Maga az ultra szó latin eredetű, jelentése: azontúl, messzebb tovább. Az ultrafutás napjainkban egy olyan táv lefutását jelenti, amely több, mint egy maratoni táv. Azaz több, mint 42,195 km. A figyelmesebbek azonnal észreveszik, hogy az ultra nagyon jól alliterál az Ulrikkal. Ez - természetesen - nem véletlen.

Az Ulrik név jelentése: hosszú futásra termett férfi. Téves azon elképzelés, hogy német eredetű név. Valójában atlantiszi gyökerei vannak, tehát több ezer éves a története. XIX. Katrossz király nagy híve volt a testmozgásnak Atlantisz szigetén. Kereste a kihívásokat. Nagy terve az volt, hogy túl fut Afrikán. (akkoriban af-Rik néven nevezték a kontinenst). Azaz latinul Ultra af-Rik, aminek rövidüléséből nevezte el magát I. Ulrik királynak, azaz Afrikán túl futónak, ami a későbbiekben a hosszú futásra termettek magasztos jelzőjévé vált. A fennmaradt kőtáblákból a tudósok megállapították, hogy a király által futott táv - a ma használt mértékegységekre átszámolva - 53.8 km lehetett. A név azonban több ezer évre a feledés homályába veszett, de napjainkban újra fénykorát éli.

A fentiek alapján azt gondolhatjátok, hogy én egy magamtól elszállt valaki lehetek. Amire - ha jobban belegondolok - talán adtam is alapot. Néha (khmmm. talán gyakran is) túlpörgök és mindenre reagálok, mindenbe belefolyok. Ez valamilyen megfelelési vágy lehet. Néhány hónappal ezelőttig, egészen pontosan augusztusig, gyakorlatilag egyedül futottam. Zoli barátommal volt néhány közös edzés a Deszkametsző-völgyben (Kismaros környékén), a Duna mentén. Jártunk közösen versenyekre. De totálisan magányos voltam.

Irigykedve figyeltem azokat, akik nagy közösségeket alkottak. De nem volt bátorságom közeledni egyik felé sem. Annyira jól összeszokott, zárt társaságoknak tűntek. Facebookon akadtam rá egy Nike felhívásra, a Fuss eseményekre. Majd szintén itt Gergő blogjára, a Daliás Kócsagra. De egyik rendezvényen sem volt bátorságom szóba elegyedni senkivel. Én borzasztóan nehezen tudok beilleszkedni. Amikor sikerül, akkor már jól érezem magam. Sőt, szerintem túl jól, már sokszor sok lehet belőlem. De igyekszem megtalálni az egyensúlyt.

Ami a lényeg: nagyon fontossá vált az életemben ez a baráti társaság, ez a futóközösség. Nem lehetek elég hálás az égieknek, hogy így alakult az életem. Hogy azon a csodás augusztusi estén, egyszer csak megtörtént a csoda: megszólítottam Gergőt. (szipogok...)

De azért essék szó a futómúltamról is. Középiskolában szerettem futni. 1500-3000 métereket. Volt pár verseny is. Nem volt gond a mozgással. Nem, nem voltam versenyző, csak tesiórák keretében. Aztán megismerkedtem a tájékozódási futással, ami nagyon komoly nyomot hagyott bennem. Nagyon várom, hogy mikor futok újra térképpel, tájolóval a kezemben. Fociztam pár évig. Aztán az egyetem, a munka annyira lekötött, hogy nem volt időm (erőm), de volt lustaságom a semmittevéshez. A kilók szépen lassan jöttek fel rám. 70-80-90-100... Ami persze az önbizalmam is porrá zúzta. Természetesen senkit nem hibáztathatok emiatt. Csak és kizárólag saját magamat. 

Aztán 2008-ban, amikor 101 kg-ot mutatott a mérleg, túl egy szakításon, túl egy munkahely elvesztésén, azon kaptam magam: ez ÍGY nem mehet tovább. Elkezdtem tudatosabban élni. Fél év alatt ledobtam 20 kg-t. Néha futottam is, de nem túl sokat. Nem futással ment le.

Aztán 2009 tavaszán sport példaképem, Ocskay Gábor jégkorongozó, 34 évesen, pár nappal a győztes bajnoki döntő után elhunyt. Egy életerős, aktív sportoló. Ez kezdett el terelni a mozgás felé. Kicsit miatta, érte. Meg persze saját magamért. Kitörni a kilátástalannak tűnő életemből.

2009. június 3. A születésnapom. Borzalmasan telt. Egyedül. Többen csak felidegesítettek aznap. Este már bőgtem, annyira magam alatt voltam. Este 9-kor bevillant Zoli barátom mondata: szeptemberben lefutja a félmaratont. Megnéztem, az valóban 21.1 km. Fogalmam sem volt, hogy milyen lehet ennyit futni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy húzom a cipőmet. Egy rozzant, vékony talpú futballcipőt. Elindultam lefutni a félmaratont. Tudni akartam, hogy milyen...

Folytatása következik...