Az előjelek kedvezőek voltak. Tavalyi teljesítményemet, mind a Suhanj!6-on, mind a NIKE FM-en felülmúltam idén és az edzéseredmények is azt mutatták hogy jó az út, amin haladunk, így bizakodással telve utaztam el Münchenbe. Lássuk mi is történt ott.

 Mielőtt az események sűrűjébe csapnék, fontos felidézni, hogy miért pont oda és miért pont akkor, amikor itthon is futhatnék a klasszikus távon. Nos a helyszínválasztást még a júniusi Zugspitz Basetrail-en szerzett benyomások inspirálták. Viszonylag gyakran járok Némethonban és mindig pozitív energiával feltöltve érkezek haza, így volt ez nyáron is. Münchenben ugyan voltam már egyszer az Oktoberfest-en, de amikor utam arra vitt, mindig átutazó voltam, lévén, hogy ide úgy is könnyen eljut az ember, így pont ideje volt, hogy ismét oda utazzak. Döntésemben nagy szerepet játszott az is, hogy a cél az olimpiai stadionba vezet.

Egyébként sem most fordult  először elő, hogy nem a hazai pályát választottam, 2010-ben Berlinben, 2011-ben Kassán történt meg, hogy a pesti versennyel egyidejűleg rendezték a maratont. BP-Maratont már kétszer is futottam, igaz még a múlt évezredben, sőt úgy készültem, hogy harmadszor is megpróbálom, de miután beneveztem hamar rá kellett jönnöm, hogy egy újszülött és egy 2 éves lurkó mellől nem nagyon tudok több órát kiszakítani a felkészülés során, így nevezésem prolongálása mellett döntöttem, A BSI-ben meg is nyugtattak, hogy semmi gond, bármikor felhasználhatom a nevezésemet. Nos, mikor erre sor került volna, közölték, hogy sajna erről lekéstem, a nevezési díjamat lenyúlták már. Ismerve  a sportiroda nevezési díjainak mértékét és a versenyeken indulók sokaságát nem hinném, hogy pont az én 2004-es pénzem billenti helyre a cég pénzügyi egyensúlyát, pedig szívesen felajánlanám azt egy nemes célra.

A tavaly őszi drezdai versenyre már sikerült "behülyítenem" egykori osztálytársamat Bazsit, igaz akkor még csak a félmaratonra vállalkozott, míg idén egy közös futásra is sikerült rávennem. Sőt, azt a megtisztelő felajánlást kaptam, hogy náluk töltsem a verseny előtti napot. Nem okozott nagy dilemmát, hogy  a meghívásnak örömmel tegyek eleget. Sajnos most úgy alakult, hogy családom nem tudott elkísérni, így egyedül utaztam a Kálmán Imréről elnevezett éjszakai vonattal. Este 9-kor indultunk útnak és a hálókocsiban hamar álomba merültem. Viszonylag korán ébredtem és az érkezés előtt arra döbbentem rá, hogy pont 21 évvel ezelőtt 21 évesen jártam erre. Ha akkor sikerül  a randi pont akkori Önmagam várhatna rám.  Ez egy kicsit elgondolkodtatott.

  Münchenbe érkezésemet követően alig 10 percem volt arra, hogy felszálljak Hamburgig száguldó ICE-re (Intercity Express). A német TGV sokszor a 200-at megközelítő sebességgel  alig másfél óra alatt repített el Nürnbergbe, aminek köszönhetően 9 körül már Ágika szervírozta is a fehér virsliket. Bazsiék Nürnberg közelében Herzogenaurachban laknak. A hely híres szülöttjei a Dassler fivérek, így nem meglepő, hogy itt található mind az Adi által gründolt Adidas, illetve Rudi alapította Puma (eredendően Ruda) sportszergyártó cégek főhadiszállása is.

Természetesen megvizslattuk a legfrissebb sportruházati trendet, majd a szénhidrát raktárakat spenótos lasagnával töltöttük fel. Este még megbeszéltük, hogy másnap okosan, visszafogottan indulunk.

Vasárnap hajnalban pont 6:21-kor csaptunk a lóerők közé és a napfelkeltében gyönyörködve haladva 8 óra után nem sokkal pillantottuk meg az Allianz Arénát, majd az Olimpiai parkot is könnyűszerrel megtaláltuk. A legtöbb versenyen már nincs lehetőség arra, hogy a rajtcsomagot a versenynapján átvegyük, itt ebből nem csináltak problémát, sőt flottul ment minden, a rajtszámot helyben nyomtatták. A stadionba leadtuk a csomagokat, majd 1500 méterre lévő rajthoz siettünk. A müncheni Olimpiai-stadion egyébként lenyűgöző. Ahhoz képest, hogy 1972-es játékokra készült, ma is modern, mondhatni futurisztikus hatású alkotás. Érdekesség, hogy a mezönyt 20 perces késleltetéssel 3 részben rajtoltatták, az első csoportba a 3:30-as célidőben reménykedőket, a másodikba a 4 órán belűl teljesíteni vágyókat, míg a harmadikba az első kettőbe nem indulókat és a váltókat rajtoltatták. Ez a verseny egyben a német bajnokság is, így Berlin után két héttel igen komoly mezőny várta a rajtjelet.

Mi úgy döntöttünk, hogy az első etapban indulunk elkerülve a lassító kerülgetéseket. Minden ideálisan indult, kora reggel a pályát egy kiadós zápor tisztította meg, de a rajt előtt verőfényes napsütés és 10 fok várt minket. A megbeszéltek szerint igyekeztünk visszafogottan indulni, könnyednek és lazának éreztem magam. Bazsi jelezte, hogy egy kicsit gyorsak vagyunk, így visszafogtuk kissé a gyeplőt. A pálya nagyon szép volt, 3 kilinél a harcosok tiszteletére emelt diadalív alatt áthaladtva a belvárosba értünk, majd alig egy kilométer után egy fordító következett és egy csodás parkba vezetett az utunk, majd 9000 méteren át. 5:00 és 5:15 között csippant az óra jelezve, hogy egy-egy kilivel közelebb vagyunk a célhoz. A parkból kiérve átkeltünk az Isaron majd a villamossínek között egy kaptató következett, ahol beértek a szokásos sleppel érkező 3:30-as iramfutók. Bazsi jelezte, hogy nemsokára jön, így 17 kilitől a magam útját jártam.

Ami a frissítést illeti, 5 kilinként vízzel, illetve Vitalyte nevezetű elektrolitokat tartalmazó itallal hidratáltunk, később elvétve banánnal is kínáltak, majd 28. kilinél egy számomra ismeretlen GLU névre hallgató géllel dobtak meg. Igazság szerint 10 kilinként szopogattam el egy-egy powerbar zselét, így erre az új típusra nagyon nem is volt szükségem, de ha már a kezembe akadt 30-nál a kávé  ízesítésű "Espresso Love" csúszott le. Ez fatális hibának bizonyult, egyből a boxutcában találtam magam. Megkönnyebbülve úgy gondoltam, hogy túl vagyok a nehezén, szerencsémre Bazsi is megérkezett, így a pálya egyik legimpozánsabb részén ismét együtt haladtunk. A Városháza mellett Kolónak hála magyarok buzdítottak, Bazsi utólag említette, hogy aktuálpolitikai megjegyzés is hallatszott a miniszterelnök távozását sürgetően, ami nekem nem tűnt fel.

A boxutcás kiállást követően a közérzetem nem sokat javult, sőt a gyomrom igen csak háborgott, jeleztem Bazsinak, hogy ismét ki kell álljak egy kis időre: touch down! Lényeg a lényeg, éreztem már jobban is magam, de ezzel egy maratonon nem szoktam túl sokat foglalkozni. A kényszerpihenőt követően a motort ismét próbáltam felpörgetni, de éreztem, hogy a futóművek kissé görcsössé váltak, így kénytelen voltam alacsonyabb fokozaton folytatni. Ekkor tudatosult bennem, hogy a PB expressről ezúttal lemaradtam. :( 

A körülményekhez képest próbáltam pozitívan felfogni a történteket, az idő szép volt és a visszafojtott motor 6:30/km körül döcögött. Lassan, de biztosan közeledtem az Olimpiapark felé. Koló jutott eszembe, nem emlékszem, hogy volt olyan versenye, ahol csak félgázzal haladt volna, így nesztelenül, de már meztelenül érkeztem a stadionba, az óra 04:04:52-t mutatott.