„Aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja” – tartja a mondás. Én még azt sem tudom, mit lehet „tudni” a zenés futáson. Igaz, nem is nagyon csinálom. Talán ezért kértek fel, hogy tanítsam.

Persze ez így talán túlzás, volt idő, amikor rendszeresen zenével futottam, és időnként előfordul ma is. Nem igazán szoktam külön futásra specializált zenéket választani, inkább csak olyan zenéket hallgatok, amilyeneket szeretek,.

A futás és a zene kapcsolatáról – mármint azoknál, akiknél ez megvan – két szélsőséges minta létezik. Az egyik, amit Bitlisz bá vall: „Nem zenére futok, csak zenét hallgatok futás közben”. A másik Pannonfunk stílusa: még koreográfiát is kidolgoz az adott számmal való futáshoz. Én valahol a kettő között állok. Eszem ágában sincs a zene ritmusára futni, de a hallott zene igenis hat rám. Vannak számok,a mik alatt önkéntelenül is gyorsítok, fáradtan is képes vagyok tempósabbra váltani – legalábbis egy időre –, míg mások inkább visszafogott tempót váltanak ki akkor is, amikor lenne bennem még erő.

Ez alkalommal szeretném megtörni azt a Pannonfunk által sugallt képet, hogy mi valami sznob banda lennénk, éppen ezért egy slágert ajánlok, ráadásul nem is túl régit, nem is túl újat. A Pet Shop Boys Love etc. című számáról van szó.

Különösen ajánlom hosszabb táv vége felé, amikor a már-már monotonná váló visszafogott tempón fokozni kell egy keveset. A jó hangulatú, pattogós zene hozzájárul ahhoz, hogy egy kissé elfeledkezzünk a a fáradságról, és anélkül toljunk egy gyorsabb szakaszt, hogy túlságosan kimerítsük magunkat.