Szeretek felfedezni új helyeket, olyan ösvényeken futni, ahol korábban még nem volt alkalmam. A versenyválasztás során ez nagyon fontos tényező. Januárban így jutottam el a Téli Börzsönyre is. Ahhoz, hogy visszatérjek egy korábban teljesített pályára, annak mindig nyomós oka van. Mester hívószavának sosem tudtam ellenállni. Különösen, ha ez olyan megtisztelő felkéréssel jár, hogy legyek én a Váci Jedik VIP indulója a Vértes Terepmaratonon.
Legutóbb 2015-ben jártam erre és nagyon szép emléket őrzök erről a versenyről, szinte hibátlan pályát futottam. Abban az évben készültem az I. UTH teljesítésére, így a hétvégi hosszú terepfutások mellett, kedden esténként is felfutottunk a Nagy-Hideg-hegyre a Jedikkel. Idén a Téli Börzsönyt követően majd egy hónap pauza következett a futás terén, így egy jó alapozó, kilométergyűjtő edzésként tekintettem erre a versenyre és természetesen a tisztes helytállás lebegett a szemem előtt. A verseny előtt két héttel már tudtam futni is, bár idő kellet, míg az izomzatomak ismét eszébe jutott ez a fajta mozgás. A súlyomról inkább ne beszéljünk, már annak is örültem, hogy 84 kg volt olvasható a mérlegen.
Verivel és Jucussal vidám hangulatban értünk le Szárra, meg is beszéltük, hogy az utolsó frissítőpontról a pontőrként szolgáló Veri lefut velem a célba, igaz addig még nagyon sok minden történt. A rajt előtt régi barátokkal, sporttársakkal elegyedtem szóba, Vácról Sanyi, majd az örökifjú Zoli bá' is megosztották felkészülésüknek titkait, illetve Misi, mint Mester új tanítványa is dicshimnuszt zengett edzésmunkájának minőségbeli változásáról. Misi meg is fenyegetett, hogy Várgesztesen őrzi a pontot nekem.
9 órakor szép napos időben kb. 10 fokban rajtoltunk el. Mit mondjak nem esett jól a futás, kicsit rozsdás volt minden. Aztán szép lassan bemelegedtem, a lassan most szó szerint is értendő. Közben egy régi diáktársam köszönt rám, egy-két másodperc el is telt míg beazonosítottam Lacit, akivel vagy 20-25 éve láttuk egymást utoljára talán pont a Véndiákban. Nem hiszem, hogy nagy tétekben mertünk volna fogadni akkor, hogy 2019-ben, vénségünkre meghülyülve, pont egy terepmaraton teljesítése közben találkozunk.
14 km körül volt az első frissítés Csákányospusztán, ahol jól megszórtam a tenyerem sóval, mivel a sótabikat nem leltem. Egy meredek kaptatón kortyolgattam vizet mert a só rendesen csípte a pofám. A hegytetőre érve csúnyán felkavarodott a gyomrom és sugárban hánytam ki mindent. Só makes show. Enyhén aggódtam, hogy mi történik velem ezután a maradék 35 km-en. Mindenesetre szép lassan kortyolgattam vizet, majd egy kis izót és szerencsémre egész jól helyrejöttem, majd előzgetésbe kezdtem. Várgesztesig meglepően jól csapattam, nem volt többé kérdés, hogy az ultramaratonon folytatom utamat. Miután Misivel koccantunk, jó ideig eseménytelenül teltek a km-ek, persze voltak szenvedősebb és lendületesebb szakaszok.
A pálya végig jól futható volt, az idő is ideális, egy hűvös szakaszon tűrtem csak fel a karmelegítőm kb. 10 percre. Az utolsó frissítő állomáson megváltás volt Verivel pacsizni, miközben Rudolf Tomi csak futva tudott lecsippantani. Jó volt kicsit beszédbe elegyedni fürge lábú barátunkkal, miközben egyre gyorsabban robogtunk a cél felé, a tempó 5:30-at közelítette, így a célba érve éreztem, hogy nem sok maradt bennem. Veri for president!
Itt a vége fuss el véle: 5:51:05, 49:66 km, 1124 +m, 7:05/km 99. lettem az ultramaratoni mezőnyben, csakúgy mint Laci a maratonisták között. Just like Gretzky.
Viszonyításként 2015-ben 5:03:01 alatt csaptam a célba, igaz akkor majd 5-6 kilóval kevesebbet kellett cipelnem és persze 4 évvel ifjabb voltam.
Utolsó kommentek