem bevallani.
Mivel versenyen kívül indulhattunk, nem feszélyezett a kizárás veszélye, így elvileg nyugodt is lehettem volna, de üres gyomrom miatt volt bennem egy kis félsz, szerencsére Kékes felé óvatosan isót kortyolgatva, hamar rendbe jöttem. Lacival nagyon jó együtt futni, már ha elbírom a tempóját, pozitív lénye mindig inspirál.
Megtisztelő, hogy mindeközben Chevy Van is jól érezte magát:

Kedves teljesítők és jövőbeni teljesítők!

Csanya apánk és briliáns csapata, vasárnap rendezte meg a mátrai vadvízi kajak-kenu pályán az év magasan best of futóversenyét. Vettünk fel úszósapkát, békatalpat és toltuk a két kört Bognár Viktor barátommal. Az elején gőzkabin, utána Mordor felhői a hegyen és Parádnál még Noéval is találkoztunk, aki építette a bárkáját serényen és „ezt beszívtátok, hogy egyikőtök nem nőstény”felirattal üdvözölt minket az özönvízben!

Mivel igen okosan, megfontoltan haladtunk, a szintidőre és a jóérzésre törekedve, így megfigyelhettük, hogy alakulnak ki komoly folyók, néhány óra alatt Sombokor alatt. De nem ez a lényeg, csak írogatok itt. Ugyanis be akarom bizonyítani Nektek, hogy ez a nagybetűs ultra terepfutás! Ez a verseny, ezen KELL (na jó, semmit nem kell) indulni.

  • Azt gondolom, ez egy amatőr/elit (van ilyen?) verseny, ha a pálya kijelölést és a szintidőket vesszük figyelembe.
  • 72km, 3400m szint, négyszer Kékes. Ezt bárhonnan nézed, emberes, tökös adatsor
  • Valakivel közösen küzdesz 9-12 órát…az nem mindennapi élmény, elfogadás, alázat, csapatépítés a köbön
  • Az a pillanat, amikor az első kör után, megfordulsz és egy újat kezdesz..azzal a határaidat döngeted, ha nem is fizikailag. Egyszerűen nem racionális, újra nekimenni a hegynek. És mégis..

A természeti népeknél, ismerünk rengeteg beavatási szertartást. Akkor válik férfivé, ha elejti a vadat, nővé, ha megkapja első tetkóját, stb…Az ultra terepfutás belépője a Dupla Élmény. Van hosszabb, nehezebb, stb..de a páros élmény és a két kör, olyan esszenciát ad neki, amitől unikális és valahogy több mint az egyéb versenyek. Nem akartam ilyen filozofikus lenni, de kérem, ha a jövő évi versenynaptáratokat tervezitek, ezt tegyétek bele.

Gratulálok minden Szimpla/Dupla teljesítőnek!

 Chevy Van

Az UTH előtt alig egy hónappal remek pályát mentünk, mindvégig arra ügyelve, hogy szintidőn /12 óra/ belül maradjunk: 72,2 km, 3400 +m, 11:35:07, 9:10/km, 145bpm.
A felkészülés nagyon fontos része a pályabejárás. A szervezők szerethetik a változatosságot, így a két évvel ezelőtti pálya sok helyen módosult. Áprilisban a Jedikkel közösen a Kisrigótól indulva két alkalommal is teszteltük, hogy mi is várhat ránk a versenyen. Április 24-én a Lepence környéki részen és az Apátkúti-völgybe vezetett az utunk a Mátrabércet is elhalasztó hóvihar nyomait kerülgetve, míg egy héttel később az általam még ismeretlen Spartacus-ösvényen haladtunk egészen Szentendréig. Jól esett lelkemnek, hogy Kingivel, Andrással, Bálinttal és Csabival sikerült együtt haladnom.
jedik_2.jpg
Váci Jedik
Május 11-én Andrással volt szerencsém a pálya első részét bejárni.  A Duplát követő 3 nap alatt sikerült megfelelően kipihennem magam, igaz a lábaim kissé ólmosan mozogtak még a Kő-hegyen. Ideális körülmények között szaladtunk; a pálya szinte kifogástalan volt, amihez remek idő párosult. Menet közben az összes útba eső kocsmánál megállva kiválóan felfrissültünk. A Marót és Szakó-nyereg közötti rész véget nemérőnek tűnt, sajna ezen a szakaszon nem volt kocsma sem. Andráson látszott, hogy nagyon szépen felkészült. Nyomát sem látni már, hogy augusztus végén bokatörést szenvedett; végig dinamikus tempót diktált nekem és pulzusa is nagyon alacsonyan maradt. A Szentendrétől Dömösig tartó 57 km-es 2057 m szintet magában foglaló pályát 7 és fél óra alatt tettük meg. Szentendrére visszaérve telefonomon közel 30 nem fogadott hívása jelezte, hogy aznap sokaknak hiányozhattam. Feleségemnek még előző nap ugyan mondtam, hogy kicsit hosszabbat futunk másnap hajnalban, de dél körül már kissé nyugtalankodott ami átragadt a Jedikre is, kis híján riasztották már a katasztrófavédelmet. Végül 4 órakor mindenki megnyugodott, hogy "megvan a két hülye." Így jár az, aki nem visz magával telefont.
gyomber.jpg
Magaslati mHámory
A verseny előtt két héttel András, Bálint és Csabi társaságát évezve egy szintgyűjtő túra keretében a Chopok csúcsát céloztuk meg. 1100 méteren lévő Trangoska parkolójából indulva a sífelvonó alatt vezetett az utunk a csúcsig. Tán 1500 méterig jólesőnek tűnt a haladásunk, mikor Csabi kifakadt, hogy miért nem jó nekünk a János-hegyi libegő alja, miért kell nekünk pont itt ebben a láthatatlan ködben, havas-jeges lejtőn szenvednünk. Mielőtt bárki beszólna, halkan jegyzem meg, hogy a 2014 méteres csúcsot 1:17 alatt értük el, igaz mindeközben 4,35 km haladtunk. Közben kiderült, hogy Csabi éjszakai műszakot nyomott le egy-két órával korábban, így a csúcson kell abbahagyni elvet követve, innen 3 folytattuk a túrát. A csúcsról a sípályán Trivoda forrását céloztuk meg, de a sűrű köd és havas-saras lejtők még lassabb haladást tettek lehetővé. A csúszós kövesúton 1335 méterre ereszkedtünk le. Ekkor jártunk 8 km-nél, amihez pontosan 2 óra 18 percre volt szükségünk. Innen a felhőkön át az Alacsony-Tátra csúcsára törtünk: 3 és fél óra elteltével érintettük meg a 2045 méteren lévő Gyömbér-hegy tetejét, ahol csodák-csodájára a nap is kisütött.  Egy kiadós nassolást követően ismét a felhőben találtuk magunkat és óriásfájlokat kerülgetve egy bővizű patakvölgyben lecsúszva értünk vissza a parkolóba: 20,48 km, 1711 +m, 4:50:35, 14:1/km, 137bpm. 

Látható, hogy szép és tartalmas utat bejárva várt rám Pünkösd vasárnapja.
A rajt előtt Lacival arról beszéltünk, hogy az éjszakai szakaszon egészen 8-9 óráig van lehetőségünk jól haladni, míg a meleg megérkezik. Ennek megfelelően 7 perces tempóval indultunk. Élvezetes volt a hűsben futni, külön öröm, hogy ezúttal a sár sem kísérte utunkat. A Kőhegyen mintha Fecó daliás alakja tűnt volna fel előttünk. A turistaházat követő lejtőn derült ki, hogy valóban nem káprázott a szemünk, Fecó robogott el mellettünk; sajnos gyomorproblémái nem tették lehetővé, hogy a megszokott helyén az élmezőnnyel haladjon. Öröm az ürömben, hogy Lajos-forrásig, így együtt futhattunk vele, amire korábban még nem volt alkalmam. Élveztem, hogy az előző években a sártól duzzadó részeket simán kifutva teljesítettük és végig előzve értünk az ellenőrzőponthoz (1:15).
uthzsivany2.jpg

A Bölcső-hegyet mászva Laci elillant, míg én végig Fecó hátát látva haladtam. Ekkor gyomrom émelyegni kezdett, talán a gyorsabb kezdés bosszulta meg magát? A pulzusom is 160 felett volt ekkor, így a tempóból vissza vettem. Fecó az útszélén görnyedve könnyített magán, igaz hamar visszaelőzött. Sosem feledem azt a látványt ami a Tölgyikreknél fogadott: a bozótban a holdvilágnál Fecó ülepe fehérlett. Sajna az én gyomrom sem volt az igazi, a Sikárosi-rétnél nekem is boxutcás megállásra volt szükségem. A röpke 1-2 perc alatt cca. 20 ember haladt el előttem, ekkor még nagyon sűrű volt a mezőny. Dolgom végeztével pont Fecóval futottam össze, aki jelezte, hogy futás közben sosem volt még ilyen sz@rul. Dobogó-kőt (2:45) elhagyva, szinte végig egyedül mentem, hébe-hóba előzgettük egymást ismeretlen sporttársakkal.
Klastrompusztánál éreztem, hogy mintha a gyomrom rendben lenne már, majd Pilisszentlélek (04:59) közelében már a madarak ébredése jelezte, hogy a lámpára nem lesz szükség többet. Innen sikerült egy jó tempót felvennem és valóban élveztem a futást, lelkemnek az is jót tett, hogy utol értem egy-két komát, akik a kiállásomnál mehettek el. Pilismaróton /6:16/ fejedelmi volt a paradicsom leves. A kiváló frissítésnek is köszönhetően a Szakó-nyereg elérése szinte pillanatoknak tűnt, ellentétben a bejárásnál tapasztaltakkal. A Lukács-árok lejtőin is jól esően haladtam. Dömösre /7:53/ jókedvűen érkeztem, igaz a Préditől kicsit féltem a felkelő nap erejétől is tartva. A Vadállókövek mentén enyhe szél hűsített ugyan, de a csúcsra 40:35 alatt felérve éreztem, hogy most kezdődik a tánc. Lepence felé a dózerút, majd a patak menti dzsindzsás sokat kivett belőlem. Fél 10 körül már látszott, hogy a kabátra ma sem lesz szükségünk. Bár a Spartacus-ösvény mindig gyönyörű, most még sem értékeltem nagyra a látványát, Pilisszentlászlóra érve /11:10/ teljesen kész voltam. Szabó Andris frissítőcsapatának köszönhetően a Kisrigóban a hideg víz csodákat tett velem és a leves is nagyon jól esett, de kis híja volt, hogy nem maradtam végleg ülve. Mindenem fájt, pendelyem kidörzsölve, lábamon vízhólyag. Aztán mégis útra keltem és az Apátkúti-völgyben úgy éreztem, mintha ismét futó lennék. Ekkor ért utol a Szentendre Trail élmezőnye, köztük Antival. Biztatásuk jól esett.
uthapatk.jpg
A Visegrádra vezető lejtőn Kinga és Mester társaságát élvezhettem. Mester nyakon is öntött egy kulacs hideg vízzel. A frissítőpontra /12:37/ értem, Jucustól itt tudtam meg, hogy Veri 2. helyen ért célba. A jó hír ösztönzőleg hatott rám. A Fellegvárhoz vezető napsütötte ösvényen azonban megszédültem, miközben az orromon-számon a frissen vételezett kóla távozott.
Ekkor éreztem úgy, hogy innen már nem tudnék futni, pedig futóversenyre neveztem. Érdekes gondolatok kerítettek hatalmukba: "Ez szerinted egészséges, egyszer már ugye ezt végigcsináltad, minek szívatod megint itt magad, holnap ki fogja befizetni helyetted a csekkeket, a lányod ballagására kíváncsi vagy még?" Mentálisan és fizikailag is végelgyengülve nyomtam meg stoppert. 12:43 alatt 82 km-t tettem meg. 
Azóta sem bánom döntésem, igaz túlzottan büszke sem vagyok rá, csupán ürességet érzek, ha a versenyre gondolok. Tudom, az Út a lényeg és nem a cél, mégsem jó dolgavégezetlenül hazamenni.  Az sem vigasztal, hogy a 132 indulóból 48-an szintén a kiszállás mellett döntöttek. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr8812603251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.