Miután a februári kényszerpihenőt okozó betegségből kilábaltam, fokozatosan ismét edzésbe lendültem. Szerencsémre a korábban lerakott alapokból sikerült olyan erőket meríteni, aminek köszönhetően ismét hamar ráéreztem a futás varázsára. Igaz, nagyon sok időm nem is volt, hiszen a tavasz beköszöntével a terepversenyek hívásának nehéz lenne ellenállni.

Barcelonát követően ismét sikerült az előírt edzéseket teljesíteni, ami a kilométer-számlálóra is pozitív hatással volt. A közelgő Vértes Terepmaratonra tekintettel a február elejei Margitát követően ismét gyakran találtam magamon a Hokát. Bálint és Csabi társaságában a Naszályban acéloztam a hegyizmokat. Mivel aszfalton elég sokat futok hét közben, nem volt annyira meglepő, hogy a 3 hetes kihagyás után sem volt izomlázam az edzések újrakezdését követően. Nos a hegymenetek és a völgylejtések igen csak igénybe veszik azokat az izomcsoportokat is, amelyekre síkon egyáltalán nincs szükség. Így történhetett, hogy a hegyi futások után heveny izomlázas állapotba kerültem és ez egyértelműen az edzetlenség jele.

Március 30.-án tehát félig edzett állapotban álltam rajthoz a Vértesi Terepmaratonon. Abban a szerencsében részesültem, hogy Gézáék szinte háztól-házig szállítottak. Száron a Sportcsarnokban Csanyáék nagyon profi körülményeket biztosítottak a fogadásunkra és ez a profizmus szinte az egész napra jellemző volt. A rajt előtt Kuris Oszi váci sporttárssal találkoztam, aminek az lett a vége, hogy a rajtot követően jó darabig együtt haladtunk. Oszi futás közben beszámolt az elmúlt időszak teljesítéseiről, közte a szülinapi római maratonról, illetve az idei tervekről is. A csevejünk pozitív hozadékaként az elejét nem futottam el, sőt Oszi remek tempót diktált, a pulzus teljesen normális mederben "folyt". A körtvélyesi forduló előtt Kárpáti Józsival üdvözöltük egymást, a szekszárdi vasember nagyon jó iramban haladt. Én is egyre jobban bemelegedtem és a futás is könnyedén ment. Őszinte vallomást teszek, a Vértesben még korábban nem jártam, így ez a verseny hiánypótlásként is szolgált. Csákányospusztán a terepfutóversenyeken megszokott terülj-terülj asztalkám várta a frissülni vágyókat. A kínálat bősége miatt arra is ügyelni kell nehogy túlterheljük a gyomrot. A frissítőt követően egy álomszép szirtes ösvényen emelkedtünk. Az óvatos kezdésnek köszönhetően nagyon jó erőben éreztem magam, sorra előztem meg a "korán kelőket". Ez a lendület egészen Vitányvárig tartott, ahol kissé el is kavarodtam. A várhoz egy nagyon kemény menet vezet fel, lefele pedig a Mátrára jellemző szirtes zúgó várt rám, ahol kissé enerváltan mozogtam. Oszi itt utolért és nagyon szép egyenletes iramban, könnyedén haladt tovább. Utólag úgy látom, hogy talán jobban jártam volna, ha végig Oszival haladok. Folyamatosan frissítettem pótolva az elégetett energiát.

Nem győzőm kiemelni, hogy a pálya lenyűgöző terepen haladt. Kisvártatva  Várgesztesre érkeztem, ahol Iramszarvas új szerepben mutatkozott be, a frissítőponton teljesített szolgálatot, a Böszme okozta sérülését kúrálva. Bizony szükségem is volt a megújhodásra, mert innen kemény menet várt rám és a terepfutások hiánya már éreztette a hatását. Ráadásul a nap is kisütött, így egyre melegebb lett. Egy kemény kaptatót megmászva pihegtem mikor a Zugspitzen megismert futópár Kinga és Pepe ért utol. Lassan, de biztosan értem el Kapberek-pusztát, ahol Speróék frissítettek fel, jelezve hogy alig 6 km múlva ismét tankolhatok. Itt már nem élveztem túlságosan a remek időt, de igyekeztem, hogy a hátralévő táv minél hamarabb elfogyjon. Hallgató-völgyben a RUNtotta munkatársai még tükörtojásra vajazó sütitvel, sörrel és pezsgővel  is szolgáltak, igaz ezúttal egyikkel sem éltem. Az utolsó 5 kili igen fájdalmasra sikeredett, a célba érve éreztem, hogy nem sok maradt bennem. A sportcsarnokban gulyás és a tészta között is lehetett választani. Kulturált zuhanyzási lehetőség és még masszőr is várta a megfáradt futókat.
A 40,5 km-es, 1005 méteres szinttel tűzdelt szakaszt 4:34:18 alatt teljesítettem.

A Vértest kipihenve új kihívás várt rám április 12.-én, a Mátrabérc. Ezen a versenyen tavaly és tavaly előtt is rajthoz álltam, igaz váltóban. 2013.-ban az első szakaszt futottam meg Siroktól Kékesig, míg tavaly az ezt követő etapon nyargaltam Mátrakeresztesig. Őszintén szólva bőven elég volt ez a két szakasz külön-külön is és úgy beszéltük meg, hogy idén párosban nyomjuk Iramszarvassal és a Galyatető - Szurdokpüspöki rész jutna nekem. Erre tessék, a szervezők idén váltóval nem bajlódtak (lelkük rajta), így hagytam magam rábeszélni a teljesítménytúrára, hiszen a Trail-en meghatározott  szintidőt (10 óra) húzósnak éreztem még.

S lőn a nagy nap 3:15-kor indulás, hiszen 5:00 előtt már a rajtban kell lennünk, hiszen útitársunk Norbi a 5:30-kor rajtoló Trailen vágott neki a távnak. Érkezésünket követően a korai kellés okozta bágyadtságomat röpke alvással igyekeztem orvosolni, majd a Trail rajtját megcsodálva, mi is átvettük az ellenőrzőlapot képező itinert, majd öltözködés, Reni és Edit üdvözlését követően Németh Csaba jelzése indított útnak minket. A rajtot követően derültséget okozott ismeretlen túratársunk megjegyzése ("Sosem voltam ilyen közel Csabához"), majd példaképem András mutatta meg a bot helyes tartását futás közben. A pitymallatban ébredő madarak énekének bűvöletében haladtunk szépen Bálinttal, 8-10 perc között csippantak a kilik. A bot remek szolgálatot tett, igaz a Téli Mátrát követően most használtam másodszor, de felfelé határozottan tehermentesítette a futóműveket.

Bottal a kézben szinte gyerekjátéknak tűnt a szirtek megmászása. Ennek köszönhető, hogy Kékesig olyan könnyedén ment minden, a két éve véreset hugyozva megmászott Oroszlánvárra, most pontban másfél óra alatt értem fel, majd ezzel a lendülettel haladva régi kenus cimborámmal Csáky Lacikával pontosan 8-kor csaptunk egymás tenyerébe és a Kékesig együtt haladtunk. A közösen töltött cca. 1 óra alatt olyan coachingban volt részem, ami megfizethetetlen. Nem akármilyen kvalitással van dolgunk, hiszen egy csipetnyi túlsúllyal, kissé edzetlenül 140-es pulzussal (nekem ekkor simán 150 feletti volt) olyan tempóban haladtunk, hogy sorra értük be a trailes indulókat.  Kékesre 2:53 alatt értünk fel! (Összehasonlításul, 2 éve, mikor váltóban teljesítettem ezt a távot 3:11:07-et mutatott az óra.) Kékest elhagyva nem sokkal, rám köszönt Jónás Ricsi, akivel az Advent Maratonon meccseltünk nagyot. Mezőny egyre sűrűbb, köszönhetően a Kékesről induló Hanák Kolos túrázóinak (sűrűséget később a Galyáról induló Muzsla túra résztvevői még jobban fokozták.) Aki járt már erre annak tudnia kell, hogy Kékes és a Mátranyereg közötti szakasz mondhatni keményebb kihívást jelent - legalábbis nekem - mint az ezt megelőző csúcshódítás. Szaknyelven szólva roppant technikás résszel van dolgunk. Na itt van még bőven fejlődési lehetőség, hogy a lefele zúzást megtanuljam, sajna a bot adta előnyöket itt még nem tudom nagyon kihasználni. A Mátranyeregben (majd később Galyán és Keresztesen is) hála Bálintnak és öccsének Bélának remek trailes szintű frissítésben (oliva, sajt, gyümölcspüré, magnézium, kóla stb.) részesültem. A Csór-hegyet elhagyva Bálinttól kaptam meg a realitást. /Az a fejlődés, amit Bálint alig egy év alatt produkál lélegzetelállító. Ideális energiafelhasználással, egyeneletes, sőt a végén még gyorsuló tempóval nyomta le a szombati szakaszt és 8 óra alatti álomidővel kápráztatott el mindenkit./
Galyatetőt elhagyva a túrázók sűrűjében haladtam tovább, azonban ez annyira nagy gondot nem jelentett (jobbról/balról futó, köszi, hajrá), hiszen a túrázók nagy része inteligens és kedves volt velem.

A Vörös-kő kilátóban 11-kor csekkoltam, majd innen a tavalyi krízisponthoz, az Ágasvár csúcsára 41 perc alatt értem fel. A csúcsról ismét a számomra még akadozó szirti kecske üzemmód következett. Röpke fél óra múlva Mátrakeresztesen frissítettem alaposan, felkészülve az utolsó akadályt képező alattomos meglepetéseket magában foglaló Muzslára. Korábbi váltótársaim (Ulrik, Csabi), akik ezt a szakaszt tudták le, meglepően gyorsan és könnyedén jutottak el a célig, igaz frissen, energiával telve vágtak útnak. Csabi tavaly "észre se vette" a hegyet.
Kedves Csabi, a Muzsla 806 méteres csúcsával 42 km után pont a helyén van! Nekem legalábbis kihívást jelentett, mondhatni e nélkül a Mátrabérc teljesítése nem jelentene akkora katarzist, mint amit okozott a célba érkezéskor. A hajnali rajtot követően 8 óra 19 perccel később vettem át az 55 km és 2734 szintet magában foglaló túra teljesítését igazoló oklevelet. Őszintén szólva ezzel a teljesítménnyel magamat is megleptem, hiszen csak arra ügyeltem, hogy szint időn belül teljesítsek és a többieket ne várakoztassam meg nagyon.

Idén a mai napig 665 km-t futottam összesen, ebből márciusban 212 km-t, áprilisban 100 km-t.