Az MSTSZ rövid távú terepfutó bajnokság II. fordulója Vársonkolyosra vezetett, ahol pont két héttel a Bükki Hardot követően, a most debütáló Primavera Trail nyújtott lehetőséget az ismételt megmérettetésnek. Az indulókra ezúttal a 45,3 km-es pályán 2500 méter szint leküzdése és sajna mocskos, esős idő elviselése várt.
Bár "minden, a bajnokságba, szabályosan benevezett versenyzőt, a szövetség a saját költségén elvitt a versenyre és haza is hozta őket", nem volt kérdés, hogy inkább ismét a Váci Jedik hívó szavának engedtem. Kingi, Mester, Veri és Anti között utunk Vársonkolyosra, a körülményekhez képest gyorsan, ám annál fárasztóbbra sikeredett. A majd 5 órás utazás kissé megviselte derekamat és a lábaimat.
Minimál projektről lévén szó ezúttal a Drakula gróf szállóda konferenciatermében saját hálózsákunkban hajtottuk álomra fejünket. Egy beázás okozta folyamatos csepegés ellenére az alvással nekem nem volt gondom, igaz voltam már pihentebb is verseny előtt.
A verseny előtt sikerült Szokolszky István tájékoztatását is megismernünk, aki a pályát egy "összenyomott Mátrabérchez" hasonlította, utalva a fizikai paraméterekre. Megtudtuk azt is, hogy a szervezők az első megrendezés ellenére nagyon sok támogatást kaptak a helyi hatóságoktól is biztatva őket abban is, hogy a régióba sok látogatót vonzanak az új rendezvény kapcsán. (Nálunk ez sajnos nem így működik, ha jól tudom hónapokon át kell könyörögni a szükséges engedélyek kiadásáért, sőt nem egyszer mondva csinált okokra hivatkozással tagadják meg a hozzájárulást.)
A rajtot követő 1,5 km-en, ami Sebes-Körös mentén javarészt egy vasúti töltésen haladt, próbáltam bemelegíteni egy hatalmas sziklamászáshoz; kevesebb, mint 1 km alatt 250 szintet emelkedtünk. A vádlik ki akartak szakadni a helyükről, ilyet korábban még nem éreztem. Ezt követően lejtmenetben sem volt egyszerű talpon maradni. Sok sík pihentető szakasz a verseny során nem nagyon adódott. Összességében 2700 m szintet másztunk meg, ebből az első 10 km-re jutott majd 1000 méter, miközben a zuhogóra váltó eső és a széllökések sem fokozták jókedvünket. Igaz, a haddelhadd csak 18 km után kezdődött, mikor a gyorsan kialakult sár is komoly akadályt jelentett a Naszály oldalazós ösvényéhez hasonló pályarészeken. Ekkor áldottam a gondolatot, mikor eszembe jutott, hogy botot is kéne vinnem, igaz a hólánccal sokkal jobban jártam volna. Így is gyök kettővel haladtam, volt hely ahol csak négykézláb. Ady szavai ("Elvadult tájon gázolok", "lehajolok a szent humuszig") most is aktuálisak voltak.
A Sebes-körös völgyének szépsége még így is magával ragadó volt. Ide szép napos időben is el kell egyszer jönni!
Edző- és útitársaim lélegzetelállító eredménye /Kingi és Veri bronzérme, Mester és Anti 4-5. helyezései / magért beszél, remek látni, hogy a szorgos minőségi munka meghozza a gyümölcsét, bár nem igazán értem, hogy mi a jó abban, hogy majd két órával hamarabb érnek a célba, hogy aztán csak rám várakozzanak. :)
A versenyt követően tett nyilatkozatomat ("Ha egy szintgyűjtő edzőversenyként tekintek a tegnapi napra, nincs ok a panaszra, igaz még túl frissek az élmények ahhoz, hogy azt mondjam, hogy minden évben itt a helyem.") még most is fenntartom, ugyanakkor ajánlom mindenkinek a versenyt, hiszen a szervezők a kezdeti problémák ellenére nagyon színvonalas versenyt teremtettek, így a folytatás sikerében is biztos vagyok.
Utolsó kommentek