A tavaszi célversenyem (Ultratrail Hungary) fényében a terepen futott edzések, felkészülési versenyek felértékelődnek. A téli hónapokra jellemző szélsőséges időjárási megnyilvánulások miatt nem egyszerű kiválasztani a helyes útvonalat; egyrészt edzésértéke is legyen a teljesítményünknek, ugyanakkor a sérülés veszélyének minimalizálása is fontos szempont, emiatt is hanyagoltuk a tavaly már teljesített Téli Mátra XL-t. Cserébe két héttel később Kiss Péter emléke előtt tisztelegve jutottunk el a Mátrába, majd március elején a szomszédos Bükkben is kirándultunk.
Mielőtt a beharangozott futásokról esne szó, a február 8-ai Börzsönyben futott priváttúránkról is megemlékezem. Mesterünk a pihenő hétre tekintettel csapatépítő közösségi futást írt elő Királyrét, Kisinóc, Szent Orbán fogadó, Kisirtás-puszta, Nagy-Hideg-hegy, Csóványos, Foltán-kereszt, Béla-rét, Királyrét útvonalon.
Lacika és András inkább a téli Margitát választották, így Kinga, Mester, Fecó, Veriga és jómagam 6:30-as váci indulással vágtunk neki az útnak Királyrét felé. Szokolya után nem sokkal Anti is jelentkezett, hogy szolgálatát leadva csatlakozna hozzánk. Anti villámgyorsan meg is érkezett gyakorlóruhában és pikk-pakk átöltözött, így pontban 7:22-kor elindultunk. Nagymester laza futást írt elő, így abban a szerencsében részesültem, hogy együtt futhattunk és a gyorslábúaktól elleshettem a fortélyokat.
Aznap roppant télies, zord idő fogadott minket, igaz Királyréten csak -2 fok volt, de a szél azért éreztette hatását. Kisinóc felé befagyott jeges-havas úton, patak-átugratós részeken haladtunk. Ahogy NHH felé közeledtünk, egyre zordabbá vált az idő és a szinttel a hó mennyisége is egyenes arányban növekedett. Csúszós köves átjáróval tarkított utakon Fecó botjával segítettünk magunkon, sajna az egyik bot megmártózott a patakban, de sikerült megmentenünk. A havas fenyves lenyűgöző látványt nyújtott, majd a kedd esti dózerutat keresztezve a sípályán felfelé menet értük el a turistaházat, ahol Szabó Mikit csodáltuk meg az éjszakai, "dögölj meg"-nek nevezett túrát teljesítvén. Szusszantunk egyet, Veriga egy csöppet Kinga bokavillantós szerkója miatt aggodalmaskodott, majd a széldzsekit is magunkra vettük, amire valóban szükségünk volt, a Csóványosra menvén erős pofaszéllel küzdöttünk meg. A kilátót zárva találtuk, majd a Foltán-kereszt felé siklottunk tova. Szerencsénk volt mert a jól kitaposott tömörített havas ösvényen végig egyszerűbb volt a haladásunk, mintha magunk lettünk volna az úttörők. A Cseresznyéspatak völgyében hirtelen megváltozott az idő, kiértünk a felhőből és a nap is kisütött, a dzseki kissé sok lett, de már nem variáltam. A szekérútnál Kinga levált rólunk, majd egy patakot keresztezve egy nem várt kaptató következett. Itt már nagyon éreztem erőm fogytát, de a Jedik nem hagytak magamra, sőt a kábelfektetésem miatti leállásomat is kivárták. Az utolsó lejtőn egy lefagyott gyökérre léptem és sajna a jobb térdemen landoltam. Kisvártatva a többiek majd másfél méteres jégcsapokkal támadtak rám. Lassan, de biztosan elértük a fahidat, majd a parkolóhoz érve Veriga egy marék gumicukorral lepett meg, amit egy pofára nyomtam magamba. A kocsihoz érve Mesterünk teája is mennyei hatású volt.
A Suunto szerint 29,14 kilis túránkat 1191 m szinttel megfejelve 4:27:47 alatt nyomtuk le, átlagpulzusom 145-ös lett. Nagyon hálás vagyok az együtt töltött közel négy és fél óráért, "kocsmai hangulatban" (by Csabi) sikerült megbeszélnünk sok mindent az esküvői előkészületektől Széchenyi Ödönön át Simicska kifakadásáig. Antival még röpke szülői értekezletet is tartottunk.
Egy-két nappal később Lacikával osztottuk meg egymással élményeinket a hétvégi futásainkról és mivel a Margitát majdhogynem élete futásának nevezte, bátorkodtam a Kiss Péter Emléktúrára is felhívni figyelmét. Utalva a szeptemberi dupla élményünkre "Miénk a Mátra" hívószó megtette hatását és innen egy darabig át is adnám a szót:
"Na ma megtanultuk, mi a magyarok istene. Reggel úgy indult, hogy hívom Viktort, itt vagyok kicsit lejjebb a Tecsonál vegyen fel, mert a Meki parkolóban más volt, hogy szóltak, magánterület, stb..mondja, akkor menjek át e felüljárón?! Mondom, milyen felüljáró van a külső Váci úton..mondja, Ő az M3-ashoz megy. Fasza, hogy beszéltünk, mert már itt beindult a laza szopógép spirál. Részleteket átugorva a lényeg, hogy ezt követően, 74 perc múlva egy Karácsond nevű falu egyik cigánysorának földutcáján álltunk tanácstalanul, skodástul, hogy mi a fasz.
Gyerekek, nem találtunk le Viktorral a Mátrába, miután megegyeztünk abban, hogy a nyugat felől haladunk, a gyöngyös kelet után lesz még gyöngyösi lejáró. Volt a lófaszt. Pedig a pályán fordultunk vissza a lejáróhoz és elbasztuk így is. Na akkor még beálltunk egy szar parkolóba, hogy megjöttünk, addigra felhívtuk Csabi feleségét is.... Csabi és Kinga fél órája állt a veretes szélben és gondolom szerettek minket. Valahogy tehát oda keveredtünk, elnézések, puszi, pacsi, Csabi egy fél órás gittelésből tért vissza éppen remegve, oda adta a botját. amit ígért. Kihúzom a telos botot, maximumig, jelig...a teteje a herémig ér. Mondom ezt Mória bányájából hoztad Csabikám, valami törpbot vagy mi a gyík? Odarakom Viktoré mellé, harminc centivel alacsonyabb...ó faszom, nem ugatok, miért nincs saját botom, de ez anyókás stílus lesz, törpejárásban szívás. Csabi odanéz "alját is tekerd ki Te pöcs". Kitekertem, megnőtt a bot, kussoltam, indultunk, volt vagy 8:20h..
Na innen csak a Mester szavait ismételném. Az első két km-t szépen haladtuk a fagyott földön lefelé, ezzel vége is volt a rendes menetnek, jött pontosan 430 perc futás/jegezés/tángubálás. Sírva röhögtünk, hogy 3:50-re mentünk 20km-t. Ott találkoztunk a Mesterrel, aki elmondta, hogy eltört a bokája, Veriga átszállt a 37km-re és hollók tépik a máját. De jól van. Kinga ekkor megnyugodott...Futhatatlan helyek, tipegős jegek és néha kocogás váltotta egymást. Kinga volt a nap hőse, a szép első fél után a Kalenji kezdett kifogni rajta, a végére egy merő sarokláb fájdalom lett az egész lány. Megszavazunk Neki egy terep Hoka-t!! Viktor dízelezett néha elöl, hu-hu-t üvöltözött, Csabi szíveket pisált a hóba én szelfisztem és végig udvaroltunk Kingának, aki ennek valószínűleg borzalmasan örült. Feltaláltuk a makkra szerelhető pulzusmérőt, Csabival minden túrázó csajt lepontoztunk és a túra alatt túrákról beszéltünk. A társaság fantasztikus volt, sorry Kinga, hogy primitívek a barátaim!!:-)
Majd majdnem befutottunk, de kicsit megkerültük még a füredi háztömböt négyszer és Veriga kis sapiját meglátva a célban, hálát adtunk, hogy egy meleg klub tagjai lehetünk."
Ebből a szösszenetből is jól érezhető, hogy mi a jó a terepfutásban és miért jó annyira közösen futni. Kékes környékén a méteres hó nem esett annyira jól, de mit tehetünk ha február közepén járunk a Mátrába. A 40 kilis túrát, majd 2000 méter szinttel 7:12 alatt nyomtuk le, igaz nem erőltettük meg magunkat /135-ös átlagpulzus/, de égett a zsír /4200 cal/. A túra szervezése tökéletes volt, hasznos ismeretekkel és képekkel illusztrált molinók, meghatóan mutatták be Péter személyiségét. A frissítő állomásokon is volt minden, amire szükségünk volt, főleg a napközis tea és a friss nápolyi nyerte el tetszésünket.
A Bükki Kilátások Hard terepfutóversenytől igencsak tartottam. Minden okom meg volt rá; általam még ismeretlen pálya, elitfutók és játszópajtásaim (Bálint, Csabi, Lacika) a Classic távon indultak. A kiírt 65 km-es táv és 2500 méter szint is tiszteletet parancsolt, ehhez mérhető teljesítményt novemberben a Piros85 teljesítése kívánt meg tőlem legutóbb. Szívem szerint én is a Classicon indultam volna a többiekkel, de Mesterem megerősítette, hogy a nagy fába vágott fejsze idén nem teszi lehetővé, hogy kihagyjam ezt a megmérettetést.
Reggel 5 órakor indultunk volna, de közel 10 perces késessel érkező telekocsiba ugrottam be, Mesterem kissé feszültnek tűnt, amit a verseny előtti drukknak tudtam be. A feszültség szinte tapinthatóvá vált, mikor Fecó egy benzinkúthoz közeledve jelezte, hogy az output műveleteihez neki most kiállásra van szüksége. Röpke 5 perce elteltével a Mester kifakadt, hogy nem igaz, hogy nem érünk le időbe a rajthoz. Veri megnyugtatta, hogy a navigáció szerint 7 óra egy-két perckor már Felsőtárkányban leszünk. Próbáltuk a feszültséget egy-két viccesnek szánt beszólással elütni, de úgy tűnt, hogy ezen a reggelen a poénok sem ülnek, sőt!
Igaz, hogy 7-re leértünk, de Mesterünknek most is igaza lett, a köszönés, bratyizás, rajtcsomagátvétel, átöltözés nagyon gyorsan felemésztette a röpke félórát és azon vettem észre magam, hogy a főszervező, Imaró már eligazítást tart a tóparton, pedig éreztem, hogy nem ártott volna a vizesblokkot meglátogatnom, illetve a kapott intinert is illett volna tanulmányozni. A csapatkép ezúttal sem maradt el, igaz most Veriga csúszott le róla. 
Rajthoz érve megszeppenve konstatáltam, hogy szinte csak nálam volt bot. A szép napos időben kissé dideregve rajtoltam el, bízva benne, hogy később rendesen bemelegedek. A vádlijaim görcsölve jelezték, hogy ez a korai, kapkodós indulás nem kívánatos és ez az érzés egészen az Őr-kő-házig kitartott. Pszichésen próbáltam helyére rakni a fájdalmat (csak ennyire vagy képes?), illetve azon tűnődtem, hogy a kora reggeli "beszólásom" miatt érdemlem-e meg ezt. A frissítő pontot követő emelkedőn a több irányú jelölések megzavartak (ugye aki nem ismeri a terepet és az itinerben sem merült alá), jól benéztem a jelölést és a classic útvonalán indultam el, mikor cca. 300 méter elteltével utánam kiáltottak, hogy visszakozz.
Ezt követően hosszú lejtmenet következett Szilvásvárad felé, ahol egy elejtett rajtszámot találtam, majd szemközt a túrázók is megjelentek. Előbb Anti robogott tovább, majd Áki bácsi és Lúdtalp segédkezett az ellenőrzőponton a pecsételésben. Nem sokkal később pajtásaimmal találtam szemközt magam, Lacika vezette a vonatot és nekem úgy tűnt, hogy nagyon komoly iramot nyomnak.
A szilvásváradi frissítőponton a talált rajtszámot leadtam, majd feltankoltam és a Szalajka-forrás felé vettem az irányt. A frissítésnek hála egészen jól haladtam a forrásig ahonnan az Istálos-kői csúcsig külön versenyt hirdettek meg a pöttyös trikóért. Közel 2,5 km alatt 477 métert emelkedtünk, nekem ehhez 39:08 percre volt szükségem. Mit mondjak, a Prédikálószéket mászva sem fáradtam el jobban, sőt ahogy haladtunk felfelé egyre hűvösebb klíma fogadott, aminek köszönhetően még havat is találtam bőven. A verseny legmagasabb pontját /983 m/ elérve a Kopasz-rét felé menve egy 5 fős vontához csapódtam, így azért kellemesebb volt futni. Az alkalmi vonta egészen az Őr-kő-házi frissítésig kitartott. Sonkával és olivabogyóval megspékelt frissülésemnek köszönhetően jó iramban haladtam a kék jelzésen.
A kellemetlen apró szilás részt leküzdve a Cserepes-kőnél kapott almát majszolva gyönyörű kilátás fogadott. A szép napos időre tekintettel az eddig fagyos talaj kezdett sarassá válni, ami az előttünk álló meredélyeken új kihívást jelentett. A kék jelzésen sokáig nem volt szalag, így sokszor tétován, elbizonytalanodva haladtam, mikor a távoli szalagokat megpillantottam ismét próbáltam megfelelő tempóban futni. Az Őserdőt érintve lankás rész következett, ahol már a jelentősebben saras talajviszonyokkal is számolni kellett, majd egy intenzív emelkedőt követően Tarkőnél találtam magam, innen Bánkútig egy gyors szakasz következett, igaz jelentős rész műúton vezetett. A síházban nagyon jól esett a leves és igazán figyelmes ellátásban volt részem, még magnéziummal is kedveskedtek. Mesterem jó előre jelezte, hogy itt muszáj alaposan feltankolni, hiszen a következő frissítő pont majd 3 óra múlva érhető el. Megújult erővel, üdén haladtam, javarészt lejtős, gyors szakaszon.
A folyamatos frissítésre figyeltem. Ezen a szakaszon inkább előzésben voltam, sikerült utolérnem néhány sporttársat. Jól éreztem magam, a Bükk gyönyöre elbűvölt. Hór-völgyben az ellenőrző ponton Belus Tamással együtt csekkoltunk, majd az itinerre pillantva megállapítottam, hogy nemsokára ismét frissítőponthoz érünk. Tamás jelezte, hogy ezzel csak az a nem csekély probléma, hogy még van egy Odor-vár is köztünk és az áhított pont között. És milyen igaza volt! A várhoz vezető emelkedő bizony csúnyán kifogott rajtam, a nap totál szemembe sütött, izzadtam, mint a ló és a gyomrom is felkavarodott.
A szemembe csorduló izzadságcseppektől alig-alig láttam. Gyengének, erőtlennek éreztem magam, talán a botok nélkül le is rogytam volna. Ahogy haladtam, az emelkedő sehogy sem akart fogyni. Nem vitatom, egy csúnya holtpont vágott pofán. A csúcshoz közel egy forrást követően pihentető aszfaltos rész következett, majd sziklamászást követően értük el Odor-vár romjait. A romoknál már határozottan jobban voltam és mintha a futás is jót tett volna háborgó gyomromnak. Lélegzetelállító szakasz következett, majd egy völgyet áthágva elértem a régen várt frissítőállomást. Az órám 60 kilinél járt és úgy gondoltam, hogy a maradék 5 kili javarészt lefele vezet. Frissítés közben a pontőr hölgyek felhomályosítottak, hogy inkább 7-8 kili vezet el a célig és a várva várt lejtmenet is inkább hullámvasútra fog emlékeztetni. Valóban a "közkedvelt" sunyi emelkedők sorával találtam szembe magam. Ezen a szakaszon több, min 8 óra menettel a hátam mögött minden emelkedő gyötrelmesnek tűnt, főképen az olyan, ami sétálva túl lassú, futva pedig éppen elég kemény, azaz hard. Hármas határt, a cél előtti utolsó ellenőrzőpontot is elértem és innen már tényleg csak lefelé vitt az út. Csodák csodájára az ólmos fáradtságot könnyed, jóleső érzés váltotta fel. A célhoz mondhatni már egyenesen euforikus állapotba kerülve jutottam el. Ekkor jelezték, hogy mielőtt végleg leállítanám a stoppert, azt a kis tavat ugyan, kerüljem még meg. Bot eldob, majd arra lettem figyelmes, hogy a jutalomkörben, mondhatni megható módon, Veriga civilben kísér a célig. 9:07:09 időt töltöttem a 67,29 km hosszú pályán, miközben 2700 métert is leküzdöttem.
Nagyon nagy örömmel töltött el a tudat, hogy viszonylag jó tempóban végig tudtam jönni ezen a gyönyörűségesen nehéz pályán, úgy hogy nem is tudtam pontosan mi vár rám. Így utólag talán az Odor-vári kaptatóra jobban rápihentem volna, de összességében nem lehet okom panaszra. A célban igazi kényeztetésben volt részem, Veri leste gondolataimat, ellátott mindennel, amit otthon felejtettem, majd a zuhanyzást követően igazi lakoma várt. A teljesítménytúrákról elmaradhatatlan zsíros kenyér, bableves, diós-, mákos tészta, sőt még pizzát is rendeltek. Igaz sör, mint kiváló izotóniás ital nem volt, de Belus úr hirtelenjében egy Borsodival is meglepett, amit hazafelé kortyolgattunk el. Zugspitz Ultratrail hősével, Pálos Zsófival is váltottunk egy-két szót, megnyugtatott minket, hogy úgy érzi meggyógyult, de a sok kihagyástól még kissé edzetlen. A befutócsomagban oklevél, tetszetős fekete nyaksál, hőfólia és számos Bükki Nemzeti Parkot bemutató kiadvány szerepelt. Az időjárás is kegyeibe fogadott minket és a talajviszonyokra sem lehet egy szavunk sem. Imaró megköszönte a részvételünket, majd kérdésemre elmondta, hogy a síház és Völgyfő-ház között egyrészt roppant nehezen telepíthető frissítő állomás, másrészt pld. a Lavaredon is sok ilyen hosszú kietlen szakasz van, így szokni kell ezt a kihívást is.
Utolsó kommentek