Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

(y)

Friss topikok

  • Kilfish: "egy helyben tébláboló, ki nem kerülhető sötét parasztok" :D (2018.10.29. 14:49) I. Panoráma Trail
  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.06.25. 08:34) Lebegés - I. LibegőTrail
  • pannonfunk: @Vitja: Nem, telkeztem helyette :) (2018.05.12. 22:09) Kék a szeme, ultrakék
  • iramszarvas: Jó volt, de azóta változott az útvonal, a maraton négy kör. Ez még akkor sem vonz olyan nagyon, ha... (2017.02.14. 10:45) Kiss Péter Emléktúrán
  • csz_329: @rrroka: OK, jogos, valahol érthető hogy a megyek a többiek után effekt működik, én is így szoktam... (2016.12.30. 09:57) Trails sorozatterhelés

Utolsó kommentek

  • Kilfish: "egy helyben tébláboló, ki nem kerülhető sötét parasztok" :D (2018.10.29. 14:49) I. Panoráma Trail
  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.06.25. 08:34) Lebegés - I. LibegőTrail
  • pannonfunk: @Vitja: Nem, telkeztem helyette :) (2018.05.12. 22:09) Kék a szeme, ultrakék
  • Vitja: @pannonfunk: Szia István, sokat gondolok mostanában rátok és az UB váltónkra is. Te indulsz ma? (2018.05.12. 05:47) Kék a szeme, ultrakék
  • Vitja: @pannonfunk: utunkultraba.blog.hu/2015/02/25/a_mesterem (2018.05.12. 05:46) Kék a szeme, ultrakék
  • Utolsó 20

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Nyelv és sport

Ulrik - Hegyek 0:1

2012.06.22. 14:25 ulrik

borzsony.jpgUlrik - Hegyek 0:1
Börzsöny Stadion, játékvezető: Csanya.

A tavasz folyamán 2 edzőmeccset játszottam a Hegyek ellen (Mátrabérc Trail és Szekszárd), illetve megnéztem egy igazi kettős rangadót az Ultrafutók - T50, valamint Ultrábbfutók - T100 meccseket a Pilisben. Rögtön hozzáteszem, hogy a Mátrabérc elleni meccsen csak a vége felé álltam be 16 km-re, illetve Szekszárd hegyei ellen aszfaltpályán mérkőztem meg. Ezek a meccsek egész jól sikerültek, kellő önbizalmat szereztem. Talán túl sokat is... A végső elhatározást a T100 adta meg: irány a Börzsöny.

 

Azonban az elmúlt hetek formája csapnivaló volt. A formaidőzítés a lehető legrosszabb. Minden futás maga a szenvedés, a pokol: fizikálisan sem esik jól, de mentálisan teljesen kiakaszt. Sok oka lehet ennek (munka, leterheltség, a nyári meleg), de csak remélni tudom, hogy nem köszön vissza a 3 évvel ezelőtti eset, amikor túledzettség miatt 1 éves kényszerpihenőre kárhoztattam.

De még visszatérnék a T100-hoz. Az, amit nézőként/segítőként adott, leírhatatlan. Igazi hősök voltak a pályán, megküzdöttek a meleggel, a hegyekkel és a távval. Megküzdöttek önmagukkal. Zombikat láttam 75 km-nél. Nem egyet, nem kettőt. A teljes fizikális és szellemi megsemmisülés határán. Talán bizarr, de ez nem szegte kedvem, nem tántorított el a nagyobb távoktól. Sőt, vonzott ez az állapot. Tudni akartam, milyen érzés a teljes feladás, amikor a testem nem tudom irányítani, amikor fáj mindenem. Amikor meghalok...

Furcsa egy dolog ez. Tomán Edina előadásán tudatosult bennem, hogy lehet valami ebben az érzésben. Persze, nyilván nem maga a fájdalom és a kilátástalanság a vonzó, hanem az azt követő feltámadás. Amikor újra megindul az élet a testben és a lélekben. Valahogy ez a felszabadító érzés vonz.

Vágytam a fájdalomra és ezt a Börzsönyben meg is kaptam. Hát ott, abban a helyzetben már csöppet sem vágytam rá. Igen komoly első 7 km volt: 600-650 méter szintemelkedés, néhány helyen igen kemény emelkedővel. Ez, valamint egy rossz lépés azonban kiütött. Kicsit kiment a bokám, kellett vagy fél óra, mire elmúlt a fájdalom. De nem mertem nagyon terhelni. Óvatos voltam. Új a cipő, nem szoktam meg a magas HOKA-t. Igencsak centizgettem a szintidőt. A második frissítőpontra még időben érkeztem  (16.9 km). 

Az ezt követő emelkedő azonban végleg felőrölte minden erőm és kitartásom. Ez maga volt a pokol. Nem haladtam, nem bírtam. Néhol már a puszta séta is kínzóan nyílalt belém. Nem csak fizikai, lelki fájdalom is volt. Nem tudtam csodálni a tájat sem. Pedig biztosan szép helyeken jártam. Mentem előre, mentem egyre feljebb az emelkedőn. Pedig ez már a könnyű szakasz lett volna. De nem volt az. A sík terep is kihívás volt már, a lejtő is inkább gyötrő, mint felszabadító. Már túl akartam lenni rajta. De még vissza volt 10 km. Nem tűnik soknak, de itt, ekkor... Teljesen kilátástalannak tűnt. Azt már tudtam, hogy nem érek időben célba. Éreztem egyfajta szégyent, hogy ez megeshet. Mert felkészületlen voltam, nem lett volna szabad elindulni. Ennek nem volt sok értelme. Legalábbis ezt akkor így éreztem. A kék páncélom, a SUHANJ! póló nem engedte, hogy kiszálljak. Ha törik, ha szakad célba kellene érnem.

Vánszorogtam mindent feladva és elkeseredve. Ekkor a természet megmutatta az erejét. Hirtelen hatalmas moraj ütötte meg a fülem jobb oldalról, a hegyoldal felől. Közelről jött a hang. Nem telt el egy másodperc, szarvasok zúgtak le a földútra, ahol mentem. Tőlem 20-30 méterre talán. 4-5 hatalmas, izmos állat. Ledermedtem. Azzal a lendülettel, ahogy az útra értek, rögtön mentek is lefelé, a bal oldalon lévő lejtőn. Pár másodperc volt az egész, de felébresztett. 

Fojtogatta valami erő a torkom. Nehezen nyeltem, mintha egy gombóc lenne ott. Hirtelen előjött minden fájdalom az elmúlt időszakból. Ki akart törni. Sírni akartam. Vágytam arra, hogy feltörjön belőlem, leroskadjak az út szélére és bőgjek. Hogy felszabadítson, hogy megkönnyebbüljek. De nem ment. Nem szakadt ki, maradt bent a feszítő érzés. Lehorgasztott fejjel araszoltam tovább.

De a szarvasok jártak a fejemben. Az izmok, a szabadság érzése. Az a könnyedség, ahogyan ugráltak, rohantak lefelé a domboldalon. Azon kaptam magam, hogy nagyon lassan, de kocogok. Újra erő szállt belém. Nem ment sokáig, talán 3-4 percet, de fejben kezdtem helyre rázódni. Némi séta után újra lassú kocogás. Majd újra séta. Ez váltogatta egymást.

Az utolsó néhány kilométerre társam akadt (Kristóf). Egymást motiválva futottunk be a célba. A végére még egy kisebb sprint is belefért. Vegyes érzésekkel értem be. Jó volt leülni, inni és enni. De kicsit szégyelltem magam, hogy 50 perccel az 5 órás szintidő után estem be. Bosszantott, hogy nem esett jól. Ez a futás SEM. Mint ahogyan egy hónapja mindig ez van.

Fel sem ocsúdtam még, nem is nagyon gondoltam előre, a Börzsöny megadta a revans lehetőségét. A játékvezető (Csanya) ugyanis meglepetéssel szolgált a szintidőn túl beérkezőknek. Ami rögtön elvette a maradék kesernyés ízt is a számból: ingyenes nevezés a 2013-as Börzsöny Trail-re. Ez a jel. Újra nekik kell menni és meg kell csinálni.

Kavarogtak bennem a gondolatok. Az elmúlt hetek, a futás napja. Minden. Iramszarvast és Vitját "elengedtem" a rajtnál. Bár együtt mentünk, tudtam, hogy sokat kellene várniuk rám, ezért a ruhatárban leadtam a táskám. Duplán volt jó döntés: nem kellett várniuk rám, de egyedül is maradhattam. Nem nagyon vágytam akkor senki társaságára. Meg kellett emésztenem a történteket. Régóta tervezgettem egy kisvasutazást, most itt volt az alkalom. 1 órám volt az indulásig, leültem egy padra. Meredten néztem közben az erdőt. Le kellett rendeznem még pár dolgot Börzsönnyel. Nem vágytam haza, nem vágytam emberek közé. Jó volt ott. Nyugalom. Csak Börzsöny és én. Egyre kevésbé éreztem kudarcnak a történteket. Nem, büszke azért nem vagyok rá. De a helyére tudtam tenni a dolgokat.

Nekem kellenek a kihívások, valahol szeretem a fájdalmat és a halál utáni feltámadást. Éltető. Újra szépnek láttam a tájat, újra illatosnak éreztem a levegőt. A fák is újra a barátaim lettek. Néztem a tájat, ahogy zakatolt a vonat lefelé. Közben ez a dal járt a fejemben (0:58-tól):

Csüggedni nincs idő, csüggedni nincs ok. Jövő héten irány az UB. Megmérkőzök vele.

Jövőre pedig visszavágok a Börzsönynek!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr294594693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iramszarvas 2012.06.22. 20:54:06

Hát akárhogy nézem, de Ulrik - Hegyek egyelőre 2:1. OK, most kaptál egy brutális gólt, de előtte kettőt is szépen bevittél. Olyasmit meg, hogy szégyen, nem emlegetünk, ahhoz már túl sok van a hátunk mögött. A kudarc oka legfeljebb az, hogy éppen túlbecsültük a képességeinket – és ez nem is feltétlenül a mi túlzott önbecsülésünk, hanem a körülmények szeszélye miatt van.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.06.23. 15:44:16

Én is gondolokodom valami terepverseny kipróbálásán, de az ilyen beszámolók megrémítenek. Én sem vagyok még felkészült, de én még ki sem próbáltam magam terepen...
Remélem, az UB-ig kipihened magad, sok sikert a jövő hétvégére!

Vitja 2012.06.24. 21:04:39

Németh Csabát idézve a kudarcból - már ha ezt annak nevezzük - mindig többet lehet tanulni, hiszen a siker könnyen elbizakodottá tehet minket.
A rossz főpróbát, mindig töjéletes előadás követi.

pannonfunk 2012.06.25. 12:13:51

@Vitja: Wow, ezt a pozitív hozzáállást :) Nagyon jó!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.06.28. 12:59:19

A hegy úgy tanít alázatra, mint semmi más...

Gratu így is a küzdéshez! Jövőre meg lesz csont nélkül!