A Mátrabércet követő időszak már az UTH közvetlen felkészülésére irányul, a finomhangolás időszaka ez. Bár a Mátrában remek élményekkel gazdagodtunk, az igazat megvallva a célba érkezést követően nehezen tudtam elképzelni, hogy 5 hét múlva kétszer ilyen hosszú távon is jó legyek. Mesterem megnyugtatott, az alapok megvannak, 5 hét elég idő ahhoz, hogy felkészítsük magunkat a nem mindennapi megmérettetésre.

Mátrai kirándulásunkat követő pihenő hét is tartalmasan telt. Esztiék Fehérváron röplabda tornán vettek részt és ha már arra járok gondoltam futok is egy jót. Szerencsémre a közeli Móron pont aznap rendezték az Ezerjó Félmaratont. Irma és Iramszarvas barátaihoz csatlakozhattam, sőt arra lettem figyelmes, hogy Csanya is köztünk van és nem is akárkivel. A célba érkezés után derült fény arra, hogy Csanya kísérője, mint a legfiatalabb induló külön díjazásban is részesült. Csanyának ez a teljesítménye, hogy a lányával együtt versenyez, szerintem az összes versenyrendezésével vetekszik. A mesteri útmutatást követve, egy jó iramú edzőversenyen, inkább az ingerekre figyeltem, élveztem, hogy ismét ismeretlen helyen futhatok. A pálya a belvárosból hamar kivezetett a lugasba, a szekszárdi borvidék félmaratonra emlékeztetve. A Csókakői várnál fordultunk vissza és a várost elérve még a pincék mentén tettünk egy-két kilit, majd a főtérre beérve fagyival és remek fröccsel frissítettünk. 44. félmaratonomat 1:48:01-es eredménnyel zártam és figyelembe véve, hogy roppant fülledt, napos időben 230 m szint is megmászása várt ránk, nincs miért panaszkodnom. 

Az UTH felkészülés meghatározó része a pálya bejárása, hiszen ebben a formában új versenyről beszélhetünk, az elődként tekintett T100-as verseny útvonala is csak részben érinti a május 24-én rajtoló verseny pályáját. A mesteri ukáz alapján két etapban jártuk be a pályát. A pályabejárás túl azon, hogy remek helyismeretet ad, edzésnek sem utolsó. A munka ünnepén 5:30-kor vágódok be Anti és András mellé, pontban 6-kor érünk Szentendrére a HÉV végállomáshoz. A gyorslábú Jedik pont egy órával később indulnak majd utánunk. Andrással optimistán megbeszéljük, hogy majd Dömösön egy sörrel a kezünkben ütjük el a fölös időt, míg beérnek minket. Ekkor hasít belém a felismerés, hogy a pénzt otthon hagytam, de András megnyugtat, hogy egy sörre mindenképpen a vendége leszek. Életemben először használom a Suuntot navigálásra, mivel előző nap este sikeresen letöltöttem az UTH track-jét. Az óra hamarosan rá is talál az útra, igaz nem tudom mire vélni a 10 km-es léptéket. A Bükkös-patak, majd a tanösvény mentén szépen elérünk Lajos-forráshoz. Itt köszönünk el Antitól, aki az 52-es táv pályáját futja be, így Szentlélek felé veszi az irányt. Nekünk a Tölgyikrek felé vinne utunk, de bizony a  Bölcső-hegynél elkavarodunk és kb. 2 km pluszt rakunk be a zsákba.  Hála András helyismeretének, mérnöki pontosságú vázlatának és a mindig kezénél lévő Pilistérképre, a bolyongást követően a Piros85-ről jól ismert Tölgyikreknél haladunk tovább a piroson. Kissé meglepetten veszem észre, hogy András jó 50 méter távolságból követ, pedig a bejáráshoz méltóan nem viszem túlzásba én sem a tempót. András lemaradásának, majd nyűgösségének oka, hogy a pulzusa a megszokottól eltérően kissé magasan jár. Dobogókő előtt döbbenek rá, hogy a navigáció 3 léptékben is képes adatokat közölni, az általam eddig felismert 10 km-esen kívül létezik egy 200 méteres és egy iránytű funkció is. Talán megkíméltük volna magunkat egy-két elkavarodástól, ha ez a felismerés reggel 6-kor talál rám. Mindegy is, jobb későn, mint soha. Andrást Dobogókő csúcsán várom be, majd a turistaház mosdójában töltjük fel kulacsainkat. Ekkor, kedvesnek nem mondható néni köszön ránk, hogy fogyasztó vendégek vagyunk-e. Természetesen mindig fogyasztunk, most éppen kalóriát, máskor persze pénzt is, ha nem marad odahaza. A nénit ez nem hatja meg, 100,- Ft leszurkolását követeli, de mivel odakint vízvételi lehetőség az elzárt csap miatt még nem lehetséges, követelését nem bírjuk teljesíteni. Ezt követően órám elnavigál minket a Thirring krt.-ra. A csodaszép sziklák tövében haladva azon tűnődünk, hogy vajon a versenyen itt korom sötétben milyen állapotban leszünk. András érzése szerint visszafelé haladunk a körúton. Megérzését hamarosan bizonyosság váltja fel, hiszen Fecó fut szembe velünk, majd kisvártatva Veriga, Mester és Lúdtalp is megérkezik. Ennyit a dömösi sörözésünkről. Dobogókőhöz visszaérve Klastrompuszta felé visz az út Andrásra bízva magamat, a T100-as útvonalán haladunk bőszen. Az órám jelzi, hogy haladásunk nem éppen a kijelölt úton történik, így ismét bolyongunk off road, mire rátalálunk a helyes útra. Alig telik el egy-két perc a gyors lábú Jedik beérnek. Szerencsésnek érzem magam, hiszen Klastrompusztáig sikerül tartanom a lépést. A frissítést követően az erőviszonyoknak megfelelően ismét a saját utamat járom. András, úgy dönt nem nyüstöli tovább magát megfelelő erő hiányában és egy rövidebb utat választva kíván eljutni Dömösig. Gyönyörű helyeken járok, ott ahol korábban még sosem. Hamarosan Piliszentlélekre érek, a navigációval kezdek közelebbi ismeretségbe kerülni, ennek köszönhetően nincs több kóválygás. A folyamatos frissítés ellenére érzem, hogy kissé fáradok. A Hirsch-oromnál egy turista éppen a térképét tanulmányozza, kérdésemre válaszolva kissé meglepően tájékoztat arról hogy Dömös még jócskán odébb van. Nincs sok időm gondolkodóba esni, hiszen roppant technikás részen haladok, egy patak keresztezi, majd vezeti tovább utamat. Egy aszfaltos útra érve kirándulókra leszek figyelmes egy tisztás mentén, nem sokkal később a Malom-völgyben egy táblán elhelyezett térképről megtudom, hogy Pilismarót határába érkeztem és innen még Dömöshöz a Szakó-nyergen keresztül vezet az út. Mivel több, mint 6 órája úton vagyok és az órám is lemerült arra az elhatározásra jutottam, hogy megköszönöm testemnek, hogy rendben és békében tűrte terhelésemet. Azon tűnődtem, hogy miként jutok haza pénz nélkül, mikor a faluba érve legnagyobb örömömre Andrást pillantottam meg. Ő is megerősített abban, hogy Dömösre a Szakón keresztül még minimum egy órás út vezet, ami imént hozott döntésemet alátámasztotta. Mesterék egyébként alig 10-15 perce mentek el. András lénye már a bölcsességet sugározta, alig 5 perccel később valóban sörrel a kezünkben várakoztunk, igaz reggeli elgondolásunkkal ellentétben nem Dömösön és nem a többiekre, hanem a visegrádi buszra várva.
Majd 50 kilit alig 7 óra alatt tettem meg. A versenyen ezen a szakaszon az éjszaka leple alatt fogunk haladni. Akinek nem volt alkalma bejárni ezt a részt üzenem, hogy minden okunk meg lesz ahhoz, hogy nyugodtan haladva teljesítsük ezt a részt. Egyrészt a technikás részek teljesítése még nappal is kihívást jelentenek, másrészt itt még a fele sem lesz igaz.

 Pont egy hét elteltével ismét pénteken, szabadságolva magamat a munkavégzés alól, a 7 órási busszal indultunk el Szentendréről Dömösre, hogy szerét ejtsük pályabejárásunk 2. részének. Igaz Andrással a Pilismarót és Dömös közötti szakaszt skipeltük, de így legalább nekünk is lesz egy meglepi rész a versenyen. Pontban 8-kor lódultunk neki a távnak és hamarosan a Vadállókövekre lettünk figyelmesek. Ezidáig egy alkalommal volt szerencsém itt "futni", még 2012-ben mikor is a Terep50 alkalmával Csabival okozott felejthetetlen élményt a Prédikálószék elérése. Ezúttal mondhatni játszi könnyedséggel értünk fel a csúcsra, igaz most nem 5-6 óra futás után érkeztünk ide és nem volt a lábamba 45 kili sem. Kisrigó felé menet egy éles balkanyar térített le minket Lepence felé. Na ez egy nagyon kellemes, jól futható rész. Könnyedén haladtunk és 5 perc körül röppentek el a kilik. András ismét ereje  teljében, ezúttal alacsony pulzussal, nagyon jó iramot diktált. Közben megállapodtunk abban is, hogy ősszel Frankfurtban közösen futunk egy jó ütős maratont. Ekkor egy legelésző szürke lóval kerültünk szembe már csak Csutak hiányzott. A műutat keresztezve ismét egy érintetlen, jelöletlen részen talán a Császár-völgyben vezetett utunk Lepence felé, majd mielőtt elértük volna a települést a zöld útra tértünk, ami a Lepence patak völgyében vitt el minket Pilisszentlászlóra. Ez a rész azért ismét kihívást jelent, szemmel láthatólag nem sok turista fordult meg itt, jelzést csak elvétve találtunk. Közben favágókkal váltottunk egy-két szót érdeklődvén, hogy mikor is járt errefelé előőrsünk. "Hát van már annak negyed órája is, igaz valamivel gyorsabbak is voltak."-kaptuk meg a realitást. Piliszentlászlóra érve a feszület tövében egy nyomós kútnál tankoltunk és úgy döntöttünk, hogy a Kisrigót most kihagyjuk. Egyből az Apát-kúti völgy felé mentünk. Hiába jártunk erre már többször - legutóbb tavaly a T50-en - a patakugrálós részt soha nem lehet megunni. A rajtot követően közel 3 óra elteltével értünk Visegrádra, ahol András ötletét megfogadva egy alkoholmentes sör társaságában szusszantunk egyet. Komolyan mondom, hogy ez a sör sokkal jobb hatással volt rám, mint bármelyik iso-lötty, nem kérdéses, hogy a versenyen is bedobom ezt a fortélyt. Nem csoda tehát, hogy felturbózott állapotban hasítottunk keresztül a Mogyoró-hegyen, majd a kék jelzésen Pap-rét felé igyekeztünk. Kb. félúton egy Balaton szeletre leltünk. A nap már jó magasan járt, mikor elértük a Pap-rétet. András nem hitt a tracknek, én pedig nem erősködtem, így ugyanazon a részen mentünk vissza a piros jelzés felé. Egy-két nappal később derült ki, hogy a pálya módosítás  ezt a szakaszt is érinti, így pont beletrafáltunk, így itt sem vár ránk ismeretlen szakasz a versenyen. A Vöröskő felé haladva éreztem, hogy a jóból is megárt a sok, kissé el is bambultam, így megbotolván azon vettem észre magam, hogy egy fekvőtámaszt csinálok. Közben az óra is jelezte, hogy kissé megint odébb haladunk, pedig jelzett úton mentünk. András függvénytáblája rögtön jelezte, hogy kihagytuk a sárga pöttyös meredélyt, amely a pálya egyik legmeredekebb része. Végül is túléltük ennek hiányát valahogy. Nem sokára elértük a volt felszabadulási emlékoszlopot és csodás kilátás fogadott. Engem Európa kék-szalagjának, a Dunának kanyargása mindig ihletett állapotba hoz, főleg úgy hogy még a Naszályunk és lakóhelyem is pompásan látható. Sajnos a látványtól hamar búcsút vettünk. Ismét egy technikás meredélyen zúztunk, ahol még talán a költészet napjára tekintettel a fákra Radnóti és József Attila verseket tűztek, legközelebb ígérem elolvasom őket. Ellentétben Andrással, aki nagyon jó erőben diktálta a tempót, kissé elalélt állapotba kerültem, legalábbis már nagyon hiányoltam a Bükkös patak csobogását. Az utolsó kilométerek nem estek jól nyilván, mégis nagyon elégedetten nyomtam meg a stop gombot 7:15 perc után. 52,5 kilit nyomtunk le 1700 m szint megmászása közben.

Pályabejárásunk mérlegét megvonva, nem vitás, hogy a szintesebb és számomra megerőltetőbb setét szakaszon csínján kell bánni az energiával. Szerintem a verseny a Vadálló-köveknél kezdődik. Egyébként bizakodóan várom a versenyt, szerencsésnek érzem magam, hogy az indulók között lehetek. Az is biztos, hogy sosem fogok egyedül futni, hiszen megérkezett és úgy érzem végig velem lesz a majré is.