Bizony, nehéz elhinni, de ez már az UB hete. Az ember kissé tehetetlennek érzi magát, hiszen ha eddig nem megfelelően készültünk fel, akkor most már nem pótolhatjuk. Márpedig bármi bekövetkezhet, amire nem vagyunk felkészülve...
Az utolsó napokat igyekeztem pihenéssel tölteni, a futást pedig úszással kombináltam, hogy anélkül edzhessek, hogy túl sokat kivegyek a lábamból.
A csütörtöki teljes pihenő után pénteken másfél órát úsztam, a távot nem mértem. Szombaton ismét teljes pihenő következett. Vasárnap a Suhanj!-edzésre mentem a szigetre azzal a szándékkal, hogy a napi penzumot, a 12 km-t ott futom le. Sajnos a lábamat napok óta konstans fáradtnak érzem, ezért nagy tempóval nem is számoltam, kicsit aggódtam is, le tudom-e futni majd e távot. 
Több aprósággal azonban így sem számoltam, pl. azzal, hogy hiába iszom otthon eleget, mire a pólóosztáson és fényképezkedésen túlesünk, megint szomjas leszek, és azzal sem, hogy futással egybekötött fényképezkedést is akarnak, ami ugye automatikusan mesterségesen visszafogott tempóval jár. Így aztán az első kilométerem alig lett hat perc alatti. A másodikra azt találtam ki, hogy megfordulok, elfutok a csapat végére, majd megint megelőzök mindenkit, és vissza stb. Így sikerült egy 5:09-es kilométert összehoznom (de ezt ott észre sem vettem). A következő viszont, függetlenül ettől a trükközéstől, 5:52 lett. Mivel eredetileg azt mondták, hogy a kör 3,5 km lesz, gondoltam, ideje elrugaszkodni, és ettől kezdve 5:20 körüli kilométereket mentem – csak egy kilométer lett 5:40, de akkor is azért, mert egy ivókútnál megálltam frissíteni. Az utolsó km is 5:11 lett, azaz a meleg, a folyadékhiány és a fájós láb ellenére sem merültem ki teljesen. Ahhoz képest, hogy ez „könnyű” 12 km volt, nem rossz. Azt azért nem állítanám, hogy tök lazán futottam, de nem igazán a sebesség miatt, inkább azért, hogy minél hamarabb túl legyek rajta... Azért a pulzusom az utolsó kilométeren már inkább a 160 felett járt...
Hétfőn úszás lett volna, de az időjárás miatt inkább teljes pihenőt tartottam. Kedden egy órát úsztam – eredetileg másfelet terveztem, de aztán egy technikai megállónál úgy begörcsölt a jobb vádlim, hogy jobbnak véltem abbahagyni. A fájdalom a szerda esti futásig sem múlt el rendesen.
Az utolsó edzés a szerdai szigetkör volt, méghozzá harminc perces tempóval. Csatlakoztam is Ernőhöz, de aztán 5:20-assal indultunk az 5:40-es helyett, Ernő visszamaradt, de arra biztatott néhányunkat, hogy tartsuk a tempót, én meg nem álltam le vitatkozni, hogy de Vajda Zsuzsi azt mondta... Végül három lánnyal maradtam. A harmadik km után kettejük kezdett előre húzni, én meg inkább a harmadikkal maradtam, egyrészt tempót diktáltam neki, másrészt nekem jó volt, hogy ő visszahúzott. Nem csupán azért, hogy az előírt tempót tartsam, hanem azért is, mert közben méricskéltem, hogy milyen taktikát válasszak az UB-re. Ha olyan idő lenne, mint tavaly volt, akkor feltehetően egy 5:10 körüli tempóval indulnék, bízva abban, hogy ha Prágában tudtam tartani 42 km-en át, akkor most is tudom – ha ez sikerül, akkor utána be is lassulhatok. A várható kánikulában azonban óvatosabbnak kell lennem. Most viszonylag visszafogott volt a meleg, így az 5:20 körüli tempó mellett az első km végén még 140 alatt volt a pulzusom, és az ötödik végén sem emelkedett 145 fölé. Abban reménykedem, hogy hasonló eredményeket tudok produkálni a hőségben 5:40-es tempó mellett, így ezzel fogok indulni. Ha ezt folyamatosan tudom tartani, akkor öt és fél óra alatt lenyomom a távot. Ha a pulzusom 150 fölé megy, akkor kénytelen leszek lassítani, legalábbis az elején mindenképpen alacsonyan szeretném tartani a pulzust. A vége kétesélyes: remélem, hogy jól bírom, és a hőség mérséklődésével estefelé már gyorsíthatok. Másfelől az is lehet, hogy a megterhelés az óvatosság ellenére is olyan lesz, hogy nem fogom tudni tartani még ezt a tempót sem. Meglátjuk. Innentől kampánycsend.
Utolsó kommentek