Utunk Ultrába

Négy elszánt futó nekivág, hogy 4*53 kilométerben fussa le az Ultrabalatont. 2012. június 30.

Friss topikok

  • iramszarvas: A heti 60–70 km szerintem teljesen jó. Mint fejtegetem, függő szerintem sosem voltam, max. tényl... (2020.11.11. 19:37) Kis magyar addiktológia
  • iramszarvas: "Nem is értem, hogyan juthat eszébe egy filozófiai doktornak az a képtelenség, hogy ezen a napon m... (2020.11.02. 06:29) Koló forever
  • gigabursch: Sose felejtem el! Az Újpest-öbölben készültünk az ifi OB-re, amikor az MTK-s öregfiúk betétdeltek ... (2020.02.15. 10:22) Tamás
  • Zsalapa: @Zsalapa: mármint Verigának gratulálok :D (2019.06.20. 13:53) A Jedi visszatér - Veri rögös útja az UTH-ig

Utolsó kommentek

  • iramszarvas: A heti 60–70 km szerintem teljesen jó. Mint fejtegetem, függő szerintem sosem voltam, max. tényl... (2020.11.11. 19:37) Kis magyar addiktológia
  • rrroka: @iramszarvas: én még maratont sem futottam, max 30 km, heti 60-70, ha van társaság. vagy leszoktun... (2020.11.10. 18:39) Kis magyar addiktológia
  • iramszarvas: "Nem is értem, hogyan juthat eszébe egy filozófiai doktornak az a képtelenség, hogy ezen a napon m... (2020.11.02. 06:29) Koló forever
  • iramszarvas: @rrroka: Köszi a kérdést. Legutóbb Spar Bp Maraton óvatos, pulzuskontrollos futással, a végén kil... (2020.10.30. 20:55) Kis magyar addiktológia
  • rrroka: Hogy állsz most? (2020.10.02. 21:03) Kis magyar addiktológia
  • Utolsó 20

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Nyelv és sport

Nincs megjeleníthető elem

A fellőtt pizsi

2015.08.14. 09:20 iramszarvas

A nyár közepe idén különösen forróra sikerült, nem csoda, ha megnő az éjszakai futások jelentősége. A korábbi években is szemeztem az újvidéki, belgrádi éjszakai futásokkal, különösen azután, hogy a pozsonyin részt vettem (az sajnos csak 10 km, így erősen megfontolandó, mennyire éri meg a kitérő), de tavaly óta a Budapest Night Run házhoz hozza az élményt. És persze ott van a Suhanj!6, mely örök kihívás...

Mielőtt a versenyekre térnék, néhány szó az edzésekről. A szokásos edzésprogram a kedd-szerda-csütörtök reggeli kb. egy óra, hétvégén edzésnek elvben két-két óra, a gyakorlatban ez most nem nagyon jött össze, mert voltak versenyek – mindenesetre hét végén hosszú. Az edzések általában a dombok felé mennek, bár az utóbbi időben volt szigetkörözős is, elsősorban az eljövendő sík versenyekre való tekintettel.

A legnagyobb eredmény, hogy volt olyan reggel, amikor 5 km-t is lefutottam 140-es pulzussal egy huzamban öt perc alatti idővel. Utoljára 2014. januárjában volt ilyen eredményem, ráadásul most kétszer vissza is tértem 5 perc alá. Igaz, ez július 16-án volt, és azóta sem sikerült megismételnem ezt az eredményt, de akkor is érezhetően sokkal gyorsabb vagyok, és induláskor még nagyon lazán hozom az öt perc alatti kilométereket. Mindezt pusztán azzal értem el, hogy szinteseket futok, 140-es pulzushatárral. Egészen más így a futás, mint mondjuk három hónappal ezelőtt.

Budapest Night Run

Ezt a versenyt nem igazán vettem komolyan, amit az is mutat, hogy a tavalyihoz hasonlóan pizsamában indultam. A versenyt elég nehéz bármi mással összevetni, hiszen egy nagy emelkedővel indul, majd egy nagy lejtővel visszatér a kiindulási szintre, és onnantól kezdve gyakorlatilag sík. Idén kicsit más volt az útvonal, mint tavaly.

11411965_1069839843044209_5348586184155517925_o_1.jpgIgyekeztem óvatosan kezdeni, de az első km, a várba való felmászás így is könnyen megvolt 5:17 alatt. Persze így is ez lett a leglassabb kilométer. A kapkodás hátulütője az volt, hogy a pulzusom fel is ment 155 és 160 közé, és aztán végig meg is maradt ebben a tartományban. A harmadik km viszont, ami a Palota úton és a Váralja utcán vitt lefelé, 4:17 lett – ennél gyorsabban aztán nem is daráltam le kilométert, ami megint csak érthető.

Ez a lendület síkon még el is vitt egy darabig, hogy aztán a 10. és 11. km (éppen a Margit-sziget vonalában) kerek 5:00 legyen. Innen aztán fokozatosan gyorsulni kezdtem, a 18. km már 4:50, a 20. már 4:39 alatt volt.

Végül 1:39:33 alatt értem célba, ami valamivel kevesebb mint két perccel marad el a pb-mtől (1:37:46), és négy másodperccel jobb, mint a második legjobb eredményem (1:39:37). Sajnos az eredményt kissé árnyalja, hogy mérésem szerint a pálya kb. fél kilométerrel rövidebb volt, mint egy félmaratonnak illendő, így egy 1:42 körüli eredmény tűnhet reálisnak, de még erre sem panaszkodom.

Arra viszont igen, hogy úgy tűnik, a pályák hanyag felmérése teljesen általánossá válik. Ez volt a helyzet a gyulai maratonon, a gödi crossfutáson, a fun runon meg el sem tudjuk dönteni, mennyi volt az a 10 km. Arról is tudomásom van, hogy a tavalyi Iron Girl 10 km-e kb. kilenc és fél volt...

Végül egy kis kitérő. Korábban külön bejegyzést szántam annak, hogy miként érdemes futót fényképezni. Ebben külön tárgyaltam, hogy nem érdemes olyan képeket készíteni, melyeket a célkapu tölt ki, és alattuk eltörpül a futó. Úgy látszik a Maratonmannél senki nem olvasta a posztot, ugyanis több ezer képet készítettek a célkapujukról, ami alatt csak nagy nehezen bogarássza ki magát a futó, hogy aztán majd az unokáknak mutogassa, hogy az a kék folt ott alul, na, az ő. Hát van ennek értelme?

11411965_1069839843044209_5348586184155517925_o.jpg

Az egyetlen, ami menti valamennyire a képet, a nagy felbontása, melynek köszönhetően viszonylag könnyen ki lehet nagyítani a részleteket. De mennyivel jobb lenne eleve jól komponált képeket készíteni! Egyébként úgy tűnt, az útvonal mentén is készült számos kép, de ezeket végül nem sikerült posztolni.

Egy másik UB

ultrabekes.pngA Night Runt követő hétvége csak edzésekkel telt, megspékelve egy kis Szentendre felé tett laza kerékpáros kirándulással. A következő hét végén viszont Irmáékhoz mentünk, többek között azért, mert meghívást kaptunk egy 50 km-es Kétegyháza–Békéscsaba–Gyula–Kétegyháza futásra, amit hívhatnánk UltraBékésnek is, szóval egy másik UB. Amikor a meghívást megkaptuk, rögtön gondoltam, hogy milyen jó lesz ez szintfelmérőnek a S!6-hoz, megpróbálom 5:20 és 5:30 közötti kilométerekkel megfutni, és ha sikerül, akkor neki merek vágni hasonló tempóban a S!6-nak is. Később kiderült, hogy ez valójában nem verseny, hanem baráti futás, jóval lassabb tempóban, de én maradtam az eredeti tervnél, így aztán elszakadtam a mezőnytől.

11705834_985809721449946_1409951433310883641_o.jpgMivel a rajt hajnali négyre volt meghirdetve, hajnali kettőkor keltünk, ettünk valamit, és elindultunk Kétegyháza felé. Már messziről láttuk, hogy éppen arrafelé villámlik, és a falu felé haladva el is kapott minket a felhőszakadás, mely lényegében el is vonult, mire megérkeztünk. Közel negyed óra késéssel, már alig csepergő esőben, még sötétben, fejlámpával elindultunk. Az első 10 km-re velem tartott névrokonom, Fejes Zoltán, de aztán egészségügyi okokból lemaradt, bevárta a többieket, és velük érkezett be. A választott tempó kezdetben nagyon könnyedén ment, legfeljebb az autós frissítések zökkentettek ki időnként 10-20 másodperccel az elvárt időkből. Békéscsaba környékén, a 17–25. kilométernél annyira jól éreztem magam, hogy többször 5:1x-re is lementem. Ez volt egyébként talán az út legszebb szakasza, különösen a Gyula felé tartó Árpád sor és folytatása.

A 30. kilométertől aztán már elkezdett sütni a nap, és innen egyre nehezebb lett. Ugyan még 5:30 alatt tudtam tartani a sebességet, de biztos voltam benne, hogy 40 felett ez már nem fog menni. Onnantól aztán taktikát is váltottam: míg előtte nagyjából 5 km-enként nyomtam egy-egy energiaszeletet vagy zselét (30-ig, ahol magnéziumoztam, és utána két kilométerrel kezdtem újra a ciklust), és ekkor, ill. a frissítőknél ittam, ekkor eldöntöttem, hogy minden egyes kilométer elején inni fogok néhány kortyot. Döbbenetes volt, de kilométerről kilométerre tartani tudtam a tempót, sőt Kétegyházára visszatérve még bele is tettem egy kitérőt, hogy meglegyen az ötven. Az utolsó két kilométeren ráadásul nem éppen estem be az 5:30 alá, hanem 5:25, ill. 5:23 lett.

Mindezt biztatónak tekintettem, hiszen a S!6-on nem kellett a napsütéstől félni, nem kellett hátizsákot vinni (ami nem elsősorban a súlya miatt teher, hanem azért, mert a hátamon nem tudok annyi hőt leadni), gyakoribb és kiszámíthatóbba frissítés – szóval minden körülmény kedvezőbbnek tűnik. Igaz, úgy éreztem, nem bírtam volna ötven kilométeren túl tartani ezt a tempót, de ezt már negyvennél így éreztem. Azzal vigasztaltam magam, hogy ha a S!6-on csak ezt a teljesítményt produkálom, akkor is marad kb. másfél órám arra, hogy 14 km-t megtegyek, és ezzel túlteljesítsem tavalyi önmagam. A S!6-ra tehát megvolt a nagy célkitűzés.

Ultrakék

Addig azonban hátravolt még az augusztus elsejei UltraKék, amire a tavalyi Piros85-ös csapat szűkített változatával, Irmával, Krisztivel, Ulrikkal, de Anna nélkül indultunk. (Na jó, nem egészen Anna nélkül, mert ő a frissítőpontokon segédkezett.) A beosztást nem bonyolítottuk túl, amúgy is nyolc szakasz volt, ezt Irma–Kriszti–jómagam–Ulrik:|| sorrendben osztottuk be, tekintettel a távokra és terepviszonyokra. 

_dsc9548.jpgAz én első szakaszom a Mátraverebély és Garáb közötti táv volt, mely a versenyleírás szerinti 17 km lett volna. Ezt a távot kb. két óra alatt terveztem megtenni, bár tisztában voltam azzal, hogy nagyon sok minden függ a tereptől. Kb. fél tízkor indultam, a Sámsonházáig tartó erdős 10 km nagyon kellemesen telt, de innentől kezdve a tűző napon, országúton és mezőkön át kellett menni, és ekkorra azért már igen csak forrósodott a levegő. Ekkor már kezdtem nagyon hiányolni a frissítőpontot, de csak nem akart elérkezni. Végül már szinte 13 km-t haladtam, mire ott volt a frissítőpont. Csodálkoztam is, milyen hülyén van beosztva, hogy a szakaszom háromnegyedére teszik a frissítőpontot, amikor nyilván a felére lenne érdemes. Ezután hosszú emelkedő szakasz következett, viszonylag lassan, időnként kilenc perc feletti kilométerekkel haladtam, és ez már nem volt annyira kellemes. Pontosan két óra elteltével értem el a 17 km-t, minden kanyar mögött a váltópontot sejtve haladtam tovább. Eljött a 18., 19. kilométer is, és már szinte biztos voltam abban, hogy valahol le kellett fordulni a ponthoz, én meg túljöttem, amikor megláttam magam előtt egy egyénit. Gyorsan rákapcsoltam, és ő nyugtatott meg, hogy még nem volt a pont (bár kicsit aggódtam, hogy csak ő nem vette észre). Szerencsére nem sokkal ezután, úgy 20 és egy negyed kilométernél ott volt a pont: 23 perccel később értem be a tervezettnél.

A második szakaszom Becske és Felsőpetény közé esett, hivatalosan – és ezúttal a valóságban is – kb. 25 km volt. Ennek már negyed nyolc után vágtam neki, a meleg már kevésbé fenyegetett, sőt volt, amikor kifejezetten hűvösnek kezdtem érezni az időt, viszont kicsit aggódtam a sötétedés miatt. Főként azért, mert a fejlámpámban korábban érintkezési hiba volt, amit ugyan megoldottam, de nem lehettem benne biztos, hogy véglegesen. Ráadásul az is aggasztott, hogy a tölthető elemeimet rég használtam, nem tudtam, mit fognak bírni. Ráadásul nincs is valami sok gyakorlatom fejlámpás futásban, főként terepen. A szakasz elején ráadásul igen rossz úton kellett haladni: keréknyomvájatos, de magas fűvel benőtt úton, tehát olyan helyen, ahol a talaj egyenetlen, és nem is látszik, hova lép az ember. Ezen a szakaszon nagyon kellemetlen lett volna sötétben menni. Szerencsére ezen túljutva már könnyebben lehetett haladni, és a nyolcadik kilométertől a romhányi frissítőpontig, főként aszfalton és síkon, zömében 5:30 körüli kilométereket produkáltam, köztük egy lejtős 4:49-essel. Romhánytól kifele ismét több kilométer emelkedő következett, és itt az erdőben már fejlámpát kellett kapcsolnom. Szerencsére ez nagyon pozitív élmény volt, a szalagokat például jobban lehetett látni, mint nappal, mert fényvisszaverők voltak rajtuk. Ha lassan is, de jó hangulatban kapaszkodtam felfelé, majd ereszkedtem lefelé Alsópetényig, de igazán csak a faluban tudtam visszakapcsolni ismét az 5:3x-es kilométerekre. A 22. kilométert is elhagytam, és Alsópetényből haladtam az erdőn át Felsőpetény felé, amikor furcsa telefont kaptam csapattársaimtól: ennek lényege az volt, hogy a környéken vadásznak, ráadásul pont arra, amerre én haladok. Később hallottam lövést is, igaz, meglehetősen távolról, de ilyenkor nem is igazán attól kell félni, hogy az emberre (pláne fejlámpában) rálőnek, hanem hogy véletlenül talál el egy távolban kilőtt, célját tévesztett golyó. Mindenesetre futás közben időnként beleordítottam a levegőbe, hogy „ne lőj!”, s végül biztonságban közel 2 óra 40 perc alatt el is értem a váltópontot. Ez a futás kifejezetten jól esett, sokkal jobban, mint a nappali.

Bár az UltraKék nagyon kellemes volt, sajnos nem lehet szó nélkül hagyni a rendezés hiányosságait (melyekre persze az teszi fel a koronát, hogy az illetékeseket nem értesítik, hogy vadászterületen fogunk áthaladni). De már azzal kezdődött, hogy bár a rajtszámfelvétel és tésztaparti idejének kellős közepére érkeztünk tészta már, rajtszám még nem volt. Mivel elég sokan vártunk ott, próbáltam érdeklődni, hogy lehet, hogy már nincs tészta, mégis, hogy számoltak. A válasz az volt, hogy „de hát volt, aki háromszor is evett”. Erre próbáltam érdeklődni, hogy mégis miért ad valakinek háromszor is, ha látja, hogy másnak nem jut, az volt a válasz, hogy „de hát nem mondhatom, hogy nem adok, a versenykiírásban nem volt benne, hogy csak egyszer lehet kérni”. Úgy gondoltam, ez az a pont, ahol nem érdemes a kérdést tovább feszegetni. A rajtszámok késve érkeztek meg, kilenc után, holott reggel hatkor már rajt volt. Sajnos volt néhány szó, ami nem hangzott el: „elnézést”, „bocsánat” stb. – pedig ezek varázsszavak, ezek után az ember már nem is tud haragudni. De nem hangzottak el ezek a vadászterületre vezetés, a rosszul megadott távok vagy a nem a megadott helyre helyezett frissítőpontok miatt sem (ezt különösen az utolsó szakaszon futók szenvedték meg, akik a Naszály előtt helyett a Naszály után kaptak frissítést). De reméljük, ezek tényleg csupán gyermekbetegségek, és jövőre a remek szervezés még élvezetesebbé teszi ezt a versenyt._dsc0049_1.jpg

Suhanj!6

A S!6-ra esélyesnek tűnt a tavalyinál jobb teljesítés, mégis előre éreztem, hogy nem fogom végigcsinálni. Mondtam is a többieknek, hogy van egy olyan előérzetem, hogy lesz valami, pedig konkrétan semmi rosszat nem éreztem.

Irma és Anna váltójában végül egy igen kemény kő-papír-olló meccs eredményeképpen Anna kezdett, aki úgy döntött, próbálja velem tartani a tempót. Az első két kör még 5:20 alá ment, aztán belőttem a tempót, onnantól kezdve a tervezett 5:2x-ekkel mentünk, méghozzá inkább a tartomány aljában. Belőttem magamnak a körönkénti ivást és a három körönkénti evést is. Sajnos azonban a 10. kilométer felé közeledve éreztem, hogy meglesz a baj, mely nem először jelentkezik az S!6 folyamán: valami ki akar jönni, de ezúttal nem a befektetett edzésmunka. A pulzusom is 140 felett járt, pedig azt reméltem, a félmaratonig ilyen sebesség mellett ezt a határt nem lépem át. Igaz, ehhez állapotomon kívül a fülledt meleg is hozzájárulhatott, éjfél után sem hült le jelentősen a levegő. A 10. km-en már tudtam, hogy kész, ezt a versenyt sem úszom meg néhány perces kényszerpihenő nélkül.  Anna a távja végéhez közeledve szólt is, hogy akkor ő most kilő, hogy Irmával válthassanak, és Irma is csatlakozhasson hozzám, de szóltam, hogy ez sajnos most nem jön össze, mert én bizony kiállok, majd kiderül, hogy végleg-e. Szerencsére az a helység, amiből egyébként csak egy volt, kongott az ürességtől, így aztán kb. két és fél perc múlva hatalmas megkönnyebbüléssel állhattam vissza a pályára.Gondoltam, ha megy, megy, olyan sok időt nem vesztettem (bár ezen kb. fél km múlhat, ami akár azt is eldöntheti, hogy javítok-e vagy sem) – mindenesetre úgy éreztem, ennyi idő után még nincs értelme kiállni, ennek még rendes edzésértéke sincs. Úgy terveztem, ha romlik a dolog, legfeljebb kiállok, aztán Irmát fogom időnként kísérgetni.

Bár közérzetem csak jó néhány kilométer megtétele után kezdett helyreállni, a sebességemen ez nem látszott, és könnyedén, talán túl könnyedén is mentem. Ismét el kellett telnie néhány kilométernek, míg az 5:1x-esekből visszafogtam magam az 5:2x-esek tartományába. A 14. és 21. km között döbbenetesen egyenletesen mentem, ezek közül mindegyik km. 5:23 vagy 5:24 lett. Utána nagyobb kilengések következtek, általában lassabbak, de az 5:2x-ből a 39. kilométerig csak háromszor léptem ki. A pulzusom is rendeződött, sokáig 140 körül ingadozott, és csak a 24. környékén tért vissza állandóra a 140 fölé.  Az idő is hűlt, egy ideig az északi forduló gödrében még a köd is megült.

A 30. kilométernél mégis kezdtem érezni, hogy ez így nem lesz jó. Tisztában voltam vele, hogy még jó ideig tudnám csinálni. Az időm is jó volt, úgy számoltam, kb. a 44 km-t teszek meg négy óráig, ami elvben 66 km-t vetít előre 6 órára. Abban persze biztos voltam, hogy ezt a tempót nem fogom tudni tartani, tehát nem lesz annyi, de ez azért mégis azzal kecsegtetett, hogy a javítás így is meglesz. Csakhogy semmi nem motivált arra, hogy még több mint két órát szenvedjek azért, hogy elmondhassam: 1-2 km-t javítottam a tavalyi eredményemen. Szenvedni hajlandó lettem volna ezért, de nem ennyit. Közben számos demotiváló inger ért. Láttam Vityát, aki még nálam is gyorsabban kezdett, el is húzott egy időre, de aztán láthatóan belassult, egyre közelebb kerültem hozzá, majd meg is előztem (azt csak utólag tudtam meg, hogy ő is depózott). Ez akár motiválhatott is volna, de inkább arra gondoltam, hogy ez nemsokára engem is elér. Ezen kívül minden körben láttam valakit, aki egy hálózsákban a pálya mellett aludt, és arra gondoltam, mennyivel jobb lenne nekem is ezt tennem. (Ezúton kérném a rendezőket, hogy a jövőben tiltsák be az alvást, kolbászzabálást stb. a pálya látótávolságában.)

Gond volt az is, hogy elszúrtam a frissítésemet. Ki ugyan nem hagytam, viszont ellenkezőleg, szórakozottságomban két egymást követő körben is benyomtam egy-egy tubus Nutrend zselét. A másik problémám az volt, hogy a folyamatos ivás ellenére határozottan szomjaztam. Ezt a problémát aztán a bekészített alkoholmentes gyömbéres Dreherrel sikerült kiküszöbölnöm, utána már nem gyötört a szomjúság.

Mindezek ellenére a harmincas kilométerek vége felé úgy döntöttem, hogy négy óránál, azaz kb. 44 km-nél kiszállok. Tisztában vagyok vele, hogy akkor már csak a hatperceseket kellett volna tartanom ahhoz, hogy meglegyen a 64 km, ami kerek egy km javítás tavalyhoz képest, de ez sem érdekelt. Eldöntöttem, hogy kiszállok. Érdekes módon ez azonnal meglátszott a sebességemen, mert anélkül, hogy lassítani akartam volna, rohamosan lassulni kezdtem: a 41 km már kerek 6 perces lett. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem szórakozom tovább, 42-nél kiszállok. Így aztán lett egy 3:49:48-as maratonom (pontosabban 42 km-em, a maraton így 3:51 körüli lett volna).

És akkor most el kell árulnom, hogy ami kilométeridőket eddig mondtam, azt az órám alapján tettem, az viszont valamivel többnek mérte a kilométert, mint fél kör. Ez pedig azt jelenti, hogy a hivatalos kilométereim valójában néhány másodperccel jobbak, mint amiket én mértem: a 14.-21. km pl. a hivatalos mérés szerint 5:19–5:22 között mozogtak. Valójában tehát amikor érzésem szerint a tartomány alsó felében mozogtam, valójában a tartomány legalján voltam, és amikor azt hittem, hogy a felső felében vagyok, akkor még mindig a közepén. Tehát annál is jobban haladtam, mint gondoltam. Már ha elfogadjuk helyesnek a hivatalos mérést – de a végén úgyis azt fogadtam volna le, ahogyan eddig is.

Mindebből következik, hogy jobban haladtam, mint gondoltam. Ugyanakkor egyáltalán nem vagyok biztos abban még most sem, hogy végig bírtam volna tartani akár a hat perces tempót. Tavaly meg tudtam csinálni, de akkor számtalan hosszú futás, köztük három nap Böszme is volt mögöttem. Idén ugyan elkezdtem megint elérni a tavalyi sebességet, talán bizonyos helyzetekben gyorsabb is tudok lenni, de az igazán hosszúkhoz nincs bennem elég edzésmunka. Vitya, akinek eredményét nem árulom el, majd úgy is megírja, azt mondta, hogy másnapra meg fogom bánni, hogy kiszálltam. Azóta több nap eltelt, és egyáltalán nem bánom.

Ezzel viszont az éjjeli futások szezonja kifutott, bár sajnos hamarosan jönnek azok a hajnali edzések, amiknek már sötétben kell nekivágni...

Összegzés

A Gerecsétől a S!6-ig bezárólag 369 km-t tettem meg (megint egy szép szám!), így az idei kilométerek száma 1204-ről 1393-re nőtt. Bár ez már nem tűnik rossznak, tavaly az UB-nek alig valamivel kevesebb (104 – ez mostanában másfél hét) km-rel vágtam neki, mint idén az S!6-nak, ami azért sok mindent megmagyaráz.

Szólj hozzá!

Címkék: edzés pb félmaraton terepfutás suhanj!

A bejegyzés trackback címe:

https://utunkultraba.blog.hu/api/trackback/id/tr237630626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása