Az eleje mindig döcögős egy kicsit, nehéz eldönteni, hogy milyen iramba kezdjek; nem akarok nagyon beragadni sem, ugyanakkor a gyors kezdés később megbosszulhatja magát.

Rajtam a sor, hogy bemutatkozzak. Kicsit izgatott is vagyok, mint a rajt előtti pillanatokban, ugyanis nekem ez az első blogbejegyzésem, néha szoktam kommentelni ugyan, de még bejegyzést sosem írtam. Hát eljött a nagy nap, a várva várt pillanat, a rajtpisztoly mindjárt eldördül. Kész rajt! 

"A munka olyan, mint a szar, előbb-utóbb úgyis kijön."

Egy vízitelepen vagyunk a '80-as évek elején: sok kiskenus srác Wichmann Tamás (a fenti idézet is tőle származik) akar lenni. A futás kiegészítő sportként az erőálló-képesség fejlesztése céljából szerepel az edzéstervbe az őszi-téli alapozó időszakban. Mit mondjak, nem a futás miatt jártunk edzésre, a Panoráma-kör és a Hátcsúcs futások, a szigetkörök és az 1200 méterek nem a kedvenc edzéseim közé tartoztak. Ez a 10 év, amit ebben a csodálatos közegben eltöltöttem, a mai napig meghatározó számomra: itt alakult ki a mozgás szeretete és igénye, sok-sok barátra és sporttársra leltem.

Jött az egyetem és a futást időközben megszerettem. Kétszer is eljutottam Hollandiába a Batavieren Race-re, (Nijmegen és Enschede között egyetemi váltócsapatok versenyeznek), majd ennek nyomán Eger és Miskolc között meghonosodott Szarvasűzők között is igyekeztem helytállni. Előfordult, hogy a várost is éltettem (Vivicitta), illetve egy félmaratonon is kipróbáltam magam (Mars).

"Menet közben, nagyon fontos a frissítés is, adjuk meg a szervezetnek, ami jár neki."

25 évesen válságterápiaként futottam le életem első maratonját. Mindenféle tudományos alapot és edzéstervet nélkülözve készültem fel. A felkészülés jegyében szeptember elején ismét megmérettettem magam egy félmaratonon. Az ösztönös felkészülés olyannyira sikerült, hogy az ekkor elért eredményeimet (PB), azóta sem sikerült túlszárnyalnom.

A maratonfutás katartikus élményt jelentett, a szüzesség elvesztéséhez lehet hasonlítani. Már ekkor tudtam, hogy az elsőt több is követi. Célul tűztem ki, hogy azokban az években, amikor nyári olimpiát rendeznek, ismét sorompóba állok. A munka, majd a család mellett kialakult mozgásszegényebb életformám nem tett jót a fizikai állapotomnak, de szeptember elején minden évben a Városligetben találtam magam a félmaratoni versenyeken, sőt tavasszal Csillebércről indulva a Hegyvidéken is sokszor fel-alá futkostam. Az időeredmények, a testsúlyomhoz hasonlóan növekedtek.

Az olimpiai láng ismét kigyulladt, a második maratonon is túl voltam, kicsit szenvedősebbre sikeredett, mint az első, de ezen nincs is mit csodálkozni, több súlyt cipelve, kevésbé felkészülve vágtam neki a távnak, mint 4 évvel azelőtt.

Teltek az évek, megházasodtam és megsokasodtam, ismét lobban az olimpiai láng, és megszületett második gyermekem is. A versenyre beneveztem, de éreztem, hogy a hosszú, több órás futások nem egyeztethetők össze egy két éves csöppség és egy újszülött baba körüli napi teendőkkel, így elhalasztottam a megmérettetést.

"Az erő legyen veled."

Obi barátom, ki Kréta szigetén tanulva szívébe zárta a görögöket, vett rá arra, hogy mérettessük meg magunkat a klasszikus terepen is. Remek alkalom, hogy bepótoljam a 2 éves mulasztást, végül is abban az évben téli olimpiát rendeztek. Dideregve köszöntött november elején Marathon városa. Az ókori harcos útját követve Athénban a Márványstadion jelentette újból a 6 éve várt eufóriát.

"Az út a fontos, amin járva elérsz a célba."

Erre már Jakus Béla barátom hívta fel figyelmemet (csak úgy, mint a frissítés fontosságára), miután átadta nekem, azt a tudományos alapossággal elkészített edzéstervet, amely segítségével a Berlin Maratonra, a világ leggyorsabb versenyére készültem fel. Bélával még serdülőként és ifiként volt alkalmam együtt versenyezni, aki kitartása és állóképessége révén már akkor is kimagaslott közülünk. Jelenleg az ultraterepfutók között ér el számomra felfoghatatlan eredményeket. Mesterem nyitotta fel szememet, hogy, amit én korábban futóedzésnek hittem, az inkább szabadidős kikapcsolódás volt. Heti három edzést tartottam teljesíthetőnek. Az első LSD-t 16 km-en 130-as pulzussal teljesítettem. 7 perc alatt tudtam magam mögött egy kilit. Kicsit kételkedtem az edzés hatékonyságában, majd a pulzust felvittük 135-re, aminek köszönhetően 6:30/km-es átlag már sportértékkel bírt számomra is. Az eredmények, amivel persze sosem vagyok túlzottan elégedett, kezdenek közelíteni a 25 évesen elért PB-hez. Azóta hetente 4-szer kelek korán, hogy az edzések teljesítését követően, teljesítsem az egyéb rám váró napi teendőeket. Az LSD okozta mámor, már 5:40/km körül jár. 

"Partra mentem, s láttam sajna,
Ez a Szinva, s nem a Szajna."

 Fejes Laci miskolci kollégiumi szobatársam társaságát év eleje óta van ismét rendszeresen élvezni. Laci fejébe vette, hogy hosszútávfutó lesz. Feleségem 3 év után találkozott vele ismét és nem akart hinni a szemének. Korábban, az időt a mozgásra, sportra sajnáló, pufók bölcsészdoktorból igazi iramszarvas lett. Két közös LSD-t követően vágtunk neki az idei versenyévadnak. A Monarchia jeles városaiban (Prága, Budapest, Bécs, Miskolc, Kassa, Riva del Garda) léptünk fel együtt. Laci maximalizmusa nem ismer határokat. Egy ilyen határtalan cél elérésében kérte, hogy tartsak vele. Így kerültem közétek.