Az utóbbi hetekben sokat gondolkodtam azon, hogy mi a különbség a futó és a kocogó között. A nyolcvanas években ugyanis divatos kifejezés volt a kocogás, szinte mindenki kocogott, aki nem versenyszerűen űzte a sportot. Mára azonban mintha némi pejoratív értelme lenne a szónak. Ahogy látom, azok sem beszélnek kocogásról, akik 7-8 perces kilométereket futnak mondjuk szigetkörnyi távon. Nyilván joggal érzik úgy, hogy keményen tolják, ez bizony nem holmi kocogás, hanem futás. Mi hát a kocogás? Amikor az ember visszafogja magát, és futómozgással ugyan, de – saját teljesítőképességéhez képest – lassan halad. Na de miért tenne ilyet bárki is, legalábbis ha valamiféle sportteljesítményt szeretne elérni? Nem csoda, hogy nem ismerek egyetlen kocogót sem. A sors furcsa fintora, hogy mire a gondolatmenet végére értem, magam váltam kocogóvá... úgy látszik, a sok 13-as mégiscsak előjel volt.

Bámulatos, hol tart ma már a tudomány

Az Ultrabalatonon idén is kaptunk kedvezményest kupont a CardioControlhoz, s bár a komplex vizsgálat így is 18 000 forint, ez legalább egészségpénztárból is fizethető. Mivel amúgy is elég hirtelen váltottam életmódot, és ennek is már több, mint két éve, gondoltam, nem árt egy alaposabb vizsgálat – s emellett jól is járok, ha megtudom, hol van pl. a laktátküszöböm. Na, ezt pl. – legalábbis egyelőre  – nem tudtam meg.

Megtudtam viszont, hogy hízásra hajlamos, de nehezen erősíthető testalkatom van. Ez a múltra nézve biztató, hiszen igazolja, hogy nem csupán azért voltam elhízva szinte egész életemben, mert lusta, tohonya vagyok. A közelmúltra nézve is válasz azoknak, akik azt mondják, hogy könnyen értem el, amit elértem, elvégre én biztos olyan alkat vagyok, aki könnyen szed fel izmokat. Hát nem. A jövőre nézve viszont eléggé elkeserítő, hiszen azt mutatja, hogy túl sokat nem érhetek el, ráadásul ha érdeklődésem a sport felől másfelé fordul, hamar vissza fogok hízni. Előre is köszönöm.

Jó hír viszont, hogy bár már a negyvenediket taposom, biológiai életkorom 25 év alatt van valamivel. Jelenlegi izomarányom jónak mondható (mielőtt a kommentelők kajánkodni kezdenének: ez az orvosi szakvélemény, vele tessék szíves lenni vitatkozni), de van rajtam 3 kg felesleges zsír is. Ettől viszont nem kell igyekeznem megszabadulni, mert állítólag a testalkatom miatt akkor érzem jól magam, ha van rajtam egy kis felesleg. Az érrendszerem rugalmassága optimális. A légzés még jobb: az elvárható 107,5 l/min ventillációs érték, én terhelésnél 147,1 l/min-t értem el. Az oxigénfelvétel csúcsértéke 54,2 ml/min/kg, az én koromban a 49 feletti érték már kiválónak számít. Remek, igaz?

Egy a bibi. Az EKG-m ugyan teljesen rendben van, bár nyugalmi állapotban mutatkozik némi anomália, ami annak a jele lehet, hogy később komolyabb probléma is felléphet. Amint futni kezdek, a jel kisimul, tehát a futás kifejezetten jót tesz neki. Ám ahogy emelkedik a pulzus, visszajön ez a kis zavar, ami azt jelenti, hogy hosszabb távon (4-5 év) bajok is lehetnek belőle. Orvosi javaslat: tartós terhelésnél a 130/perces pulzusszámot ne lépje túl. Kérdem én: mi az a tartós terhelés? Maraton? Félmaraton? Hát 4-5 perc...Hirtelen föl sem mérem, mi van. Rémlik, hogy voltak olyan könnyű edzéseim, ahol nem sokkal 130 felett volt az átlag. Jó, hát akkor kipróbáljuk a pulzuskontrollos futást... na de 130? Itthon utánakeresek, volt-e másnak hasonló esete: találok is egy bejegyzést, van akinek nem tanácsos átlépnie – a 160-at. (Ezek után 140-es határral fut – akkor én 120 fölé ne menjek?) Hát jó, ha már kiadtam ezt a kurva sok pénzt ezért az orvosi tanácsért, hülyeség lenne be nem tartani. Adok egy év esélyt arra, hogy javuljon az eredmény, és mondjuk 150 legyen a határ. Ha ez sem segít, akkor nem tudom, mit fogok kitalálni. Addig mindenesetre van idő. Lehet, hogy lesznek szempontok, amelyek szerint még jó is lesz. De az iránt erős kétségeim vannak, hogy például a remek tüdőkapacitásomat meg tudom tartani, ha csak ilyen tempóval futok. (Azt a kérdést, hogy milyen lesz a 130-as pulzussal nyomott UB, egyelőre próbálom magamtól távol tartani.)

Edzések

Mindenesetre a Nike-ra úgy készülök, ahogy eddig, azon az egy hónapon már nem múlik semmi. Közben méricskélem, hogy mit is jelent ez a 130-as korlát.

Szombatra teljesíthetetlennek tűnő feladatot kaptam. A két kör bemelegítést 130-as határral nyomtam, nem azért, mintha ez bármit is számítana, hanem próbálom megsaccolni, mekkora sebességet jelenthet ez. Az első jelek biztatóak: az első kilométer 5:12, a második 5:36. Reménykedem, hogy akkor hosszabb távon talán hat perc körül tudom tartani, az egy négy óra 12 perces maraton, nem is rossz, sokan kiegyeznének vele. Én ugyan elkeserednék, ha négy óra felett lenne a maratonom, de itt nyilvánvaló, hogy a pulzuskorlátozás az oka, nem bánnám. De ezután jön a feketeleves: 3*5000 méter 4:30-as tempóval, közöttük 3 perces szünetekkel. Csöppet sem hiszek benne, hogy sikerülne, egyrészt a korábbi kudarcok miatt, másrészt érzem, hogy a lábam sincs rendben, fáradtak az izmaim. Igyekeztem is ideális időpontot választani, fél nyolc sincs még, 20 fok. Az első két kilométer jól sikerül, 4:26, 4:27. Határozottan érzem, hogy ez nem fog menni, de remélem, hogy legalább az első két ötöst megcsinálom, utána a harmadiknál kiegyezek 4:40-es kilométerekben is. A harmadik kilométer 4:31. Talán némi figyelmetlenség is, ügyesebb beosztással időn belül lett volna. Talán ha több energiám lenne a gondolkodásra, belátnám, hogy ez minimális hiba, ettől még nem kell feladni. De talán a pszichikai pofontól, talán egyszerűen az erőtlenségtől, innen nem megy tovább: a negyedik 4:41, az ötödik 4:49 – ez utóbbit az utolsó száz métereken húzom be 4:50 alá, ki tudja, miért. Értelme nincs. Folytatni sem. Talán ha megnézném, hogy az öt kilométer átlaga így is 4:36, próbálnék futni még két ilyet 4:40-essel. (Pulzus 157/167.) Bár utólag sem hiszem, hogy bírnám. A három perc helyett így is vagy hetet pihenek. Annyira sikerül összeszednem magam, hogy eldöntöm: így azért nem fejezem be. Elhatározom, hogy ameddig bírom, próbálok két kilométereseket futni 4:30 alatt. Az első két 4:24-es (160/168). Ezután hat perc kell, míg megint összeszedem magam. Egy 4:27-es és egy 4:28-as (159/169). Biztos kéne még próbálkozni, de már nem tudom rávenni magam. Ezúttal tényleg csak három percet pihenek, de csak a levezetőnek vágok már neki. Elöntöm, hogy tartom a 130-ast, lássuk, mi jön ki ebből. Eleve 118-as pulzussal indulok, sokszor felrohan 130 fölé, bármilyen óvatosan kocogok, többször bele kell gyalogolnom. Az első kilométer 7:04, a második 6:52. Kételyek. 13 km (19 helyett!)

Vasárnapra 10 km könnyű van, jó alkalom arra, hogy megnézzem, mit is jelent ez a 130-as korlát. Ismét korán indulok, 22 fok van, bár a nap már erősen süt. Az első kilométer 5:34, majdnem annyi, mint előző nap a második. Ezután meg egyre csak romlik: 5:48, 6:05, 6:18, 6:24, 6:39. Úgy tűnik, mintha ezzel elérnénk a holtpontot: a hetedik 6:31. Ezután viszont tovább romlik: 6:48, 6:54. A tizedik megint meglepetés: 6:33. Az átlag 6:22, de ne felejtsük, hogy ebben erősen szerepet játszanak a gyorsabb első kilométerek. Ha mondjuk 6:30-as átlagot számolunk, akkor az egy 4:34-es maraton. Ez pontosan egy órával több, mint az eddigi maraton-PB-m. Van-e értelme így benevezni egy maratonra? OK, felfoghatom városnézésnek is, de annak azért drágák az ilyen versenyek. Rövidebb távon pedig még nagyobb lenne a különbség a „normális” eredmény és az ilyen lefojtott eredmény között. Úgy tűnik tehát, őszre már sehova nem nevezek. Az S!6 persze kifejezetten jól jön, ott játszogathatok azzal, hogy meddig lehet eljutni 130-cal, meg elég durván benyomhatom az arcom a csészébe, hogy itt bizony nem lesz futkorászás. Ezzel ma 130-cal viszont télen rengeteg kilométert kell lenyomnom, hogy tavasszal érdemes legyen legalább maratonokat futnom. 10 km

Hétfőn 6 kilométer könnyű volt, 6*100-zal. (A 6*100 bármikor mehet, hiszen hiába megy fel a pulzus akármeddig, csak rövid időre.) Napnyugta után, negyed kilenckor indultam, de állítólag még ekkor is 35 fok volt. Már az első km is sokkal lassabb lett, mint korábban: 6:15. Ezek után viszont a szokásos visszaesés helyett javulás jött: 6:09 (emelkedővel!), 6:03 (nagyrészt lejtő), 6:11, 6:38 (emelkedő), 6:07 (lejtő). Az átlag 6:14 lett. Az adatok persze nem túl megbízhatóak: mint a mellékelt ábra mutatja, ezúttal a Garmin nagyon csúnyán félremért: bár oda és vissza is ugyanazon az útvonalon futottam, odafelé kb. a vasúti összekötőre mért a Lágymányosi híd északi oldala helyett – ráadásul a hídról való lekanyarodásomat is jó 50 méterrel délebbre képzelte, mint a valóságban történt. Az, hogy a Müpa mögött félremér, egy dolog, de hogy utána gyakorlatilag nyílt terepen ilyen sokáig tévedésben legyen, az szerintem egy ilyen árú szerkezettől elfogadhatatlan. Mindenesetre ha 10-15 másodperces tévedést veszek, akkor is elég egyenletesnek tűnik a tempó. 6 km

Kedden úgy határoztam, felesleges továbblépni az edzéstervben, hiszen már az előző heti penzumot sem voltam képes teljesíteni. Helyette inkább újból nekiveselkedem az akkor feladatnak. A hat kilométeres bemelegítő máris meglepetést hozott. Az első kilométer 5:34 lett, a második 6:02 (emelkedős), a harmadik 5:32 (lejtős), aztán 6:04, 6:12, 6:02. Mindez 130-as korlát (126/133) mellett! Az átlag 5:56, igaz, napnyugta környékén, 25 fokban indultam, de a vasárnapi után ez azért meglepett. Ezután jött a 2*1000 100/100-as váltogatós, 1000 pihenővel és még egyszer 1000 100/100-ban. Az első két váltogatóst 4:20, az utolsót 4:10 alatt kellett, a pihenősnek 5:30-ba kellett beleférnie. Ehhez új terepet kerestem, hogy pontosabban kimérjem a 100 métert, de ez megint nem sikerült jól (vagy a Garmin pontatlan). Mindenesetre a mérések szerint 4:14, 4:15, 5:17 és 4:09 lett. Ez utóbbiról különösen kétséges, hogy az előírt sebességen belül maradt, de ha ki is lógott, nem sokkal. Ehhez hozzá kell tenni, hogy élesen kellett kanyarodni a végében, tehát ez is lassított, egyenesen vagy enyhébb ívű kanyarokkal jobb lett volna. Hazafele ismét meglepetés következett. A fáradtság ellenére a 130-as korlát mellett (127/134) 6:36 (emelkedős), 5:59 (lejtős) és 6:13 lett a sebesség, ami 6:17-es átlagot jelent. 13 km

Szerdán a szokásos NIKE-edzés következett. A bemelegítő két szigetkört ismét Anikóval tettem meg. Úgy döntöttünk, nem tűzünk ki céltempót, hanem megpróbálunk egyszerűen kényelmesen végigmenni. Az első körben egyszer sem futottunk 6 percet elérő kilométert, és a pulzusom eközben egyszer sem érte el a 130-at, azaz figyelni sem kellett rá. A második elején Anikó ivott, és ezzel elment kb. fél perc, utána pedig egy 6:03-as és egy 6:07-es lett, viszont ezután megint 6 alá estünk. A második körben időnként átléptem a 130-at, de általában magától visszament, anélkül, hogy eközben szándékosan lassítottam volna. Az átlagtempó végül 5:59 lett (az ivószünetet is beleszámolva!), az átlagpulzus 126 volt – a max. 143, mert az utolsó néhány száz métert megnyomtuk, de enélkül talán 133 lett volna. A gyorsító edzésen 1*3000 100/100-zal + 2*1000 volt. A háromezres átlaga kb. 4:22 volt, a Garmin 4:14, 4:20, 4:24-et mért, a pulzus 155/167. A két ezres 4:05-4:06 körül sikerült, 155/168, illetve 159/170-es pulzussal. 15 km

Összegzés

A héten tehát összesen 57 km-t futottam, a legutóbbi 1146-hoz hozzátéve ez 1503 km. A másfélezret tehát sikerült átlépnem.