Vajda Zsuzsiról csak felsőfokban tudok írni. Nagyon profin csinálja. Gondolom a többi Nike Futóklubos edző is nagyon jó, de velük nem dolgoztam még (sok jót azért halottam róluk is). Teljesen egyénre szabva állítja össze a programot. Mind mennyiségben (napok és km-ek száma), mind pedig tempóban. Biztosan lehet készülni egyedülis, de nekem szükségem van segítségre. Valakire, aki vezet, aki előírja, hogy mikor mit kell csinálnom. 

A múltheti Siófok félmaratonon nem futottam ugyan egyéni csúcsot, még az idei legjobbamtól is nagyon messze voltam, de az őszi formámhoz képest egész jól mentem. Változatosak az edzések, gyakorlatilag másodperc pontossággal megfelel a képességeimnek mindaz, amit Zsuzsi előírt.

Mindenféle ciklusok: mikró, makró, nano stb. A hetek is egy koncepció szerint épülnek fel egymás után. Zsuzsi tesztel velünk egy másfajta tervet (Dvorcsák Lacival egyetemben), mivel a fő cél a Bécs Maratonra való felkészülés. 4 hetes periódusok vannak. Van egy laza, egy közepes, egy erős és egy pihenőhét. Ezek a 4 hetes makróciklusok is mutatnak majd erősödést, ahogy közeleg a megmérettetés. A héten belüli edzésnapok, azaz a mikróciklusok is változatosak. Gyakorlatilag nincs két egyforma hét. Vannak laza, regeneráló edzések. Vannak hosszú edzések, akár hegyi részekkel. Akadnak tempófutások, amikor pár km-et erősebben futunk. És lesz rövid sprinteket tartalmazó edzés is. Az első edzések inkább állóképességre, míg utóbbiak a sebességre hatnak. Vannak ezekre mindenféle szakkifejezések is, amiket rendszeresen összekeverek. Így inkább nem is használom őket: fartlek, interval.

Ez a hét az erős hét éppen, így 4 edzés volt a terv.

A vasárnapi félmaraton után egy laza 6 km-es átmozgató, más néven pihenőedzés volt előírva rögtön hétfőre. Bevallom, nem sok kedvem volt hozzá, de nagyon jól fellazította az izmokat. Kimondottan kellemes volt. A szakik szerint jobb egy laza futás, mint a totál pihenés. Ha lehet, rögtön a verseny utáni napot. 

Szerdán egy 4+4+4 volt a terv. Azaz 4 km bemelegítés, 4 km tempó (5:10-ben) majd 4 km levezetés. Nos, mivel Dvorcsák mester volt a társam, aki messze gyorsabb nálam, óhatatlanul húzott a tempómon. Én meg neki voltam egy visszafogó ember, hogy ne fussa el magát. A középső etapot a MAC 400 méteres pályáján futottuk. Engem egy dolog érdekelt, Laci ne körözzön le. Sikerült kb. 300-320 méteres hátránnyal megúsznom a dolgot, ehhez viszont kellett egy 4:53-as átlag 4 km-en. Nem világrengető, de annyira feldobódtam tőle! Már olyan régen futottam 5:00 alatt viszonylag hosszabb távon :) Ráadásul még volt bennem tartalék :)

Egy szó mint száz: egyszerűen kellenek a gyorsító edzések :)

Csütörtökön volt egy laza 10 km,. 58 perc körül futottam.

Majd jött a mai nap. 20 km hegyi futás. És azért, hogy fitogtassam a tudásom, ez egy hill-edzés volt. Iramszarvas volt hű társam az úton. Mikor mondta, hogy ne fussunk a városban a szmog miatt, hanem majd fent a Hármashatár-hegyen, én úgy értelmeztem, hogy busszal fel. Ott futás, majd vissza. Az kb. 9 km futás. Így simán bevállaltam még 8 km-t reggel a Kék páncélosok Lovagrend tagjaival. Kaptam aranyérmes teát a vége felé. Majd megérkezett Iramszarvas. Közölte, hogy bizony futva megyünk fel.

Nagy volt az arcom, gondoltam nem okozhat gondot az a plusz 5 km emelkedő, majd 5 km lejtő hazafelé. Hát de. Combos volt. Nagy volt az arcom, gondoltam nem kell nekem frissítő, minek cipeljek. Reggelizni sem volt időm, tehát totál éhgyomorral vágtam neki egy laza 8-as után a hegyi 19-nek. Nagy volt az arcom. De a végére visszavettem.

Odafelé még nem volt gond. Bár azért fárasztó volt. Igyekeztem emlékeimből előbányászni az útvonalat és megfutni a Panorámakört. Hát ez több-kevesebb sikerrel ment csak. Vagyis inkább kevesebbel. Megmászattam magunkkal a hegy tetejét is. De kis segítséggel visszataláltunk a jó útra.

Közeledtünk a legszebb kilátással kecsegtető hely felé. Már nagyon vártam. Ez a futás csúcsa. Amikor felérsz és lenézel a városra. A hegyről. Budapest egyik legmagasabb pontjáról. Alant a város, mélyen beszippantod a levegőt. Büszkén húzod ki magad: igen, felfutottam. Ez a pár perc panoráma maga a csoda. Emlékeztem, hogy legutóbb Sanyosz mester már előre jelezte, hogy milyen csodás lesz a kilátás az Árpád hídra. Tudtam, hogy mindjárt ott leszek. Fáradt voltam, de vitt előre az emlék. Ez az, amiért igazán érdemes felfutni ide. A kilátás vágya. És ott voltam. Legszebb futóélmények, hogy fent a hegyen. Nem tehetek róla, de ahogy körülnéztem, mélyről tört fel belőlem minden érzés. Őszintén sóhajtottam fel: b...zd meg, a k...a ködtől semmit nem látni.

Iramszarvas nem hagyott időt elmélkedni. Lemaradtam ugyan, de visszafutott értem. Majd nógatott, hogy haladjunk. Igaza volt, nem nézelődni, edzeni jöttünk. Hát, lefelé sem könnyű futni. Nagyon fárasztó, ráadásul a térdemet is féltettem. Így biztos ami biztos alapon belesétáltam abba is. Nem, nem a fáradtság miatt. Á, dehogy...

Az utolsó 1-2 km-re szabadon engedtem Iramszarvast, nem akartam tovább visszafogni. Búcsúzóul annyit mondott: "Jó voltál!". Nem tudtam nem észrevenni, hogy a két szó között volt egy elnyomott, egy szótagból álló, mély hangrendű, sziszegő hanggal kezdődő jelző. Ja, hát ez van.

Nem ment túl jól. De nem adom fel. Ez még acélosabbá tesz. Tudom, hogy még jobban, még keményebben kell edzenem, hogy felvegyem a társaim ritmusát. Jelenleg én vagyok a leggyengébb láncszem. Azt is tudom, hogy mindezt ésszel kell csináljam. Semmi kockázat, semmi hirtelen változtatás. Bízom Zsuzsi tanácsaiban. Odafigyelek a tapasztalt mentorok véleményére (pl. Szasza).

Pár gondolat még zárásképp.

A futás kemény sport. Alázattal kell csinálni. Dolgozni kell, más nem csinálja meg helyettünk.

Szerintem kell hozzá edzői segítség, kell valaki, aki vezet az úton. Köszönöm, Zsuzsi!

Végezetül:

Legyen kesztyűd, ha zsepid nincsen...