A nyári szünet az elmaradások pótlásáról is szól, talán most sikerül a tavaszi élményeimet is megörökíteni.
A legutóbbi bejegyzésemben megénekelt Bükki Hardot követően gondoltunk egy nagyot Csabival; mi lenne ha június közepén megnéznénk mit is tud a Mozart100, a korábbi Jedis osztálykirándulásokat is felelevenítve. A felkészüléshez pedig remek lehetőséget biztosít a Hello Fellegvár Trail:
"Készen állsz a leghosszabb és legnehezebb táv kihívására? Üdvözöl a Hello Fellegvár Trail, ahol tesztelheted a határaidat és új magasságokba emelkedhetsz. Ez nem csak egy futam, hanem egy utazás, ami gyönyörű hegyvidéki tájakon, lélegzetelállító kilátásokon és felejthetetlen élményeken keresztül vezet. Csatlakozz hozzánk és nézd meg, van-e benned elég erő, hogy meghódítsd a Fellegvárt!"
2021-ben a COVID korlátozások miatt október végén megrendezett verseny rövidebb szakaszán (28,45 km, 971 m+) a Papp-rét köszönt rám és annyira jól éreztem magam, hogy megfogadtam erre a versenyre mindenképpen visszajövök, amire alig másfél évet kellett várni. Régi kenus pajtásommal Lacival megbeszéltük jó előre, hogy együtt melegítünk be, így biztos voltam abban, hogy a versenyközpontnak helyt adó kultúrházban legalább egy barátra lelek.
Még mielőtt a rajtcsomagot átvehettem volna, Csanya vont kérdőre, hogy mostanában miért nem írok többet. Meghatódottságomban csak hebegtem-habogtam: kifogyott a penna, a múzsa csókja elmaradt és ígéretet tettem, hogy lesz ez még másképp is. Végre off-line is összefutottam az IT-guru Csabival aki az induló irodánk informatikai hátterét biztosította, több mint húsz éve már. Zolit a kiváló ironman-t pedig új arcáról ismertem meg; szpíkerként adott remek tájékoztatást a fontos tudnivalókról. Sőt Évivel is sikerült szót váltanom, aki arra biztatott, hogy a saját fejlesztésű zseléjével pótoljam az energiát. Végre András és Sanyi is befutott és kezdetét vette a bemelegítés. Egy ifjú csikó is betoppant közénk és hangos nyerítéssel jelezte, hogy egy új (de)generáció is helyet követel magának. Na itt a kevesebb bizony több lett volna, azóta sem jöttem rá, hogy a félpercenkénti nyerítés vajon mit is kompenzálhatott. A rajtot követően rögtön Csanya próbált minket lelkesíteni ("nem lesz sár"), majd még a házak között haladva egy érdekes párbeszédre lettem figyelmes ("Figyelj csak, te véletlenül nem a Xantusba jártál?"), majd a bemutatkozást követően jött a felismerés, hogy a hölgyek 4 éven keresztül padtársak voltak ... Ilyen nagy vidámság és a kifogyhatatlan nyerítés közepette értük el a Vörös-meteor forrást és kezdtük meg a sárdagasztást.
A Sztradova-forrás felé araszolva Csabi vágott hátba és miután értetlenségemnek adtam hangot, hogy neki inkább a szűk élmezőnyben lenne a helye, megbeszéltük az elmúlt évtized történéseit. Pilisszentlászlóra érve az eső is eleredt és egy gyors frissítést követően a Spartacus-ösvény felé robogtam tovább. A frissen zöldelő természet és a Dunakanyar páratlan panorámája most valóban üdítőleg hatott rám. A visegrádi frissítőponton Évi ajánlásának megfelelően allrys zselékkel is felszerelkeztem. A Fellegvárhoz vezető úton haladva jelmezbe öltözött fiatalokra lettem figyelmes. Végül egy erdei tündérnek látszó lánytól kértem segítséget, hogy ennyire ugye nem lehetek oxigénhiányos állapotban. Ekkor derült ki, miszerint éppen ifjú cserkészek próbája zajlik, és valóban 5-10 perccel később egy hátizsákos kisiskolás csoport jött szembe velem. Innen az UTH-ról is jól ismert szakasz következett, majd a Visegrádi-kaputól már a rövidebb távon indulok elődagasztott sártengere várt rám.
Néhány éve még átkozódtam volna a mostoha körülmények miatt, most azonban számomra is meglepő sztoikus nyugodtsággal vettem az akadályokat, mondván ha nem az van amit te kívánsz, kívánd azt ami van. Így érkeztem a lélegzetelállítóan gyönyörű Kalicsa-szurdokba, ahol a csörgedező patakban a cipőmre rakódott sárrétegtől is megszabadultam. A Tahitótfalu határában Külső Nyulasnál felállított frissítőpontig igyekeztem most a kitűzött pályán maradni, nehogy még egyszer előforduljon a legutóbbi csoportos eltévedés. Itt vettem magamhoz Évi isteni zseléjét.
A pizzaszószra emlékeztető enyhén sós ízvilág egyből elvarázsolt és szinte biztos voltam abban, hogy a szívemhez nagyon közel álló Vöröskői kilátóig tartó szakasz most sem fog ki rajtam. A Hét-vályú forrástól, külön örömre remek csapat alakult ki a mászás közben; Móni és Laci társaságában szinte játszi könnyedséggel értünk fel a hegytetőre, ahol Áron kapott lencsevégre minket. Innen, miután Móni faképnél hagyott Lacival csorogtunk be a célba.
A célban Balázs és csapata nagy örömmel várt minket minden földi jóval, különösen a fóti házi sör esett jól a 46 km megtétele és 1700 méter szint megmászását követően.
Úgy gondolom, hogy ezek után nem lehet kérdéses, hogy október végén a Hello Balaton Trailen is jelenésem lesz.
Utolsó kommentek