Az Újév nemes tervekkel szolgál, nincs idő a tétlenségre; kilométerek nélkül nehéz haladni, fejlődni. Kit nem áldott meg a sors ideális futóalkattal és hiperszuper fizikai adottságokkal - ilyen vagyok én is -, annak muszáj megfelelő időt edzésekkel tölteni. Erre is gondolva a közeli Börzsönyben találtam rá a "Börzsöny kapuja" túrakiírásra. Ekkor hasított belém a felismerés, 2016-ban csupán 1 azaz egy teljesítménytúrán vettem részt, még február közepén Kiss Péter emléke előtt tisztelegve. A nagy hóra is figyelemmel a 20 km-es táv mellett döntöttem és mivel a Jedik részére a Nagyúr vasárnapra írt ki gyűlést, ezúttal két gödi futótárssal Sücivel és Matyival volt szerencsém Verőcére indulnom.
Nem sokkal fél nyolc után már úton voltunk és a pénteki jelentős, majd 15 cm-es hóesésnek köszönhetően nem volt oly meglepő, hogy itt is fehérbe öltözött a táj. Süci élt a szervezők invitálásával és gyümölcspálinkával melegített. Még Verőcén egy bácsi kocsiját igyekeztük betolni, mivel egy helyben állva a kerekek csak pörögtek, a bácsi azonban nem kért segítségünkből; csupán a motort járatta meg. Eközben alkalmi futótársra leltünk, akivel az Aranyoskút felé vezető kaptatón elegyedtünk szóba. A korábbi teljesítések ecsetelése közben kérdezett rá őszintén, hogy szerintünk a terepfutóversenyek miért jobbak, mint a teljesítménytúrák. Hamar megállapodtunk abban, hogy egyáltalán nem jobbak.
Magyarkúthoz érve az ellenőrzőponton két csinos ifjú hölgy fogadott, sőt sportszelettel is jutalmaztak minket. A jutalomfalatnak is köszönhető, hogy a nagy hó ellenére az előzetes várakozásokkal ellentétben sokkal dinamikusabban haladtunk: a Nagy-Kő-hegynél alig telt el másfél óra és a táv feléhez értünk. A 389 méteren lévő csúcson Sücire várva vetődött fel, hogy a 45 km-es túra sem lett volna teljesíthetetlen. Matyi a tettek embereként jelezte, hogy feltöltötte ennek a túrának a track-jét is és mivel az igazolófüzet mindkét táv ellenőrzőpontjait rögzíti, adminisztratív okokra sem tudunk hivatkozni. Ekkor érkezett meg Süci barátunk is, aki az egyenes kérdésünkön meg sem lepődve egyértelmű választ adott. Így történt, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem Szokolya, hanem Nógrád felé vettük az irányt. Az új céltól feldobódva robogtunk a Lokomotív-túrán megismert útvonalon. Pont két órát haladva értük el a nógrádi Csurgó-forrásnál lévő ellenőrzőpontot, ahol Süci arra lett figyelmes, hogy az igazolófüzetben a 4. helyen megjelölt szokolyai ellenőrzőpont teljesítése kimaradt.
A pontőr megnyugtató válasza hamar érkezett, Szokolyát kizárólag a 20 km-es túra érinti. A "jó hír" hallatán a gutaütés kerülgette Sücit: hogy ő nem gondolta komolyan, hogy mi komolyan gondoljuk és különben is neki ebédre haza kell érni, hiszen vendégeket várnak, akik még este színházba is hivatalosak. A tragikomikum részeseként torkomon akadt a szó; igaz hogy szeretek és tudok is viccelődni, de a távduplázás nem a humor tárgya. Végül a pontőrtől kapott hasznos infók alapján arra a döntésre jutottunk, hogy Süci Király-rétig velünk jön és onnan könnyen eljut Szokolyáig, majd az eredeti útvonalon tér vissza Verőcére, ahol lehet, hogy meg sem vár minket, hiszen akinek ilyen barátai vannak, annak ellenségre sincs többé szüksége. Nógrádot követő mezőn barátságtalan pofaszél fogadott minket, majd az erdőbe érve már roppant nehezemre esett a haladás a mély hóban. Béla-rétnél elbúcsúztunk Sücitől, majd lelkiismeret furdalások közepette mentem tovább, hogy komoly családi vitát okoztunk, igaz én is azt ígértem, hogy aznap otthon együtt ebédelünk.
21 km-t megtéve 3:30-nál értük el a Király-rétet és a zöld jelzésen haladva Kisinóc felé, már bántam, hogy nem az eredeti döntésünk mellett tartottunk ki. Fújt a szél és nehezemre esett a szűz hóban való haladás. Edináékkal találkoztunk a Kisinócon lévő frissítőponton (25,5 km, 4:20) és életmentőnek bizonyult a mennyei tea és zsíroskenyér kombó, sőt Matyi még egy csokit is vételezett nekem.
Innen a kéken Kóspallag felé haladva, telve energiával, sokkal jobban éreztem magam. A Kálvária dombon napsütés fogadott, majd egy túratársunkat nyugtattam meg, hogy ezen a távon a sikeres teljesítését nem akadályozza a szokolyai pont kimaradása. Kóspallagot elhagyva a Nahát-túrának köszönhetően ismeős táj fogadott, igaz a friss hó most jóval lassabb haladásra kényszerített a bokaforgatóvá vált szakaszon. Miután többször kereszteztünk egy műutat és a mellette lévő patakot is, jól esett Kittenberger Kálmánnak is menedéket adó Rózsakunyhónál frissíteni (35 km: 6:30). Megcsodáltuk a pontőrök által épített hatalmasra sikeredett hóembert, majd ismét a zöld jelzést követtük. A Gál-hegy megmászása a szűz hóban már komoly erőfeszítésembe került, igaz a Kismarosra vezető drasztikus lejtmenet sem szolgált örömünkre. A műútra kiérve éppen az elhaladó kisvonat füttyszava köszöntött, ami elvileg élénkítően is hathatott volna. Pont ekkor az állapotomat tükrözvén 7:27-et követően az órám is lemerült. Az utolsó 4 km már sok szintet nem tartalmazott a Csattogó-völgyön keresztül vezető szakaszon.
Utunk végeztével 8 órán belül érkeztünk meg a Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Sportcsarnokába, ahol zökkenőmentesen neveztünk át a 45 km-re, gondosan megfizetve a nevezési díj 200,- Ft összegű különbözetét. Az oklevél és a kitűző átadásakor jól esett az elismerés, hogy az átnevezés általában fordított irányú szokott lenni.
Végül Süci is örömmel fogadott minket, sőt kellő időt kaptunk a kiválóra sikeredett bográcsgulyás elfogyasztására is.
Matyi garminja közel 47 km-t és 1100 m szintet mért, amit 7:59 alatt teljesítettünk.
A "megtréfált" Sücin kívül hatalmas köszönet illeti a Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület - Természetjáró Szakosztályát is a remek szervezésért. Tökéletes itinert kaptunk, a szalagozás is rendben volt, nem beszélve a fenséges kiszolgálásról sem.
Utolsó kommentek