Tavaly indultam először a kora tavaszi Vértes Terepmaratonon, ahol remek idő és kiváló körülmények fogadtak, így minden okom meg volt arra, hogy idén is itt mérjem fel idény elejei formámat. Igaz idén az UTH jegyében járva az ultratávra neveztem és kíváncsian vártam, hogy megtudjam, miként is sikerült a téli alapozásom.

A Bükki Hardot követően Mesterem egy intenzívebb, pörgősebb iramú hetet vezényelt. A laza átmozgató hétfői futást követően, kedden este a Naszályban Kinga ás Bálint társaságában hódítottuk meg a csúcsot és ahhoz képest, hogy 3 napja még egy ultratávot teljesítettem, egész tempósan haladtam felfelé. A csütörtöki gyorsító edzésen is jól pörögtek a lábaim, majd szombat hajnalban Mesterrel acéloztuk a felsőtestet és közel 9 kilit raktunk még a zsákba is, miközben megmutattam neki többek között az általam nagy becsben tartott Szakácskertet. A vége felé nyomtunk egy-két fokozót is, gondolva arra, hogy másnap egy gyorsító verseny vár ránk.
Március idusán a forradalom hőseit a Futapest Klub által szervezett Vácrátóti Terepfutáson ünnepeltük Kingával, Mesteremmel, Andrással és feleségével Tündikével. Ünneplés gyanánt 12,31 kilis távon 30 méteres szintet is magába foglaló, homokos, süppedős talajon haladva pörögtünk fel. A 4:44/km-es átlagsebességemhez laktát közeli 171 bpm-es átlagpulzus párosult, amiből az is következik, hogy nem hagytam sokat a pályán, ez az oka a kissé elgyötört arckifejezésemnek.
A következő heti edzéseken éreztem, hogy jó hatással volt rám a felpörgető verseny, remekül éreztem magam az edzéseken. Hétvégén Kingával, Csabival és Oláh Andrissal a NaszályTrail pályáját futottuk meg. Sajna Bálint most nem tarthatott velünk, mert Iramszarvashoz hasonló térdfájdalmak kezdték el gyötörni és bölcsen a pihentetés mellett döntött, annak érdekében, hogy ne alakuljon ki komolyabb, hosszan tartó sérülés.

Remek futóidőben 30 kilit tettünk meg kicsit kevesebb, mint 4 és fél óra alatt. Nagyon jó érzés volt olyan szakaszokat kifutni, amit eddig sosem sikerült. Figyeltem arra is, hogy pont egy hét múlva a Vértesben versenyzek, így nem szabad nagyon szétcsapatnom magam.  Ennek volt betudható a 141-es átlagpulzus.
A verseny hetében csak két futóedzésem volt, így pihenten érkeztem Pafe és Kuris Oszi társaságában Szárra. Az óraállításnak köszönhetően kissé álmosan készülődtünk, majd az idő haladtával egyre több ismerősre leltünk. Mesteremmel még konzultáltam egy sort, szerinte ez egy kifejezetten gyors pálya lesz, szó mi szó a kiírás szerint 52,2 km-hez csupán 1245 m szint társult, ami azért nem tekinthető olyan soknak. A tavalyi szereplésemnek köszönhető, hogy a pálya jelentős részét már ismertem, így a rajtot követően az elejét nem siettem el nagyon. Szimandl Anitával is haladtam egy rövid darabon, akitől megtudtam, hogy az UTMB-re készülve a versenyt megelőző napon a Cserhátban egy teljesítménytúrán 9 órás menettel a lábában érkezett a versenyre. Később Paféval nyomtuk, akivel ifiben még párosban is versenyeztünk. Nagyon örülök, hogy több, mint 25 év elteltével ismét együtt sportolhatunk és részese lehettem első maratonjának is.
A kissé lejtős szakaszokon elég jó iramot nyomtunk, nem egyszer 5 percen belül csippantak a kilik. A csákányospusztai frissítő előtt nem sokkal Oszi is beköszönt. Ahhoz képest, hogy azzal altatott minket, hogy idén alig tudott futni és menyire formán kívüli, azért nem annyira rossz ez a teljesítmény. Oszi tempója egy darabon nekem is megfelelőnek bizonyult. Közben igyekeztem folyamatosan frissíteni is, aminek köszönhetően sikerült a tempót tartanom. Tavaly Vitányvárat megmászva gyötrelmesen éreztem magam, idén azonban talán karbantartási munkák miatt a várfoglalás kimaradt a menüsorból. Várgesztes előtt nem sokkal még utolértem egy 4 fős csapatot is, majd a frissítést követően érkeztem az ultrahurokhoz, ahol a pályánk elvált a maratonistákétól. Ekkor ért utol egy tisztes őszes halántékú tapasztalt sporttárs, akivel egyetértettünk abban, hogy bár biztos gyönyörűséges lehet a felettünk elterülő Gesztesi-vár, azonban nem olyan nagy baj, ha nem most hódítjuk meg. Egy komolyabb kaptatót azért megmásztunk, a sporttárs el is illant mellőlem. 4-5 kilit követően éreztem, hogy gyorsulnak a lábaim, hiszen visszaelőztem a sporit, meg is jegyezte, hogy azért még odébb van a vége. Megnyugtattam, hogy eszem ágában sincs még finiselni. Időközben Vérteskozmára érkeztem. Róka Komához hasonlóan nekem is feltűnt, hogy ezen a településen minden a helyén van, csinos, takaros, pikk-pakk házikók sugározzák, hogy jólétben bővelkednek lakói. A távolban a frissítőpont körvonalai rajzolódtak ki és egy ismerőssel, spártai hősünkkel Ákibácsival csekkoltam együtt. A futurisztikus élménytől felvillanyozva, nagyon frissnek éreztem magam, majd egy jelentős lejtmenetet követően, aszfaltos részen vezetett utunk tovább. Az aszfaltútról letérve egy igazi genya szakaszhoz értem; sunyi emelkedésű szűk, köves szurdokban 2-3 gyalogló sporttársat fogtam be, el is gondolkodtam, hogy most nekem is inkább joggolnom kéne. Hirtelen ismerős lett a táj, olybá tűnt, hogy az ultrahurok véget ért. És valóban maratonistákkal akadtam össze ismét. Még mindig nagyon élveztem, hogy sikerült a tempót tartanom és az emelkedők sem fognak ki rajtam. Azt hittem, hogy rosszul látok; Oszaczki Gézát értem utol, szinte biztos vagyok benne, hogy előző napon is nyomott legalább egy 50-est, ahogy megszoktuk tőle. Kapberek-pusztán gyorsan frissítettem, majd nem sokkal később értem el a 40. kilit 4:08 körül jártam, összehasonlításképpen tavaly 4:34 alatt teljesítettem a 39,29 km-es terepmaratoni távot. Az utolsó 10 kiliben arra ügyeltem leginkább, hogy sebességemet tartani tudjam. Hallgató-völgyben a frissítőpontot gyakorlatilag ki is hagytam, hiszem bőven volt még vizem és isom is.
A célig tartó szakaszon még ketten ugyan megelőztek, amitől nem lettem boldogabb, de ezen a szakaszon mért 5:30 körüli kilikkel nincs miért szégyenkeznem. Nagyon jó érzés volt célba csapnom, még befutóérmet is kaptunk, ami azért Csanya versenyein nem mindig megszokott. Az órám szerint 48,88 kilit, 1201 méter szinttel 5:03:01 alatt teljesítettem, ez pont 6:11/km-es átlagtempó, míg az átlagpulzusom 156-os lett, ami azért jelzi, hogy a táv jelentős részén veretésben mentem. Mesterem szavain érződött, hogy nem nagyon elégedetlen, szerinte a viszonylag magas pulzus azt is jelenti, hogy elbírtam ezt a magamhoz mérten nem olyan lassú tempót is.

Célba érkezés után mennyeinek hatott a zuhanyzás és a gulyás is. Az eredményhirdetésre várva sikerült a virtuális térből kitörve, a hosszútáv-blogger rrrokával személyesen is váltani egy-két szót, ami nagy örömömre szolgált. Kiss Miki bődületes, 3:49:16-os idővel nyerte a versenyt, a lányoknál elsőként Vincze Zsófi 4:41:10-zel ért célba  2:45-tel megelőzve Szimandl Anitát.

Összegezve a márciust; pont 330 km-t hozott ez a hónap, így idén az első negyedévet 854 kilivel zártam, míg egy éve ebben az időszakban 565 km-t tettem meg.