Szerencsés vagyok, hogy hétről-hétre egy nagyszerű csapat tagjaként örökéletű sportélményekben van részem. Hétvégenként ugyanis a hosszabb terepfutásokat általában a Váci Jedik között teljesítem. Okkal merül fel a kérdés: kik azok a Váci Jedik és hogy mit keresek én köztük, mikor nem is Vácon lakozom?
A feltett kérdésekre a választ keresve nem meglepően ismét az ifjúkori kenus sportmúltamhoz szükséges visszakanyarodnunk. A '80-as években rengetegen választottuk ezt a csodás sportágat, amiben nagy szerepe volt atyai tanítómesterünknek Wichmann Tamásnak is.
A fővárosi klubokon /ahol többek között én is nevelődtem/ kívül meghatározó nevelőműhelyek működtek vidéken is, különösen a Váci Hajó SE bizonyult jelentősnek, ahonnan olyan világklasszis versenyzők kerültek ki Dónusz Évi, Hesz Misa, Gyulay Zsolt mellett, mint korcsoportom egyik üdvöskéje Jakus Béla is, akiből nem meglepően a maratoni szakág nemzetközi bajnoka vált.
20 évet ugorva az időben, mikor Gödre költöztem egy közös barátunknak köszönhetően egyre gyakrabban találkoztunk és derült ki számomra, hogy Béla gyakorlatilag sosem hagyta abba a rendszeres sportolást, igaz időközben sportágat váltott, így szereztem egyre több ismeretet én is az ultra-terepfutásról. Mivel nekem a rendszerességet a Vivicitták és a Budapest Félmaratonok, valamint a négyévente teljesített maratoni versenyek jelentették, Bélát kértem meg, hogy mesteremként legyen segítségemre a 2010-es berlini maratonra való felkészülésemben. Mesterem bevezetett a pulzuskontroll bugyraiba és ennek szellemében áprilistól havi rendszerességgel edzésterveket küldött a szeptember végi berlini célversenyre fókuszálva.
Az edzésterv lényeges pillérét alkotta a hétvégi hosszú-lassú futás. Az aszfalt monotóniáját megtörve Mesterem egy teljesítménytúrára hívta fel a figyelmem /és milyen jól tette!/, így történt, hogy 2010. június 17-én /sosem feledem e napot/, hajnalok hajnalán zuhogó esőben Nagybörzsöny felé tartottunk a Tátralátóra. Ekkor ismertem meg Andrást, Mesterem másik "padavánját", ekkor még ugyanis csak nekünk írt edzéstervet. /Hol van még ekkor a Jakus Team.../ Andrással - ki korcsoportjának egyik legjobb futója - azóta is gyakran emlegetjük ezt a sorsfordítónak is tekinthető túrát.
Mivel már több napja zuhogott az eső és a Börzsöny feláztatva nem sok helyen járható, a szervezők ügy döntöttek, hogy a túrát törlik /ha jól tudom azóta sem rendezik meg/, de mivel az edzésterv az szent és sérthetetlen, hárman mégis nekivágtunk a Nagybörzsöny - Magosfa - Nagy-Hideg hegy - Csóványos - Nagybörzsöny útvonalnak. Estünk-keltünk, csúsztunk-másztunk és hősiesen 4:45:05 alatt teljesítettük a 31 km-es távot, miközben 1399 méter szintet is megmásztunk és a célba érve a Nap is kisütött.
Ez az élmény annyira becsípődött, hogy nem meglepő, hogy a berlini célversenyt követően egyre gyakrabban merészkedtem föl a közeli Naszályba és a Börzsönybe is, Mesterem sugallatára összeegyeztetve óráinkat az ifjú váci titánokkal Bálinttal és Csabival, együtt készülvén a 2012-es Terep50-re.
Közös futásaink rendszeressé váltak és azóta is a hétvége elmaradhatatlan programjaként szervezik életünket. Nem meglepő, hogy a következő évben /2013/ váltónkkal teljesítettük a Mátrabércet is, majd jutalomfalatként együtt kóstoltunk bele az alpesi terepfutás varázslatos világába a Zugspitz Basetrail-en.
Nincsenek véletlenek, remek hangulatú csapatunkhoz egyre gyakrabban csatlakozott szintén gyerekkori kenus sporttársam Lacika is a messzi Biáról, átszelve a Budai-hegységet, csak azért hogy együtt futhassunk.
És ha egy üzlet beindul, nincs megállás; a biciklis szezon lezárultával Veriga /naná, hogy ő is kenuzott a Váci Hajóban/ és Fecó is Mesterünk ölelő karjaiba rohan egy-egy hegyi-futás alkalmával. Veriga erre így emlékezik:
"A hideg időkben telente jött keresztedzésként a futás. Általában a Börzsönyben nyomtuk Fecóval, itt mindig találkoztunk Bélával is, aki áhítattal mesélt a futásairól. Picit megbabonázott minket és egy "húzzuk ki a Mártabércig és fussuk le, aztán bringázzunk" esetet követően ragadtunk ebben a csodás közegben."
Verigáék új szintet hoztak csapatunk életébe, ami abszolút ösztönző hatással volt ránk, sőt trendforduló következett be; a hegycsúcsok és a völgyek világa vált meghatározóvá és lettünk egyre fogékonyabbak a hosszabb versenyek iránt is.
NaszályTrail, Téli Margita, Piros85, Vértes Terepmaraton került fel a versenynaptárunkba a korábban megszokott menü közé és mivel a Mátrabércen a váltóversenyt sem rendezték meg többet, kénytelen voltam egyéniben rajthoz állni, majd desszertként az egy évvel korábban megismert Zugspitzen már a Supertrail mezőnyében találtuk magunkat. 2014-ben egyértelműen a Dupla Élmény teljesítése okozta a legnagyobb eufóriát, ahol csapatunkat 4 páros is képviselte, úgy gondolom Lacikával mi sem vallottunk szégyent.
Új színt hozott Kinga is, aki Leila hercegnőként Mesterünk szívét rabul ejtve csatlakozott hozzánk, majd nem sokkal később Anti /természetesen ő is váci kenus/ érkezése is jelezte, hogy komoly szakmai munka folyik házunk táján. Előfordul, hogy a váci sportélet meghatározó egyéniségei Oszi és Sanyi is megtisztel minket. Egy rövid ideig Gabi társaságát is élvezhettük, majd később inkább délebbre vágyott és a Mecsek Marathon Team tagjává vált.
És elérkeztünk 2015-be, ami sok szempontból bír nagy jelentőséggel. Új színen a Bükki Hardon is acélozódtunk nem hiába; a célversenyként az első ízben bemutatkozó Ultra-Trail Hungary teljesítésével szippantott be a 100-on túliak társasága, sőt prémiumként közös családi kirándulás vezetett a csodás Dolomitokba, majd a Cortina Trail teljesítését követően Csabiékkal legurultunk egészen az Adriai-tengerhez jól kipihenvén fáradalmainkat.
Szeptemberben Pötyi és Veri esküvőjén közösen ráztuk a Hokához szokott lábainkat, majd Szilveszterkor is együtt múlattuk el az Óévet Miskolctapolcán, ahol a következő nyári családi kirándulást is megbeszéltük és rögvest leadtuk nevezésünket a Velebitre.
2016-ot a megszokott menetrend /BükkiHard, Mátrabérc, terepfutas.hu versenyei, TT-k/, majd a várva várt családi nyaralással egybekötött Velebit aranyozta be. Ekkortájt csatlakozott hozzánk a szintén ifjú váci titán Povi is, aki akkoriban érdekes osztályelméletet képviselt /A-liga, B-liga/, ami nyilván egy ifjúkori lépéshibának volt tudható, hiszen a lényeg nem az egyéni képességek különbségében rejlik, hanem sokkal inkább a közös sportolásunk nyújtotta élményekben.
Ennek köszönhető, hogy egymást inspirálva húzunk futócipőt, még akkor is /vasárnap hajnali zuhogó esőben/, amikor magunktól ezt nem tennénk. Így jutunk el közösen olyan helyekre, ahová egyedül nem biztos. És itt most nem csak a nyári osztálykirándulásoknak is beillő nyaralásokra /Zugspitz, Lavaredo, Velebit, Vipava/ és a közös különleges szilveszteri túrákra /Miskolctapolca, Szilvásvárad, Várhosszúrét/ gondolok, hanem azokra a névtelen völgyekre, bércekre is, amit közösen sikerül meghódítani akár a Börzsöny rejtett zugaiban.
Egyértelműen a Jediknek köszönhető, hogy 10 éve töretlen lendülettel vagyok képes csipkedni magam és közel 50 évesen is ambiciózus célokat tűzök ki magam elé. Bár sokan úgy gondolják, hogy a futás egyéni sport, mégis mindenkit arra biztatok, hogy ha tehetitek csatlakozzatok olyan sporttársakhoz, akikkel a főbb értékekről hasonlóan gondolkodtok és a közös célok felé egymást támogatva könnyebben haladva akár mély barátságok is kialakulhatnak, ahogyan a Váci Jedik között is történik. Az Erő legyen velünk!
Utolsó kommentek