Rendszeres követőinknek bizonyára feltűnt, hogy beharangoztam a gútai maratont, aztán nem számoltam be az eredményről. Most ezt is igyekszem pótolni.

Ez az év is jól kezdődik

De tényleg. Elsején elmentem a szokásos Rabbit Runra. Odafele futottam hat kilométert 140-es pulzushatárral úgy, hogy végig öt perc alatti kilométerekben mentem. Az átlag 4:49 lett, de a leglassabb is megvolt 4:57 alatt.

Ezt aztán 20 km követett: ki a Margit-szigetre, egy kör után fel a Gellért-hegyre, majd Váci utcai kitérővel vissza a RUNtottához. Ez átlagban kereken hat perces kilométerekkel sikerült, pihenőkkel, fényképezkedéssel együtt. Volt a közepén két km öt perc alatt, de ekkor is max. 145-ig ment fel a pulzus egy rövid időre. (Az átlag 128 volt.)

Vissza megint 140-es pulzushatárral, ekkor már 5:26 volt az átlag, a Szabadság hídhoz való felfutás kilométere 5:51 lett. De kellemesen összejött 32 km.

Na ez az év is jól kezdődik!

Vasárnap volt a gútai maraton. Péterrel abban maradtunk, hogy az első tíz kilométert 5:15-ösökkel futom, 10-től 30-ig 140-es pulzussal, onnan meg tolom, ahogy a csövön kifér.

Szombaton elmentem egy rövid 7 kilométeresre, és gyakorlásképp megpróbáltam 5:15-ösökkel futni. A korábbiak alapján az sem lett volna meglepő, ha 130-ig sem megy fel a pulzusom, de nem ez történt: szinte végig 140 felett volt. Attól féltem, ez rossz előjel.

Másnap aztán ezen kattogtam. Nem éreztem magam százasnak, még arra is gondoltam, hogy kihagyom vagy csak félmaratont futok, de végül is meggyőztem magam, hogy semmi konkrét tüntetem nincs, ami miatt meg kellene gondolnom magam – az, hogy 2-3 nap pihenő után sem érzem magam kipihentnek, annyira nem lepett meg, ha az utóbbi hetek edzéseire gondoltam.

Végül nekivágtam, és hamarosan észrevettem, hogy az órám nem mutatja a pulzust. Ó, igen, hiszen a pulzusövet elfelejtettem felvenni. Borult az egész terv. Úgy gondoltam, 5:15-ökkel megyek 30-ig, és onnan megpróbálok gyorsítani. Mindeközben fogalmam sem volt, hol a pulzusom. Ez sikerült is, néha picit lassabb voltam, de inkább kicsit gyorsabb. Lassabb általában akkor lett, ha a frissítőállomás közel volt a kilométer végéhez, és az elvesztett időt már nem tudtam behozni – vagy ha épp egy emelkedőn ért véget a kilométer. Sajnos odafelé szinte végig szembeszél fújt – amikor nem, akkor pedig nem éreztem hogy tolna, ellenben a levegő mintha megállt volna, és irtózatosan kimelegedtem. (Tavaly egy nagyobb körben kellett visszafordulni, idén először a városban tettünk egy kisebb kört, utána el kellett futni egy fordulóig, majd ugyanazon az úton vissza – a városban aztán már nem kellett keringeni, hanem egyenesen a célhoz kellett futni. Balra a tavalyi, jobbra az idei útvonal.)

A harminc felé közeledve azonban éreztem, hogy a gyorsítás nem nagyon fog menni, így inkább a sebességet akartam tartani. A 31. kilométer 5:24 lett, a 32. már 5:39. Ekkor már olyasmit fontolgattam, amit szinte sosem szoktam: a feladást, de legalábbis a belegyaloglást. Aztán valahogy erőt nyertem, a 33. már 5:19 lett, de a 34. megint 5:39, aztán két 5:2x, egy 5:31, és a 38. egy frissítőpont-emelkedő kombó miatt a km végén 6:05. (Egyébként a 9., 18., 27. és 36. km végén majszoltam el egy-egy energiaszeletet, a frissítőpontokon csak ittam, főként vizet.) Ezután megint két 5:4x. A 41.-en egy kis lejtőnek köszönhetően sikerült felgyorsulnom, és tartanom is a sebességet, így csodálatos módon 5:13 lett, az utolsó kilométeren pedig minden segítség nélkül még tovább tudtam fokozni a tempót: 4:58-at sikerült kihozni magamból. A végeredmény 3:44:21 lett a mérésem szerint, tehát rosszabb voltam, mint Crikvenicában a szintes pályán az extrém időjárási körülmények között.

Úgy gondolom, az 5:15-ös egyenletes tempót ezen a pályán különösebb nehézségek nélkül kellett volna tudnom tartani. Sajnos az elkövetkezők a rossz előérzetemet igazolták: a következő hétre lebetegedtem, és egy km-t sem tudtam futni.

Összegzés

Az idei évben tehát eddig összesen 81 km-t futottam.