A fény városában pont 20 évvel ezelőtt jártam. Éppen ideje volt, hogy ismét tiszteletemet tegyem ezúttal a maraton turizmus jegyében. Még novemberben adtam le a nevezésem, arra gondolva, hogy egy jól sikerült téli felkészülést követően kellemes tavaszi versenyen mérettetem meg magam. Nos a felkészülésem a zord telünkre is tekintettel lehetett volna ideálisabb is és április ellenére inkább késő őszi körülmények fogadtak.

Péntek este érkeztünk, így szombaton kizárólag a rajtszám felvétele volt a feladat. Igaz hazafelé menet elcsábultunk és a Concorde tértől a Tüllériák kertjén keresztül, a Louvre-t érintve, átkelve a Szajnán, a Notre Dame székesegyháznál találtuk magunkat. Megcsodáltuk a gótika gyönyörűségét, majd a Latin-negyedben töltöttem fel a szénhidrát raktárt. Este felé még azért a szállásunk közelében lévő Mont Marte-ra is felmásztunk, megcsodálva a művészeket és a Saucre Cor-t is.

A rajtszámfelvétel flottul ment, szerencsére a kora délelőtti időpontban még nem voltak túl sokan sem. Ez volt az első verseny, ahol orvosi igazolást is kértek. A rajtcsomagban, talán a kisebb törölköző az, ami elütött az átlagos tartalomtól, egyébként nem nevezném túl nagy választékúnak. Igaz kaptam egy szép posztert is, de ezt külön meg kellett rendelni.

Eljött a nagy nap, a fél 9-es rajtra tekintettel már 6-kor megreggeliztem és 7-kor intettem búcsút a még szépen alvó családomnak. A Place Pigalle-nál szálltam fel metróra, ahol már sok sporttárs és a szombat esti buliból hazafele támolygó fiatalok egyvelege érdekes képet mutatott. A Diadalívnél szálltunk le és a csípős hidegben kezdtük el a bemelegítést. A rajt a Champs-Élysées-en volt, ahol az előzetesen megadott várható célidő alapján 10 szektorba sorolták az indulókat. Ha hinni lehet a szervezők tájékoztatásának közel 40.000-en vártunk a rajtjelre. Kolónak köszönhetően ismét szóba elegyedtem egy 60 év körüli honfitársammal, akiről hamar kiderült, hogy már tavaly is indult itt. A csípős hideget az idő előre haladtával kellemesebb hőhullám követte, hála a ragyogó napsütésnek.

A mezőny szépen lassan megmozdult, ami azt jelentette, hogy elrajtolt az elitzóna. Közel 10 perc elteltével haladtunk át a rajtvonalon. Ígéretemnek megfelelően nyugodtan kezdtem neki a versenynek élveztem a régen várt napsütést és azt a csodát, amit Párizs adhatott. A nyugodt tempó ellenére legnagyobb meglepetésemre 5 perc alattira sikerült az első kili, majd a lédús reggeli rögtön éreztette hatását; még a Concorde tér előtt közel egy percre kiálltam a boxutcába. Megkönnyebbülve csatlakoztam a mezőnyhöz és 150 bpm közeli pulzussal könnyedén haladtam Párizs legszebb részein. Az alacsony pulzus ellenére tempóm 5:10/km körüli maradt.  A Bastille térnél lévő első frissítésnél (5. km, 25:57) egy 3 dl-es üvegbe kaptunk vizet, aminek nagy előnye, hogy az üveget magamnál tartva folyamatosan tudtam frissíteni.  A korábbi versenyeken hamar kiürültem, ezt megelőzően egy jó tanácsot megfogadva 10 km-enként egy energiagélt nyomtam magamba, hogy friss és üde maradjak. 10 km-hez érve (51:49) arra lettem figyelmes, hogy a 3:30-as iramfutókkal haladok együtt. A pulzusom még mindig 155 alatti volt. Az iramfutók távolodtak, de ez most nem igazán foglalkoztatott. A pálya mentén rengetegen buzdítottak minket, nem egyszer a rajtszámon lévő adatoknak köszönhetően a nevemen szólítva: Alles Viktor! Ez nagyon jól esett és azt a hatást érte el, mintha csupa-csupa ismerős között futnék. 15 km-t (01:17:37) alig elhagyva a Chateau de Vincenes közelében egy rendőrszakaszt is kivezényeltek és díszegyenruhában tisztelegtek előttünk. Az 5 km-enkénti frissítés alkalmával lecseréltem a flaskámat és egy fél narancsot is lenyomtam.

Féltávhoz közeledve egy tűzoltóautó a pálya felett vízszintesen kiengedett létráján a legénység felülnézetből üdvözölt minket, gratulálva egyben, hogy a verseny első felét magunk mögött hagytuk -1:49:48- majd a versenyen először és utoljára izotóniás italt is magunkhoz vehettünk. Szerencsére a gél ismét megtette jótékony hatását és a tempót is fokozni tudtam, ismét 5 perc alatt tettem meg egy kilit. Utunk a Szajna mentén vitt tovább, leérve a rakpartra a pálya kissé összeszűkült, aminek következtében a rajtban tapasztalt sűrűségű mezőnnyel haladtam. A Notre-Dame-ot elhagyva elértük azt az alagutat, ahol a mindenki által hőn imádott Diana hercegnő is életét vesztette. Talán erre is tekintettel, ezen a ponton az órám is lemerült. 25 km-nél - 02:09:59 - szoktam érezni az igazság pillanatát, most azonban továbbra is dinamikusan haladtam, ami korábban nem nagyon volt jellemző rám. Közben egy román versenyzőt is beértem és lehagytam, a szurkolók még mindig rengetegen voltak és a rock bandák, dixiland zenekarok, rézfúvósok, dobosok buzdítása is sokat jelentett. Az Eiffel-tornyot elhagyva a jelzőtábla 30 km-t mutatott: 02:37:34, majd a Rolland Gaross teniszpályáit érintve, kisvártatva a Boulogne-i erdőbe értünk. Itt már pezsgővel is vártak, de most ezzel nem éltem, annál is inkább mert a román srác hirtelen elém került. Ez egy jel volt, hogy némiképpen lelassultam. Erőt vettem magamon, majd megráztam magam és ismét az "élre" álltam. 35 kilinél - 03:05:52 - elfogadtam egy pohár kólát is, majd egy buzdító zenekar Bob Dylan Knocking on Heaven's Door-jával jelezte, hogy lassan, de biztosan a mennyországot jelentő cél felé haladunk. Szerencsére lendületem számottevően nem csökkent - 40 km: 03:34:13 - és ezúttal a pofonvágás is elmaradt, sőt finiselni is maradt erőm: 03:45:51. A Diadalívnél célba érve úgy éreztem, hogy ez a 10. jubileumi maratoni versenyem volt mondhatni az eddigi legjobban eső, legkevésbé szenvedős és ezáltal a legélvezetesebb is. Igaz korábban már két alkalommal is gyorsabban teljesítettem ezt a távot (1996: 03:43:41, 2012: 03:41:43), de a felkészülés nehézségeit is figyelembe véve talán most hoztam ki magamból a legtöbbet. Sőt egy újabb rekordot is felállítottam; a táv második felét most teljesítettem a leggyorsabban: 01:56:03.