Prágában a célba érkezés előtt eszembe jutott az a mondás, melyet Vitya még novemberben idézett Wichmann Tamástól:

A munka olyan, mint a szar, előbb-utóbb úgyis kijön.

Hát ez most kijött, nagyon kijött.

Verseny

Mint azt a múlt héten írtam, hat héttel az UB előtt egy maraton főpróbának tekinthető. Persze ha jól sikerül, az sem garancia arra, hogy hat hét múlva is sikeres leszek, és ha nem sikerül, akkor is összeszedhetem magam, de hát azért mégsem mindegy. Felkészültnek éreztem magam, a tavaly őszi formámat biztosan hoztam, több PB-met is beállítottam az utóbbi időben, ha javítani nem is tudtam. Ám Róma, éppen a hosszú táv csúfos bukás volt, és arra figyelmeztetett, hogy nincs minden egészen a helyén. Arra is számítanom kellett, hogy talán éppen a maraton előtt egy héttel futott Borvidék (melybe Vajda Zsuzsi nehezen egyezett bele) bizonyul hibának.

Az sem bizonyult jó előjelnek, hogy rossz idő ígérkezett, akár esőre is számítani kellett. Az időjárás miatt, vagy amiatt, hogy a lemaradástól paráztam, rosszul aludtam, már ötkor álmatlanul forgolódtam. Sütött a nap, ezért úgy gondoltam, mégis visszatérhet a meleg, rövidujjú mellett döntöttem. Később úgy ítéltem meg, hogy ez hiba volt, mert a rajt előtt nagyon fáztam: addigra gyakran felhő mögé bújt a nap, és a szél is meg-meglódult. Hiába mentem el pisilni, induláskor máris biztos voltam benne, hogy ismételnem kell, nem fogom kibírni azt a 42 km-t kiállás nélkül. Már az elején figyeltem, hogy mely szakaszok azok, ahol ilyen célból majd ki tudok állni. (A pálya egy része visszatért a korábbi útvonalra.) A vicc az volt, hogy már az első kilométeren sorfal alakult ki a pálya mentén, annyian küszködtek ezzel a problémával.

Célnak a 3:45-ös időt lőttem be, ennek megfelelő karszalag volt rajtam, igyekeztem ahhoz tartani magam. (Eredetileg építettem volna a 3:45-ös lufira, amelyet a 30. kilométerig terveztem szorosan követni, és csak akkor beelőzni, ha még mindig jól bírom. Utólag szerencsémnek tartom, hogy a startnál egyszerűen nem találtam, és csak jóval később találkoztam vele.) Úgy számoltam, az első kilométeren pontosan a kívánt 5:19-es tempót futottam, már amennyire ez ellenőrizhető. A következő kilométereken azonban mindig nyertem valamit, hiába próbáltam óvatosan visszafogni magam. Amikor a rajtvonalon áthaladtam, az órám 9:01:30-at mutatott, ezt a másfél percet 7 km alatt behoztam. Ekkor úgy gondoltam, ez a nyereményidő nagyon jó lesz tartaléknak, és mostantól nagyon oda kell figyelnem, hogy nehogy túl gyorsan fussak. Végig arra gondoltam, hogy Rómában is biztató volt az eleje, aztán mégis hogy végződött. De hiába, minden kilométer végén azt láttam, hogy nyertem valamennyit. Ez így ment kb. a 30. kilométerig, ahol számításaim szerint már hat perces előnyöm is lehetett. Tudtam azonban, hogy ez a legveszélyesebb szakasz, ezért úgy döntöttem, hogy a 38. kilométerig nem nézem az órámat, csak arra figyelek, hogy ne lassuljak be durván. Bőven van miből vesztenem, nem baj, ha most lassabban megyek. A 38. kilométernél megállapítottam, hogy már kb. 7 perc előnyöm van. Innentől kezdve azonban nem volt mese, az utolsó négy kilométeren igyekeztem belehúzni. Tudtam, hogy ekkor már nem omolhatok össze, de azt is éreztem, hogy gyorsítani sem maradt erőm. Végül 3:37:14-nél értem be, úgy számoltam, ez 3:35:30 körüli tiszta idő lehet.

A hivatalos eredménytáblázat így néz ki:

A tiszta időm tehát 3:35 alatti lett! Őszintén szólva ezt azóta sem tudom feldolgozni. Ha valaki más futott volna ennyit, nagyon felnéznék rá, talán ezért sem tudom megemészteni, hogy én voltam. Több, mint tíz perc javulás ősz óta, csaknem 25 perc javulás az egy évvel ezelőtti első maratonom óta. (És ami megemészthetetlen: kb. 18 perc javulás a két hónappal ezelőtti római maraton óta.) 

És ezt nem tudom megmagyarázni. Nyilván sokat számít, hogy nem volt meleg, gyorsan és könnyen tudtam frissíteni (egy-egy pohár víz vagy iso, néha banán, de sosem kellett megállnom), végül pisilni sem kellett kiállnom stb. (Bár még az utolsó kilométereken is fáztam.) De ha csak az időjárás ennyit számít, akkor edzeni sem nagyon érdemes a jó eredményekért, elég arra várni, hogy jó időpontban rendezett versenyt fogjon ki az ember.

Biztos segített a Vajda Zsuzsi által adott edzésterv, de azért néhány hét alatt az nem tesz csodát, ráadásul előtte sem csináltam gyökeresen mást, és az sem kizárólag az ő terve volt, kénytelen volt igazodni a szeszélyeimhez (l. Borvidék). És mégis.

Elfutottam volna az elejét Rómában? Hiszen már a belassulásom előtt, a félmaratonnál öt perccel el voltam maradva a mostani időmtől! Az első tíz kilométeren pedig most fél perccel gyorsabban futottam. 

Egyszóval: nem tudom. Egy dolog megnyugtat: jobb időt úgysem futhattam, mint amire képes vagyok. Ha ennyit futottam meg, akkor képes vagyok erre, és akkor csak máskor akadályozott meg abban valami, hogy a legjobb képességeim szerint fussak. Most tudom, hogy van fejlődés, és tudom, hogy nincs olyan messze a 3:30 alatti idő sem. De azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem a következő maratonomon lesz, és lesz még addig egy pár kísérletem, míg ezt elérem. Mert közbejönni bármikor közbejöhet valami.

Ugyanakkor megerősödött bennem az a vélemény is, hogy ha valaki jó eredményeket akar, akkor nem elég szezononként két maratonon indulni (egyen tavasszal és egyen ősszel), ahogy Vitya hirdeti. Nyilván nem lehet minden hétvégén maratont futni, de kettő-kettő belefér, és bele is kell férnie. Azt ugyanis nem engedhetem meg magamnak, hogy egy kedvezőtlen viszonyok között zajló verseny egy fél évre elvegye az esélyt a jó eredménytől. Nyilván évi négy maraton is összejöhet szerencsétlenül, de akkor legalább megadtam az esélyt...

Edzés

Hétfőn elmentem egy Infopark--Kopaszi-gát körre, kb. 10 km, 6 percesnél is lassabb tempóban, pedig nem éreztem lassúnak... Kedden pihentem.

Szerdán Nike-edzés, ezúttal besoroltam a hivatalosan 25 perces körbe, de abban sem voltam biztos, hogy most ezt tudom tartani, úgyhogy hagytam is, hogy az Azóta Már Nem Teljesen Ismeretlen Kiscsaj megint elhúzzon a mezőnytől. Ezúttal azonban vagy ő sem volt annyira jó formában, vagy hiányzott neki a nyúl, de bőven látótávolságon belül maradt, ami azért a negyedik kilométer végén mégis arra ingerelt, hogy megkíséreljem utolérni. Meglepetésemre aztán ez valahogy sikerült is, így méréseim szerint 23:11 lett a szigetkör. Mivel ezt a kört már egy Garmin 405-ös újdonsült tulajonosaként tettem meg, remélhetőleg ezt illusztrálni is tudom majd. Ehhez azonban az kell, hogy összebarátkoztassam vele az Ubuntut, ami remélhetőleg sikerülni fog. A csütörtök és a péntek ezúttal pihenő.

Összegzés

A héten összesen 57 km-t tettem meg. Ezzel 1078 km-nél tartok, ez idén összesen 841 km.