Február közepén egy unikális versenyre lettem figyelmes: BBU Földalatti Futás. A Baradla Trail-en már volt alkalmam futni a föld színe alatt az Aggteleki Cseppkőbarlangban, ami hatalmas élményt jelentett, így nem volt kérdéses a nevezésem. Igaz a kőbányai sörgyár alagútrendszere nem hasonlítható egy karsztbarlanghoz, de lássuk be, ide normális körülmények között sose jutnánk el. A versenyen több, mint 1500-an indultak, több távon, az óvodásoktól kezdődően szinte minden korcsoportnak alkalma volt szaladni a föld alá, ahonnan, mint megtudtam, többek között a Lánchíd pilléreibe, a Citadella és az MTA épületébe épített kövek származnak.
Ad hoc módon a félmaratonon indultam, hasonlóan a januári CityTrail FM-hez erre a versenyre sem készültem külön, egy gyorsító iramfutásnak fogtam fel. A verseny előtt kapott tájékoztatáson külön felhívták a figyelmünket, hogy ne csüggedjünk, hogy ha nem itt futjuk meg életünk legjobb eredményét, hiszen az éles kanyarokkal tűzdelt föld alatti pálya kissé csúszós, inkább élvezzük ki a nem mindennapi pálya sajátos hangulatát és persze vigyázzunk egymásra. 7 km-es kör várt ránk háromszor, melyből közel 3 kili a pincerendszerben vezetett. A szervezők nagyon okosan a gyors lábúakkal kezdve, egy-két perces különbséggel, szépen elosztva, zsilipelve engedték rá a mezőnyt a pályára, megelőzve, hogy az útszűkületekben torlódás alakuljon ki, sőt a komoly érdeklődésre tekintettel délutánra is kiírtak egy félmaratoni futamot.
Külön örömömre szolgált, hogy a verseny előtt sikerült egy-két szót váltanom Szemán Robi, Kövér Marci és Martin Curtis sporttársakkal is.
Igyekeztem viszonylag gyors tempóban elindulni, hogy a pincébe érve, ahol nehezebben lehet előzgetni, jó pozíciót fogjak. A pincerendszer valóban lenyűgöző hatással volt rám, igaz a földalatti világ nem a természeti szépségeit osztotta meg velünk, de cseppkövek helyett, hála a szervezők leleményességének, sok különlegességekkel kedveskedtek a futóknak. Rögtön a pince elején egy karácsonyfa látványa jelezte, hogy meglepetésekben lesz részünk. S lőn, előbb egy csontváz bárzongorista verte a pianót, majd mintha egy templomhajóba érkezvén egy oltárképen futottunk kereszttül orgonaszó mellett. Nem sokkal később egy techno-partyba csöppentve elcsábultam a lézerjáték látványán, majd a vége felé antik hatású díszlet tűnt ki egy mélyedésből.
Az alagút kijáratánál biztos, ami zicher egy mentőautó állt készenlétben. Ismét a napfényre érve egy parkot érintve frissítő állomáson egy pohár isot markoltam fel. Egy kaptatós részt letudva ismét parkos rész következett, a szembejövő forgalomban pillantottam meg az élmezőnyt, majd egy rekortános futófolyosón tettünk egy kb. 1000 méteres kört. Nemsokkal később érkeztünk a rajtzónához, de mielőtt átfutottunk volna az időmérő ponton, egy lejtős szakasz, mondhatni a célegyenes közepén ismét frissítő állomás, ismét iso. A rajtkapun áthaladva 32:21-et mutatott a vekker.
A második körben visszatérő vendégként érkeztem a pinyóba, már rutinosan igyekeztem bevenni a kanyarokat, igaz egy részen, ahol csak fáklyák világítottak, illetve egy másik sötét terembe még kicsit bizonytalankodtam. A második kör elején többen utol is értek, de ez nem hozott izgalomba túlságosan, saját tempómban haladtam tovább. Frissítés, kaptató, rekortán, frissítés, célegyenes 2. kör vége; 32:02, azaz kissé gyorsultam.
A 3. kört kezdve rátettem egy lapáttal, mert éreztem, hogy még maradt bennem egy kis kraft. És tényleg, visszaelőztem a 2. körben elhaladókat, a föld alatt már nem lepődtem meg semmin. Érzésre nagyon jól ment a futás, a célegyenesben még egy huszáros hajrával a tavalyelőtti gútai maratonon megismert Járosi Tamást is sikerült lefiniselnem. Nem csak érzésre, hanem ténylegesen is gyorsultam a 3. körre: 30:44. Az órám kereken 1:35:00-át mutatott. Ha ez igaz akkor bődületes PB-t futottam. Azért maradjunk a földön, avagy stílszerűen egy kicsit alatta is; 20,2 km-t mutatott az óra, ami a hivatalos FM-hez képest majd 800 méterrel kevesebb, de azért én így is roppant elégedett vagyok. Az órám szerint 4:41-es kiliket toltam 161-es átlagpulzussal, míg az őszi BP FM-en szintén 4:41/km-hez 170-es átlagpulzus társult. És talán először történ meg velem az is, hogy negatív splittel haladtam, azaz sebességem állandó gyorsulást mutatott.
És hogy még jobban fényezzem magam 258 célba érkező sporttárs közül a 34. helyezést értem el.
Le a kalappal a szervezők előtt, minden prímán működött, nem hiába profi csapatról van szó.
A versenyről nem érdemtelenül a híradó is beszámolt.
Összegzésképpen, februárban 275 kilit raktam a zsákba, így az idei méréseket nézve 524 kilinél ért el a 2. hónap vége. Tavaly ilyenkor 353 km-nél tartottam, igaz akkor februárban majd 3 hetet kihagytam.
Utolsó kommentek