Mint azt megírtam, a januári YT-t ki kellett hagynom, mert aznap nagyon gyengének éreztem magam – aztán jól le is betegedtem, nem volt durva, valami megfázásos-influenzás nyavalya, időnként reggeli hőemelkedésekkel. Ez pont annyi, hogy az ember féljen, hogy csak növeli a bajt, így aztán vagy két hétig nem csináltam semmit. Bár a tervem az volt, hogy a pulzust februárra már 140-re emelem, a biztonság kedvéért maradtam a 135-nél.

Amikor mégis, akkor megdöbbentem: két hét után a teljesítményem hónapokkal esett vissza: 135-ös pulzussal úgy futottam, mint 130-assal novemberben. Szerencsére azért a tempó rohamosan javult, na de meg is tettem érte néhány kilométert:

*A Gellérthegy is benne van.

Az utolsó futásom tehát már olyasmi volt, mint január elején, Gúta előtt. Volt tehát alapom abban reménykedni, hogy az YT nem lehet túl rossz – már legalábbis ahhoz képest, hogy szigorúan fogom a pulzusom. Úgy döntöttem, erre az alkalomra már megengedhetem a 140-et. Mivel a 30-ról 135-re lépés hatalmas sebességmegugrással járt, reméltem, ez most is hasonlóképpen lesz.

Az YT-re azt terveztem, hogy mint tavaly januárban, Szobról  indulok, és ha minden jól megy, akár hazáig megyek (az valahol 60 és 70 kilométer között lehet). Mivel ötven fölé már többször futottam, ráadásul a pulzuskontroll miatt szét sem futhatom magam, ráadásul volt már pár ötven körüli túrám is, nem tűnt egészen irreálisnak. De az ötvenben azért eléggé biztos voltam.

Az időjárás azonban kedvezőtlennek ígérkezett: eső, hideg. Ez talán a(z egyik) legrosszabb kombináció: hóban legalább nem ázik el az ember (csak a lábát emelni tudja benne!). Aztán előző nap is elállt, így reménykedtem, hogy mégis. Az éjszaka második felében azonban arra riadtam fel, hogy eső kopog az ablakpárkányon. Elkezdtem azon kombinálni, hogy ennek így nem lesz értelme. Már az eső veszélye miatt is a régi, nyugdíjazás szélén álló cipőmben kell menni, ami nem a legideálisabb. Ha beázik, ha nem is fázom meg, néhány hólyagot biztosan összeszedek. A megfázás a hab a tortán. Ráadásul szétázva hiába szállok ki bárhol is, ugyanúgy megfázom. Ha ki kell szállnom, oda az egész edzés. Tulajdonképpen el is határoztam, hogy inkább elvonulok két nagy ásványvizes palackkal a Life1-ba, és gépen lefutok 50 km-t.

Reggel azonban, amikor felkeltem, egyáltalán nem esett, sőt, szinte tiszta volt az ég. Fogtam tehát a hátizsákom, feltöltöttem vízzel, zselékkel, bepakoltam némi váltásruhát arra az esetre, ha mégis zuhi jönne, és eszembe jutott, hogy van egy egyszer használatos nejlon esőkabátom, minden eshetőségre felkészülve betettem azt is. Elvonatoztam Szobra, ahol hasonló idő volt, így nagy örömmel nekivágtam a távnak. Örömöm nem sokáig tartott: az első km ugyan 6:11 lett (ami azért máris gyanús: előzőleg 16 km átlaga lett ennyi, 135-ös pulzussal!), utána 7:09, majd 7:00. Ilyen vánszorgás a kéthetes kihagyás után is csak a negyedik kilométertől volt! Igaz, volt benne némi emelkedő, de nem akkora, ami ezt a csigatempót indokolta volna. Egy kis emelkedőn is bele kellett sétálnom, mert akármilyen lassan futottam, 140 felett volt a pulzusom. Ezután levettem a széldzsekim, hátha túlságosan melegem van, az a baj – de ez sem segített. A nyolcadik kilométerig mind 7 perc feletti kilométereket futottam. A kilencediknél azonban elkezdődött a csoda: két kilométer picivel 7 perc alatt. Innentől kezdve azonban a 19.-ig egy sem volt 7 felett, sőt, például a 16. 6:27 lett. Ez persze szintén nem jó, csak az előzményekhez képest – de mondjuk ha normális kezdettel lassultam volna idáig, itt már elfogadtam volna a 6:40 körüli kilométereket. A 20. aztán némi eltévedés miatt nagyon rossz lett: 7:46 (lekerültem az ártári sárba – egyébként sár előfordult a kerékpárúton is). A következő két kilométeren már megint alig voltam 7 perc alatt, és szép csendben eleredt az eső – a 22. után már szakadt. Előkaptam az esőkabátom, amely legalább a törzsemet és a fejemet óvta. Ezek után már kevéssé tudtam a pulzusra és az időre figyelni, de azt láttam, hogy pulzus 140 fölé ment, de egyszerűen már nem az volt a prioritás, hogy tartsam. Felmértem, hogy ennek legésszerűbb véget vetni, mert így amúgy sem fogom végigcsinálni, ha meg igen, annak több lesz a kockátzata, mint az edzésértéke. Kezdetben azt gondoltam, Vityáékig elmegyek, hogy vehessek egy forró zuhanyt (az kb. egy maratonnyi táv lett volna), de be kellett látnom, hogy ennek nincs értelme, és Vácnál ki kell szállnom. Utólag nézve a 24. nagyon jó lett (a többihez képest): 6:24, pedig a pulzus ott a kívánt határon belül maradt. Utána viszont végig felette volt, ennek ellenére 6:40 és 7:39 közötti kilométereket futottam, miközben a pulzus időnként már a 150-et is közelítette. Végül 31,28 km lett, 3:38 alatt (hosszabb, mint a maratoni PB-m!), 6:59-es átlagsebességgel és 139-es átlagpulzussal. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy életem egyik legszarabb futása volt.

Ez az egész eset azért nagy kérdéseket is felvet. Miért volt ilyen rossz az első pillanattól kezdve a sebesség/pulzus arány? OK, nem a legjobban aludtam az éjjel, de elcsigázott nem voltam. Arról nem is szólva, hogy a maraton-PB-m előtt sem aludtam jól, azt mégis. Felmerülhet az, hogy a hátizsák súlya fogott vissza, de lehetséges, hogy ennyire? Függetlenül attól, hogy egyébként magasabb pulzusszámot engedélyeztem magamnak, mint eddig bármikor?

27-én futottam még egy 22km-est, hasonlót a 18-aihoz, de már 140-es pulzushatárral (138 lett az átlag). Ez már sokkal jobb lett, mint az YT, az átlagkilométer 6:11, de ez alig valamivel jobb, mint a 18-ai 6:23-as. Ennyit akár pulzusemelés nélkül is javulhattam volna ennyi idő alatt, nyoma sincs a pulzushatár-emelésnek, mint 130 és 135 között.

Kezd kicsit elegem lenni a pulzuskontrollból. Az szép, hogy látom, hogy azért folyamatosan fejlődök, gyorsulok. Ugyanakkor állandó durva visszaesések vannak. Jó, a véradás utánit megértem. Még azt is, hogy két hét kényszerpihenő után visszaesek – de ennek mértékén már csodálkozom. Ez a YT pedig érthetetlen. Ez bármelyik versenyen előfordulhat? De 130-as pulzussal most sem mennék jobban, mint a S!6-on, ahol a 6:43-as átlagomon keseregtem – és ott 53 km-t tettem meg, nem 31-et. És akkor már a túledzettség állapotában voltam! Most meg már hónapok óta a PK-val bajlódom, és akkor tessék. Semmi értelme. Ha ez így megy tovább, teljesen el fog menni a kedvem a futástól.

Az előző hónap 189 km-e után most csupán 162-t futottam, azaz idén összesen 351 km-t. Azt már vissza sem merem nézni, tavaly ilyenkor mennyivel volt több.