Év elején Csabival a covid előtti jedis osztálykirándulások élményein felbuzdulva, egy régóta dédelgetett tervet leporolva beneveztünk a Mozart100 terepfutóverseny maratoni távjára.
A jópélda ragadósságában bízva, vártuk, hogy idővel a többiek is fellelkesülnek.
Bár ez most nem így történt, a kedvünk töretlen maradt és rákanyarodtunk a felkészülés dimbes-dombos ösvényeire, tudván jól, hogy mindig a célhoz vezető út a fontos: a Téli Börzsöny, Kiss Péter Emléktúra, Bükki Hard, Hello Fellegvár Trail, Kaldera 25 teljesítménytúra teljesítésével igyekeztünk megfelelő edzettségi állapotba kerülni.
Időközben a nevezésünket visszaigazolták és a versenyközpontnak helyt adó belvároshoz közeli szálláshelyet is lefoglaltuk.
Június 16-án hajnalban útra keltünk, majd Bécs és Linz érintésével alig 6 óra alatt megérkeztünk és a déli harangszó fogadott minket Mozart szülővárosában. A Salzach mentén leparkoltunk, majd a gyönyörű, impozáns épületek között egyből a Kapitelplatzhoz siettünk. Egy könnyű ebédet követően felvettük a rajtcsomagot és megszemléztük az expót. Ahhoz képest, hogy az UTMB World sorozat egyik állomásáról van szó kissé csalódtunk a kínálati oldalban, az ár-érték arányról nem is beszélve. Lehet, hogy anno elkényeztettek Grainauban? Közben az eső is alaposan rázendített, így egy sörsátorban találtunk menedéket, itt természetesen a verseny előtti hidratálás fontosságáról sem feledkeztünk meg. Miután az eső is alábbhagyott, az utazás során elgémberedett végtagjainkat átmozgatva a vár felé indultunk egy szép kört megtéve, közben kissé megázva értünk vissza a parkolóba.
"Minden út Rómába vezet" ókori mondásnak megfelelve, szállásunknak helyt adó Via Roma Hotelbe érkeztünk, melynek ablakából remek kilátás nyílt a Várra. A willkommen Mozartkugeln-t elmajszolva, összeállítottuk a versenyszerkót, majd egy jó nyújtózást követően a Hotel aljában lévő Pizzériába töltöttük fel a szénhidrátraktárakat. Itt szegődött mellénk örökifjú talján barátunk Andrea (Bandi), aki szintén a maratoni távra nevezett és hamar megtudtuk, hogy egy igazi mániákus természetjáró sporttárssal van dolgunk. A vacsit levezető esti séta során még felkerestük a reggeli transzferbuszunk indulásának helyét. Bár szobánkból a kilátás lenyűgöző volt, igyekeztünk mihamarabb mély álomba merülni.
A nagy napon kertész módjára mi is a korán kelő nappal kelve, frissen és üdén fogyasztottuk el reggelinket a szintén versenyre készülő sporttársakkal. A Sankt Gilgen-i rajtba igyekvő transzferbuszt is könnyedén megtaláltuk, ahol a közeli Bajorországba szakadt, ezt a versenyt szinte minden évben teljesítő, honfitársainkkal elegyedtünk szóba, részletes tájékoztatást kapva a pálya rejtelmeiről, miközben a buszból az ultratávot teljesítő futókat csodáltuk meg.
St. Gilgen a 3000-es lakosú hangulatos kis városka a Wolfgangsee partján fekszik, Mozart édesanyjáról híres, aki itt született. Az anya szülőháza ma a Mozart-ház nevet viseli, a város egyik nevezetes pontja, jelenleg kiállítás található benne. St. Gilgent 2005-ben „Mozartdorf”-nak nyilvánították, bár maga Mozart soha nem járt itt." - írja az útikönyv.
A tóparton jól bemelegítettünk, majd a verseny elött nem meglepő módon felgyorsult anyagcserefolyamatok hosszú-hosszú Toy-Toy sorokat eredményezett, ami tovább fokozta az izgalmakat. Terv szerint pontosan 9 órakor dördült el a rajtpisztoly és a hangulatos kisvároska lakosainak biztatása mellett a közeli tóba igyekvő patakocskát szegélyező apró girbe-görbe utcácskák útszűkületei egyhe torlódásokat okoztak, így a középmezönnyel szép kómotosan pulzáltunk, mígnem egy meredek kaptatóhoz érve bizony meg is torpantunk.
A felvonó alatt kanyarogva egy kassai hölggyel elegyedtem szóba, hogyhogy nem Őt is Andreának (Andi) hívták. 3,5 km hegymenetet követően 815 méter magasból egy utolsó pillantást vetve a tóra, lejtmenetbe kapcsoltunk a még lőtávolban haladó Csabi után eredve. Az enyhe lejtésű, széles erdei úton egy falvakon áthaladó forgalom- és árnyékmentes műútra értünk. A tájon úrrá lett tikkasztó melegben 7,5 km-t követően érkeztünk Fuschl am See-be, ahol Csabi egy nyugágyban ejtőzve várt rám a frissítő ponton.
Rövid eszem-iszom, majd ahogy a falucska neve is jelezte a tóparthoz értünk. A partmenti ösvényen haladva az ismét utolérő Andi tempóját igyekeztem tartani, majd 11 km környékén előző nap megismert olasz barátunkat is beértük. Bandi korai fáradtságára panaszkodott /too early/. A tengerszemtől a megkerülését követően búcsúztunk el stílszerűen /fuss el/, egy golfpályát is érintve. A síkot ismét hegymenet váltotta fel, majd nemsokára esőfelhők takarták ki a napot, enyhe esővel frissítve fel a vándort, ami elsőre még jó ötletnek is tűnt. Cserébe a páratartalom is felszökött, ez bizony tovább tompította az egyébként sem túl veretes tempót.
Pont 18 km-t mutatott az óra, mikor egy faluba értünk (Hof bei Salzburg), ahol szószerint üdítőleg hatott a frissítés. Alig félúton jártunk ekkor, bár a táj varázslatos szépsége igazán magával ragadó volt, a nagy meleg bizony megtette a hatását. Ilyen időben hűsölés az árnyékos vízparton üzemmód javalott, ehelyett a tikkasztó hegyvidéken poroszkáltunk, pedig sokkal inkább tavasszal és ősszel jó itt lenni. A Mátrabércre hajazó terepen a komoly kaptatókat, erős lejtmenetek váltják. Mindeközben takaros parasztgazdaságokat érintettünk, ahol tehénkolompolás jelezte a megfelelő útirányt, majd gyorsfolyású patakvizben felfrissülve haladtunk rendületlenül, mikor a ránk már egyáltalán nem jellemző dinamikus futómozgású élsportolóknak (ropi gyerekek) látszó csoport ért utol minket, utat követelve; a félmaratoni távot választó gyorslábúak értek be. Majd 30 km-rel a zsákba Kopplba koppantunk, ahol frissítő nagyüzem működött, sokan éltünk a felkínált helyi energiaitallal, egyre inkább éreztem, hogy valóban szárnyakra van szükségem.
Az itiner szerint innem már alig 10 km Salzburg városa, ami 4,5 óra után nem hangzik igazán jóhírként, nem beszélve arról, hogy a pálya legmagasabb pontja várt ránk. A Mátrabérc Oroszlánvár és Kékestető közötti szakaszra emlékeztető hágon közelítettük meg az 1000 métert is meghaladó csúcsot. A tájban gyönyörködve szusszantunk egy nagyot és milyen jól tettük, hiszen a Sombokorhoz hasonló, ám annál sokkal hosszabb meredély lekűzdése várt ránk, ami 5 órás terhelést követően qrvára nem esett jól. A sziklaszirtek között ugrálva nem mindenki mondhatta el ezt magáról, egy csoportosulást értem be, ahol egy saját lábán már haladni nem tudó sportársat pátyolgattak gólyaviszibe haladva.
Folyamatosan hömpölygő félmaratonisták, majd az "Light" távot választók elől ha tehettem félre ugrottam, igaz a szűk szerpentinen ez nem mindig adatott meg. Pont 36 km-rel a hátunk mögött érkeztünk vissza Salzburgba, egy hídon haladva csalódottan vettem tudomásul, hogy ez még nem az üvegkék Salzach felett ível, hanem csupán egy kiábrándító külvárosi teherpályaudvar köszöntött. Ismét frissítőpont, ahol vonakodva fogadtam el az energiaitalt, hiszen mindjárt itt a cél, azonban még a transzferbuszon kapott jótanács villant be; az uccsó 4 km már senkinek sem esik jól a Kapuzinerbergen. És itt a rajtot követően pont 6 órával később tényleg lefőtt a kávé, az biztos, hogy sosem iszok többé cappuccinót. Elöször egy szerpentinen haladtunk 442 méterről indulva feljebb és feljebb, majd jöttek a lépcsők, nem is kevés és alig 1,5 km alatt 650 méteren értük el a csúcsot.
Ezek után nyilván a lefelé sem volt kéjhömpöly, a köves, poros csúszos meredeket egy idő után murvás út váltotta fel és a lejtés is enyhült, majd aszfaltút jelezte, hogy ez már ismét urbánus vidék. Egy csinos kolostort pillantottam meg és egy börsarus barát haladt velem szembe, a tekintetén tisztán látszott, hogy nem nagyon érti, amit csinálunk, és ezzel nem volt egyedül. Folyamatosan süllyedve értem el a belváros szélét, ahol még mindig a tetősík feletti magasságban tárult elém a város lélegzetelállító látványa, ami aktuális, oxigénhiányos fáradtságomnak nem igazán tett jót. Ismét komoly lépcsőzés várt rám, igaz most lefelé haladtam, ami ezúttal legalább olyan fárasztónak tűnt, mint nem sokkal korábban felfelé. Az utolsó lépcsőfokról lelépve a belváros közepén találtam magam, éppen egy kávézó terasza mellett. A pálya egy hídra vezetett és innen lenézve már valóban a hűsítő kékeszöld víztömeg kaccsintott rám vissza.
A hídról letérve balra a folyópart mentén haladt továbba pálya a Rudolfskai-on, majd jobbra be a lenyűgöző barokknegyed köszöntött; Mozartplatz, Residentplatz, Domplatz és a Dóm impozáns látványa jelzi, hogy itt a Kapitelplatz, ahol egyre közeledik a célkapu és szpíker a nevemet harsogva jelzi, hogy a célba értem. 6:16:41, 38,25 km, 1964 M+
Utolsó kommentek