Akik megtisztelnek figyelmükkel észlelhették, hogy idén egy újévi köszöntőt leszámítva szinte semmit sem posztoltam. Igaz, hiányérzetének csak Iramszarvas adott hangot, megjegyezve, hogy "remekül teljesítek", de ennek nem látni nyomát a virtuális térben. Nos, minden viszonylagos, de ha igaza is lenne barátunknak, állítása legfeljebb február elejéig állta volna meg a helyét. Hogy miért is? Menjünk szépen sorjában.
A tavalyi teljesítménytúrázások lendületének köszönhetően nem volt kérdés, hogy január 25-én a Téli Mátra indulói között találom magam. Hajnalok hajnalán indultunk útnak Mesteremmel, Bálinttal és Verigával, hogy még a nagy tömeget megelőzve a lehető legkorábban álljunk rajthoz. Még pirkadat előtt, fél 7 körül érkeztünk meg Mátrafüredre az Erdészeti Szakközépiskolába, hogy átvegyük a rajtcsomagot. Az előnevezésre tekintettel nem aggódtunk, hogy ez hosszabb időt venne igénybe, de ezzel szinte mindenki így lehetett, mert az előnevezettek részére fenntartott sorban hosszasan kellett várakoznunk, míg Bálint, aki lecsúszott az előnevezésről pikk-pakk benevezett. Látva ezt, mi is átpártoltunk a gyorsító sávba és igaz, hogy kemény 200,- Ft-ot buktunk, de így mi sem csúsztunk le a 7 órás indulásról. Kíváncsian vártam, hogy az általam először használandó tracking bot, mennyire válik ínyemre.
A rajtot követően Bálinttal sikerült lépést tartanom. Utunk egy külszíni bányát érintett, felülről csodáltuk meg a havas tájat és arra lettem figyelmes, hogy egy falka masíroz alattunk. Farkasnak túl barnák voltak, így először kutyáknak néztem, majd arra jöttünk rá, hogy őzekkel van dolgunk. Bizton állíthatom, hogy a téli arcát mutató havas Mátra nagyon szépséges látványt nyújt. Menet közben többen a Hokáról érdeklődtek, mindenkit megnyugtattam, hogy nekem nagyon bevált. Galyatetőre érve 9:45-ötöt mutatott az óra, a folyamatos frissítéseknek köszönhetően egész jó állapotban éreztem magam. Nem mellékesen a túrabot is jó szolgálatot tett, jelentős terhet véve le a futóművekről. Sajna az egyik botom a markolatánál megadta magát és eltörött, így a továbbiakban másfél bottal nyomtam. A Vörösmarty turistaháznál felkínált forró levesbe szórt reszelt sajt mámorító hatást váltott ki belőlem, így a Pisztrángos-tóig megtett út viszonylag könnyedén telt el. Mesterem már korábban felhívta a figyelmünket, hogy innen a Kékesig vezető közel 3 km pontosan 334 m szintet foglal magába, így ez a menet igen combosnak ígérkezik. És valóban, Kékes előtt nem sokkal kissé elfogytam, de szerencsére még időben sikerült pótolni a kalóriát.
Az ellenőrző ponton sikerült rendbe szednem magam és a működő hóágyúknak is köszönhetően bokáig érő hóban rongyoltam le a déli sípálya felső részén. A Hokának is köszönhetően a lejtmenet jó gyorsra sikeredett, míg nem a cél előtt, úgy 5 kilivel egy enyhén lejtő sunyi lejtőn szinte tükörré gyalult friss havon 3-4-szer hanyatt estem. Sajna itt már a Hoka sem volt elég, talán szöges-cipő, avagy hágóvas segített volna. Innen már óvatosan az út menti cserjésben, susnyásban döcögtem tovább. Végül további nagyobb esés, komolyabb sérülés nélkül 5:51:31 alatt tettem meg a 40,43 km-es szakaszt, miközben 1599 méter szintet is leküzdöttem.
A Téli Mátrát követő 2. héten a közeli Gödöllői dombságban található Margitát érintő Terepmaraton teljesítése várt rám. A versenyt megelőző este kissé kapart a torkom, de ezt a télies időnek tudtam be és így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Reggelre nem is éreztem semmi tünetet, ami betegségre utalt volna, így gond nélkül készültem a rajtra. A rajt előtt Iramszarvassal is összefutottam, aki arról panaszkodott, hogy az utóbbi időben nem igazán tudott edzeni, valami vírus támadta meg a szervezetét, így aznap "csak" a félmaratoni távra vállalkozott, igaz biztos, ami zicher másnap Kaposváron is fellépést vállalt a Farsangi Félmaratonon.
A +5 fokos időnek köszönhetően latyak és sártenger közepette vezetett az utunk, a Mátrától eltérően csupán 804 m-es szint megmászása várt ránk. Az elején könnyedén és lazán haladtam, igyekeztem a terepviszonyoknak megfelelően hatékonyan haladni, már amennyire a mocsárrá vált terep ezt engedte. Az első 10 km után éreztem, hogy kissé ólmosabban mozgok, mint általában. Arra gondoltam, hogy a sáros terep nem fekszik nekem, de az igazat megvallva sokkal többet vártam magamtól. Míg a Mátra összességében jól esett, ez a verseny nagyon szenvedősre sikeredett. A 44km-t 5:29:53 alatt teljesítettem. Estére, hidegrázás jött rám és belázasodtam. Másnap annak ellenére, hogy a torkom nem fájt, de egy irritáló hatásnak köszönhetően 15-20 másodperces köhögőroham jött rám. Úgy gondoltam, hogy ezt hamar kikúráljuk és egy-két nap múlva ismét edzésbe állhatok. De sajna nem így történt, a köhögések nem akartak csillapodni, sőt mikor úgy éreztem, hogy minden rendben 5 kilit lazát engedélyeztem magamnak, ami nagyon jól esett, de sajna a felső légúti problémák még mindig gyötörtek.
Még egy hét tétlenséget követően már minden jel arra utalt, hogy a nehezén túl vagyok és 3 edzést is sikerült letudnom összesen 28 kilit rakva a puttonyba, mikor ismét visszaestem a kórságba. Miután kedves körzeti orvosomat felkerestem, egy 4 napos antibiotikum kúrán estem át. Ismét egy hét telt el futás nélkül. Közben elérkezett a tavaszt is jelentő március, a tények magukért beszélnek; februárban összesen 121 km-t teljesítettem. Még tavaly nyáron, sikerült egy kedvezményes lehetőséggel élve beneveznem a március 16-ai Marató de Barcelona versenyre, gondolva arra, hogy megfelelő motivációt ad a téli hónapokra. Erre tessék még az sem biztos, hogy tudok-e egyáltalán futni. Aztán március végén jön a Vértes teremmaraton, majd a Terep50 és végül az UB, amin nem csak magamért futok ugye. Kissé depressziós hangulatban teltek a napok, mikor roppant óvatosan, pont egy hónappal a Margitát követően, március 7-én jött el a nap, mikor ismét 8 km-rel gazdagodtam. Igaz pulzusom még az egekben, de legalább sportoltam. Két napra rá már 10 km-ig merészkedtem és a pulzus is rendben volt. Másnap 11 kilit teljesítettem, ügyelve arra, hogy a rehabilitáció során meg ne sérüljek. Szerencsére izomlázam nem alakult ki, ez azt is jelenthette, hogy az izomzat sem épült annyira vissza. Erre is tekintettel Mesterem javaslatát is figyelembe véve, egy 20 kilis sokkhatásnak vetettem magam alá a versenyt megelőző 5 nappal, hogy legyen mire emlékezni a vasárnapi versenyen. A szerdai alapos gyúratást követően, még csütörtökön a futóklubba is lemerészkedtem 11 km erejéig, jelezve, hogy ismét a futók közösségébe tartozom.
Pénteken útra keltünk, majd szombaton a Breakfast Run keretében a '92-es olimpia maratoni távjának utolsó 4 km-ét teljesítve az Olimpiai Stadionba találtam magam.
Mikor beneveztem erre a versenyre úgy gondoltam, hogy PB-t futok, majd ugye a februári nyavalyának köszönhetően ez a terv jelentős módosuláson ment keresztül, míg a verseny napján egyetlen egy cél lebegett a szemem előtt, hogy célba érjek, az idő nem bírt jelentőséggel, mondhatni edzőverseny elébe néztem. Arra ügyeltem csupán, hogy élvezzem a versenyt és a futást. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ismét futhattam, nem is akármilyen helyen.
Ahogy ígértem, könnyedén, lazán indultam neki, mondván az idő most úgysem számít. A pulzus 150 alatt egy picivel. A legnagyobb meglepetésemre 5:10 és 5:30 körül teltek a kilik és ez eltartott egészen a 24.ig. Utána éreztetni kezdte a hatását az edzetlenség. 30-ig 6 körül robogtam, majd már a meleg is éreztetni kezdte a hatását és az időmérő felkúszott 6:30 fölé. Az utolsó 4 kilire a lábam is begörcsölt, így belesétálva 4:15:34 alatt értem el a célt.
A közönség fenomenálisan buzdított, csak az elején tűnt zavarónak, hogy beszédhibásan a külföldről származó árukat vizsgáló személynek tartanak (vamos), később már természetesnek tűnt a buzdításnak ez a formája. A város legimpozánsabb helyeit (Placa Espana, Nou Camp, via Diagonal, La Sagrada Familia, Placa Catalunya, Casa Battlo, Barceloneta, Cristopher Colom, Passaig de Gracia, via Paral lel) magába foglaló pályán élmény volt futni. Mindenkinek ajánlom ezt a versenyt, akinek lehetősége és igénye van arra, hogy kora tavasszal egy mediterrán környezetbe hódoljon szenvedélyének. A futást követően nem maradt túl sok idő pihegni, hiszen a világ egyik legjobb csapata várt arra, hogy megcsodálhassuk játékát. Csalódásra nem volt okunk, hiszen szintén a világ egyik, ha nem a legzseniálisabb labdarúgójának (Messi) vezérletével remekbe szabott meccset láthattunk 71.000-ed magammal (FC Barcelona - Ossasuna 7:0).
Még a hazautazás előtt kora reggel lefutottam a tengerpartra, ahova pont napkeltekor érkeztem. Nagyon jól eső 14 kilit futottam az ébredező városban.
Hazaérkezvén, igyekszem felvenni a korábban megszokott ritmust. Tegnap, 6 hét után ismét a Hokában futottam. A Naszályban Csabival megmásztuk a facsúsztatót teljes hosszában. Ahhoz képest, hogy ez a hét is még a regenerálódás jegyében telik... Ugyanakkor azt sem szabad feledni, hogy pont egy hét múlva vár a Vértes. Mondanom sem kell, hogy ezt is edzőversenynek tekintem.
Idén a mai napig 495 km-t futottam összesen, ebből januárban 232 km-t, februárban 121 km-t.
Utolsó kommentek