A címet olvasva kapásból a Balaton-felvidéki tanúhegyek juthat eszünkbe, aminek nyomában járva egy gyönyörű jubileumi teljesítménytúrát, pont 5 éve volt szerencsénk közösen teljesíteni Iramszarvassal. Ezúttal azonban teljesen másról lesz szó. Hogy miről is? Ne menjetek sehova, ugyanis rögtön minden kiderül.
Egy szép nyári napon Iramszarvas barátunk ebédre invitált. Bár ez elvileg nem okozhatna meglepetést, hiszen nem egyszer történt ez meg velünk, mégis izgatottan vártam júniusi 21. napját; vajon mi az amit csak személyesen beszélhetünk meg az általában alkalmazott technikai vívmányok adta gyors kommunikációs lehetőségek mellett. Már nem is emlékszem pontosan, talán a leves után és a főfogás előtt, meglepő, ám annál megtisztelőbb felkérést kaptam; a közelgő nagy napon lennék szíves jelenlétemmel hivatalosan is tanúsítani a házasságkötést Irmával. Bár arra számítottam, hogy esküvői meghívást kapok, azonban ez a felkérés meglepett. Természetesen örömmel mondtam igent, annak érdekében, hogy az ifjú pár is igent mondhasson. Aki tán nem tudná, Irma és Laci kapcsolatát is a sport összekötő ereje ötvözte, hiszen még 2015-ben útjaik egy hajnali közösségi futáson akadtak össze először és azóta is közösen kéz a kézben peregnek a kilométerek. Ezek után nem meglepő, hogy Irma tanúja Anna is a futás elkötelezett híve, sőt azt sem lesz nehéz kitalálni, hogy vajon ki készítette a fotókat, hát nem más, mint maga Szasza. Nos, szeptember 29-én Iramszarvas barátunk hivatalosan is viselheti az Irmaszarvas nevet.
Ami a hegyeket illeti a Piros85-re készülvén egyre gyakrabban találom magam a völgyekből indulva a magas bércek tetején, ahogy történt a Schneebergen is.
Október 7-én 7:30 után, remek időben, ideális talajviszonyok között vágtam neki a Lokomotív 424 hegyi maratonnak. A rajtban még éppen láttam elsuhanni egy TGV-t is élén Verivel, majd kb. 5 perccel utánuk egy személyvonatra pattanva sokáig egyedül mentem, saját tempómban poroszkálva. A Lokó-pihenő előtt értem utol 2 váci futótársat. Nógrád, majd Béla-rét felé haladva sokszor jutott eszembe 2 évvel ezelőtt Andrással megtett 24 km-es túránk, hogy akkor is mennyire szép időnk volt és milyen jó volt együtt haladnunk a frankfurti maratonra készülve. A nosztalgikus gondolatokból egy kissé szürreális kép zökkentett ki; Nógrád külterületén a legelésző marhacsordából egy kifejlett tehén dőlhetett ki nem sokkal odaérkezésem előtt. Én már csak a traktorhoz kötve láttam elvontatni szegény párát.
Csóványos felé a hadi úton egy patak átkelésnél kissé bizonytalankodtam, de szerencsére hamar rátaláltam a kék jelzésre. Csovi előtt Kováts Misi és Szasza értek utol, akikkel igyekeztem tartani a lépést, miközben szóba került a múltheti esküvő is. Közös futásunk egészen a csúcsig tartott, lefelé azért gyorsabban nyomták a sporttársak, igaz NHH-en még a frissítés közben beértem őket, sőt itt az épp távozó Lúdtalpékkal is találkoztam.
Itt elkövettem azt a hibát, hogy nem a kéken folytattam az utam Kisinóc felé, hanem a felvonó mentén futottam le, majd miután észleltem a kavarodást, a dózeren tértem vissza a kékre plusz egy km-t rakva a puttonyba, csak hogy ultrát fussak.
Innen elvileg egy jól futható lejtés következik, igaz nem nekem. A köves lejtőn alig tudtam haladni, megváltás volt a Kisinóci ellenőrzőpontra érnem. A Király-rétre vezető zöld jelzésen egy kicsit jobban ment, de azért már éreztem, hogy mintha közel 5 órája lennék úton. Király-rét és Szokolya közötti rész viszonylag gyorsan telt, talán ez annak is köszönhető, hogy a 2 éve Andrással szerzett közös élmények - rossz aki rosszra gondol :) - felelevenedtek.
Célba érni mindig jó, különösen itt, ahol a bográcsban főzött napközis paradicsom levesnél nincs is jobb.
A 43,22 km-t és 1366m szintet 5:39 alatt sikerült teljesítenem, míg ezalatt a Veri által vezetett TGV 4:20-szal repesztett.
Pont egy héttel később október 14-én ismét remek idő köszöntött, ezúttal a Bükkben járva Cserépfalun a Less Nándor emléktúrán. A túra 66 km-es Nomád terepfutás része a
bajnokság zárófordulójaként is várta a résztvevőket.
A tavaszi hóvihar nem csak a Mátrában éreztette hatását, hanem a Bükkben is okozott egy kis pusztítást, így a pályát is módosítani kellett egy járhatatlan szakasz miatt.
Ennek köszönhetően "csak" 63,6 km és 2267 m szint teljesítése várt ránk. A rajtban 7 fok volt, mégsem fáztam a rövid ujjas-rövid nadrág szerkóban. Nem kis meglepetésemre könnyedén tudtam tartani JB-vel a lépést miközben többek között a Scneeberget emlegettük, mikor egy single tracken pont előttem megbotlott és mivel nem tartottam megfelelő követési távolságot már nem tudtam korrigálni és ráfutásos koccanásnak köszönhetően egyszerűen ráfeküdtem barátunkra. Szerencsére az ipon nem okozott maradandó sérülést egyikünknek sem.
A Kaptárkövek megmászását követően egy gyönyörű kiszáradt patakvölgyben előzgettük a turistákat majd nemsokára az Ódor vár meghódítása várt ránk. A csúcson "Hajrá Göd!" buzdításra lettem figyelmes; ifjú párba botlottunk: Ganki és Pepe "nászutas" túrán vett éppen részt. JB Bogács előtt a frissítést követően dobbantott és kissé megrázta magát. Bogácsot elhagyva egy hosszabb kaptatón igyekeztem helytállni, mikor is arra lettem figyelmes, hogy egy XXL-es méretű lódarázs veretett a jobbos sípcsontomnak, majd mire felocsúdtam a másik oldalon a térdhajlat alatt is megcsípett.
Kissé megijedtem, hogy alig féltávhoz közeledve milyen hatást fognak kiváltani a csípések. Szerencsére tudtam tovább haladni, míg a csípések okozta zsibbadás nem volt annyira zavaró. A frissítő ponton kalcium bevételezés közben tüzes barátunk Kukucska Attila jelezte, hogy őt 11 darázscsípés érte. (A célba érve értesültem arról, hogy egy darázscsípésre allergén futótársunkat a mentők szállítottak el.) Nem tudom, hogy a kalcium, avagy a csípés okozta stressz miatt, de egyre jobban haladtam. 43 km-nél pont 10 perccel voltam gyorsabb, mint egy hete a Lokomotívon.
Könnyedén haladtam és a lelkemnek is jót tett, hogy a belsősávból több futót is megelőztem és az emelkedőket is szinte végig kifutottam. Tar-kőnél gödi futótársamat Matyit sikerült beérnem, avagy ahogy ő említette, nem győzött már eleget várni rám. Az együtt futott szakasz volt a túra számomra legélvezetesebb része, ahogy említettem nagyon szépen haladtunk, mintha a csütörtöki közösségi futáson lettünk volna.
Kb. 55 km-nél ismét az Ódor várhoz érkeztünk, szerencsére egy enyhébb emelkedő várt most ránk, mint korábban 17 km-nél. Ezt követően szinte csak gurulni kellett, legalábbis ebben a tévedésben ringattam magam és titkon reménykedtem abban is, hogy 8 óra alatt a célban leszek. Sajna azzal nem számoltam, hogy Cserépfalu előtt még egy rövid, de annál intenzívebb emelkedő vezetett fel a Nyomó-hegyre, majd egy hosszú lejtést követően pincesor övezte komoly kaptató leküzdésével már csupán a célig kellett gurulnunk. Ez nekem a rajtot követően pont 8:08:17 elteltével sikerült.
A célcsomagban a fényképen látható ajándékokkal kedveskedtek a szervezők.
A versenyt Nedjalkov Balázs nyerte 6:16-tal, JB 6:56-tal a 4. helyezést érte el, míg a hölgyeknél
Szimandl Anita bizonyult a leggyorsabbnak.
A hegyeken edződve a közelgő Piros85-re a forma is kezd elfogadható állapotba kerülni, de lehet, hogy
Mesternek van igaza, aki a darázsméreggel való teljesítményfokozás jótékony hatásaira is felhívta a figyelmet. Szombaton minden kiderül!
(Köszönöm a fotókat Annának, Matyinak és Szaszának.)
Utolsó kommentek