Egy novemberi délután hoztam meg döntésem, hogy a 2015-ös teljesítést követően, idén ismét próbára teszem magam az UTH-n, tudva, hogy június elején már kicsi a valószínűsége a sár uralmának. Szép, hosszú, küzdelmes utat jártam be, míg elérkezett június 4. napja.
Figyelemmel a munkateherre, ami hét közben rám nehezedik, sajnos nem tudtam elvégezni hétköznap azt a munkát terepen, amit két éve sikerült. Ezt igyekeztem ellensúlyozni hajnali úszással, illetve Németh Györgyi útmutatásaival végzett nyújtógyakorlatokkal. Komoly változást jelentett a felkészülésemben, hogy Bálint szervezésének köszönhetően hetente a Váci Jediknek szervezett gyógytornán is próbára tehettem magam. Kárpi Ildikó (FizioCare) hajnali funkcionális tréningjein olyan izomcsoportok is átmozgatásra kerültek, amiről korábban nem sokat tudtam.
A futókilométereket a hétvégi hosszú terepfutásokkal növeltem a kívánt szintre. A felkészülés jegyében vettem részt a már korábban megénekelt teljesítménytúrákon (Börzsöny Kapui, Kiss Péter) és versenyeken (BodriTrail, Bükki Hard, Primavera Trail) is.
A tempót javarészt a Gödi Futókör Csütörtöki Szentfutásain fokoztam Küllős Matyi és Luczó Peti után lihegve.
A tavalyi teljesítést követően a Balaton Szupermaratonon 4 nap alatt egy minialapozás keretében sikerült behozni a kilométer elmaradásomat, a kívánt szintre tornázva az alap-állóképességemet. Iramszarvas jelenléte ismét inspirálóan hatott rám, annak ellenére, hogy egy makacs sérülésből még nem teljesen lábalt ki.
A szintén UTH-ra készülő gödi expresszel, Küllős Matyival
Siófokon enyhe húzódást éreztem a bal térdem körül, ami kissé megijesztett a rajt előtt, ám szerencsémre ez a futás közben már nem volt zavaró. A hirtelen jött meleg jól beb@szott, és enyhe hasmenés is hátráltatott, 3-szor mentem ki guggolni kb. 2-3 percre. Szerencsére azért sikerült magamra találnom a folyamatos frissítésnek köszönhetően. Fonyódra érve úgy éreztem, hogy most nem harcoltam le magam annyira, mint tavaly: 48,40 km, 4:57:34, 6:08/km, 148 bpm.
A második napon a rajt felé tartva mikor a buszból tekintetem a Balatonra szegeződött már tudtam, hogy az aznapi futásban a megújuló energia jelentős szerepet fog játszani. A tarajos hullámok festői látványa most nem hatott rám megnyugtatóan. A Szigligetig tartó pályán először keletnek tartottunk ekkor még hátszelünk volt, Berény után északra fordulva viszont már pofámon éreztem a szél hűs illatát, ami persze jócskán lassított is rajtam. Keszthelyt követően keletre fordulva nagyon változékony volt a széljárás. A meleg most nem hátráltatott, sőt az uccsó 10 km-en már majdhogynem fáztam is.
Végig egyenletesen igyekeztem haladni, a pulzus ritkán szökött 140 fölé, nagyobb borulás nélkül értem a célba, igaz kicsit lassabb volt a tempó, mint előzőnap és nem volt boxutcás kiállásom sem.
53,07 km, 5:29:38, 6:12/km, 136bpm.
A szigligeti célbaérkezést követően a balatoni Kneipp-kúra során a jobb lábamat is megvizsgáltam és a nagylábujjamon egy hatalmas vízhólyag éktelenkedett. Mesterrel egy gyors konzíliumot tartottunk és a műtéti beavatkozás mellett döntöttünk. Az esti operáció remekül sikerült, reggelre elmúlt a fájdalom, bár a műtéti heg azért érzékeny volt.
Szép napos, bár felettébb hűs időre ébredtünk harmadik napon. A rajtot követően azonban cseppet sem fáztam, az enyhe szellő nem volt zavaró. Az 1. km a bemelegedésről szólt, szerencsére a vízhólyag helye nem nagyon zavart. Végig 5:45-6 perc között haladtam a kedvenc gyerekkori üdülőhelyeket érintve. A frissítéseknél kicsit elidőztem, a málnás Dréher nagyon csúszott. Az északi parton a szint színesebbé tette a pályát, ami engem nem szokott zavarni, de most a 3. napon már másként néztem felfelé.
42,5 km, 4:20:30, 6:08/km, 140 m+, 135bpm.
Az utolsó nap már inkább a szenvedésről szólt, a fáradt izmok és a kimerülő psziché nem kedvez a futásnak, pedig Balatonfüredtől majd 50 km megtétele várt ránk a siófoki célig. Az óraállításnak köszönhetően a korai 8 /7/ órás indulásnak köszönhetően hűs szeles időben vágtunk neki az utolsó szakasznak. Hozzám hasonlóan a mezőny jelentős részén látszott, hogy már 140 km van a lábakban. A körülményekhez képest kb. 20-25 km-ig egész jól haladtam 6 percen belül. A pulzus persze most sem kúszott 140 felé. Almádiban kezdtem megunni az egészet, onnan már nagyon fájós volt, de a végig küzdöttem, igaz nem zsigereltem ki magam teljesen, hiszen 1 hét múlva Pozsonyban maraton várt rám.
49,82 km, 5:15:18, 6:19/km, 134bpm.
Szombati napon a baby-távok megrendezésére került sor, köztük Eszti 4,2 km-en, míg Panci 10 km-en tette magát próbára. A lányok nagyon ügyesen helyt álltak: Eszti 24 percen belüli egyéni csúcsa, míg Panci 1 óra körüli ideje magáért beszél.
A márciushoz hasonlóan az április is sűrűre sikeredett. A megszokott kedvencek mellet minden évben igyekszem új helyeket is megismerni; idén a Balaton-felvidék Terepmaratonon Lacikával (Chevy Van) közösen debütáltunk. Balatonudvariba haladva Laci azzal rukkolt elő, hogy ezen a versenyen velem szeretne végig futni. Túl azon, hogy jól esett, kicsit csodálkoztam gyorslábú barátom felvetésén, sőt a Dupla Élményre is invitált, mondván, hogy az utóbbi hetekben egy szűnni nem akaró sérülés hátráltatja, ezért Anti tempója nem lenne komfortos.
Abban maradtunk, hogy nézzük meg, hogyan tudunk közösen futni. Csodák csodájára sikerült Lacival tartanom a lépést, igaz most kissé visszafogta a gyeplőt, sőt még beszélgetni is maradt energiánk. Az érintetlen táj szépsége lenyűgöző volt. Bár az UB-n sokat jártunk a környéken, a remek pályakitűzésnek köszönhetően új arcát mutatta meg a Balaton-felvidék. A virágzó gyümölcsfák között festői látvány tárult elénk a tó felé pillantva. Tempóválasztásunk is remekre sikeredett, szinte végig egyenletesen haladtunk és a folyamatos előzéseknek köszönhetően, feldobva és elégedetten csaptunk célba: 40,38 km, 4:03:21, 6:01/km, 155bpm.
Fecó utólag bevallotta, hogy hajnalban Mátrafüredre haladva úgy néztem ki, mint egy "másnapos hulla." Igaza lehetett, mert, amint kiszálltunk a kocsijából minden kijött belőlem, így mondhatni éhgyomorra kezdtem el futni. Persze Lacikának ezt csak utólag a célegyenesben mertem bevallani.
Mivel versenyen kívül indulhattunk, nem feszélyezett a kizárás veszélye, így elvileg nyugodt is lehettem volna, de üres gyomrom miatt volt bennem egy kis félsz, szerencsére Kékes felé óvatosan isót kortyolgatva, hamar rendbe jöttem. Lacival nagyon jó együtt futni, már ha elbírom a tempóját, pozitív lénye mindig inspirál.
Kedves teljesítők és jövőbeni teljesítők!
Csanya apánk és briliáns csapata, vasárnap rendezte meg a mátrai vadvízi kajak-kenu pályán az év magasan best of futóversenyét. Vettünk fel úszósapkát, békatalpat és toltuk a két kört Bognár Viktor barátommal. Az elején gőzkabin, utána Mordor felhői a hegyen és Parádnál még Noéval is találkoztunk, aki építette a bárkáját serényen és „ezt beszívtátok, hogy egyikőtök nem nőstény”felirattal üdvözölt minket az özönvízben!
Mivel igen okosan, megfontoltan haladtunk, a szintidőre és a jóérzésre törekedve, így megfigyelhettük, hogy alakulnak ki komoly folyók, néhány óra alatt Sombokor alatt. De nem ez a lényeg, csak írogatok itt. Ugyanis be akarom bizonyítani Nektek, hogy ez a nagybetűs ultra terepfutás! Ez a verseny, ezen KELL (na jó, semmit nem kell) indulni.
- Azt gondolom, ez egy amatőr/elit (van ilyen?) verseny, ha a pálya kijelölést és a szintidőket vesszük figyelembe.
- 72km, 3400m szint, négyszer Kékes. Ezt bárhonnan nézed, emberes, tökös adatsor
- Valakivel közösen küzdesz 9-12 órát…az nem mindennapi élmény, elfogadás, alázat, csapatépítés a köbön
- Az a pillanat, amikor az első kör után, megfordulsz és egy újat kezdesz..azzal a határaidat döngeted, ha nem is fizikailag. Egyszerűen nem racionális, újra nekimenni a hegynek. És mégis..
A természeti népeknél, ismerünk rengeteg beavatási szertartást. Akkor válik férfivé, ha elejti a vadat, nővé, ha megkapja első tetkóját, stb…Az ultra terepfutás belépője a Dupla Élmény. Van hosszabb, nehezebb, stb..de a páros élmény és a két kör, olyan esszenciát ad neki, amitől unikális és valahogy több mint az egyéb versenyek. Nem akartam ilyen filozofikus lenni, de kérem, ha a jövő évi versenynaptáratokat tervezitek, ezt tegyétek bele.
Gratulálok minden Szimpla/Dupla teljesítőnek!
Chevy Van
Látható, hogy szép és tartalmas utat bejárva várt rám Pünkösd vasárnapja.
A rajt előtt Lacival arról beszéltünk, hogy az éjszakai szakaszon egészen 8-9 óráig van lehetőségünk jól haladni, míg a meleg megérkezik. Ennek megfelelően 7 perces tempóval indultunk. Élvezetes volt a hűsben futni, külön öröm, hogy ezúttal a sár sem kísérte utunkat. A Kőhegyen mintha Fecó daliás alakja tűnt volna fel előttünk. A turistaházat követő lejtőn derült ki, hogy valóban nem káprázott a szemünk, Fecó robogott el mellettünk; sajnos gyomorproblémái nem tették lehetővé, hogy a megszokott helyén az élmezőnnyel haladjon. Öröm az ürömben, hogy Lajos-forrásig, így együtt futhattunk vele, amire korábban még nem volt alkalmam. Élveztem, hogy az előző években a sártól duzzadó részeket simán kifutva teljesítettük és végig előzve értünk az ellenőrzőponthoz (1:15).
A Bölcső-hegyet mászva Laci elillant, míg én végig Fecó hátát látva haladtam. Ekkor gyomrom émelyegni kezdett, talán a gyorsabb kezdés bosszulta meg magát? A pulzusom is 160 felett volt ekkor, így a tempóból vissza vettem. Fecó az útszélén görnyedve könnyített magán, igaz hamar visszaelőzött. Sosem feledem azt a látványt ami a Tölgyikreknél fogadott: a bozótban a holdvilágnál Fecó ülepe fehérlett. Sajna az én gyomrom sem volt az igazi, a Sikárosi-rétnél nekem is boxutcás megállásra volt szükségem. A röpke 1-2 perc alatt cca. 20 ember haladt el előttem, ekkor még nagyon sűrű volt a mezőny. Dolgom végeztével pont Fecóval futottam össze, aki jelezte, hogy futás közben sosem volt még ilyen sz@rul. Dobogó-kőt (2:45) elhagyva, szinte végig egyedül mentem, hébe-hóba előzgettük egymást ismeretlen sporttársakkal.
Klastrompusztánál éreztem, hogy mintha a gyomrom rendben lenne már, majd Pilisszentlélek (04:59) közelében már a madarak ébredése jelezte, hogy a lámpára nem lesz szükség többet. Innen sikerült egy jó tempót felvennem és valóban élveztem a futást, lelkemnek az is jót tett, hogy utol értem egy-két komát, akik a kiállásomnál mehettek el. Pilismaróton /6:16/ fejedelmi volt a paradicsom leves. A kiváló frissítésnek is köszönhetően a Szakó-nyereg elérése szinte pillanatoknak tűnt, ellentétben a bejárásnál tapasztaltakkal. A Lukács-árok lejtőin is jól esően haladtam. Dömösre /7:53/ jókedvűen érkeztem, igaz a Préditől kicsit féltem a felkelő nap erejétől is tartva. A Vadállókövek mentén enyhe szél hűsített ugyan, de a csúcsra 40:35 alatt felérve éreztem, hogy most kezdődik a tánc. Lepence felé a dózerút, majd a patak menti dzsindzsás sokat kivett belőlem. Fél 10 körül már látszott, hogy a kabátra ma sem lesz szükségünk. Bár a Spartacus-ösvény mindig gyönyörű, most még sem értékeltem nagyra a látványát, Pilisszentlászlóra érve /11:10/ teljesen kész voltam. Szabó Andris frissítőcsapatának köszönhetően a Kisrigóban a hideg víz csodákat tett velem és a leves is nagyon jól esett, de kis híja volt, hogy nem maradtam végleg ülve. Mindenem fájt, pendelyem kidörzsölve, lábamon vízhólyag. Aztán mégis útra keltem és az Apátkúti-völgyben úgy éreztem, mintha ismét futó lennék. Ekkor ért utol a Szentendre Trail élmezőnye, köztük Antival. Biztatásuk jól esett.
Ekkor éreztem úgy, hogy innen már nem tudnék futni, pedig futóversenyre neveztem. Érdekes gondolatok kerítettek hatalmukba: "Ez szerinted egészséges, egyszer már ugye ezt végigcsináltad, minek szívatod megint itt magad, holnap ki fogja befizetni helyetted a csekkeket, a lányod ballagására kíváncsi vagy még?" Mentálisan és fizikailag is végelgyengülve nyomtam meg stoppert. 12:43 alatt 82 km-t tettem meg.
Azóta sem bánom döntésem, igaz túlzottan büszke sem vagyok rá, csupán ürességet érzek, ha a versenyre gondolok. Tudom, az Út a lényeg és nem a cél, mégsem jó dolgavégezetlenül hazamenni. Az sem vigasztal, hogy a 132 indulóból 48-an szintén a kiszállás mellett döntöttek.
Utolsó kommentek