Kiss Péter személyisége és élete példaértékű számomra. Nem csoda, ha az emlékére rendezett teljesítménytúra rendszeres résztvevője vagyok, idén már harmadik alkalommal vágtunk neki a 37-es táv teljesítésének. A Hérics TTSE tanítani való szervezése mindig remek hangulatban várja a résztvevőket. Ezúttal az ideálisnak mondható verőfényes napsütésben minden feltétel adott volt, hogy egy jó alapozó edzésnek is betudható teljesítmény túrán vegyünk részt.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az utóbbi idők egyik legjobban sikerült pályáját mentem. Lacika tréner szakzsargonját lenyúlva "nagyon jól fókuszált" futásban volt részem, szerintem Prof. Csíkszentmihályi ezt az élményt nevezi "flow"-nak. Szinte minden klappolt, pedig a rajt előtt komoly fenntartásim voltak.
Januárban magamhoz képest nem edzettem keveset, pont 200 km-t tettem meg, tudom Mesterék ezt akár egy nap alatt (lsd. A Kör) is teljesíteni szokták. Január 28-tól, pedig egy hetet 2000 méter feletti magaslaton töltöttem családommal a Dolomitokban. Igaz ez idő alatt csupán egyszer futottam, de a keresztedzésnek sem utolsó sí-lesiklásban hasznosan terheltem magam és persze igyekeztem nyújtani és lazítani is. A héten pedig háromszor is teszteltem futásomat majd 37 km-t gyűjtve. Így indultam el a Váci Jedik keménymagjával szombat hajnalban a Mátrába.

Ezúttal Bálint volt a kapitány és menet közben Mester első filmjének gigantikus premierjéről kaptunk beszámolót, majd Anita megtisztelő felkérése is terítékre került. Hajnalok hajnalán András is bejelentkezett telefonon, s nekem volt szerencsém továbbítani Bálintnak a nevezése átadásával kapcsolatos információkat. Igaz három perc múlva Bálintnak közvetlenül ismét átadta a tudnivalókat a mérnök úr, nem hiába a műszaki értelmiség már csak ilyen lelkiismeretes. Csapatunkból sajna nem csak Andrást hátráltatta betegség, de hasonló okok miatt Kinga, Anti és Fecó sem tudott velünk tartani, Csabinak pedig családi elfoglaltsága akadt.

A helyszínre érve Csipiéknek köszönhetően a regisztráció roppant flottul ment, majd a beöltözés közben az időtervek jöttek szóba. Veriga kifejtette, hogy a tavalyi 4:50 körüli teljesítményüket Fecóka jelenléte gátolta, így idén minden bizonnyal gyorsabb pályát mennek. Bálint kikérte véleményemet a bot használatával kapcsolatosan és abban maradtunk, hogyha nem zavarja futás közben, nem kérdéses, hogy havas-jeges-saras pályán hasznára lehet az eszköz.

Végül 7:43-kor vágtunk neki a túrának és egészen a lépcső aljáig közösen tettük meg az utat, majd egy nagyon fontos pillant következett, ami mindvégig hatással volt aznapi teljesítményemre: Mestert követve a frissen beszerzett Snowline Trail típusú hóláncot húztam a cipőmre. Ilyen eszközt korábban sosem használtam, pedig csodaszámban ment, ahogy haladni tudtam vele. A glattjégen is úgy éreztem, mintha sík aszfalton futnék. A Kékesre vezető kaptatón érzésre tempósan haladtam, bár a vádlim kicsit húzódott. Ekkor hasított belém, hogy legutóbb terepen futómozgást pont 3 héttel ezelőtt volt alkalmam gyakorolni a Naszályban, igaz a januári Börzsöny Kapui túrára még emlékezhetett a testem. A hóláncnak köszönhetően megingás nélkül húztam a csíkot Kékes felé az ideálisnak mondható verőfényes napsütésben. A nem kevés számú túrázó készségesen engedett haladni. A realitást Koltai Danitól a Jakus Team lieblingjétől kaptam meg, aki fénycsóva sebességével mutatta meg a hátát.
A Kékesre 1:27 alatt értem fel és teával feltankolva egy jól megsózott, lilahagymával megspékelt zsíros deszkát hajtottam magamba a lejtmenet közben. Befektetésem a hóláncba kamatosan megtérült, olyan tempót sikerült a Markazi kapu felé vezető oldalazós single track-en nyomnom, mint még soha. A vas nélkül közlekedők csúsztak, estek-keltek, míg én tempósan kerülgettem őket. Különösen az Ilona-völgy előtti meredély volt jeges, ahol lóugrásban haladva kisvártatva megpillantottam egy kódexmásoló apáttól nyúlt sárga sapkájában Bálintot is. Látszólag karnyújtásnyira volt tőlem, de a Szent István Csevicei frissítőpontig (1:05) nem tudtam utolérni, köszönhetően annak, hogy majd 4:30-as tempót diktált.
Frissítés közben sikerült végre barátunk vállára csapnom, utólag tudtam meg, hogy érintésem komoly érzelmi hatást váltott ki belőle. Tisztában voltam vele, hogy a 4:30-as tempóját úgysem tudom követni, így igyekeztem minden közös lépést megbecsülni. A patakon átkelve előzékenyen magam elé engedtem, de végül abban maradtunk, hogy a havas, csúszós emelkedőkre az utat egyenlőre én vezetem fel. Egy nem rég lőtt vad vérnyomán haladtunk. Kizárólag arra figyeltem, hogy olyan tempót válasszak, amit még komfortosan tudok teljesíteni. Magamat is megleptem, hogy a fáradtság egyenlőre elkerült, míg Bálint kissé lemaradt. Nem volt kétségem Bálint edzettségi állapotát érintően arról, hogy hamarosan ismét a hátát fogom nézni jó messziről. Az újabb frissítő pontot követően (1:23)  Sombokrot a vasalt talpnak köszönhetően villámgyorsan letudtuk és 24 percen belül pikk-pakk a Kékesen termettünk.
Innen Bálinttal váltva vezettük egymást a Kiskői ellenőrzőpontig (0:29). Közben Olivér húzott el mellettünk ismét megmutatva, hogy van hova fejlődnünk. A Csurgó-patak völgye most latyakkal kevert sártengert nyújtott, de Bálint remek tempójának köszönhetően a Csepegő forrást hamar elértük. Innen egy nagyon gennyes köves lejtő várt ránk, ami Mátrafüredhez vezetett. A Sástóhoz vezető úton én vállaltam a vezető szerepet és arra ügyeltem, hogy minél gyorsabban érjünk a célba, igaz a lábunk alatt kialakuló patak nem kedvezett a gyors haladásnak. Örökkévalóságnak tűnt az idő mire végre megláttuk a célegyenest jelentő lépcsősort. A célba érve 5:51:31-nél állítottam meg az órát. Pont 14 percet javítottam a tavalyihoz képest, amit elsősorban a hóláncnak és Bálint társaságának köszönhetek. A célban Mester és Veri várt már ránk, akik „eseménytelen” 4:48-as pályát nyomtak. Mivel az elején elfelejtettünk fényképet csinálni ezt is most pótoltuk.

Végül néhány statisztikai adat: az 1688 méteres szintet tartalmazó 38,33 km-es túrát 5:51:31 alatt teljesítettem, 149-es átlagpulzus mellett (ez tavaly 153 volt).
Mester remek tanulmányából merítve Bálint állításával ellentétben sikerült folyamatosan frissítenem; sponzer long energy-vel és Povázsai Csabitól kapott isostarral is felszereltem magam, amit a frissítőpontokon teával töltöttem után. Az említett zsírosdeszkán és a menet közben benyomott két sportszeleten kívül, minden frissítésnél nassoltam (keksz, nápolyi, csoki, mogyoró stb.) is egy keveset.