Már harmadszor járok úgy az éves versenynaptár összeállításánál, hogy az Egri Spartacus SE szervezésében a Bükki Kilátások Terepfutóverseny Hard távja kihagyhatatlan elem. Ne gondolkozzatok sokat az okokon, hamarosan úgy is megtudjátok.
Mielőtt a egyik kedvenc versenyemről beszámolnék, egy fontos bejelentést teszek: lehetőségem nyílik részt venni a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség által kiírt rövid távú terepfutó bajnokságon! A négy fordulóból álló sorozat nyitóállomása nem más, mint a Bükki HARD. (Ezt követően a résztvevőkre a Primavera Trail, Kazinczy Szalánc, majd a Less Nándor Másfél Maraton teljesítése vár.) Szóval versenybeszámolóm idén a bajnokság első fordulójának teljesítéséről is szól.
Ahhoz, hogy a 7:30-as tömegrajtba gond nélkül érkezzünk, 5 órai indulást jelöltünk meg. Oszi, Máté és Lacika társaságát élvezve a 7 órai harangzúgás már Felsőtárkányban ért minket. Az út során Oszi a Transgrancanaria friss élménybeszámolójával kápráztatott el minket, majd többek között a családfői teendők vs. ultrafutás időigénye témában fejtettük ki az álláspontokat.
A versenyközpontba az elsők között érkeztünk. A szervezők a nevezési létszámot 80 főben maximálták. Ehhez képest összesen 55 fő /köztük 20 hölgy/ vállalkozott a versenyen az indulásra. A rajt előtt a tó melletti színpadon Imaro részletes tájékoztatást adott a pályáról, az itiner ellenőrzőlap funkciójáról is./Ennek köszönhető, hogy Irénnek még volt ideje magához venni az itinert./
A rajthoz a mezőny közösen ballagott el, ekkor futott be Mester Verigával és Antival, kik bármily meglepő ezen a versenyen a pörgősebb FUNRUN távot választották. Bár hiányuk számomra feldolgozhatatlan, azért a szűk elit így is képviseltette magát. Hogy mást nem mondjak köztünk volt Németh Csaba is! A rajt mindenféle körítést mellőzve visszaszámlálással indult. Óvatos tempót választva Lacival és a tűzre, vízre jól vigyázó Attilával haladtam 2 km-en keresztül az első ellenőrzőpontig, aztán kámfor módjára tűntek el a társak. Innen Mátéval dagasztottuk a sarat, amely aztán eltünedezett. Most a HOKA bizonyult jó választásnak, sár elvétve egy-egy 500 méteres szakaszon volt csak jellemző a távon, jeges szakasz is csak az Istálós-kőnél jelentkezett. Összességében talán idén volt legjobban futható a pálya.
Roppant bonyolult taktikát választottam: egyenletes tempó, komfortzóna. Ehhez most gyönyörű napos idő társult, igaz a szél néha erőre kapott, de nem zavart. Az Őrkő-házat már Máté nélkül értem el /1:27/, majd a kaptatót követően egy hosszú meredély következett, ahol többek között a bajnokságot szervező Andrást értem be, aki a következő kaptatón lélegzetelállító technikával jól el is húzta a nótámat. Ekkor futottak szembe a klasszikus távon induló edzőtársaim, előbb Kinga, majd Bálint Povázsai Csabival bukkantak fel a szűk élmezőnyhöz tartozva. Szilvásváradon /2:12/ a gyors frissítést követően Kozma Feri ért utol, akivel a Fátyol-vízesés melletti szakaszon beszéltük meg, hogy debreceni lakosként nem olyan könnyű sok szintet beépíteni a felkészülésébe. Az Istálós-kőhöz vezető "pöttyös" szakaszon a szilveszteri élmények felidézésével igyekeztem elfeledtetni lassulásomat, így is kimerülve értem a csúcsra /44:02/, két éve, pont 5 perccel gyorsabban értem ide, igaz akkor botokkal segítettem magam. Sokáig lefele sem éreztem nagyon a tempót, majd szép lassan ismét felszívtam magam. Az Őrkő-házhoz menve /3:54/, még ippeghogy pacsiztam a már szembejövő Lacival. A táj szépsége idén is lenyűgözött Tarkő felé. Az Őserdőnél előbb a Mecsek MaratonTeam üdvöskéje Cili ért utol, majd kicsit arrébb Edit is megmutatta, hogyan kell lassulás nélkül folyamatosan haladni. Kiérve a betonútra egész gyorsan tűntek el a méterek alattam. A síház felé Lacival ismét pacsi, igaz a távolság inkább nőtt, mint csökkent közöttünk. A síháznál /4:17/ az elmaradhatatlan leves csodákat tett velem.
Innen felzárkózós gyors szakasz következett Ódorvárig, majd felfelé ismét a nagyszerű halál. Az utolsó frissítő pontnál /8:02:08/ tényleges frissítés és a sunyi Törökút sem fogott ki rajtam, annyira, mint korábban szokott. Elengedtem tehát mindent, titkon reméltem, hogy 9 órán belül becsorgok. Ehhez képest elég huszárosra sikeredett a finish, előbb a gyomorproblémákkal küzdő Krisztiánt értem utol, majd Konrádot is sikerült befogni, akivel szinte együtt értünk célba. A végén a tókerülés most sem hiányzott. 8:55:17-ös idő, a tavalyi és a tavaly előtti eredményeimhez képest több, mint 10 perc javulást jelent. Ez akár biztató is lehet, ha nem tudnám, hogy felfelé nem múlok el pontosan.
A gazdag célcsomagban többek között a kiváló csősál fog emlékeztetni aznapi teljesítésünkre. Imaro búcsúzáskor megköszönte, hogy tiszteletünket tettük versenyükön és természetesen egy év múlva is szívesen várnak minket. Kedves szavak, kedvenc verseny, szerintem nem kérdés, hogy minden évben itt a helyünk.
Végül zárszóként engedtessék meg nekem, hogy egy-két szóval bővebben is kifejtsem respektemet Németh Csaba irányába. Ugye az nem meglepő, hogy ezt a versenyt is Ő nyerte káprázatos 6:13:49-es idővel, 21 perccel hamarabb érve a célba mint a 2. helyezett. Az is jelzésértékű, hogy Istálós-kőre 24:28 alatt ért fel, rajta kívül mindenkinek legalább fél óra szükséges ehhez a mászáshoz. Szóval Ő az, aki nemzetközi mércével mérve is a szűk élmezőnyhöz tartozik, teljesítményét hatalmas alázatos munkával éri el és nem mellesleg szerénysége tiltakozást váltana ki, ha az Ő esetében egyáltalán nem túlzó "terepfutás pápájának" neveznénk. Igaz a versenyek előtt nem pontifikál miséket és elnökválasztáskor használatos pólókat (Csabi for President) soha sem készített. "Csupán" fut, amivel valós értéket teremt. Bár egyetlen métert sem haladtam vele, büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy ugyanazon a versenyen indultunk.
Utolsó kommentek