Az engedélyezett - csupán 150 km-t termő - januári lazításomat további egy héttel voltam kénytelen megnövelni. Sajnos ez nem önszántamból történt; egy laza náthánál azért komolyabb meghűlés tüneteit produkáltam. Igazándiból egy-két napig voltam nagyon erőtlen, amikor legszívesebben, ha tehettem volna, ágyban maradok. Nem erőltettem a futást, a két évvel ezelőtti majd egy hónapos februári kényszerpihenőre gondoltam, amikor nem teljesen egészségesen próbáltam futni, de visszaestem. Pont 15 nap telt el futás nélkül, mikor ismét megnyomtam a stoppergombot. Ahhoz, hogy a tavaszra kitűzött célokat elérjem, eljött az ideje a munkavégzésnek is.
Egy lazának gondolt egy órás 10 km-rel nyitottam (a 152-es pulzus önmagáért beszél), majd Bálint és Csabi kedves invitálásával élve február első vasárnapján ismét terepen találtam magam. A Naszály csúcsát most hátulról közelítettük meg. Aggódtam, hogy nem leszek képes lépést tartani a kiváló formában lévő társakkal. Legnagyobb meglepetésemre könnyedén mozogtam és nem esett nehezemre az együtt haladás sem. Az igazat megvallva azért a többiek erős munkából érkeztek, még a Téli Mátrát sem heverhették ki igazán. Egy óra elteltével a csúcs felé törve, szépen lassan megkaptam a realitást, kissé lemaradva zihálva érintettem meg a kilátó falát. Lefele megint jól éreztem magam, legalábbis a többikhez viszonyítva nem haladtam rosszul. A magasabb pulzus most is kiválóan jelezte edzetlenségemet. Két nappal később kora reggel ismét egy órát volt alkalmam futni, a pulzus még mindig az egekben (158). Hosszú idő után, idén talán első alkalommal jutottam el a Gödi Futókör csütörtöki szent futására, ahol Küllős Matyi számomra megfelelő tempót /5:33/ diktált és végre a pulzusommal (144) is elégedett voltam.
Kiss Péter emlékét megidéző teljesítménytúrán tavaly nagyon jól éreztük magunkat, így idén sem volt kérdés részvételünk. Igaz az időjárás ezúttal nem fogadott kegyeibe, zuhogó eső fogadott Sástón. A helyszíni nevezést követően gyorsan útnak is indultunk, Mátraházáig tartó lejtésen fékezés nélkül zúgtam le, az óvatossági faktort kikapcsolva magamból, hiszen ha a sáros-vizes felületen (aquaplaning) fékezek, lassítok biztos, hogy nagy zakó vár rám. Kékesig tartó kék háromszögön haladva a bővizű patakátkelést követően kiváló formájának köszönhetően Bálint ellépett, majd Csabival tartottam a lépést egészen Kinga érkezéséig. Dobbantottak a fiatalok, de azért igyekeztem nem nagyon leszakadni, a sípályánál Kingát beérve együtt csekkoltunk a Kékesen lévő ellenőrzőponton. Szokásosan teával töltöttük után a kulacsokat, illetve a zsírosdeszkát sem hagyhattuk ki, hagyma helyett azonban csalamádéval bolondítottam meg a kenyérszínét. Lúdtalpékkal együtt indultunk el a Markazi-kapu felé. A gyönyörű havas tájon a múlt nyári Pireneusokat átszelő családi túra is szóba jött, minden elismerésemnek hangot adva. Közben egy hirtelen jött rosáláson is átestem, amit talán a csalamádénak köszönhetek.
A Markazi-kapun túl az idillikus havas tájat ismét a csúszos-nyálkás mocsár váltotta fel, igyekeztem a féket ismét kiiktatni. Az Ilona-völgyhöz érve a heves esőzésnek köszönhetően az Ilona-patak átkelése száraz lábbal lehetetlen feladatnak tűnt, így egy sekélyebb gázlót látva kénytelen voltam letisztítani a csurom-saras cipőmet. Folyamatos fokozott hőtermelésnek köszönhetően nem sokáig fagyoskodtak lábfejeim. Meglepően jó tempóban haladva értem el a Szent István-csevicei pontot, ahonnan ismét Kinga és Csabi társaságát élvezve haladtunk egészen az első komolyabb emelkedőig.
Innen ismét lemaradoztam, ami egyrészt az edzetlenségemnek köszönhető, másrészt ne feledkezzünk meg arról se, hogy a női élmezőny legkiválóbb hegyi menőjével, illetve a lépcsőfutó tűzoltóbajnokságok ünnepelt hősével egyébként sem mindig könnyű lépést tartani. A sárga jelzésen Gabi-halála felé haladva még mindig érezhető a tavalyi fagykár nyoma, igaz most már sokkal jobban futható ez a rész, mint korábban. Som-bokorhoz érve a fiataloknak már a nyomát sem láttam, így biztos lehettem abban is, hogy a Kékesig vezető 2 km-en 200 métert emelkedő részt egyedül teszem meg. Kékes-tetőt elérve, ezúttal kihagytam a csalamádét és a Piroson ereszkedtem lefelé. Kb. 700 méteres szakaszon ismét egy emelkedő következett, őszintén szólva erre nem számítottam és nagyon nem is esett jól. Kis-kőnél kaptunk egy müzliszeletet, amit a jól futható dózerúton rögtön el is fogyasztottam.
A dózerről ismét a piroson haladtunk lefele, de talán a vízen siklás kifejezés a találóbb, hiszen a talpunk alatt csörgedezett a patakká duzzadó esővíz. Ekkor már egy porcikám sem maradt szárazon, így mikor megbotlottam egy kiálló gyökérben és nagyot vetődtem, fittyet hányva mindenre folytattam brutálfutást. Mátraházára érve az utolsó 2 km valódi fináléként adott összefoglalót az út- és időjárási körülményekről: ömlött le a hegy, a turistaút helyén patak csörgedezett. Végül 6:05 alatt sikerült az 1650 méter szintet is magában rejtő 38 km-t letudnom.
Mester egyik délután azzal keresett meg, hogy nem lennék-e Kinga gardedámja a szerda esti Naszály-futáson. Kapva az alkalmon, éltem a vissza nem utasítható lehetőséggel és Kiscsille felől támadtunk fejlámpával a Naszályra. Mint a fenti túrabeszámolóból is kiderül jelenleg nem vagyok egy súlycsoportba Kingával, de hogy legközelebb is meghívást kapjak e kivételes alkalomra nem volt mit tennem álltam a sarat. Volt is mit állni rajta, a Mágikus-réten keresztül egészen a Nagybányakőig bírtam szuflával, nem akartam teljesen kinyírni magam. A 12 km-es etapot, 511 méter szinttel 1:21 alatt nyomtuk le, az átlagpulzus /161/ most sem hazudott.
A hétvégi hosszú futáson a Börzsönyben Zenyik Robi is csatlakozott csapatunkhoz. Nagy-Hideg-Hegyig versenytempó volt előírva és előtte külön be is melegítettünk. Nem meglepő, hogy sereghajtóként üldöztem a többieket a Taxi-nyiladékon, ahol a vízenjárást is gyakorolhattuk, hiszen patakban folyt alattunk a hólé.1:14 körül értem fel a havas csúcsra. Innen lesiklottunk a Rakodóig, majd az északi úton támadtuk hátba a Csóványost. Egy új, számomra még ismeretlen rész következett, ezért kénytelen voltam Kingával és Bálinttal tartani a lépést, különben csúnyán eltévedtem volna. Felső-, majd Alsó-hintaréten átvágva egy erdei ösvényen haladva nem több, mint 20-30 méterrel tőlünk két hatalmas szarvasbika robogott el keresztbe. Hűlt helyükre érve még érezni lehetett a vadszagot. Fultán-kereszthez érve már ismerős út vezetett a Spartacus-házhoz, ahonnan még a Börzsöny-trailen is megismert komoly emelkedő megmászása várt ránk. A több, mint 3 órás út (3:12. 25,44 km, 961 m, 154bpm) jócskán lemerített, így nagyon jól esett Ákos bá teája. Ekkor tudtam meg, hogy Ákos márciusban nyugdíjba megy és büféjét felszámolja. :(
A februárban végül 250 km termett, ami a betegségre is tekintettel egész tűrhetőnek tekinthető, de összességében még mindig nagyon alul edzettnek éreztem magam.
A krónikus kilométerhiányra figyelemmel adtam le nevezésemet a Bükki Kilátásokra. Tavaly az UTH-ra is figyelemmel a 65 km-es Hard várt rám. Idén más célokra gondolván szerintem elegendőnek tűnhetett volna a Classic versenyszám is, azonban mivel nagy lemaradásom vagyon és a tavalyi pálya nagyon tetszett, ismét keménynek kellett lennem.
Oszival érkeztünk a helyszínre, akivel útközben megbeszéltük, hogy az UTH-hoz hasonlóan együtt haladunk. Oszi régen nem volt edzésben, éppen egy betegségből lábadozott, de ismerve rejtett képességeit ez nála semmit sem jelent. Úgy volt, hogy egy kocsival többen megyünk, de mint kiderült a türelem és az alkalmazkodás erényei nem mindig áll mindenkinél rendelkezésre.
Ez a verseny egy családias hangulatú, profi szervezésű kiváló évadnyitó erőfelmérő, nem beszélve a pálya gyönyöréről. Tekintettel arra, hogy idén a lábamba 350 km-rel érkeztem, hatalmas elvárásaim nem lehettek, úgy gondoltam, hogy amennyiben a tavalyi eredményemet megközelítem már nem leszek elégedetlen. Mivel tavaly szinte csak én versenyeztem bottal, úgy döntöttem, hogy ezúttal kipróbálom milyen a segítsége nélkül haladni. A rajtot követően függetlenítve magam a többiektől saját tempóban haladtam. Ahhoz képest, hogy a héten jócskán esett, annyira nem volt nagy a mocsár. Egy darabon Oszival és Márkus Öcsivel haladtunk, majd az első komolyabb emelkedőnél megléptek és utolérték a női győztes Anitáékat is. Látótávolságon belül haladtam mögöttük egészen az Őrkő-házig. Innen Szilvásvárad felé egy hosszú lejtmenet következett, ahol egy kőbe rúgva hasra estem, de rögtön haladtam tovább, csupán a bal térdem és tenyerem kezdett vérezni egy cseppet, de vérdoppingot alkalmazva hamar úrrá lettem ezen a problémán. Kelemen széke előtt Anti vágtatott szembe felém, hatalmas irammal közeledve, majd egy-két perccel később jókedv, kacagás közepette edzőtársaim is megérkeztek. Mindenki nagyon jó erőben, dinamikusan haladt, ami rám is jótékony hatással volt. Szilvásvárad felé egy patak mentén hatalmas sártengeren küzdöttem át magam, de végül is komolyabb megerőltetés nélkül érkeztem a frissítő ponthoz, ahol Börcsök Andris készített felvételeket. Innen egy hosszú aszfaltos rész következik a Szalajka-völgyön keresztül a Fátyol-vízesést is érintve. Hogy az Istállós-kőhöz ne cipeljem fel a felesleget, a Szalajka forrásánál technikai szünettel éltem és ez a rövid idő elég volt ahhoz, hogy egy 9-10 fős boly utolérjen. Itt jön az a majd 3 km-es rész, ahol külön mérik az időket a pöttyös trikóért és a botnak itt bizony komoly szerepe lenne. Sokan segítettek is magukon egy-egy méretes husángot választva az erdő készletéből. A hosszú kaptatón Császár Tamással egy kicsit túltoltuk és ha már így alakult megnéztük a világhírű régészeti leleteket nyújtó ősember barlangját. Mire visszatértünk a pályára már sokan faképnél hagytak minket.
Felérve a csúcsra /962 m/ egy fakitermeléssel érintett részen haladtunk tova, és mivel munkanap volt aznap keményen dolgoztak is a láncfűrészek. Éppen premier planból láttam egy hatalmas törzsű fát eldőlni. A Kopasz-réten bélyegezve éreztem, hogy energiafeltöltésre van szükségem. Szerencsére hamarosan ismét az Őrkő-házhoz értünk, ahol egy icipicit szusszantam. Innen egy hullámzó, focilabda nagyságú kövekkel tarkított lejtmenet következett. Cserepes-kőnél újabb ellenőrzés, a tavalyi napsütésben sokkal szebb arcát mutatta e vidék. Az Őserdő múltkor nagyon megviselt, igaz idén sem esett túl jól, de mintha most gyorsabban haladtam volna. A Tortúrán is megjárt Tar-kő következett, majd hamarosan kiérve az erdőből egy műúton vezetett az utunk egészen a síházig. Oszival találtam szemközt magam, aki jelezte, hogy kezd kimúlni, így hamarosan utolérem. Oszinál a kimúlás a megújulást jelenti, nem is értem utol. A síházban egy jó levest és magnéziumot kaptam, ami megújító energiaként hatott rám. Innen előzésbe kezdtem, előbb Kozma Ferivel haladtam egy darabon, aki jelezte, hogy egy cataflánnal és egy pálinkával volt kénytelen frissíteni, annyira fáj a hét elején kificamított bokája. Később az általam Lúdtalppal összekevert Henézi Gáborral haladtam, akinek éppen a lúdtalpbetétje tört ketté, ehhez képest nem haladt rosszul. Hóvirágos mezőhöz érkezve, emlékeimben élénken élt még a tavalyi, Odor-várig tartó emelkedőn elkövetett harakiri. Idén sikerült jól felfrissíteni magam előtte és egészen jól felértem a várromhoz. Szerencsémre a célig nagyon jól kitartott az energetika, még sikerült Koós Krisztiánékat is megelőznöm, aki aztán Felsőtárkányba érve visszaelőzött. A célban a tókerülés most sem ízlett igazán. Végül összesen 9:08:34 alatt értem el a célt, ami ugyan alig másfél perccel lassabb a tavalyi futkánál, de most sokkal jobban éreztem magam.
A Bükkben szerzett izomláz elkísért még egy-két napig, azonban sok időm nem akadt a tétlenkedésre, hiszen egy új kihívás vár rám március 17-20. között: Balaton Szupermaraton! Iramszarvasnak köszönhetően a logisztikai feladatok java részét sikerül megszervezni, "csupán" lelkileg és fizikailag kell formába hoznom magam. Mivel négy napig 45-50 km-es sorozatterhelés vár rám, az idő rövidségére is tekintettel Mester 3 egymást követő nap 20-20 km teljesítését javasolta. Péntek hajnalban még munka előtt sikerült az első menetet teljesítenem, majd a hétvége mindkét napját közel két óra futással indítottam. Lássuk mit mutatnak az adatok:
16.03.11. 1:52:50, 20,06 km, 156 bpm, 1461 cal, 5:37/km
16.03.12. 1:50:42, 20,11 km, 153 bpm, 1302 cal, 5:30/km
16.03.13. 1:52:36, 20,13 km, 148 bpm, 1227 cal, 5:35/km
Mester szerint a pulzusmérték jelentős csökkenése jelzi, hogy a gyakorlás elérte célját, az állóképességem fejlődött.
Csütörtökig pihenés, nyújtás és lelki erőgyűjtés vár rám. A nyújtásban Györgyi testtudat fejlesztő jógagyakorlatainak köszönhetően igyekszem kellőképpen ellazulva nekivágni a számomra nem mindennapi terhelést jelentő versenynek. Célom nem más, mint hogy sérülésmentesen a megadott szintidőn belül célba érjek. Drukkoljatok értem, szükségem lesz rá!
Utolsó kommentek