Van, amikor belátónak kell lenni. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Azt hiszem, elég rendesen készültem a Nike-félmaratonra, és igazán mindent megtettem azért, hogy 1:40 alá szoríthassam az időt a tavalyi 1:43:38 után. Most inkább azt látom reálisnak, hogy a két évvel ezelőtti 1:49:53-at fussam – ha azt egyáltalán...
Az elmúlt héten nem sokat futottam, az említett 11 km-es lazulás után pénteken ismét buzgott a vérem – semmi komolyat nem kívántam, pont csak egy kis laza kocogást. 130-as kontrollal (127/143, egy lámpánátfutás a magas max. oka) mentem 6 km-t, 6:20-as átlaggal.
Vasárnapra egy viszonylag egyszerű edzés volt, 2 km bemelegítés után 10 km 4:50-nel, majd 2 km levezetés. Mivel az előző hétvége óta alig mozogtam, elég kipihentnek kellett volna lenne, de éreztem, hogy nem vagyok az. Már a második gyors kilométeren éreztem, hogy ezt nem fogom egy tizesen át bírni. Márpedig a 4:50 kb. arra lenne elég, hogy beállítsam a PB-met (1:42:30), melyet még tavaly futottam Riva del Gardában. Az eddigi tervem az volt, hogy lesz ami lesz, elindulok 4:45-tel, aztán bírom, ameddig bírom. Reméltem, hogy ha végig nem is, azért elég sokáig bírom. Most be kell látnom, hogy ennek semmi realitása. Akkor meg miért küzdjek? Egy újabb 1:47-ért? A római maraton után Baján jobbat futottam. Most pedig abban sem vagyok biztos, hogy 5:05-ökkel bírnám-e – ennyi kellene az 1:47-hez. Be kellett látnom, hogy ennek nincs értelme. A Nike-t lefutom kényelmesen, úgy, hogy sikerül. Esetleg nyulazok valakinek, aki 1:50 és 2:00 közötti eredményre vágyik. (Az 5:13-as tempót még csak bírom, ha pedig az 5:40-est se, akkor nagyon nagy baj van.) Szóval míg ezt végiggondoltam, arra jutottam, hogy akkor annak sincs értelme, hogy most edzés címén széthajtsam magam.
Így aztán az 5:17-es és az 5:28-as bemelegítést 4:46, 4:49, 4:47, 4:52 követte, majd hét kilométer 5:46 és 5:59 között ingadozva. Az utolsó valahogy 5:37 lett (nem szándékosan gyorsítottam). A négy gyors alatt a pulzusom felment 170 környékére, de utána sem akart 150 alá menni. 14 km
Mivel úgy érzem, most nincs értelme az edzésnek, a Nikeig inkább nem is futok többet.
Összesen 1656 km.
Utolsó kommentek