Utoljára a Böszmén történteket foglaltam össze, azóta nem történt különösebben semmi, de úgy érzem, állandó olvasóink kedvéért érdemes összefoglalnom, miket futottam azóta. Ebből mindenki megtippelheti, hogy fogom bírni az Ultrabalatont.

Lássuk először táblázatban az összes futást, utána az érdekesebbekhez jöhet a magyarázat. A szintes futások dőlten.

Április 4. Vicces örömfutás a 4-es metró vonalán, fényképezkedéssel stb.
Április 6. A Velencei-tó körül.
Április 13. Vivicittá, kerekes széket tolva
Április 20. MaratonFüred, Ancsurnak nyulaztam, hogy meglegyen a négy óra alatti maratonja. Soha ilyen egyenletes tempójú maratont nem futottam, a leggyorsabb km (17.) 5:27, a leglassabb (39) 5:58 lett (ebebn frissítés is volt), az első km 5:30, az utolsó teljes 5.29 volt. Az órám szerint a végeredmény 3:59:16. Ancsuré a dicsőség, hogy bírta, de azért úgy érzem, a végén nem tudta volna eléggé húzni, ha nem vagyok ott.
Április 26. Tesztfutás a T50 útvonalának elején.
Április 27. Ezerjó félmaraton Mórott. (Szőlő)hegyes.
Május 1–2. Sorozatterhelés egyfajta UB-próbának. Reggel-este-reggel. Már az elsőt nagyon fáradtan kezdtem, borzalamas volt, de bírtam.
Május 3. Borvidék félmaraton. Azt sem értem, hogy mehetett az előző két nap után – ráadásul nem is rosszul.
Május 8. Nyakkendős-miniszoknyás futás. (Az előbbi kategóriában indultam.)
Május 9. Laza kocogás KicsiGyíkkal a móka kedvéért, átmozgatásnak, ill. kulacsövpróbaként.
Május 10. T50. Sajnos a 14. km-en rámjött a hasmenés, mely jelentős folyadékveszteséggel járt – ezt végig nem tudtam pótolni. Valószínűleg még rosszabb lett volna a helyzet, ha nem tudok vizet venni a Lajos-forrásból, illetve nem kapok az egyik utcán álló önkéntes frissítőktől. (Képek innen, Molnár Erikától.)
Május 11. 10 év – 11 km futás az uniós csatlakozás 10. évfordulójára. Volt egy bevezető szakasza is, mely megfejtésem szerint a tagjelölti éveket szimbolizálta.
Május 14. Egyszerű edzés, szokatlan sebességgel. Kellemesen hűvös idő volt, szerintem aznap kellett volna maratont futnom, hogy meglegyen a PB. (Egyébként közben felemeltük a pulzushatárt 140-ről 145-re. Sebesség/pulzus arányban talán az április 29-ei is jobbnak tekinthető.)
Május 17. Csunya-kupa Pécelen. Gondoltam, Pécelen nem lehet nagy szint, majd biztos lesz egy domb, hogy szint is legyen, de leginkább mezőkön fogunk futni. Hát nem. Az első öt km két kör volt a faluban, de már ez is elég szintes, aztán fel valami dombra, ott aztán cikk-cakkban fel-le az oldalában szűk ösvényeken, szóval elég durva volt. Eszem ágában sem volt versenyként futni, de teljesen elbaltáztam. Kezdődött azzal, hogy már az elején gyengének éreztem magam, bár tudtam, hogy meg fog jönni az erőm, borzasztóan igyekeztem, hogy túl legyek a nehezén. Utólag nem igazán értem, miért éreztem így, mert az időim (a 4. km kivételével) síkra sem rosszak, öt perc körüliek. Amikor végre betértünk az erdőbe, láttam, hogy van előttem két ember, akik csak a cipőkötésnek köszönhetően előztek meg, úgy gondoltam, ha mást nem, őket be kell hoznom. Négy km-en át másztunk fölfele úgy, hogy láttam őket, de nem, vagy alig közeledtem. Ugyanakkor láttam, hogy csak ki kell tartanom, meglesznek. Amikor jött a lefelé, könnyedén otthagytam őket. Nem is lett volna baj, ha ezután nem látok meg másik két embert, köztük egy olyat, akiről azt hittem, hogy már rég elhúzott: Veres István a freerunból. Innentől kezdve az volt a mániám, hogy a lehagyottak ne érjenek megint utol, ill. róluk nagyon ne szakadjak le. A 12. km után jött az első frissítő (!). Itt elnyomtam néhány pohár vizet, és picivel előbb indultam, mint az addig előttem járó ismeretlen, viszont István frissítés nélkül ment tovább (volt nála víz), így jelentős előnyre tett szert. Ezen a szakaszon az a gondolat idegesített, hogy ha a mögöttem levő visszaelőz, akkor üres legénykedésnek tűnik, hogy hamarabb indultam, mint ő. Márpedig km-eken át szorosan a nyomomban volt. Míg menekültem előle, lassan utolértem Istvánt. Mindeddig végig az nyomasztott, hogy mennyire szarul megyek, itt kezdtem elhinni, hogy annyira talán mégsem. István közben megint előnyre tett szert, viszont üldözőm is lassan eltűnt. Ugyanakkor egy eddig előttünk járó versenyzőt sikerült bedarálnunk, sőt, egy idő után beértem Istvánt is. Mondtam is neki, hogy mennyire szarnak érzem magam, csak az tartja bennem a lelket, hogy időnként felbukkan előttem. Innen együtt mentünk tovább, csak az segített tartani a tempót, hogy ő nyomta, különben belassultam volna. 18-nál jött az új frissítő (csak víz és szőlőcukor volt, én utóbbit nem szoktam). Innen már vésze szint nem volt, sőt még egy előttünk járó, már bele-bele sétáló versenyzőt bedaráltunk. Az utolsó km-eken már a István is azt mondta, hogy  menjek nyugodtan, így aztán előbb értem be (igaz, végül nem sokkal, pedig igazán nyomtam az utolsó km-eket). Fogalmam sincs, mi értelme volt ennek, nem volt semmi célom, ami motivált, hogy szarnak éreztem magam, és mindig „legalább” ezt vagy azt szerettem volna elérni. Valahogy mégis jó érzés, hogy ezt így végigcsináltam. Viszont ennek is köszönhető (meg annak, hogy utána családi programok miatt nem pihentem, meg szerintem a munka miatt is fáradt vagyok, a T50-et sem pihentem ki teljesen) vasárnap szinte az egész napot átszunyókáltam.
Május 24. Annak érdekében, hogy hogy az UB-n ne érjen meglepetésként a meleg, Péter javasolta, hogy az utolsó edzéseket lehetőleg a nap közepén fussam. Bizonyára hasznos tanács volt, de az eredmény megdöbbentőbb, mint vártam. Az első, könnyed 5:05-ös kilométer után (melyben 130-ra is alig akart felmenni a pulzus) az 5. már 5:30, a 9. 6:00, a 14. pedig már 6:30 feletti lett (145-ös pulzushatárral). És még csak 30 fok sem volt, igaz, a nap tűzött. Időnként a szél is fújt, ami ugyan segíti a hűtést, de a kiszáradást is. Mindenesetre magabiztossá nem tesz ez az eredmény.
Május 25. Az előző napihoz hasonló idő volt, szerettem volna ugyanazt okosabban megcsinálni. Elhatároztam, hogy sokkal óvatosabban indulok, nem hagyom, hogy hamar felmenjen a pulzus. Az első km 5:41 lett, majd némi ingadozással, de lassultam, az 5. már 6:14 volt, viszont a pulzus is 130 körül mozgott. Ekkor viszont elment a nap, és mivel látszott, hogy egy darabig nem fog előbújni, nem volt értelme a további kísérletezésnek, lassan engedtem felmenni a pulzust. A 6. 5:52, a 7. 5:44 lett, a többi már 5:3x, kivéve a 11. és 14. km-t, amelyik 5:2x. Ezzel két perccel lettem gyorsabb, mint előző nap. Fogalmam nincs, hogy ez mit jelent, mert valószínű, hogy ha az elejét tolom, akkor a vége nem ennyire gyors, de nap híján gyorsabb, mint tegnap – kérdés, hogy mennyivel. Viszont ha nem megy el a nap, nem tudom, mennyivel tudtam volna gyorsabb lenni anélkül, hogy a 145-öt tartósan túllépjem. Viszont akár az az eredmény, hogy megéri 14 km-en nagyon óvatosan kezdeni, akár az, hogy nem, ki tudja, mit mond ez a 25-30 km-es távokra nézve...
Május 27. Talán minden idők legegyenletesebb reggeli tizenegyese. Leggyorsabb km 4:58, leglassabb 5:16 (ez a hídmászásos). Volt benne két 5:01-es, két 5:03-as és két 5:10-es.

Összegzés

A legutóbb 768 km-nél jártam, s mivel régóta nem írtam, időközben elég tekintélyes mennyiségű km halmozódott fel: szám szerint 480. Így most 1248 km-nél járok. Tavaly június végén jártam ennyinél.