A Suhanj6! okozta eufóriával zártam utolsó bejegyzésem sorait. Ehhez képest ugorjunk vissza egy kicsit az időben, mondjuk egy május végi hétköznapra, mikor is Iramszarvas barátunkkal ebédeltem közvetlenül az UB-t megelőzően. Nem meglepően az egy-két nap múlva esedékes váltónkról esett a legtöbb szó, azonban Iramszarvas hirtelenjében témát váltott és nekem szegezte a kérdést, hogy mi lenne, ha a Dupla Élményen is indulnánk, ugyanis DK Gergőtől felkérést kapott, de engem elsőbbség illett meg. 

A válaszon - miszerint nyugodtan induljon Gergővel - nem sokat gondolkodtam, mivel ekkor már leadtam a nevezésem a célversenyként meghatározott ulmi Einstenmaratonra és úgy gondoltam, hogy a célverseny előtt pont egy héttel ez az egyébként sem könnyen teljesíthető ultraterep táv már nem férne bele a felkészülésembe. Ezt a tényt Mesterem is megerősítette, aki nem sokkal előtte szintén kapacitált, hogy a váci jedik között szívesen látna a rajtnál Csáky Laci párjaként. 

Majd másfél hónappal később, július 15-én a fáklyás evezésen többek között Mesteremmel és Csáky Lacival együtt emlékeztünk meg Kolóról, mikor is ihletett pillanatban a sárkányhajóban érdekes döntés született hirtelenjében. Koló erejében és a szintén jelenlévő Mesterünk szakértelmében bízva, Lacival megfogadtuk, hogy mégis elindulunk ezen a versenyen. És innen nem volt visszaút.

Két dologban voltam, biztos: (1) ismerve Lacika fanatizmusát, ezt a versenyt még ha szintidőn kívül is, de mindenképpen teljesítjük, (2) amennyiben szintidőn belül érünk be, kategóriagyőztesek (+80kg) leszünk. Mesteremnek egy kikötése volt csupán, hogy váltónk kizárólag jedik nevét viselheti. Már ez sem tűnt könnyű feladatnak, mivel a népszerű és ismert neveket (Véder&Yoda, Luke&Obi Van) elhappolták előlünk. Laci Doku grófként jelentkezett, míg én Prof. Google-t hívtam segítségül és akadtam rá az általam nem ismert KypDurronra, akit szintén megkísértett az erő sötét oldala. (Utóbb derült ki, hogy választottam nem kapott szerepet egyik epizódban sem, Mesterem szerint még maga George Lucas sem ismeri.) Így hát leadtam nevezésünket a jól hangzó, de szinte kimondhatatlan "DokuKypDurron" néven. 

Mesterem az edzéstervet, amely eredendően a szeptember végi maratonra volt kihegyezve a Suhanj!6 és a BP Félmaraton közbeiktatásával, annyiban korrigálta, hogy a Suhanj-t követő időszakban a hosszú hétvégi futásokat a hegyen rendelte elvégezni.
Azt az érzést senkinek nem kívánom mikor a Zugspitzet követően majd másfél hónap elteltével ismét a terepen találtam magam. Egy hat órás versennyel a hátam mögött úgy gondoltam, hogy azért a Naszály csúcsára különösebb megerőltetés nélkül feljutok. Igaz, feljutni feljutottam, ha könnyedén nem is, de azok az izmok, amelyek a síkfutáson nem használatosak, igen csak jelezték, hogy elhanyagoltam őket és másnapra olyan izomlázam lett, hogy járni alig bírtam. Ez az izomláz a következő 3-4 hegyi futást követően ismét jelentkezett.

Augusztus utolsó hétvégéjére Mesterem azt üzente, hogy a Mátrában pályabejárást illene tartanunk. Kora reggel, 7-kor indultunk Mátrafüredről. Gyönyörű napos időben beszélgetősre fogtuk a tempót az elején, majd a Kékes felé félúton a gyors lábúak (Mester, Veriga, András és Fecó) megléptek, míg Kingával, Bálinttal és Csabival tartottuk a megszokott nem túl megerőltető tempót. Egy eltévelyedést követően nemsokára a Kékesen találtuk magunkat, majd Bálint GPS trackjét követve a Sombokor felé navigálódtunk. Kingával gyanúsnak tűnt, hogy mintha nem erre kéne mennünk, így manuális korrekciót követően Gabi halála felé vettük az irányt. Mindössze úgy 10 alkalommal tévedtünk el, de ezzel együtt nagyon jól éreztem magam. Hála a botoknak is, a Sombokor megmászása sem tűnt megoldhatatlannak. Utólag tudtuk meg, hogy a Mester egy szuszra kifutotta ezt a meredélyt. (Normális?) Ahhoz képest, hogy Kinga arra kért minket, hogy legyünk tekintettel a tempójára és ha szükséges várjuk meg, végül is inkább neki kellet várakoznia úgy, hogy végig bot nélkül nyomult. 5:45 körül értünk vissza a szakközépiskolába, ahol a többiek már több, mint egy órája falatoztak. Az átlagpulzusom 140 lett, így úgy tűnik, hogy nem erőltettem agyon magam, de valójában nem tudtam elképzelni, hogy ezek után még egy ilyen körre vissza tudnék menni.

A következő két hétvégén a Naszály Trailen is megismert kört futottuk meg közel 4 óra alatt. Hellyel-közzel sikerült lépést tartani a többiekkel, igaz lobognom kellett utánuk. Lacikával igyekeztünk elmélyíteni a taktikai elemeket, végül is Mesterünk útmutatását megfogadva abban maradtunk, hogy felfelé én vezetek, ügyelve arra, hogy ne fussuk el az elejét, majd a lejtmenetben Laci lesz a masiniszta. Deklaráltuk, hogy no para, igyekszünk szintidőn belül célba csapni, de ha ki is csúsznánk belőle, akkor sincs gond.  
A BP Félmaratonon kicsit gyorsítottam (erről versenyről az ulmi maratonnal karöltve külön bejegyzésben kívánok megemlékezni.), és eljött a várva várt nap.
Mátraházára jó korán leértünk, hogy maradjon kellő idő egyeseknek az óra beállítására és a csoportképekre is. A családinak mondható hangulatban sok illusztris UTMB-t is megjárt terepfutóval találkoztunk. Bálint és Csabi is befutott a rajtra, igaz ők még egy órát pihenhettek a Szimpla Élmény rajtjáig. (A konformisták nem vállalták a duplát, pedig 4:37:52-es káprázatos szimpla idejüket elnézve, bizony odacsaptak volna nekünk is.)
7 óra előtt Csanya mindenkit leguggoltatott, jelezve, hogy milyen szerencsések vagyunk, hiszen törpejárásba is  teljesíthető lehetne a táv. Mire kiegyenesedtünk azon vettem észre magam, hogy elrajtoltunk. Ismerve Iramszarvas és DK edzésmunkáját  és pazar formáját, úgy gondoltam, hogy ha nagyjából mögöttük látótávolságon belül  maradunk a szintidővel nem lehet nagy gondunk.

A rajtot követően arra számítottam, hogy rendesen szétszakadozik a mezőny és mi nagyjából a végén fogunk kullogni. Ehhez képest a Kékes felé félúton egy szép hosszú vonat alakult ki, amit én vezettem. Hátra sandítottam, és Bitliszbára, Gézára, Pepére, Löw Andrisra lettem figyelmes. Ismerve ezeket a fenoméneket, kissé megijedtem: lehetséges, hogy túl gyorsan kezdtünk? Mindenesetre a Kékesen 1:27-kor frissítettünk, majd Laci ült át a pilótafülkébe és ennek eredményeképpen alig egy órát követően Parádsasváron tankoltunk ismét. Innen átmentünk óvatosba, ügyelve arra, hogy kellő energia maradjon a Sombokron keresztül vezető újabb csúcshódításhoz.

A botoknak is hála meglepően gyorsan túljutottunk a rettegett meredélyen és az óra 4:06-ot jelzett, mikor ismét az ország tetejére érkeztünk. Menetelésünk minden előzetes elképzelésünket felülmúlta, parádés hangulatba vágtunk ismét a lejtmenetnek. Itt ólmos fáradtság lett úrrá rajtam, csetlettem-botlottam, alig vártam, hogy leérjünk Mátrafüredre. Az erdőből kiérve Luke & Obi Van biztatott minket, igaz azt is megtudtuk, hogy Obinak +20 a pulzusa, a szokásoshoz képest, mindenesetre 5 órán belül csekkoltuk az első kört.
Előzetes terveink szerint, úgy kalkuláltunk, hogy 5:30-on belül kell teljesítenünk az 1. etapot ahhoz, hogy esélyünk legyen a szintidőn belüli teljesítéshez. Fáradtságomat a remekbe szabott leves enyhítette, majd érkezésünket követő 12 perc múlva megkezdtük a 2. körünket. Nem sokára Iramszarvasék is feltűntek. Iramszarvas "lelkesítő" szavain ("hogy b@sszhattátok el ennyire, nemsokára meglátjátok, hogy jön majd még a Sombokor!") kissé megütköztem, igaz nagyon nem hatott rám bénítólag a negatív kampány. Mindenesetre a lelkükre kötöttük, hogy a levest véletlenül se hagyják ki.

A 2. körünket nagyon energikusan kezdtük, tudván, hogy jóval meghaladjuk előzetesen remélt tervünket, azonban abban egyetértettünk, hogy a megszerzett előnyünket nem kótyavetyéljük el. Az sem volt kérdéses, hogy a hátrahagyott távnak köszönhetően a 2. körben kissé lassabban fogunk haladni. Arra is nagyon figyeltünk, hogy nehogy eltévedjünk. A Kékesre haladva csönd lett úrrá a tájon, ámulva figyeltem a fák közül elővillanó napfény játékát. Utólag derült ki, hogy Laci itt gyomorproblémákkal küzdött, de szerencsésen túllendült a holtponton. 1:45 alatt értünk fel a Kékesre, majd jött a gyors lejtmenet. Ekkor már Lacin is a fáradtság jelei mutatkoztak.

Ez a párban futás, valójában egy párkapcsolatra jellemző empátiát, türelmet és odafigyelést igényelt. Egyfelől motiválnunk kell egymást, másfelől arra is ügyelni kell, hogy ne menjünk a másik idegeire. Van úgy, hogy a párbeszéd hat serkentőleg, azonban sokszor hallgatni arany. Nagyon jó érzés tudni, hogy számíthatunk egymásra az esetleg kialakuló gondok leküzdésében, ugyanakkor felelősek is vagyunk egymásért. Ez a Mátra mátka. Lacival nagy szerencsém van, hiszen nap, mint nap professzionális szinten ad csapatépítő tréningeket, így igazán nem okozott nagy nehézséget, hogy azonosuljak a pozitív energiát sugárzó lényével. Éreztette, hogy az ERŐ velünk van.
A folyamatos frissítésről sem feledkezhettünk meg, Iramszarvas "intelme" csengett fülembe a Sombokor felé közeledve. Éreztem, hogy némi túlsúlytól szabadulhatok meg, így a Laci által már megénekelt kábelfektetésem egy kis szusszanásnyi pihenőre is alkalmat adott az utolsó csúcshódítás előtt.

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a botok mennyi segítséget nyújtottak. Zserzseli Traversée beszámolóján elhangzottakat abszolút megerősítem: "a bot felfelé +2 kezet, lefelé pedig +2 lábat jelent". Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Sombokor most sem fogott ki rajtunk, a csúcsra érve a lelkes önkéntesek kolompolása köszöntött, majd jól esően búcsúztunk el, annak a tudatában, hogy aznap már nem lesz módunk a topon lenni. Az utolsó lejtmenet várt ránk. Arra ügyeltem, hogy botlásoktól mentesen érjünk a célba. Lacival egyfajta összegzést vontunk le aznapi teljesítményünkről, kielemezve, hogy amit a Gabi halála adott, azt a Sombokor visszakérte. Akkor tudatosult bennünk, hogy ez a teljesítményünk minden szempontból a párját ritkítja. Laci szerint a T100-as teljesítéseivel is vetekszik ez a pálya.

Én is roppant mód elégedettnek éreztem magam, hogy sikerült jól beosztani az erőt és a gyorsabbnak tűnő kezdés végül nem bosszulta meg magát. Mesterünk bölcs tanácsait is megszívleltük és hálásak vagyunk, hogy figyelmet szentel ránk. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a tejesítéssel ő is elégedett lesz. Önértékelésünkből 3-4 csapat előzése zökkentett ki, hogy örömünk teljes legyen, a 11 órán belüli teljesítés érdekében felpörgettük a futóműveket. A versenyünket 10:57:09-es idővel zártuk, a második körben majd egy órával mentünk lassabban. A célban értesültünk arról, hogy Mesterünk és Veriga a harmadik (!) helyen csapot a célba 8:49-cel, úgy hogy a két kört majd azonos idővel teljesítették. András és Fecó is remekelt (10:15).

Csanyáék megint hibátlan versenyt rendeztek, keresve se lehet fogást találni munkájukon. Az időjárás is kegyeibe fogadott, az elmúlt napok esőzései, egy-két lápos területet leszámítva nem éreztették hatásukat. Lacival a dögcédulára várva azon gondolkoztunk, hogy utólag valamit másképpen csinálnánk-e, de arra jutottunk, hogy ha holnap indulnánk mindent ugyanígy tennénk. Just a perfect day!
/A fényképekért hálás köszönet a terepfutas.hu és a Dupla Élmény önkénteseinek./