Az ember retteghet attól, hogy valaki az év közepén felteszi a kérdést, hogy hány maratont futott eddig az idén, és be kell vallania, hogy egyet sem. Erre találták ki a Gútai vízkereszt maratont: már az év első hétvégéjén lefuthatja az ember a 42,2 km-es távot.

Természetesen nem nagy versenyről van szó, és a legtöbben téli karbantartó edzésként futják. Maratoni és félmaratoni távon egyaránt hatvanegynéhány versenyző indult. Az utakat le sem zárják a verseny kedvéért, a futók sincsenek sokan, és a forgalom sem nagy. Az útvonal nagy része a Vág menti töltésen, illetve annak tövében vezet, csak a verseny elején kell átvágni Gúta (szlovákul Kolárovo) városán, illetve maratoni távon a 18. és a 30. kilométer között van némi országúti szakasz, illetve ennek végén Vágfüzesen (Vrbová nad Váhom) vág át az útvonal. A táj különösebben festőinek nem mondható, de ez jelentős részben a kopár téli viszonyoknak köszönhető. A hangulat családias, ám az út nagy részét valószínűleg magányosan teszi meg a futó (ha nem áll össze valakivel), hiszen a kevés induló hosszú távon oszlik el. 

A frissítés teljes mértékben eleget tesz az elvárásoknak: 4-6 kilométerenként tea, kóla, sós és édes sütemény, mazsola, szőlőcukor, banán, só stb. várta a versenyzőket. A befutóban pedig meleg vizes zuhany, babgulyás és palacsinta várt mindenkit – mindezt pedig 1500 forintért (vagy 5 euróért) kaptuk.

A versenyt valójában edzésnek tekintettem, és a pulzusomat igyekeztem 135-ön belül tartani. Ez az elején elég könnyen ment, az első hét kilométeren nem is voltam hat percesnél lassabb, és a 16.-ig nem volt 6:15 alatti időm. A félmaratonon a leglassabb kilométerem 6:31 volt (a 16. és a 21.). A 22. és a 33. között már 6:38 és 7:10 között ingadozott, ingadozó, de összességében romló tendenciát mutatva. A 34. lett a leglassabb, 7:54, igaz, ebben már egy viszonylag komótos frissítés is benne volt. A 35.–42. kilométereken a sebességem már 6:47 és 7:30 között volt, a csak a 36., a 41. és 42. kilométer volt hét perc alatti. Az összidőm így 4:35:45 lett, ami kb. annyi, mint amit reméltem. Ami mégis frusztrál, az az utolsó kilométerek csigatempója: úgy gondoltam, az első kilométerek lassabbak lesznek, de a végén nem fogok ennyire leülni. A végén már ordítottam az órámmal, hogy kussoljon, mert már szinte sétáltam, még mindig csipogott. (Az átlagpulzus így 134 lett, azzal együtt, hogy az elején megint kissé fölémért.)

Ha szerényen is, de nem rosszul indul az év. Január elsején a Rabbit Runon 27 kilométert futottam, utána volt két reggeli 11 km-es futásom, plusz a maraton, így az első héten (sőt, hat nap alatt) rögtön sikerült 91 km-t futnom. A második héten ennek meglesz a böjtje, mert némi pihenést is kell biztosítanom, különös tekintettel a közben töretlenül folyó úszásra és kettlebellre.