A tavalyi MozartMarathon teljesítését követően Csabival egyetértettünk abban, hogy minden évben megérdemeljük az ilyen kiruccanásokat. Idén az Istria100-ra esett a választásunk és nagy szerencsénkre ezúttal már a többiek érdeklődését is felkeltette lelkesedésünk.
Ideje korán be is neveztünk az általunk célba vett Motovuntól Umagig tartó maratoni távú versenyszámra. Nem tudható pontosan, hogy nevezésünknek köze volt ahhoz, hogy hirtelen nagy népszerűségre tett szert ez a verseny, mindenesetre Bálint, Fecó és Povi a maratonról lecsúszva a félmaratoni nevezéssel vigasztalódtak, míg András és Sanyi ezúttal hoppon /sold out/ maradtak.
Április 5-én hajnalok hajnalán Fecónak köszönhetően egy hibátlan kisbusz gurult a kapunk elibe, hogy 5 év elteltével a Váci Jedik ismét útnak induljanak megméretettve magukat a nemzetközi mezőnyben.
Bizony még a Covid elött a Vipava-völgyébe utaztunk így közösen, volt hát mit bepótolni. Nem meglepően a csoportkohézió fontossága és az egyes személyiségjegyek elemzése került napirendre az út során. Eszti lányom pszichológiai tanulmányainak köszönhetően rám ragadt ismereteket próbáltam megosztani a többiekkel.
Bár az Isztriai-félsziget a szomszédos Horvátországot ékesíti, a mesterséges intelligencia mégis a Szlovénián keresztül vezető autópályákat javasolta a leggyorsabb érkezés érdekében. Valóban alig 6 óra elteltével már Bálint által lefoglalt remek tengerre néző szállásunkat foglaltuk el, majd nemsokára a belvárosi öböl egyik teraszán töltöttük fel a szénhidrátraktárt. Mindeközben a szép napos idő sok-sok sporttársat szólított a korzóra. A tetszetős versenypólók, illetve az indulócsomag részét képező hibátlan laptop hátizsákok látványa minket is arra sarkalt, hogy mielőbb a versenyközpont felé húzzuk a csíkot.
A helyi sporkomplexumba érve flottul ment a rajtcsomag /rajtszám, poló, hátizsák, rajtsör/ átadása, majd bevásárultunk vacsorára és reggelire. Ismét a partra menvén Csabival átmozgató kocogásra indultunk, míg a félmaratonista gyorslábú barátaink nyeregbe pattantak, igen ők országúti kerékpárt is csomagoltak maguknak.
Tengerparti átmozgató kocogás közben elbűvölten haladtunk az egykor Velencei Köztársasághoz tartozó város középkori épületei között, a délutáni nap ereje jelezte, hogy másnap pontosan délben (!?) rajtoló versenyen a megfelelő energiabevitel mellett a folyadékpótlás és a sótabletta is főszerepet kap; az átizzadt vadonatúj versenypolómból csavarni lehetett a vizet.
Vacsora közben a biciklisták is megosztották friss országúti élményüket, majd a nyújtást követően Fecóval a rajtsörök szisszentésével lazultunk tovább.
Bőséges reggelit követően a motovuni rajthelyszínre induló buszunkig a félmaratonista barátaink is elkisértek, akik megigérték, hogy a
A rajtzóna a domb aljában egy nagy parkolóplaccon került kialakításra. A szikrázó égbolton egy felhőt sem láttunk, így a közeli pineafenyők árnyékában leltünk menedéket a temető oldalában. Itt elegyedtünk szóba Mészáros Zolival, akiről többek között azt is megtudtuk, hogy a hazai ultrafutás doyenjeként, már a 80-as években az IBUSZ maratonok 3 órán belüli teljesítőjeként komoly tapasztalattal bír, bár ezen a verenyen még nem idult. Hamarosan a rajtzónában találtuk magunkat és a déli harangzúgás közepette dördült el a rajtpisztoly.
Versenystratégiám a hirtelen jött tikkasztó nyári melegre is figyelmmel, nem lehetett más, mint a szintidőn belüli túlélés, ezért a pályát frissítőpontok által tagolt szakaszokra bontottam. Az első 5 km-es rész, a gyors lejtésekre figyelemmel, a megfontolt kezdés jegyében telt. Ahogy a szintrajz is jelzi, egy délceg kaptatón haladva érezhettük, hogy ezt a várost lóháton ülve veretes páncélban lehetelen volt bevenni a középkorban. A városfalat elérve, szinte rögtön a másik oldalon lejtettünk tovább, javarészt szűk egysávos nyomvonalon haladva az 5 km-re lévő LIVADE településig, ahol egy rövid frissítést követően néztünk szembe a ránk váró intenzív emelkedővel.
A következő frissítőpontig tartó 15 km-es szakasszal nem kerültem mély barátságba, előre tudtam, hogy nem adja könnyen magát. Alig 1,5 km alatt 350 méter szintemelkedésű mászással kezdtünk. Üditőleg hatott a nyomomba szegődő magyar szőke lányok csevegése: "látod, a téli Libegő-trail milyen jól beépült". A csúcson túl egy másik borgó /Oprtalj/ közledett, ahol a városka falikútjánál többen az ide érkező szomjas biciklistákhoz csapódva időztünk.
Innen egy olajfaligeten keresztűl ereszkedtünk egy mély völgybe, tudva jól, hogy ezt a könnyítést hamarosan visszakérik. Valóban. Nemsokára ismét komoly mászásba kezdtünk és a folyamatos frissítés mellett egy örökkévalóságnak tünt mire feltünt a következő feltöltésnek helyt adó, a magaslatról rám kacsintó GROŽNJAN. A másnapi félmaratoni táv rajtjának is helytadó városka girbe-gurba utcáin kanyarogva, meggyötört lényemet igyekeztem emberarcúvá varázsolni, nagy örömömre hatalmas üdvrivalgással köszöntöttek biciklis barátaim.
(Fecó utólag bevallotta, hogy Csabival ellentétben nagyon szaharul néztem itt ki és komolyan aggódtak, hogy vajon elérem-e a célt.) A frissítés most szószerint életet lelt belém, majd Bálinték ismételt buzdításának is köszönhetően 20 km-t a hátam mögött tudva, szinte futni támadt kedvem. A vadregényes kanyargós sík szakaszon sorba értem utol az elöttem poroszkáló játékosokat, majd egy szűk erdei ösvényen technikás lejtő következett. Az erdőből egy focipályához érkeztünk, ahol éppen a szombat délutáni rangadó kezdődött.
BUJE borgója magaslott elénk, ahol szintén frissítés következett. Itt azt hazudták, hogy már nincs több szint a 14 km-re lévő célig. Ez csak részben volt igaz, hisz valójában egy hullámvasútas szakasz következett. A városkából kiérve a tenger felől érkező hűs szellőnek is köszönhetően egyre jobb formában találtam magam. Erdőt, cserjést, legelőt érintve egy tengerbe igyekvő Potok névre hallgató patak mentén értük el Umagot. Az előző napi kocogásunknak köszönhetően már ismerős részen futottam, majd a parti sétányra érve, az ott pihenő Poviékat is meglepte firssességem ahogy igyekeztem a főtérre, ahol a célba érkezőket köszöntő szpíker is megjegyzete, hogy láthatólag alig fáradtam el. Valóban negativ splitet produkáltam, ami a déli rajtnak és a hirtelen jött foróságnak is betudható.
Fecó életmentő sörrel is kedveskedett és nagy örömömre szolgált, hogy ismét a barátaim körében lehetek. A versenyt követően pazar svédasztalos partira várták a célbaérkezőket a közeli hotelben, Csabival itt pótoltuk a napközben elégetett kalóriákat.
Másnap reggel, mitán ellköszöntünk a 10 órai rajthoz igyekvő félmaratonistáktól, mártózni mentünk az áprilisi friss tengervízbe; pontosan combközépig jutottunk.
Harangtoronyhoz igyekeztünk, ahol a korosztályos verseny győzteseként Zoli fogadott minket. A félmaratoni mezönyt várva a 100 mérföldes (168 km!) táv 45 órás szintidejéhez közeledő befutóit csodáltuk meg, akik péntek délután 5 órakor rajtoltak el Ladinból, két éjszakát is kint töltve a pályán.
Hamarosan megérkezett az élmezöny köztük Povi, majd közvetlenül utána Bálint is remek idővel érték el a célvonalat. Fecót a hirtelen jött meleg hozzám hasonlóan vágta fejbe, de ő is derekasan helyt állt és alig vártam, hogy viszonozni tudjam a célsört, ami láthatóan a tegnapihoz hasonlóan most is jó hatást ért el.
Hazafelé tartva Fecóval a benzinkútnál vételezett Ozujsko - Karlovecko sörteszten is helyt álltunk. Szlovéniában kinézve az ablakon érdekes kép tárult elénk, ami rögtön eszembe jutatta, hogy kisorsolták a nevezésemet a június végi MontBlanc Maraton indulói közé.
Utolsó kommentek