A Dupla Élmény okozta eufóriából Mesterem bölcs és higgadt szavai hamar kizökkentettek; alig egy hetünk van arra, hogy kipihenjem ezt az extradózist, hiszen a korábban célversenynek belőtt ulmi Einstein-Marathon lefutása várt rám szeptember 28-án. Abban szinte biztosak lehettünk, hogy ilyen előzmények után PB-t nem futok, de Mesterem azzal biztatott, hogy szerinte a jelenlegi formám alapján nagyon rossz eredményre se számítsunk. Mindezt arra alapozhatjuk, hogy idén gyorsító edzéseket szinte alig-alig végeztem és ehhez képest a lassító hosszú hegyi-futások ellenére, azért az idén már Wizzair néven említendő Budapest Félmaratonon (BP FM) is sikerült egy jót hasítani. Lássuk a részleteket.
A Dupla Élményhez képest időben ugorjunk vissza egy hetet és máris a BP FM-en találjuk magunkat. Nem önfényezésként mondom, de úgy adódott, hogy 1996. óta egy esetet nem számítva szeptember első hétvégéjén mindig részt veszek ezen a versenyen, aminek köszönhetően "jubileumi futó" is lettem, szóval idén pont 18. alkalommal vártam arra, hogy elrajtoljunk ezen a versenyen. Práth Ádi régi kajakos sporttársamnak hála remek nyúlra leltem. Ádi már sajna régóta küszködik egy makacs talpsérüléssel, így felajánlotta, hogy idén, mivel kocogósra(!) tervezi a tempót, szívesen futna velem. Mesterem 1:40-en belüli teljesítést írt elő, azaz 4:30-4:40 közötti tempóban kívántam haladni. A rajt előtt még Csáky Lacival is egymás tenyerébe csaptunk, jelezve, hogy egy hét múlva lesz közös jelenésünk a Mátrában. Laci becses nejével közösen, mondhatni kéz a kézben futottak végig, a romantika legszebb korszakát felidézve.
Szóval Ádi megtisztelő támogatásával, sikerült elég jó rajtot vennünk, mondhatni túl jót is, hiszen majd 4 perces iramban tettük meg az első egy-két száz métert. Ádi időben jelezte is, hogy túl sok lesz a jóból és sikerült 4:30 körüli tempót stabilizálni. Nagyon frissnek éreztem magam és a kilik is végig 4:30 közeliek maradtak. Elégedett voltam, hogy a komolyabb gyorsító munka hiánya nélkül is ilyen tempót nyomtunk, nyilván ebben nagy szerepe volt az aktuális súlyomnak is, közel 78 kg-ot nyomott a mérleg aznap. Ezt a tempót egészen 15 kilig sikerült tartani, igaz ahogy teltek a km-ek, úgy közelítettünk 4:40 felé. Közben Dönci is megérkezett biciklivel és remekbe szabott képet készített rólunk. A rakparton az északi fordítót követően 1:45-ös iramfutó Bitliszbával köszöntöttük egymást, szemre kb. 1000 méter lehetett köztünk a különbség. Ádi nem sokkal később jelezte, hogy az uccsó 5 kilit megnyomná, aminek köszönhetően 4 perces tempóval 1:35 körül ért célba. Na innen ismerhető fel az igazi talentum. Sikerült egy holtpontot letudva ismét megközelíteni a 4:30-at, majd arra figyeltem, hogy a végén még maradjon erőm finiselni is. Pafe biztatása mellett fordultam rá a célegyenest jelentő Dózsa György útra és az uccsó kilin még sikerült a maradék energiát felszabadítva kicsit gyorsulni is.
1:39:35-öt mutatott az óra mikor a célvonalon áthaladtam. Budapest Félmaratont ennél gyorsabban csak 18 éve, az első alkalommal sikerült teljesítenem (1:39:26). A 4:41/km-es átlagtempóhoz 171-es átlagpulzus társult. A számok magukért beszélnek, a felhős ideális időjárás (19 C fok) és Ádi erőt adó jelenléte is sokat jelentett.
Ezek után zökkenjünk vissza a valós időrendbe és a Dupla Élményt követő napon találjuk magunkat. Függetlenül attól, hogy előző napon határterhelést adtunk a testnek, koránkelőként a Termálba vitt az utam, hogy az ízületeknek és az izomzatnak adjak egy kis jutalmat, nagyon lazán még 1000 méter úszásra is vetemedtem. Kedden a kialakult izomláz elhagyásának felgyorsítása érdekében jólesően 10 kilit kocogtam, majd az utazás előtt egy nappal egy gyorsabb fél órás menettel igyekeztem felfrissíteni a futóműveket, majd egy jó gyúrásnak köszönhetően megújulva indultunk útnak Németország felé. Stuttgartban Tóni bácsiék vendégszeretetét élvezve sikerült mentálisan is feltöltődni. Az autógyártás fellegvárában a gyerekekkel is megcsodáltattuk a Mercedes Benz -, majd a Porsche Múzeumban kiállított csodákat. A verseny előtt két nappal 10-szer sprinteltem 100 métert jelezve a szervezetemnek, hogy nemsokára egy gyorsabb verseny vár rá.
Szombaton 10 óra körül érkeztünk Ulmba. Bazsival és családjainkkal már harmadik éve örvendeztetjük meg egymást egy őszi maratonfutással. Drezdát és Münchent követően idén Németország legkisebb nagyvárosát terveztük megízlelni. Külön öröm, hogy a nekem rengeteg élményt jelentő Duna mentén lehetünk. Ulm főképpen híres szülöttjéről, a verseny névadójáról Albert Eintsteinről és székesegyházáról nevezetes.
Az ulmi székesegyház (németül: Ulmer Münster) a világ legmagasabb keresztény temploma a maga 161,53 méteres magasságával. Az Ulmban felépült evangélikus templom a gótikus építészet egyik remekműve. A templom nem valódi székesegyház, hisz soha nem székelt itt püspök, ezt jelzi a templom egyetlen tornya is, hisz a székesegyházaknak rendszerint két tornya van. A templom jelenleg a Stuttgartban székelő püspök alá tartozik.
(Forrás: Wikipédia) |
A Donau Halle adott otthont a versenyközpontnak. A rajtszámok átvétele flottul történt és ahhoz képest, hogy ez a verseny Distance Running versenynaptárjában sem szerepel, remekbe szabott expo is várt ránk. A versenyen félmaraton, 5, illetve 10 km-es távokon is rajthoz várták a futókat. A maratoni távon több, mint 1000-en vártunk a rajtjelére, ami igazán szép számnak mondható, különösen annak fényében, hogy Berlinben szintén ezen a napon rendezték a világcsúcsot hozó versenyt, több, mint 45 ezer futóval .
Mielőtt elrajtolnánk, térjünk vissza szombatra. Gyermekeink a UNICEF-nek köszönhetően szép nagy táblára írtak buzdító üzenet nekünk, hogy a verseny közben ez is ösztönzőleg hasson ránk.
Miután magunkhoz vettünk mindent, ami a másnapi versenyhez szükséges, a Münstert látogattuk meg. Jól érződött, hogy a város a másnapi verseny lázában él, 16:00 és 16:42 közötti istentisztelet a maratonistákért szólt.
A verseny előtti utolsó simításként megmásztuk a világrekorder tornyot. A szűk csigalépcsőn feljutva gyönyörű látvány tárult elénk, a még keskeny Duna csillogó vizének túl oldalán lévő a bajor Neu Ulm modern épületei is felhívták magukra a figyelmet. A röpke városnézés fáradalmait a Duna-parton pihentük ki. Az esti pasta party-t a szállásunkhoz közeli pizzériába tartottuk meg. Szerencsénk volt, mert a telt ház ellenére sikerült helyet biztosítani nyolcunknak, igaz alig egy óra állt rendelkezésünkre enni-inni. Bazsival megbeszéltük, hogy tanulva Münchenből lassabban kezdünk, figyelembe véve azt is, hogy őt egy sérülés hátráltatta.
Másnap egy arkansasi idősebb úrral reggeliztem, aki a 2. maratonjára készült és 5 óra körüli időt tervezett, just for fun. Kérdésére felelve kifejtettem, hogy "gyűjtöm" a Duna-parti futásokat, Budapest, Bécs, Pozsony után Ulm a 4. ilyen város, ahol versenyezhetek.
Bazsival 8 körül érkeztünk a Donau Halléba, figyelemmel arra, hogy 9-kor rajtolunk. Ekkor értettem meg, hogy mitől lesz egy költöztető cég a verseny kiemelt támogatója, a cuccmokokat vagy 25 teherautó vitte át a Münsternél lévő célhoz. Kissé ködös, hűs idő fogadott aznap, ami a futáshoz ideálisan passzolt. A szükséges teendők elvégzését követően beálltunk a rajtzónába és vártunk. Az idő telt, a tömeg gyűlt, de nem moccant. A hűvös időnek is köszönhetően egyre többen éreztük, hogy a felgyorsult anyagcsere folyamat követeli ami jár neki, így a rajtzóna menti fasorban kb. 100 méter hosszú piszoársor alakult ki, még a hölgyek is képviseltették magukat. A szükség nagyúr. A mai napig nem tudom, hogy mi miatt, de a meghirdetetthez képest több, mint háromnegyed órával később indultunk végre utunkra. A megbeszéltek alapján nem kezdtünk erősen, az első kili 5:19-nél csippant 192-es pulzus mellett, majd miután beállt a pulzusmérés normális tartományba, döbbentem rá, hogy azért a valós 130 körüli pulzus egy versenyen nem elegendő, így nekilódultam, sajna Bazsi most nem tartott velem. A Duna-menti ligetes úton sok települést érintettünk, mindenhol magukénak érezték a helyiek a rendezvényt, többek között rezes banda, pompom lányok lelkesítettek, majd nem sokára megjelentek az UNICEF-es táblák is.
Próbáltam végig egyenletes tempóban haladni és legnagyobb örömömre az 5 perc alatti kiliket különösebb megerőltetés nélkül sikerült abszolválnom. Az idő tökéletes volt egyébként, 15 fok és végig felhős-ködös, a napot nem láttuk. A pálya egyébként is csodálatos volt, javarészt a Duna-parton haladtunk, de a belváros legszebb helyien is átfutottunk. Pont 19 kili előtt a rakparton, mielőtt egy hídra felhajtottunk, pillantottam meg a névre szóló táblánkat, tényleg jól esett. 20 kili után a félmaratoni mezőnyről lecsatlakoztunk és haladtunk tovább a parton, mikor egyre inkább éreztem a boxutca szükségességét. Visszanézve az adatokat pont 1:38 ment el itt, amíg könnyítettem magamon, és mire végeztem pont elhaladtak a 3:30-as iramfutók is, akikkel igyekeztem tartani a tempót. 27 kilinél lassultam le, innen 5:30 felett mentem kissé már szenvedősen. Egy gyönyörű kastély kertjében lassabban frissítettem a kelleténél, mert éreztem, hogy most több időre van szükségem, ólmos-ulmos fáradtság tört rám. Haladva a város felé, a távolban az előző nap megmászott toronynak csak az alja látszott ki a ködből. A Münsterhez közeledve már nagyon vártam a célt.
A 14. városi maratonomat 3:43:43 alatt teljesítettem. Az 1. fele 1:46:05, míg a 2. 1:57:39 lett. 156-os átlag pulzus mellett 5:14/km-es átlagot nyomtam.
Ez a harmadik legjobb időm, még ifjú titánkánt 1996-ban a Budapest maratonon futottam 3:43:41-et, majd két évvel ezelőtt Drezdában 3:41:43-at.
Figyelembe véve a boxutcás kiállást és a múltheti Dupla Élményt panaszra nem lehet okom. Maratont követően életemben először másnap nem éreztem izomlázat. Mesterem szerint ez azt is jelenti, hogy nem tudtam magamból a maxot kifutni az előző heti fáradtság miatt. Ígérem legközelebb pihenten még gyorsabb leszek, vállalva még a másnapi izomfáradtságot is.
A maratont követően az idei termés pont 1915 km-nél tartott, ami a Suhanj!6 óta eltelt 1,5 hónapot nézve 415 megtett kilit foglal magában.
Utolsó kommentek