A mai napon gyertyát gyújtunk és a láng fénye felidézi mindazok emlékét, akik fontosak nekünk, de már nincs meg a lehetőség új beszélgetések kezdeményezésére. Idősebb rokonaink mellett, azok a barátok és kortársak is eszünkbe jutnak ilyenkor, akik ideje korán távoztak.

Kolóról, ha tehetem, mindig megemlékezem és nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy jobban és közelebbről is megismerhettem. Aki blogunk sorait rendszeresen olvassa, annak derenghet, hogy pár éve már szenteltem Róla egy írást, ahol érzéseimet szabadjára engedtem.
A Kolonics György emlékfutás kapcsán engedtessék meg, hogy ismét tisztelegjek.

Október 23-án az '56-os forradalom hőseire emlékezünk, akik mertek bátrak lenni és hittek abban, hogy a szabadság iránti vágy utat törhet magának a legsötétebb diktatúrákban is.
Sok éven át ezen a napon a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny utolsó szakaszán, 4 napon keresztül közel 300 km futást követően "csupán" egy félmaratoni táv megtétele várt a mezőnyre Budakeszi és Hősök tere közötti szakaszon. Az utolsó etapra az ultrafutók közé sokan csatlakoztak, rendszerint köztük volt Koló is és az őszi-téli alapozás fontos edzéseként tekintett erre a kihívásra.
Erre is gondolva, a kajak-kenu család és sok más sporttárs futócipőt húz, hogy az ünnepi hangulatot tetézve Koló emléke előtt is adózzon.
A Kolonics György Alapítvány Koló emlékét ápolandóan mindig arra törekszik, hogy októberi ünnepünkön minden évben egy közös futásra hívja a sporttársakat, a legifjabb kölyköktől korunk bajnokain át a legidősebb mesterekig. Hála Szemán Robi kurátortársunknak és a BBU csapatának, az évek folyamán a szűkebb sportági megemlékezés az ötpórba kiemelt eseményeként Hősünkhöz méltó tömegrendezvénnyé alakult.
Ennek köszönhető, hogy a 2.500 fős limit már napokkal a verseny előtt betelt és a szigorú járványügyi intézkedéseket betartva szakaszosan indulva teljesíthettük a választott távot. 

Az előnevezésnek köszönhetően a rajt előtt negyedórával korábban érkeztem a versenyközpontnak helyt adó népszigeti KSI vízitelepre.
A rajt előtti bemelegítés kapcsán sok régi sporttárssal idézzük fel ifjúkorunkat, megemlékezvén arról az időszakról, mikor mindannyian olimpiát szerettünk volna nyerni.

A futáshoz ideális, ködös-borongós, 10 fok körüli időben a második hullámban indultam útnak, amit az országos sportnapilap munkatársa is megörökített. A 3 héttel korábban a debreceni Rotary Futófesztiválon mutatott formámból kiindulva 1:45 alatti időről álmodtam. Ennek megfelelően 5 perc körüli tempót vettem fel és igyekeztem könnyedén haladni. A Népszigetről kifutva a híd elején Editke vidám köszöntése csalt mosolyt az arcokra. A Duna felett hűvös szellő csapott mellbe, majd a Római-partra érve megható látvány fogadott; a nyáron járni is alig tudó, talán Kolónak is köszönhetően ismét megtáltosodott Lacika barátunk 14 éves fiát Soma komát igyekezett 2 órán belüli teljesítéshez segíteni (1:52 lett belőle!).

Futás közben Kolóval egy időutazáson vettem részt, sorra hagytuk el azokat az emblematikus helyszíneket, melyeket kiskenusként a vízen közelítettünk meg a Tímár utcai vízitelepről, majd később a margitszigeti úszóházról indulva. Hableány, Sajtház, Szigetspicc, Büdös-árok, majd a Lupa felsőt elérve fordultunk vissza dél felé. Közben utolért John, aki szintén 5 percen belül tervezte a haladást. Az örökifjú kenus korábban többször teljesítette a BBU-t, korcsoportjában a mai napig legyőzhetetlen, aki nem mellesleg Ironman közben 3:06-os maratoni teljesítésére is képes volt. Sajna nem tudtam a lépését tartani és bár a korábban választott tempót nem éreztem nagyon megerőltetőnek, 15 km körül energetikailag  kissé megrogytam.

A könnyedséget szem előtt tartva haladtam továbbra is, igaz már jóval 5 perc felett. A Népszigetre visszaérve Iramszarvas csapott hátba jól lecseszve, hogy szólhattam volna, hogy itt vagyok. Nem is értem, hogyan juthat eszébe egy filozófiai doktornak az a képtelenség, hogy ezen a napon máshol is lehetnék.
Maradék erőmet összegyűjtve igyekeztem egy huszáros finissel előrukkolni hálát adva Kolónak, hogy ezen a napon is célba értünk. 1:49:55, 163 bpm, 5:13/km.

Alig pihenve ki a futásomat, Eszti lányomék is megérkeztek a 13 órakor rajtoló 2,5 km-es futamra és nem sokkal később Hani barátnőjével közösen csaptak célba, majd a Kolót ábrázoló pólóban és befutóéremmel  a nyakukban büszkélkedtek.

A Kolonics György Emlékfutás Alapítványunk és a kajak-kenu sportág ünnepe, aminek hála az új generációk is megismerhetik a legeredményesebb magyar kenust, míg az öregebbek felidézik és sosem felejtik emlékét.
Koló forever!