Vészesen közeledik a nulla, és megkezdődött a szezon.  Túl vagyok az első versenyen, és közeledik a következő. Itt az ideje, hogy komoly terveket csináljak, legalább az elkövetkező néhány hétre.

Kaposvár

A kaposvári versenyről nagyjából már beszámoltunk, így most csak arról, hogy a személyes szemszögemből hogy nézett ki a dolog. Az első komoly dilemma az öltözködés volt. Leginkább attól féltem, hogy hideg szél fog fújni, ezért a szélálló bicajoskabátom vettem fel, illetve egy teljes arcot védő sísapkát. Az előbbi is túlzásnak bizonyult, de különösebb gondot nem okozott – az utóbbi annál inkább. Végül a harmadik kilométer körül (még az első emelkedő előtt) egyszerűen felrántottam a fejem tetejére az egészet. A másik dilemma az volt, hogy milyen cipőben fussak. Az út nagy része ugyanis aszfalton vezet, a terepcipőm arra túl kemény, de a hóban az a jobb. De már megérkezésünkkor nyilvánvaló volt, hogy az aszfalttal személyesen nem fogunk találkozni, így a terepcipő mellett döntöttem, és ez utólag is jó döntésnek bizonyult.

A versenytől különösebb eredményt nem vártam, egyfelől azért, mert ismeretlen volt a terep, és a szintkülönbségekről előre úgy sem tudtam mit gondolni. A másik, hogy a terepviszonyok kiszámíthatatlanok voltak, korcsolyázni pedig nem tudok. Szerencsére végül ideálisak lettek a viszonyok, a nap sütött, a hó kellemesen puha volt, egy-két szakasztól eltekintve nem volt olyan mély, hogy zavaróan süppedjen.  Az elején otthagytam Vityát, aki azt mondta, ő ezt is csak edzésnek szánta, és 160-as pulzussal szeretné végigcsinálni. Így aztán szinte végig előtte haladtam, arról foglmam sem volt, hogy mennyivel van lemaradva. Nem volt sokkal, annyira, hogy az utolsó domb tetején utol is ért, és a lépcsőn meg a meredeken leszáguldva szerzett vagy száz méter előnyt. Nekem beletelt vagy négy kilométerbe, mire ezt lefaragtam, de a célegyenes előtti gyalogos-felüljárónál  ismét sikerült elhúznia, így fél perccel utána, 1:59:47-es eredménnyel értem be. Tulajdonképpen szerencsém, hogy megelőzött, különben biztos nem értem volna be két órán belül. Utólag úgy gondolom, síkra és normál terepviszonyokra konvertálva ez egy olyan 1:45-ös félmaraton lehetett, szóval hoztam a szokott formámat, de fejlődést nem érzek. Ha viszont hozzáteszem, hogy ez egy héttel az 50 km-es futás után történt, akkor annyira nem aggódom.

Yours Truly, Roma

Bár szerencsére ez Kaposvárott nem mutatkozott meg, folyamatosan úgy érzem, hogy a túledzettség határán lebegek. Lehet, hogy túlparázom a dolgot, de minimum azt gondolom, hogy kevesebbet vesztek azzal, ha nem edzek az optimálisan intenzíven, mint azzal, ha kiütöm magam. Éppen ezért most pihenőt tartok (nem volt tehát se hegyezés, se gyorsítás, igaz, a kettlebellt nem hagyom abba). Azt azonban nem szeretném, ha átesnék a ló túlsó oldalára, éppen ezért úgy döntöttem, hogy előre betáblázom, mit fogok csinálni március 18-ig, a római maratonig hátralevő időben.

• -19. hét: pihi
• -18. hét: gyorsító ~ 10 km, 25-30km
• -17. hét: gyorsító ~ 10 km, 50 km (Yours Truly, február 26.)
• -16. hét: pihi
• -17. hét: gyorsító ~ 10 km, 30-35 km
• -16. hét: lazulás, 42,2 km (Maratona di Roma, március 18.)

Remélem, ez lehetővé teszi, hogy se a meglevő formámból ne essek ki, se túl ne hajtsam magam. Ebben az időszakban tehát a valódi hegymászások kimaradnak. Ennek ellenére persze lazább futásokra, eseményekre ezeken kívül is elmegyek.

Az 503 kilométerhez jön 21, azaz 524-nél tartok.