Jelen blogunk alapelve szerint ("Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont.") az Utunk Ultrába célversenye nem más, mint az UB, míg a szekszárdi Borvidék Félmaraton idén kiváló prológnak ígérkezett.
A tavalyi szekszárdi Borvidék félmaraton olyan erős nyomot hagyott bennem, hogy idén is kihagyhatatlanná vált. Olyannyira, hogy komoly dilemmát okozva ugyan, a tavaly szintén teljesített T50-et is beáldoztam miatta, mert sajnos egy napra szervezték a két versenyt. (Márkus Öcsi, jövőre ugye nem így lesz?) Szerintem Szekszárd idén is nagyon jó választás volt. Na de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen sorban.
Idén szombaton kora délután rajtolt a verseny, így szombat délelőtt indultam útnak Iramszarvas és Pannonfunk társaságában. UB-váltónk 3/4-e Szekszárdon remekül felmérhette, hogy három héttel később mire is számítsunk. A Mátrabérccel a hátam mögött és már javában a Zugspitzre készülve nem egyszer a hegyekben fejlesztem állóképességemet, ezért bizakodva tekintettem a Borvidékre. Kárpáti Józsi helyi barátunk tanácsát megfogadva, megfontoltan, enyhén 5 perc feletti kilikkel kezdtem. Nagy örömömre két kiváló paksi kenus sporttársammal, Igorral és Bedecs Ferivel is összefutottam. Tolnai gyerekek lévén az első emelkedőnél igen komoly tempót diktálva faképnél is hagytak. Persze ez nem szegte kedvem, hiszen én "csupán" egy jót futni és a pálya minden méterét élvezni jöttem. És lőn, így is tettem. Ebben persze a helyiek is nagy segítségemre voltak, a buzdítások közepette, sok helyen fröccsel, pálinkával is kínáltak, de ezúttal ellenálltam a kísértésnek. A kemény kaptatókat kb. 160-165-ös pulzusig nyomtam, gondolva arra, hogy "itt az út felfelé vezet a pokolba ", lefele viszont robogtam kihasználva az egyre gyakoribbá váló terepfutások során szerzett tapasztalatokat. Szépen haladtam, a második emelkedő közepén a sántikáló Bitliszbát is beértem, majd a hegytetőn Bedecs Ferit is megfogtam. 5 percen belüli kilikkel haladtunk, beszélgetve közben a rég nem látott kenus cimborákról. Kisvártatva egy roppant csinos pincesorhoz érkeztünk, ahol a prímás húzta a talpalávalót. Szívem szerint az időt megállítottam volna, egy letűnt korban találtam magam, ahol mindenki ráérősen, lelassulva múlatja az időt, nem is vágyva többre, csak egy jó kadarkára. 
Újabb emelkedőt letudva egy csodás tavacska tetté szinte giccsesé a tájat, a Bodri pincéhez érkeztünk. Arra ocsúdtam, hogy közlik velem: "itt most a napszemüveg sok lesz". Igen, átszaladtunk a pincén a reduktív erjesztést adó acélhordók mentén. Az élmény leírhatatlan, a Baradla Trail jutott eszembe, ahol az Aggteleki Karszton futottunk keresztül. A pinyóból kijőve azzal biztattak, hogy most már csak két emelkedő vár ránk. Rögtön az első tövében Józsira lettem figyelmes, ahogy a frissítő állomáson egy banánt majszol. Elméláztam azon, hogy illik-e hazai pályán elrobogni mellette, de úgy gondoltam, hogy végtére is versenyezni jöttünk, talán éppen ösztönzőleg hatok rá, ha megyek tovább ahogy bírok. Végül a 23,65 km-es félmaraton+-t 2:09:39 alatt tettem meg, ami 5:33/km-es tempót jelentett. A célt követően jó fröccsel öblítettük le az út porát, ekkor már talán Józsi is kiengesztelődött. 
Hazafele menet, Pannonfunk friss gazdaként szerzett tapasztaltait osztotta meg velünk, igaz az UB is gyakran szóba jött, pont 21 napunk van még. Ekkor hasított belém a fájdalom, hogy Ulrik idén nem lesz velünk.
A három hét elszelelt és ismét a Boráros téren találom magam, ahogy integetnek nekem a fiúk a Petőfi-hídról. Irány a kocsimosós M7-es, ahol az esőfüggönyök között szárítószakaszok teszik változatossá az utat. Balatont elérve, Világosnál kiderül, hogy kissé túlhaladunk Aligán. A versenyközpontban minden flottul megy, igaz a jegyekért vissza megyünk, de legalább megismerjük a korlátos dzsindzsát. A Tészta-party ismerkedési est is egyben, hiszen ekkor csatlakozik hozzánk Kati is, aki Ulrik megüresedő helyére érkezett a DK Teamből. Este a remekbe szabott szállásunkon egy-egy rétes társaságában beszéljük meg, hogy holnap, hol és mikor lépjünk egyszerre.
Eljött a nagy nap, amelyre minden évben várunk. Hálás vagyok, hogy ismét itt lehetek. Csapatfotók, pacsik az ismerősöknek és pontban 8:25-kor kezdetét veszi a nagy közös Suhanásunk. Kezdőemberünket Katit elkísérjük egy kanyarig, majd komótosan falatozunk és meg sem állunk Keneséig. Kenesén Kati nagyon meggyőzően suhan el, irány Almádi. A setét fellegeket elnézve Pannonfunk komoran készült a váltásra, igaz próbálunk lelket önteni belé; mindenki azt kapja, amit megérdemel. A zuhogó esőben Kati 10 perccel hamarabb érkezik, remek vágta volt. Élménybeszámoló és szárítkozás, majd Füredre érve ismét kisüt a napocska. Az idő tovaszáll, de Pannonfunk még nem látható, Iramszarvas nyugtalankodik, de semmi gáz, Kati úgyis 10 perccel korábban érkezett, ellenben Pannonfunk pont 10 perccel később. Aszófőhöz érve rajtam a sor, be is mosakszom rendesen, miközben a Dunacipők is bekocognak, Györgyi biztatása is jól esik. Pannonfunk láthatóan erejével tartalékolva, a körülményekhez képest lazán adja át a dugattyút, hogy azt a motorcserét követően ismét felpörgessük. 
Persze a nap hét ágra süt, aminek én nem szoktam nagyon örülni, de most egy cseppet sem zavar. A levegő párás, fülledt. Egész jó iramban haladok Pécsely felé, az emelkedők sem okoznak gondot, igaz próbálom a pulzust is kordában tartani. Érdekesség, hogy az imént elsuhanó biciklistákat az emelkedőn könnyedén visszaelőzöm. Nagyon jól érzem magam, a táj gyönyörű, a Velencei-tónál már megismert kispolák retróslágereket nyom. Pécselyen átsuhanunk, majd arra leszek figyelmes, hogy egy formás Dunacipő ér utol, egész sokáig haladunk együtt, a panoráma elkápráztat, majd egy emelkedőt jelző táblán a 10% ezúttal nem az alkoholtartalomra utal. Még mindig jól haladok, igaz nem vagyok bánatos mikor felérünk a csúcsra, majd egy-két kanyar a lejtőn és Vászolyban csapattársaim buzdítására leszek figyelmes. A nap már jó ideje nem süt, sőt az eső is elered, de ezt egy extra frissítőnek fogom fel. A pálya továbbra is maga a gyönyör. Meglepődöm, mert az útmenti tábla azt jelzi, hogy Dörgicsére értem, majd egy-két száz méter múlva azt is, hogy távoztam. Kicsit nyugtalankodni kezdek, mert szinte biztos vagyok benne, hogy az itiner szerint itt ellenőrző- és frissítő pontnak kéne lennie. A zuhogó esőben elnéztem volna egy jelet? Mindenesetre futottam tovább, mert a távolba házakat véltem felfedezni, és igen a tábla megint jelzi, hogy ez itt nem más, mint Dörgicse. Az éppen előzésben lévő hölgy meg is jegyezte kísérőinek, hogy ez egy második Dörgicse. Anya csak egy van, Dörgicséből kettő is. Megint okosabb lettem. Szép emlékeket felidéző Pántlika pince jelzi, hogy jó helyen járok, a frissítés sem marad el, ezúttal a Terep100 motorja, Csanya és csapata gondoskodnak arról, hogy továbbra is üde maradjak. Időközben csapatom is utolér, kicsit már hiányoztak. Akali felé haladva a Balaton látványa elkápráztató, a déli parton szikrázik a nap, miközben sz.rrá ázok. A víztől locsogó cipőmben érezhetően egy vízhólyag alakul ki a jobb talpamon, de ez a futásban még nem okoz gondot. Saci nénivel Suhanjosok biztatnak, hogy úgy fussak, hogy augusztusban Suhanj6! Még Akali előtt a Vivicittán remek tempót diktáló "nyulam" Dia ér utol, akinek nagyon megörülök. Titkon remélem, hogy ismét magával húz egy darabon. Dia jelzi, hogy jelenlegi tempónk (4:30/km) szinte azonos a legutóbbi futásunkkal. Akalinál elengedem Diát, gondolva arra is, hogy este is van még jelenésem. Ezen a ponton kezdtem érezni, hogy lendületem kissé megtört, igaz az feldob, hogy a magam mögött lévő félmaratoni távot 1:48 körül tettem meg. A zánkai Jövő Nemzedék Központjába érve ismét Györgyi buzdít, ami szó szerint és képletesen is jól esik. Életemben először járok a leánykori nevén Úttörővárosnak nevezett területen. Futótársakat és nyilakat nem látok ugyan, de a hely szelleméhez igazodva megyek rendületlenül előre. Kisvártatva látom meg az útterelő táblát és egy cuppogós sáros fövenyre érek, ami visszavisz a Zánka felé haladó műútra. A műútra fordulva látom, hogy ismét egy Dunacipőhöz lesz szerencsém, ami ezúttal Györgyi lábát díszíti. Gödi futónagykövetem utol is ér és egészen a Zánkai váltópontig elkísér, ahol Iramszarvas már hevesen jelzi, hogy nagyon futni akar. A szakadó esőben Pannonfunk vezet a kocsiig, ahol száraz ruhát veszek magamhoz. És az út túloldalán lévő buszmegálló bódéjában találok menedéket az eső elől. A bodéba érve egy holland duó vált éppen és megtudom, hogy Bitliszbáékkal megegyező módon párban futják a kört, úgy hogy a pihenő ember biciklis kísérőként buzdítja párját. Hamar kiderül, hogy biciklijük lerobbant és egy hirtelenjébe szerzett TSZ-bicajjal haladnak tovább. Sikerül a vizes gönceimtől megszabadulni és a talpamon kialakult vízhólyagot is szemügyre veszem. 
Legurulunk a partra és gyermekkorom nyaralásainak színhelyén keszegezünk, igaz Pannonfunk a kocsiban marad sodrófázni. A keszeg tökéletes választásnak bizonyult, a megfelelő fehérje bevitelt egy túros palacsintával teszem teljessé. Katival összegezzük futásunkat és megállapítjuk, hogy nagyon jó nekünk. Aszófő és Zánka közötti 24,43 km-t 02:07:30 (5:12/km) alatt nyomtam le, 159-es átlagpulzussal 2060 kalóriát elégetve.
Pannonfunk sürgetésére hamarosan Badacsonytördemicre érkezünk. Iramszarvas 5-5:20/km között robog. Időközben az eső is elállt és a nap éltető sugarának köszönhetően a motorháztetőn a csuromvizes futócipőm is megszáradt Badacsonytomajban. Iramszarvas nagyot futott, szemmel láthatóan ő is elégedett, ami lássuk be nem kis dolog. Keszthely felé egy hipermarketbe térünk be, ahol a csapat tavaly is megfordult, igaz nélkülem, hiszen tavaly Gyenesdiás és Balatonberény között én futottam. Keszthelyen egy tál levest nyomtunk, kisvártatva Ismét Györgyi társaságát élvezhettük, mikor Pannonfunk olyan intenzitással haladt tovább, hogy Iramszarvas észre sem vette. Balatonberénybe érve kajakos sporttársakkal Ádival és Chrisszel beszéltük meg az aktuális híreket, majd az éppen esedékessé váló kábelfektetési munkálatokat is sikerült véghez vinni. Pannonfunk telefonon jelezte, hogy Urbanik Sándor műfajában kénytelen továbbhaladni, de aggodalomra semmi ok hiszen itt van már a közelben. A váltásra várva Iramszarvassal az UB teljesítésének lehetséges módjairól lamentáltunk, mikor Pannonfunk délceg sziluettje rajzolódik ki a háttérben.
Pontban este 10-kor indultam neki Boglárig terjedő éjszakai szakaszomnak. Kicsit aggódtam a nappal összeszedett vízhólyagom miatt, de egy jó vastag zoknit húztam, aminek köszönhetően azért nem volt annyira vészes a helyzet, igaz érezni éreztem. Hipp-hopp Balatonmárián teremtett, ahol egy tűzijáték fogadott. 5:30-cal haladtam, amihez 150 körüli pulzus társult. Fenyvesre érve már annyira nem esett jól a futás, érezhetően a nappali terhelés után még nem regenerálódtam megfelelően. Már 5:45 és 6 perc között fogytak a kilik és pulzusom is 145 körölire esett vissza. Egy hosszú ujjasra egy rövid ujjast vettem, mikor elindultam kissé melegem is volt, de később nem bántam meg választásom, mert egyrészt a levegő is lehűlt, másrészt ahogy lassultam a hőtermelésem is visszaesett. Csapatom Alsóbélatelepen ellenőrizte állapotom, ahol jól esett a buzdítás. Időközben egyre több egyéni indulót értem be, akiknek a mozgása, hát hogy is mondjam, talán még az enyémnél is darabosabbnak tűnt. Elgondolkoztam azon, hogy ennek így van-e értelme, azaz a célba érkezés eufóriája feledtetni képes-e azt a gyötrelmet, szenvedést, amit az arcukon láttam cca. 150 km-t követően. Fonyódon már lőtt fácánhoz hasonló állapotban frissítettem és az éltetett, hogy a következő település Boglár lesz. Fonyódliget után egy sötét erdős szakasz következett, majd a Boglárra érkezvén értem be egy kollégát, akitől megtudtam, hogy még 2,5 km van a váltópontig. Ez a hír letaglózott, abban reménykedtem, hogy nem tudja mit beszél. Sajnos jól tudta. Átlagban közel 6km/perccel haladva 02:53:51 alatt tettem meg 28,28 km-t, 145-ös átlagpulzussal, mikor Kati átvette a stafétát.
Titkon reméltem, hogy a többiek sörrel várnak. Se többiek, se sör. Éjjel egykor egyedül voltam, mint az ujjam. Kétségbeesve gondolkoztam azon, hogy mivel érdemeltem ki ezt a szeretetet, majd úgy 10 perc után gondoltam arra, hogy etikett ide, vagy oda én bizony az éjszaka közepén telefonálni fogok. Pannonfunkot hívtam, semmi válasz, majd Iramszarvas elgyötört hangja szerint Kati vár rám a váltóponton. Miután felhomályosítottam, hogy tévedésben botorkál, a fénykürt alapján sikerült az több száz méterre parkoló autóhoz vánszorognom. Nem meglepő, hogy ezúttal nyűgösebb voltam, mint szoktam és ajkamról sem dicshimnusz zengett. Közben kiderült, hogy míg én futottam volt hidegrázás, pizzázás és persze nem meglepő, hogy éjfél után egy kissé hosszabbra sikeredett alvás is. Földvárra érve sikerült a frissítőponton vételeznem azt, amire vágytam, majd esetemből tanulva Iramszarvas ébresztőre állította a telefonját szinte percre pontosan megsaccolva Kati várható érkezését.
Az utolsó Zamárdiban esedékes váltásunk előtt még megnéztük a szántódi Suhanj pontot. Zamárdiba Kati megint óraműpontossággal érkezett és Iramszarvas a hajnali időpont ellenére igen jó iramban húzta el a csíkot. Ekkor éreztem azt miután a többiek feje is koppant, hogy közel 20 óra ébrenlétet követően én sem bírom tovább ébren. Egy koppanásra lett figyelmes Pannonfunk, kiszálltam és valóban, Iramszarvas a fejlámpáját helyezte a kocsi tetejére; időközben kivilágosodott. Na ennek fele sem tréfa, irány Aliga, ahova érkezvén nem kívántunk túl sokat lépcsőzni a dzsindzsásba, ezért megkérdeztük, hogy akik a Club területén laknak azoknak is a fenti parkolóban kell megállniuk. Válaszként tovább engedtek és a célzónához közel sikerült megállnunk. Iramszarvas remek tempóban érkezett, ennek is köszönhető, hogy a tavalyi időnkön több, mint másfél órát sikerült javítani: 21:23:21.
Az élmény örök, ahogy Utunk is, amely Ultrába vezet.
Utolsó kommentek