Talán éppen a Gödi FutóKör egyik CsSzF /Csütörtöki SzentFutás/ alkalmával egy fülledt nyári estén említette Attila, hogy meghívást kaptunk Edelényből Puskás Béciéktől a 30. Bódva-völgyi Maratonra.
A szíves invitálásnak köszönhetően szeptember 19-én hajnalban Jenőnek köszönhetően Sücivel kiegészülve indultunk útnak. Nemsokára az autópálya mentén Attiláékkal találkoztunk, ahova Reni és a villámlábú Andik társaságához hamarosan Béla is csatlakozott.
Az úton egy dilemma feloldása várt még rám, vajon bölcs dolog a benevezett maratoni távval próbálkozni 5 héttel a térdműtétemet követően, avagy elégedjek meg most is a félmaratoni távval? Mivel a seb körül rég nem éreztem fájdalmat (1) és az utóbbi hetekben már rendszeresen volt alkalmam futni is (2), végül úgy döntöttem, hogy egy jó edzésként (3) miért is nem tegyem magam próbára és ha célba érek, elmondhatom magamról, hogy idén is, ahogy 2010 óta minden évben, sikerül legalább egy maratoni versenyt teljesítenem (4).
Az egyetemi tanulmányaimnak is helyt adó borsodi megyeszékhelyt közelítve Iramszarvas örökbecsű kétsorosa jutott eszembe - "Partra mentem s láttam sajna, ez a Szinva s nem a Szajna." - hiszen, most is egy partra mentünk, a Bódva partjára. Acélvárost elhagyva, Sajószentpétert érintve, hamar megtaláltuk a versenyközpontnak helyt adó Kastélyszigetet is.
Gyors Covid-ellenőrzést követően megkaptuk a tartalmas rajtcsomagot, majd Andikkal sietősre kellet fognunk, hiszen a maratoni mezőnyt Jósvafőre szállító busz is hamarosan indult. A könnyed könnyítést követően előre siettem, jelezve a lányoknak, hogy a buszon helyet foglalok számukra is. A maratonisták busza óramű pontossággal el is indult, Andik nélkül azonban elanyátlanodtam; vajon mi történt a leányzókkal, mégis inkább a félmaratonit választották és mindeközben a Hungária örökzöld slágerének szövege kezdett el csengeni a fülembe, hogy Andi, Andi, Andi elmarad a randi ...
Hallásom kitisztulásakor arra lettem figyelmes, hogy a versenyszervezőktől precíz tájékoztatást kapunk a ránk váró pályáról és egyéb fontos tudnivalókról. Hamarosan azt is megtudtuk, hogy ez a rendezvény a budapesti után talán a legnagyobb múlttal bíró hazai maratoni verseny /30 éve minden évben/ és idén a vírushelyzet ellenére rekordszámú nevezés / 80 fő/ érkezett erre a távra.
Az általam korábban teljesített Marathon - Athén klasszikus és Wachau /Emmersdorf - Krems/ pályáihoz hasonlóan most is egy irányba fogunk haladni. Számomra még ismeretlen falvakon keresztül vitt az út és nem kevés idő telt el mire megérkeztünk az Aggteleki-barlangrendszer jósvafői bejáratához. Bele sem mertem gondolni, hogy ezt a hosszú utat visszafelé vajon hogyan tudjuk futva teljesíteni. A rajtcsomag részét képező italt kortyolgatva, hamarosan egy kisbusz futott be a parkolóba és Andiék mosolya megnyugtatólag hatott rám. Kiderült, hogy a tartalék járművet kizárólag miattuk indították útjára. Nincsenek véletlenek, ezek a lányok tudnak valamit. Az előrejelzés szerint a hűvös reggelt a tiszta napsütéses időnek hála, fülledt 25 fok körüli csúcshőmérséklet váltja, ami nem feltétlenül kedvez a jó futásnak. Szerencsémre a lányoktól sótablettákat kaptam, ami enyhítette a rajt előtti izgalmamat.
A családias miliőben rajtoltunk és rögtön egy nagy gurulás várt ránk, az első két km alatt 120 métert ereszkedtünk, ennek köszönhető, hogy 4:43-as tempóval kezdtem, bár a pulzusom 150 alatt maradt. Máshol ezzel a mutatókkal az élmezőnyhöz is fel lehet zárkózni, míg most nem sokan maradtak mögöttem. A fürge lábú lányok is gyorsan elsuhantak, így az a titkon remélt vágyam, hogy együtt szaladjunk, hamar szertefoszlott. Bár szépen sütött a napocska az éjszakai lehűlésnek köszönhetően mégsem tűnt fel, hogy nagy melegünk lenne. A tempóm is beállt 5:30 körülire és a pulzusom 150 körül nyugodott meg, amivel teljes mértékben elégedett voltam.
Jósvafőt elhagyva szép lassan előzgettem, Andikat is utolértem, de most sem kívántak velem haladni. Az Aggteleki Nemzeti Park lélegzetelállító szépsége is magával ragadt, annyira, hogy az 5 km-es frissítő pont mellett simán továbbrobogtam. 8 km-t megtéve értük el Szinpetrit, ahol többek között a világ legnagyobb könyvének /4,18 x 3,77 méter, 346 oldal, 1420 kg/ helyet adó vízimalom mellett vezetett el utunk. Pár idős néni és bácsi kapujukból meredt ránk szótlanul, nem is értve, hogy mire ez a nagy rohanás. Kisebb bolyok alakultak ki az azonos tempót diktálók között, bár én javarészt egyedül nyomultam, azért viszonyítási pontként végig lőtávolon belül követtem egy 3 fős csapatot.
Szin határában egy jót frissítettem a rajtcsomagban található környezetbarát, többször használatos pohárkát használva és egy sótablettát is bekaptam. A faluba érve nagyobb nyüzsgést találtunk, a fiatalabbak is felébredtek és úgy tűnt kedvesen szurkolnak nekem: "gyere, gyere, gyere". Megköszönve a biztatást derült ki a való: "nem hozzád szóltam, a kutyámhoz". Kicsit később kacérkodóbb megjegyzés is elhangzott: "mosnék rád". Ezt inkább nem gondoltam tovább. A falut elhagyva nemsokára egy kereszteződéshez értünk és Szögliget ellenében a 27-es számú főúton vitt tovább az utunk Perkupa irányába. A megnövekedett forgalom kissé zavaró volt eleinte, pont jókor értük el a 15-ös frissítést. A csöndes, álmos településen haladva azon morfondíroztam, hogy vajon itt rendezik-e a bíróságok közötti sportversenyeket. A terep itt hullámvasútra emlékeztetett a Szár-hegynek köszönhetően. A szép napos idő egyre több motorost és bicajost csalt ki a természetbe.
Szalonnára értünk és a Bódvát keresztezve a féltávot jelző hídra léptem: 2:02:47. Ez pont 2 perc javulást jelentett a két héttel korábbi Budapest Félmaratonon elért időmhöz képest. Egy volt a bökkenő, hogy innen még egy félmaratoni táv megtétele várt rám. Bár igyekeztem folyamatosan frissíteni az 5 km-enkénti frissítőpontokon felkínált iso, kóla és keksz mellett az ajándék sótabletták is beépültek, a tempóm most már inkább a 6 percet közelítette.
Szendrő határába érve pont a 25 km-es frissítésnél kicsit tovább időztem, hiszen itt már nagy melegem vagyon, amit a csokoládé cseppfolyóssá válása is megfelelően jelzett. A város főutcáján majd 3 km hosszan haladva előbb egy idősebb néni vágott át éppen előttem. Hogy milyen idős is volt? Rögtön megtudtam, mert megszólított: "Jaj maguk fiatalok folyton csak futkoznak, én meg 75 évesen alig bírok járni." Később egy fiatalemberrel is szóba elegyedtem: "Főnök, meddig futnak? Edelényig, és addig meg sem állnak? Hát az több, mint 10 km!" Pontosan ez volt az én nagy bánatom, hiszen itt a kávé gyorsan lefőtt. Bevallom az őszintét az edzésértékű haladásom itt véget is ért, csúnyán belegyalogoltam a kaptatókba az előttem haladó sporttársat utánozva és ha művelt lennék a következő sorokat dúdolhattam volna:
"Bódva vize mentén, Szendrő város felett
Láthatni egy kopár, magánálló hegyet;"
Ehelyett Szendrőládra csurogtunk, ahol egy nagyon lelkes frissítő csapat jelezte, hogy a következő pont már Edelényben lesz, aminek elérése egy örökkévalóságnak tűnt. Sok mindenre nem emlékszem, csupán arra figyeltem nehogy a Bódva hűs habjai között találjam magam. Igen, többször tettem fel azt a kérdést, miért nem elég nékem a félmaratoni táv?
Edelénybe érve az aktuális tempómat észlelve a forgalomirányítók kérdésén sem volt mit csodálkozni: Ugye nincsenek már sokan a pályán? Pont eggyel többen, mint kéne, gondoltam. A Kastélyt meglátván, mintha a mozgásom is frissebbé vált volna és a célt jelző míves kovácsoltvas kapun áthaladva köszöntem meg Kolónak, hogy most is kitartott mellettem. A második részt 2:25:05 alatt tettem meg, ami egyértelműen jelzi a megfelelő felkészültségem hiányát. 42,46 km, 4:27:52, 152 bpm.
/A célba érkezésem 3:32:20-tól látható/
A célban az 5próba helyszínnek köszönhetően a korábbi teljesítéseimet is figyelembe véve egy szép hátizsákkal ajándékoztak meg. Sajna a rajtszámunkkal igénybe vehető kedvezményes tárlatvezetéssel most nem tudtam megcsodálni a Kastélyt belűről, de Szendrőn lefőtt kávét Zsolnay csészében fogyasztottuk el a Kastély impozánsan felújított kávéházi szegletén.
Béciéknek nagy hálával tartozunk, hogy eljutottunk erre a gyönyörű helyre és a kiváló szervezésüknek köszönhetően biztos vagyok abban is, hogy még legalább 330 alkalommal kerül itt megrendezésre ez a kulturálisnak is beillő sportesemény. Csapatunk kiválóan teljesített, így a verseny végén felállhattunk a dobogóra is. Sőt mi több, Béciék meghívásának köszönhetően a hazaút előtt egy remek ebédet is elfogyasztottunk.
Utolsó kommentek