A NIKE félmaratont követő héten előírt edzéseket könnyedén, jól esően teljesítettem. 138-144-es pulzustartományban átlagban 5:20- 5:30-as kilométerek röpködtek, sőt egy esetben 5:01-et mutatott az óra! Sajna ez egyszeri, de remélhetőleg azért megismételhető teljesítmény lesz.

A szeptember 14-i kistérségi hétpróba keretében sárkányhajózni hívtak a városi csapatba, így az elmúlt két hétben 4 közös evezésen is részt vettem. A kb. 1 órás, intenzívnek mondható keresztedzések a felsőtestet mozgatták át elég hatékonyan.

A kistérség településeinek (Dunakeszi, Göd, Fót, Mogyoród) csapatai péntek délután csaptak össze. Vajda Béla csapatkapitánynak sikerült elég ütőképes csapatot verbuválnia, így bizakodva szálltunk vízre. A 2000 méteres pálya a gödi homokszigettől indult, míg a befutó a dunakeszi vízitelep előtt volt. Dunakeszi csapatával végig szoros küzdelmet vívtunk, igaz ügyesen az oldalvizünkön haladtak a táv jelentős részén. Szerencsére azonban az erő velünk volt, így nem engedtük át a vezetést a végén sem, 5 méter előnnyel csaptunk a célba.

A versenyt követően autóba pattantunk és Aggtelek felé vettük az irányt, hiszen másnap az I. NOMÁD BARADLA UNDERGROUND TRAIL teljesítésére vállalkoztam.

Az előzetes nevezési listával ellentétben az 1-es rajtszámot vehettem át, ami eredetileg Ulriké lett volna. Igaz felajánlottam Ulriknak a cserét, de nem élt a lehetőséggel. A verseny napján ideális idő fogadott minket, kissé szemerkélt az eső. Az Aggteleki Nemzeti Park területén található 16 km hosszú terepen 500 m szintemelkedés várt ránk. Az egyedülálló terepfutóverseny különlegességét a világörökség részét képező Baradla barlangon átvezető 4km hosszú szakasz adta meg. A barlangba a Jósvafői bejáraton keresztül ereszkedtünk alá és egészen a Vörös-tóig haladtunk, ahol egy roppant meredek és kellőképpen hosszú lépcsőt megmászva kerültünk ismét a felszínre. Odalent 10 fok és lélegzetelállító látvány fogadott, a lábam majd a földbe gyökerezett, így nem kis erőfeszítésbe került, hogy tovább haladjak. Leszámítva a pályát biztosító barlangászokat, belátható távolságban nem láttam senkit se előttem, se utánam, így kizárólag lépéseim zaja törte meg a csendet. A barlangszakasz végét jelző lépcső előtt értem be egy versenyzőt, akivel együtt másztuk meg a feketelevest jelentő meredélyt. Szóba elegyedtünk és egyhangúlag konstatáltuk, hogy ez a szakasz volt maga a csoda és már ezért mindenképpen megérte, hogy versenyeztünk.

A felszínre érve a frissítőállomáson még mindig a földalatti események hatása alatt pótoltam az energiát, majd nem sokkal később kb. a féltávnál közölték velem, hogy a 26. helyen állok. Ezt lehetetlennek tartottam, de úgy gondoltam, hogy biztos félreértettem valamit. A célhoz közeledve kicsit meglepődtem, hogy egyre több agárfutó előz meg. A célba érést követően derült ki, hogy az élmezőny a barlangba hamarabb ért egy útelágaz(ód)áshoz, mint a helyszínt biztosító barlangászok, aminek köszönhetően nem a kijelölt pályán haladtak tovább. Állításuk szerint erre a tényre 2 km megtétele után jöttek rá, mikor elfogyott a világítás, valamint a betonozott út a talpuk alatt és a sárban majdhogy nem kúszva tudtak csak közlekedni.

Egyébként sokan eltévedtek az erdőben is egy helyen, ahol egy hajtűkanyart vett a pálya, de ez nem tűnt mindenki számára egyértelműnek. Én jókor érkeztem oda, mert pont előttem többen fordultak, így nekem csak másolni kellett a mozdulatsort. Hamarosan célba értem, ahol családom ölelő karjaiban találtam magam.

Megérdemli, hogy leírjam a Borsodi Sörgyár nevét, nekik hála, méltó módon frissülhettünk fel, aminek közel másfél órás futás után nagyon, de nagyon örültem. A versenyt követően felkerestük Krasznahorka büszke várát, de sajnos a márciusi tűzvészre tekintettel nem nyertünk bebocsátást a falai közé, így nem maradt más hátra, mint a közeli Betlérbe menve az Andrássyak  vadászkastélyát csodáltuk meg, majd Rozsnyóban csillapítottuk éhségünket. Nagyon jól éreztük magunkat az egykori Gömör vármegyében az emberek kedvesek, készségesek voltak és a magyar szót mindenütt értették, beszélték. Másnap megnéztük a barlangot is, igaz ezúttal az Aggteleki bejáraton keresztül ereszkedtünk alá.

Nem mellesleg Mesterem megküldte az újabb dózist a következő megjegyzést fűzve hozzá: "A következő három hét nagyon kemény lesz a felkészülés legnehezebb része. Sok kilométert kell futnod és az intenzív részek is egyre hangsúlyosabbak."

Nos,  az első héten túl vagyok, 70 km a zsákban. Az i-re a pontot a hétvégi 30-as tette fel, amelyből 8 kilit maratoni tempóban, azaz 150-160 közötti pulzussal nyomtam. Biztató, hogy 19 km-rel a lábamban átlagban 5:10/km-t  sikerült teljesíteni, sőt az utolsóban 4:54-et mutatott az óra.