Tavaly is részt vettem a Győr–Lipót versenyen, és egyből beleszerettem. Utólag visszagondolva ebben része lehetett olyan tényezőknek is, mint az időjárás (hűvös volt, sőt, utána esett is), vagy éppen annak, hogy ekkor ismerkedtem meg Kelemen Nórával, aki kedvesen elfuvarozott, és persze nem kis része volt annak is, hogy nagyon jól sikerült a verseny. Mindenesetre biztos voltam benne, hogy idén sem hagyom ki. Nem is hagytam.
1. Helyszín (-1 – +2)
Az útvonal Győrtől vezet Lipótig, szinte végig egyenesen, alig néhány kanyarral. Idén ugyan az volt az érzésem, hogy az út ha igen enyhén is, de folyamatosan emelkedik. Az EarthTools szerint viszont a pálya a 112 méteren indul és 115 méteren ér véget, tehát síknak mondható. Ennek a pontnak azonban az esztétikáról kell szólnia. A táj igazán kellemes, mondhatni szép, de a maximális pontot tartogatnám azokra a versenyekre, ahol igazán különlegesek a látnivalók. 2 pont
2. Útvonal (-1 – +2)
Az útvonal nem túl bonyolult, a nagy része kerékpárúton visz. Viszont ahol bármi kétség lenne, fel vannak festve a nyilak, és a rendezők is mutatják az irányt. Egyetlen pillanatra sem fogott el a bizonytalanság érzése, és tavaly se. Az viszont igen kellemetlen, hogy a szervezők rosszul festették fel a kilométereket, és tévesen mérték fel az egész távot. A 27 km-esnek hirdetett pálya több független mérés szerint is 26,1 km körül van. A hibás felfestés igencsak megtévesztheti azokat, akik nem megbízható GPS-es kütyüvel futnak. Összességében igen kellemetlen blamázs, különösen, hogy már tavaly is többen jelezték, hogy valami nem kóser a távval. 1 pont.
3. Frissítés (-1 – +2 pont)
Frissítőpont 4-5 kilométerenként volt, de többször is csak víz és szőlőcukor volt, helyenként izoval kiegészítve. Banánt csak a 19. kilométer környékén találtam, akkor már nagy szükségem lett volna rá. Azonban ott is hámozatlanul volt felkarikázva, két karikából kinyomtam valahogy a tápanyagot, de ezzel túl sok időt vesztettem, és idegesítő volt a dzsuvás kéz is. 1 pont
4. Csomag (-1 – +2)
Se induló-, se befutócsomag. 0 pont
5. Póló (-1 – +2) Fehér pamutpóló, a cikk elején látható logóval. Kétségtelen, hogy nem esik olyan hibákba, mint a Balaton-átúszás pólója, de a grafikai megoldás nem mondható szerencsésnek. Nehéz megmondanom, mi zavar benne, talán a stilizált futóalakok és a szinte realisztikus tábla kontrasztja zavaró. Festéshez elhasználni sajnálnám, ha éppen nincs más tiszta, nyugodtan felveszem, de nem az a darab, amelyben szívesen kimozdulnék. További furcsaság, hogy az S és az M között hatalmas ugrás van. Tavaly is ez volt, akkor azt mondták, hogy S helyett véletlenül XS-t rendeltek, de idén megint ez volt. Vagy ez koncepció? Így próbálják pótolni a női póló hiányát? 0 pont.
6. Öltözködés és higiénia (-1 – +2)
A cél a Lipóti Termálfürdő strandján van, és a futók ingyen, kísérőik kedvezménnyel vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait. Ebben természetesen az öltöző és a meleg vizes zuhany is benne van. 2 pont
7. Ár (-1 – +2)
A helyszínen neveztem, 3500 forint volt, így is nagyon megérte. Annak meg pláne, aki a Spar maratonra is nevezett, és törzsfutó: már 1500 forintért indulhatott! 2 pont
8. Extrák (-1 – +2)
A már említett fürdőzési lehetőségen kívül járt egy szép nagy adag finom gulyásleves is, a szervezők a rajtról a célba szállítják a csomagokat, illetve busszal a célból a rajtba azokat, akik ott parkoltak. A váltótagokat szintén busszal szállítják ki a váltópontokra. 2 pont
9. Hangulat (-1 – +2)
A hangulat igazán remek, az egész egy nagy buli. 2 pont
10. Szubjektív értékelés (-1 – +2)
A felsorolt kellemetlenségek, hibák ellenére is csak ajánlani tudom. Igazán remek hétvégi program, egy jó nagyot lehet futni, és utána ejtőzni a strandon. Kezdő futóknak is ajánlható, hiszen a távot nagyjából egyforma (hivatalosan 8, 9 és 10 kilométeres) szakaszokra osztották fel. 2 pont
Összegzés
Összesen 14 pont, de könnyen lehetne több is. Személy szerint azt javasolnám, hogy mérjék újra a távot, sőt, toldják meg valahogy még 1,9 km-rel, hogy egy igazi kétharmadmaraton lehessen.
Értékeljétek Ti is a versenyt! Előre is köszönjük a válaszokat! Előtte olvassátok el kérlek az értékelési szabályokat is.
Utolsó kommentek